2018. szeptember 19., szerda

A testi bűnök visznek a pokolba

"A bűnök, amelyek a legtöbb lelket a pokolba vezetik, a test bűnei"

Szűz Mária Boldog Jácintnak 1910-20

"A világi ember évezredek óta neveti a lelki embert. Külön világban él mindkettő s idegenek egymásnak, még ha egy anya szülte is őket, ha más a világnézetük, mert nem a test és vér, hanem a lélek és a világnézet az egyedüli örök kapocs. Neveti s épp úgy nem hisz ma, mint nem hitt régen a testi ember a lelki embernek." (Röck Gyula: Az Antikrisztus és a Hamispróféta)

A misztikusok szerint Isten hét lelke a következő: 1. A szeretet. 2. A bölcsesség. 3. Az akarat. 4. A rend. 5. A komolyság. 6. A türelem. 7. Az irgalmasság.

"Vigyázzatok és imádkozzatok, hogy kísértésbe ne essetek, mert jóllehet a lélek kész, de a test erőtelen..."

Jelenések XVI. r. 13. v. így ír: „És láték a sárkány szájából és a vadállat szájából és a hamispróféta szájából kijönni tisztátalan lelkeket, békákhoz; hasonlókat.”

I. János II. r. 18–19. szerint: „Fiacskáim! itt az utolsó óra; és amint hallottátok, az antikrisztus eljő; sőt most sokan antikrisztusok lettek; ebből tudjuk, hogy itt az utolsó óra. 19. Közülünk mentek ki, de nem voltak közülünk valók, mert ha közülünk valók lettek volna, bizonyosan megmaradtak volna velünk.

Sok antikrisztusról szól, mert mindaz, ki Krisztus Urunktól elszakad, szükségszerűen oda sodortatik, mert pártonkívül senki se lehet, vagy Krisztussal, vagy a Sátánnal..."

Emmerich látomásai szerint azonban 2000 előtt 40–50 évvel szabadul ki Lucifer a pokolból, vagyis 1950–60 között.

"Egyik a lélek, másik a test érdekében fog harcolni, egyik az Isten igéjét kínálja, másik a világ kenyerét követeli... Egyik lelkieket, másik testieket hangoztat, ígér és nyújt... ami által egyik „isten-embert” nevel követőiből, a másik állati, azaz „testi embert.” Aki felületesen néz, nem veszi észre a két vezetés között azt a különbséget, hogy egyik az örökélet, másik az örök halál felé vezet...

Krisztus a szívre, – azaz szeretetre, – emez az észre, azaz tudásra serkenti követőit, miáltal azokat hideg, számító jogászokká, nem szerető szentekké neveli majd.

Krisztus Urunk nyíltan tett mindent a tömeg előtt a templomban, – emez rejtegetve, titkon cselekszik, nehogy gonosz tervei – Isten ellenes szándékai – idő előtt kitudódjanak...

Krisztust a szerénység és szelídség, emezt az önhittség és vadság jellemzi majd

Krisztus Urunk a tisztaságot és szüzességet, emez a paráznaságot fogja hirdetni, illetve megengedni, mi a fajelméletnek lesz egyik túlhajtott elfajzása...

Krisztus követői, az igaziak! lemondásban, mértékletességben, a világtól elhúzódva, lelki-testi aszkétaságban élnek ma is, a huszadik században!!! Az igazak! Emezé dáridókban, mulatságokban, bujálkodva és falánkul élnek már is...

Krisztus azt a jelet adja híveinek, hogy „Arról ismerjenek meg benneteket, hogy egymást szeressétek.” Emez ellenben fizikai jelet éget, vagy tetováltat hívei kezére, vagy homlokára, a Jelenések könyve szerint.

Krisztus nem másította meg a zsidó törvényt, mit se törölt el, mert nem eltörölni, hanem „betölteni” jött azt. Emez megmásítja a törvényt... Mást ír helyette, sőt erény helyére bűnt tesz – célul... a tisztaság helyére a közös szerelmet, minek előjátéka már is folyik a modern házasságok függönye mögött, ahol „kívánság” szerint kelnek és válnak a házasfelek... Sőt ma Hollywoodban divatba jött egy oly gyűrű, mely annyi összeforrt karikából áll, ahány házasságot kötött az illető – nő... Nem sok kell innen a kötésnélküli házassághoz se – fajfenntartási célzat és eredmény nélküli fajvédelemből...

Minden, ami nem krisztianizmus, az már is satanizmus. Aki nincs velem, – mondta az Úr – ellenem van...

 „Mit ér, ha az egész világot megnyered, de lelkednek kárát vallod?

Ne maradj le cikkeinkről! Kövess minket Facebookon!

Kapcsolódó cikkek:

Némaság - ingyen letölthető film!
Hogyan ments meg egy romokban lévő házasságot?
Anyukádnál laksz?
Könyvtárosnak állt a pápa
Harcolnak ellened, de nem bírnak veled
Ezért maradj tiszta
Milyen a jó pap?
Már ebben az életben a pokol zálogát ízleli...
Az imádság hatalom
Szabadító ima
Megtartja?

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.

Kukkants be egy apácazárdába! Több száz éve senki sem látta, mi van belül

Olyan dolgot osztunk meg veletek, ami Magyarországon eddig még sosem volt látható. Az alábbiakban több olyan videót közlünk, mely megal...

Népszerű bejegyzések