Új gondolatok, ismeretlen vágyak (A tiszta férfiúság 9. rész)

 De érzel, tapasztalsz te mást is magadon. Lelkedben – amely eddig talán a legderűsebb, harmonikus, vidám, gondatlan gyermeki lélek volt – nem kevésbé fontos változások mennek végbe. Valami különös borongás száll meg, mintha kialakulatlan köd gomolyogna lelkeden. Oly gondolatok, vágyak merülnek fel az ismeretlenség homályából, amilyenekről eddig fogalmad sem volt s amelyek most, hogy először találkozol velük, valósággal összezavarnak. Aggódva gondolsz alig pár év előtti nyugodt, zavartalan kedélyedre s a mostani új gondolatok zavarában félve ötlik fel benned a sejtés: mi az, talán erkölcsileg elromlottam!? Pedig nem úgy van. Megnyugtathatlak: most még nincs okod ijedelemre.

Valamit azonban igen szeretnék lelkedre kötni. Azt, hogy egész jövőd, egész erkölcsi életed helyes kialakulása ezekben az években, az úgynevezett «kamaszkor»-ban dől el. Most válik el, hogy alsóbb, állati ösztöneid fölött úrrá tud-e lenni benned az uralkodásra egyedül hivatott lélek; hogy nemes érzésű, fennkölt szellemű lovaggá tudsz-e lenni, vagy bűnös szokásoknak leszel szánni való rabszolgája! Ezt és amit a következő lapokon írok, csak az olyan ifjakra értem, akik a testi fejlődés ezen szakáig, a «kamaszkorig» minden káros külső befolyás nélkül jutottak el. Sajnos, sokan vannak, akiket romlott társaik már ezelőtt régen beavattak olyan dolgokba, amiket a szervezeti fejlődés a természet rendje szerint csak most vetne fel először lelkűk előtt, akik tehát még hamarább mentek át ezen a válságon, – de nem sértetlenül.

Új erő kezd benned érni, amelyről eddig tudomásod sem volt, hogy ilyen is van benned: az úgynevezett «nemi erő».

Csodálatos is az Isten nagyszerű terve! A kis gyermek gyámoltalanságban születik a világra, s csak lassan, fokozatosan nyeri meg azokat a képességeket, melyekre éppen abban az életkorban szüksége van. Először nincs foga, de nincs is rá szüksége. Az első év után azonban már némi kis ételt rágnia is kellene, – meg is jön egy-két foga. Fokozatosan aztán egyre több foga, amennyire éppen abban a korban szüksége van. Minden fogának csirája megvan ugyan már a születéskor, de azok türelmesen pihennek a foghús alatt, míg eljön idejük, melyben szükség lesz rájuk.

A nemi erő is éppígy nyugszik a fiúkban körülbelül tizennégy-tizenöt éves korukig. Addig nem is tudnak róla, hogy ilyen is van (hacsak romlott barátjuk nem beszélt nekik arról komisz hangon). De ebben a korban ébredezni kezd ez az erő is, s amint hol ily, hol oly alakban felüti fejét, nyugtalansággal tölti el a lelkiismeretes fiúkat. Ez az érés a tizennegyedik s tizenötödik évtől körülbelül a huszonötödik évig tart, legerősebb a tizennegyedik-tizennyolcadik év között.

De hát mi is az az új dolog, amelyet te most érezni kezdesz?

Egyre többször eszmélsz rá ebben a korban arra a tényre (amit ugyan eddig is mindig tapasztaltál, de ami eddig nem sokat izgatott téged), hogy az emberiség két nemre oszlik szét.

Egyik fele férfi, a másik nő.

Ezt eddig is láttad, de nem nagyon törődtél vele. A leányokkal talán mindössze annyi dolgod volt, hogy játék közben nagyokat rántottál copfjukon és végtelenül tetszett neked, mikor azok erre éktelenül sivalkodni kezdtek.

No, most már ezt meg nem tennéd a fél világért sem! Ha lányokkal játszol vagy beszélgetsz a társaságban, valami különös, eddig nem tapasztalt elfogódottság, majd melegség, öröm vesz erőt rajtad. Igyekszel előttük minél szebbnek, okosabbnak feltűnni, beszélsz nekik valódi vagy képzelt jótulajdonságaidról, tehetségedről s nemhogy a hajukat húzgálnád, – Isten ments! – ellenkezőleg önfeláldozóan ajánlod fel nekik «lovagi szolgálataidat» és ha valamelyiknek földre esett kesztyűjét bókoló hajlongások közt fölemelheted, hát határtalan örömödben verebet lehetne veled fogatni.

Az első szerelem.

És mikor hazamégy könyveid közé – hiszen alig vagy még V.-VI.-os középiskolás –, bizony erős akaratra van szükséged, hogy elkészülj a másnapi leckével. Csak tanulgatnád, hogy hogyan kell hatványt hatványra emelni és hogyan kell gyököt vonni... de... nini!... egyszer csak azt veszed észre, hogy a négyzetgyöknek szeme lett, füle lett, szája lett és – hogyan, hogyan sem, magad sem tudod – egyszer csak a számtanfüzetben ott áll előtted lerajzolva egy – bájos leányfej!

 

 

No, előveszed a magyart. A poétikából készülsz holnapra. Talán próbáljuk ki, tudom-e gyakorlatban is érvényesíteni a betanult szabályokat! Meg-megrágod ceruzád végét, egyik versstrófát a másik után szántod a papírra s egy-kettőre készen van első versed, – egy szerelmes vers. A poétika tanárja ugyan alighanem csiszolt-kőkorszakbeli leletnek gondolná e «művet»; a rímei szörnyen hasonlítanak Ilosvai Selymes Péter «vala-valá»-ihoz, a ritmusa is oly ijesztőn döcög, mint kenetlen kocsi a gödrös úton, de te meg vagy győződve, hogy ez a versed felér Petőfi és Tompa összesített költeményeivel.

És ez még csak a kezdet.

Lassacskán azon kapod rajta magad, hogy fejedben ilyen és ehhez hasonló gondolatok egyre nagyobb térhez jutnak, egyre inkább lefoglalják egész valódat. Hiába no! Be kell magad előtt vallanod: szerelmes vagy! És a te becsületes lelkiismereted ijedten kezd nyugtalankodni és nem tudsz magadnak számot adni: mi van velem. Titokzatos vetés kezd érni benned, amelynek magja eddig ismeretlenül szunyókált lelked mélyén s amit járatlan gyermekszemed talán megdöbbenve nézeget: búza-e az vagy konkoly?