Valahányszor az isteni Megváltó fel-feltámaszt a világban egy lelket

mely hódít az ő számára, valahányszor az anyaszentegyház köpűjéből kiszáll egy új raj, mely szárnya alatt viaszt és ajkán mézet hord, mindannyiszor észrevesszük, hogy a világot ezen régi program alapján akarja meghódítani: szeretet. Szeretet, az igazi, őszinte jóindulat, mely az embert fölkarolja és hozzá leereszkedik, mert látja, hogy szenved és nyomorult. Az Úr Jézus gondja, mely az ő lelkét nyomja, a világ üdvössége; az ő látomása: a tömegek pásztor nélkül. Ezek közé a tömegek közé lép minden apostoli lélek, mert a világ elsősorban lélek szerinti nyomorúságban szenved. És a lelkeket emelni senki másnak nem lehet, csak a lelkeket megbecsülő, az embert tisztelő szeretetnek. Csak az a szeretet van oly finom, hogy minden szenvedésnek jaja százszorosan visszhangzik szívében; csak az a szeretet van oly érzékeny, hogy mikor a kezét kiterjeszti, nem töri le a lélek fakadásait, hanem óvja azokat.

Prohászka Ottokár

Életet adó «élet»

Jól mondta Szent János a Titkos jelenések könyvében, hogy az asszony «nagy jel», hogy égi tünemény, hogy ragyog, mint a nap, hogy tehát a szellem s a szépség megtestesülése s legszebb kiadása az Istenhez hasonló embernek. Ez az asszony nem merev, hideg fölség, hanem egy személyben fölséges is, meg anya is. Ezt megérezte a keresztény áhítat, azért mikor imájában úgy üdvözölte a Szent Szüzet, hogy «Üdvözlégy mennyország királynéja», rögtön hozzátette, hogy nemcsak királyné, hanem életet adó «élet» s gyönyörűséges «édesség» s vonzó s nyugtató «reménység» is.

Prohászka Ottokár

Legyetek meggyőződve, sehol sincs az erény annyira otthon, mint az Oltáriszentség atmoszférájában

K. H. (Kedves Hívek)! akartok tiszta, harmonikus, szép lelkek lenni, lépjetek be az Eucharisztia légkörébe; érezni fogjátok, hogy ez az, amire szükségetek van. Ott megtaláltok mindent, ami erős lelki élethez kell; mindenekelőtt nagy, széles látókört, nem fiókládát. Mert a léleknek az kell, ami az oroszlánnak, ami a halnak: végtelen, boldogító szabadság! Nem sötétség, nem lebuj, hanem napfény. És mi az életre nézve a napsugár, az áttetszőség? Azok a nagy, felséges gondolatok, melyek lelkünkben teremtenek hatalmas világot, azt az öntudatot, hogy Isten van veled, te szabad lény vagy. Krisztus van veled, többet mondok, Krisztus van benned.

Prohászka Ottokár

Álljatok a sötétségben, mint tűzoszlopok

 „Ti vagytok a föld sava: ha a só megromlik, mivel sóznak? Semmire sem való többé, hanem, hogy kivettessék és eltapodtassék” (Máté 5,13).

 

Sok a rossz a világban; augiászi istállóhoz hasonlít s lernai mocsárhoz; mocsár a korrupció; sötétség a léha, erkölcstelen népfölfogás; a jellemtelenséggel együttjár a komaság bűnnel s nyomorral. „Ti vagytok a föld sava”; álljatok a rossz világba, mint a bűn ellenesei, mert ellenkezést vetett közétek, lelketek, szellemetek, kegyelmetek s a bűn s rothadás közé az Úr; – ez a ti dicsőségtek. Ellenkezzetek tehát azzal a szegénységgel, mely bűnre visz; a zsarnoksággal s önzéssel, mely elernyeszt néprétegeket; a tisztátlansággal, mely az ösztön uralmát s elfajulását szolgálja. – Tudjátok, hogy az ördöggel küzködtök, aki kegyetlen, gyilkos, erkölcstelen, gonosz, gyűlölködő. Ne várjatok tőle s csatlósaitól mást. A rothadás hatalmán s szomorú művén meg ne botránkozzatok. Az evangéliumi só kifogyhatatlan. Dezinficiálja lelketeket s kiöli a métely gombáit, csak alkalmazzátok okosan s eréllyel. Mindnyájan küzdjünk minden rossz ellen, kivált a papok. Olvassuk Szent Pál leveleit s élvezzük át a legkisebb jót, mit tennünk sikerült s örüljünk neki.

 

„Ti vagytok a világ világossága.” Álljatok a sötétségben, mint tűzoszlopok. 1. Éljetek. Herkulesi munkához Herkulesek kellenek. Ne sokalljuk ezt. Többnek kell lennünk: krisztusiaknak. Egyéniségünk programm legyen, mely irányt mutat, mely gyöngéket bíztat, bátorít, támogat. 2. Tanítsatok. Krisztusi szellemmel eltelve vezessük be az embereket a kereszténységbe; nem hogy csak tudjanak katekizmust, hanem hogy belső fölemelkedésre s megnyugvásra segítsük őket. Istent kell tapasztalniok s csodálatos benyúlásait a szívbe átérezniök. A mi vallásosságunk akárhányszor babona s materializmus közt ingadozik. 3. Vezessétek az embereket észszerű, egyszerű életmódra s munkára, melyet nem mint barmok, hanem mint emberek végeznek, s fogjatok kezet oly törekvésekkel, melyek az érzékiségből s állatiasságból kiemelik őket, akár művészet s tudomány, akár higiene vagy társadalmi akció neve alatt indulnak. Mily hivatás világoskodni; ez az igazi napsugár; Isten ereje s öröme; Krisztus dicsősége!

 

Ha pedig a só maga rothad, ha apostolok s papok maguk elernyednek, s ha a világosság kialszik s kettős sötétség fedi a mennyország útjait, mily mély szomorúság ül ki Krisztus arcára, s mily új gyalázat s félreismerés száll evangéliumára. Ez a pusztulás utálatossága a szent helyen! Szentek nyomaiban a hitnek, a kegyelemnek, szentségeknek kompromittálói. Ilyenkor lesznek betegek egész népek, s az emberiség, megtévesztve a világias érzés hatalmától, idegen isteneknek áldoz. Légy te sava annak a körnek s világossága annak a háznak, melybe Isten állított; ne várd, hogy más legyen jó; légy te jó; ne várd, hogy más világítson s melegítsen, „világoskodjék a te világosságod”. Veszedelmes az a lelkület, mely mindig csak mástól vár minden jót; sónak, mécsnek kell lennem nekem ép, erős, krisztusi lelkületem által.

Prohászka Ottokár

Az örökélet forrásai

A bérmálással Krisztus teljesen birtokába veszi az embernek lelkét, a maga szolgálatára foglalja le. Ezért meg is jelöli újra a keresztség pecsétjével megje­lölt embert - a bérmálás szentségi jegyével. Az ószövet­ségben gyakran olvasunk olajjal való megkenésről. A fő­papot, a királyt kenték fel olajjal. 

Az ószövetségi főpap is, a király is — a Megváltónak volt az előképe. Ezért nevez­te az ószövetség a várt Megváltót Messiás-nak, Fölkent-nek. Ezt a nevet hordozza a mi Urunk, aki valóban a meg­ígért Messiás, görögül: Krisztus, azaz Fölkent. Nem olaj­jal, hanem az isteni természetnek az ő emberi természeté­vel való egyesítésévei, az unió hypostaticá-val kente fel őt az Atya a világ királyává és főpapjává.

A bérmálás szentségéhez szolgáló olajat illatos balzsam­mal keverik, hogy ezáltal még szemléletesebben fejezze ki azt, hogy ez a szentség a Szentlélek kegyelmének és ado­mányainak bőségével tölti meg az ember lelkét. Az antik világban olajjal kenték meg testüket a vívók a küzdelem előtt, hogy testi erejüket, ügyességüket fokozzák. A bér­málás Krisztus katonáivá tesz bennünket, és megadja az Úr katonájának teljes fegyverzetét.

(Kühár Flóris OSB)

Isten segít minket a bűn elleni harcban

Az Úr irgalmának nagysága abban nyilatkozik, hogy a mi bűnbánatunkat, gyónásunkat használja fel eszközének megmentésünkre. Valahányszor gyónunk, ha csak bocsánatos bűnöket gyónunk is, a szentség mindig gyarapítja a megszentelő kegyelmet, erősíti a belénk öntött erényeket, a hitet, re­ményt és szeretetet, visszaadja szerzett érdemeinket. 

Ezek­kel együtt azonban ád gyógyító kegyelmet is, mintegy or­vosságként betegségeinkre. Tehát nem csak saját megtörődésünk, gyónásunk hat ránk gyógyítólag, nem csak az elégtétel cselekmények erőfeszítése segít bűnös hajlama­ink kiirtásában, hanem maga a szentség gyógyító kegyel­me is. Ez az az olaj, melyet az irgalmas szamaritánus önt ami sebeinkre. 

A szentség által az Isten működik bennünk; az Isten segít minket a bűn elleni harcban, a rossz szo­kások leküzdésében, a bűnök írtogatásában, sebeink gyó­gyításában. A bűnbánat szentségéhez való gyakori járu­lás biztosítja számunkra azokat a segítő kegyelmeket, me­lyekre a lelki harcban szükségünk van. Ha a lelkiéletben előre akarunk jutni, akkor ezt a szentséget nem szabad el­hanyagolnunk. Erényeink általa szilárdulnak, erőnk belő­le táplálkozik.

(Kühár Flóris OSB: Az örökélet forrásai...)

Krisztus hivatása

 

«És látván (Ker. János) Jézust ott járni, mondá: Íme az Isten báránya. És hallá őt két tanítvány, és követék Jézust.» (Jn 1, 36). 

A hivatás bennünk érzék a Fölséges iránt, a lélek s a lelkiek iránt, még pedig az élet odaadásában. Kezdődik azzal, hogy az isteni, lelkünk elé lép, s imponál és vonz. 

Kísérjük Jézust gondolatainkban, kérdéseket intézünk hozzá felejtve magunkat; Mester — mondjuk — hol lakol? s elmegyünk s megnézzük, s nála maradunk «az napon»; de még nem végleg. Beszélünk róla másoknak, érdeklődésünk tárgya lett: megtaláltuk a Messiást — mondjuk — Jézust, József fiát Názáretből. 

Ha mások ellenvetik: kerülhet-e valami jó Názáretből — megvédjük, hevülünk, lelkesülünk, íme, az életodaadás, az apostolság hajnala; ezt szívtisztasággal, imával s munkakedvvel kell párosítani. Jézus pillant belénk!

Prohászka Ottokár

A kánai menyegzőn

 

«Harmadnapra menyegző vala Galilea Kána nevű városában... s elfogyván a bor, mondá Jézus anyja neki: Nincs boruk.» (Jn 2, 1). A názáreti szerény viszonyokhoz szoktatott édesanya hamar észrevette, hogy zavarban vannak, s jóságos szíve ösztönözte a közbenjárásra. 

Mély, bensőséges tisztelettel közeledik szent Fiához, s neki, ki a násznép zavarát s az ő óhaját is egyaránt érti, előadja kérését. Bármi lesz a felelet, az őt nem bánthatja; ismeri Fia szívét s tudja, hogy meghallgattatik. — A szerető, Istenhez tapadó szívek tudják, hogy végre is meghallgattatnak, ha nem így, hát úgy. Jézus is mondja: 

«Én ugyan tudtam, hogy mindenkor meghallgatsz engem» (Jn 11, 42), mert bármit kérek, mindig csak a te szent akaratod teljesedéséért könyörgök. Ilyen volt a Szent Szűz. Így imádkozom majd én is; minden kérésemen kiverődik a vezető gondolat... a Te szent akaratod. 

«Vinum non habent, nincs boruk.» Éltünk lakomája sokszor nagyon szomorú. Sok az étel; nehéz ételek, melyekkel tudomány s politika szolgál, de hiányzik borunk, mely a lelket földerítse s tiszta, nemes életörömmel eltöltse. Anyánk, járj közben isteni Fiadnál, mutasd be neki szükségünket; mondd bizalommal: nincs boruk. Ő majd gondoskodik rólunk.

Prohászka Ottokár

Hatalmat adok

 „ Jézus elmenvén a Galileai tenger mellett, láta két testvért, Simont és Andrást, amint hálót vetettek a tengerbe s mondá nekik: Jöjjetek utánam és emberek halászaivá teszlek” (Márk 1,16).

 

Istent közvetlenül nem ismerjük, hanem közvetve, s ott is erdőnél, óceánnál, égboltnál kimondhatatlanul jobban vezet az Isten önmagához a történelem által, elsősorban s véglegesen Krisztus által. De hol van Krisztus maga? Ime ő kitárja kezeit Péterre, Andrásra, Jánosra s apostolaivá teszi, ezek ismét kezeiket teszik Pálra, Barnabásra, Pál ismét Timotheusra, s átadják a hatalmat a kézrátételben, a papszentelésben nemzedékről-nemzedékre. A rendi hatalom nyujtja nekünk Krisztus evangéliumát, Krisztus szentségeit s biztosítja kegyelmeit. Krisztust nézzük papjainkban; „úgy tekintsen minket az ember, mint Krisztus szolgáit és az Isten titkainak sáfárjait (1. Kor. 4,1). Ez a mi hitünk s örömünk. Tehát ha mondod pap-ismerősödről: ezt ismerem, játszótársam volt, hidd azt is, hogy Isten küldöttje, mikor mondja: ez az én testem… én téged feloldozlak, s tiszteld úgy.

 

„Emberek halászaivá teszlek”, de nektek is szívvel-lélekkel, egész élettel kell e munkába beleállnotok. Hatalmat adok; e hatalmat éltetekké kell változtatnotok. Küldetést adok; e küldetésben folyton kell járnotok. Magamhoz emellek; ez Isten-közelséget át kell élnetek; nem mechanikus eszközeim vagytok, hanem apostolok. Oltáriszentséget bízok rátok; éltetek az itt rejlő erőnek kommentárja legyen; evangéliumot adok, mélységeiben kell laknotok. Szóval: én teszlek, de nektek is egész élteteket kell belefektetnetek.

 

Úgy-e nagy dolog ez? De ha Isten akarja, s Jézus teszi meg, akkor már csak sikerül! Van itt erőforrás, az oltár; van tűzhely, Jézus szíve; van áldás, Jézus szeretete. S ha Gedeont küldte a szérűről, Dávidot a mezőről, Sault Efraim hegyeiről, hősnek, prófétának, királynak, s ha halászokat avatott föl apostoloknak: küld s avat ő most is papokat családokból, hol mély hit lakik, – anyák mellől, kik Sámuel anyjához hasonlítanak, – szemináriumokban, melyek fölött a tisztaság, az ima, az elmélkedés, a buzgóság tűzoszlopa áll s jelzi az Isten legkedvesebb lakóhelyét s a Szentlélek kertjét: „seminarium”.

Prohászka Ottokár

Az Úr voltaképpen mindent nekem tett

Aki nem hálás, az lanyha. Van a lanyhaságnak több jellege; az egyik bizonyára az érzéketlenség. Az érzéketlen lélek nem becsüli az Úr kegyelmeit, leereszkedéseit; nem tesz rá benyomást Jézus példája; nem forr fel szíve az «eucharisztiá»-tól. Ébressze föl azonban az ilyen lélek gyakran a hála érzelmét magában; tartson jó hálaadást nemcsak Szilveszterkor, de minden szentáldozás után; szorítsa rá magát e «noblesse»-re, s meglátja, hogy felmelegedik szíve. Viseltessünk érzékkel szívünk ez irányban való nevelése iránt az emberekkel szemben is; legyünk hálásak azok iránt is, kik külön nekünk szolgálnak, vagy közszolgálatban állnak; imádkozzunk vonatunk gépészeiért, kalauzaiért, máskor ismét a cselédekért, a postásokért stb. Ezzel is sokkal nemesebb lesz szívünk. 

A hála végre meghitt bizalmasságba vezet be. Az a nagy, komplikált, kuszált világ valahogy háttérbe lép, s én úgy érzem, hogy az Úr voltaképpen mindent nekem tett; nekem, értem tette; a keresztet is értem állította föl, s a kereszt édes lesz, ha értem áll; az Isten édes lesz, ha enyém, ha az én kimondhatatlan jótevőm! Íme, ahol hála serken, ott Isten-szeretet, ott Isten-barátság virul ki belőle. Ezért követeli is a hálát az Úr s kesereg, ha gyermekei háládatlanok: fiakat neveltem s ők... megvetettek engem. Populus insipiens... ah az esztelen, érzéketlen nép! Utálom a hálátlanságot s reflektálok, hogy ki iránt nem róttam még le hálámat.

Prohászka Ottokár

"Egyszer eljön az a nap, melyen a civilizált világ megtagadja Istenét"

 "Egyszer eljön az a nap, melyen a civilizált világ megtagadja Istenét, melyen az Egyház is kételkedni fog, miként Péter kételkedett. Kísértésbe fog esni, hogy azt higgye, hogy az ember istenné lett, hogy Isten Fia csak egy szimbólum, egy filozófia, mint annyi más emberi idea. És a templomokban a keresztények keresni fogják a piros lámpát, ahol Jézus várt valamikor rájuk, mint a bűnös asszony, aki az üres sír előtt így kiáltott fel: ‘Hová tették őt?’ "

(Eugenio Pacelli bíboros, 1933)