Tisztán az oltárig, híven a sírig (A tiszta férfiúság 10. rész)

 

A fejlődés Isten terve.

Újra csak azt mondom neked, fiam: most még nincs semmi baj. Ez az egész dolog természetes, tehát mindenkinél előbb-utóbb beálló folyamat. Sőt – hogy egész világosan beszéljek – ezek a nemi mozgalmak és érzések benned Isten akaratából történnek!

Emlékezzél csak vissza arra, amit az első fejezetben mondottam neked a «Teremtő tervé»-ről, mely szerint az emberek átlagának az is a hivatásuk, hogy a fajfenntartásról gondoskodjanak. Olvastad ott, hogy az emberiség fennmaradásáról Isten mily csodálatos, szent bölcsességgel rendelkezett. Az ő szándéka az, hogy egy felnőtt férfiúnak s felnőtt leánynak egymás iránti szeretete a családi élet szentélyében egybeforrjon s az egybeforrott két test, két lélek szeretetének gyümölcse gyanánt az emberiség folyton új meg új gyermekekkel, emberbimbókkal szaporodjék s betöltse a földön a halál által ütött réseket. Ezek az új érzések benned tehát a természet törvényei szerint fakadnak, a természet törvényei pedig szentek és azok maradnak mindaddig, amíg az ember bűnös kézzel beléjük nem kontárkodik! Szent a mi lelkünk, ha Isten törvényei szerint él és szent testünk is, lelkünknek ez a páratlan szépséggel berendezett lakása!

Íme, fiam, ez tehát a Teremtő terve. Az ő akarata szerint történik az, hogy a fejlődő ifjúban ébredezni kezd az érdeklődés, a vágy a leányok iránt, akik közt egykor te is élet-párodat fogod megtalálni. A szerelem, vagyis a két-nembeliek vonzódása egymás iránt – a maga idejében és helyén – nemcsak nem bűn, hanem ellenkezőleg: Istennek egyik legszebb ajándéka.

De a szerelem egyúttal – sötét verem is!

Tisztán az oltárig, híven a sírig.

Istennek legszentebb, megmásíthatatlan akarata szerint ugyanis ezeket az ösztönöket, melyek benned most kezdenek először jelentkezni s melyek ezentúl koroddal együtt egyre erősebbek lesznek, kielégíteni csupán csak a házasságban szabad, vagyis abban az intézményben, amelyet a teremtő az emberi nem fennmaradása érdekében rendelt. De úgy-e, te még messze állasz a házasságtól! De milyen messze!

Legszentebb feladatod tehát az, hogy mostani korod- bán ezeket a vágyakat, ösztönöket a maguk romlatlanságában, tisztaságában, ifjú érintetlenségében őrizd meg egész addig a napig, amelyiken az Úr oltára elé vezeted majd hófehér jegyesedet. Házasságod előtt ezeket az ösztönöket soha, semmi ürügy alatt, sem egyedül, sem mással kielégítened, azoknak szavára hallgatnod nem szabad. Mindenki, aki nem házas ember, súlyos bűnt követ el, ha tudva, akarva foglalkozik olyan gondolatokkal, érzelmekkel, tettekkel, melyek erre az úgynevezett «nemi életre» vonatkoznak.

Légy résen és soha készakarva ilyen gondolatnak, tekintetnek, beszédnek, tettnek ne engedj helyet. Ha pedig fejlődő szervezeted mégis ilyen gondolatokat vetne fantáziád elé, azokat – mihelyt észreveszed! – más gondolatokkal űzzed el és ne felejtsd szem elől, hogy amíg az oltár előtt jegyesed- dél meg nem esküdtél, addig ezeket az érzelmeket sohasem szabad kielégítened. Ha így teszel, akkor a helyes úton jársz. Ez a legfontosabb, amit – igen kérlek – feledhetetlenül jegyezz meg magadnak.

Különösen nagy veszély fenyeget ezekben az években fantáziád részéről. E korban minden ifjú többé-kevésbé álmodozóvá válik. De te légy résen, hogy bele ne essél annyi ifjúnak bajába, akik most heteken, hónapokon át elábrándoznak valamelyik olvasmányuk hőséről, képzeletben egész regényeket élnek át s mialatt fantasztikus, színes terveket szőnek arról, hogy mi lesz belőlük a jövőben, elhanyagolják kötelességüket, munkájukat s lemaradnak minden téren. Vigyázz tehát, hogy az érzelgős ábrándozás köde meg ne ülje lelkedet.

Ismétlem, amit mondtam. Ezek az új vágyak, ábrándok, ösztönök minden fejlődő fiúban kivétel nélkül felébrednek. Az a nemi ösztön, melyet magadban érzel, szent, mert hiszen az Isten teremtő erejében való titokzatos részesedés. Ezeknek a jelentkezése tehát még ne bántson téged. Ezek a jelek arról beszélnek, hogy megkezdődött benned a férfiúvá érés folyamata és Isten tervei szerint most halmozódik fel benned az erő jövendő családapai hivatásodhoz. De annál jobb, minél későbben kerülsz ebbe az érési folyamatba. Leghamarább belekerülnek a betegesek s gyenge idegzetűek (néha már tizenkét-tizenhárom éves korukban), legkésőbb az egészségesek (néha csak tizenhat-tizenhetedik évük körül). Tehát csak örülj, ha minél tovább vagy «gyermek»; annál nyugodtabban fejlődhetsz. Korán érett gyümölcsökben s ifjakban nincs köszönet. Ezt különben magad is tapasztalhattad már. Kimész a kertbe; telve a fa almával, a legtöbb még éretlen, de – nini! – itt is, ott is néhány piros alma. Örömmel kapsz utánuk, hiszen kívülről oly szépek. Beleharapsz s – eldobod: valamennyi férges s beteg. Hiába: Gute Dinge brauchen Zeit, minden jó dolognak időre van szüksége.

Mikor azonban testi fejlődésed eljut az érés korszakába, akkor meg az legyen szent kötelességed, hogy az ébredező ösztönöket semmiféle érzékies olvasmánnyal, beszéddel, tekintettel, gondolattal, cselekedettel még jobban ne izgasd, ne erősítsd, hanem a küzdelemre, melybe ezeknek fékentartása kerül, meríts erőt az Isten terve szerint egykor reád váró szent feladatok tudatából.

Vészben, viharban.

Íme, fiam, így kerülsz fejlődésedben te is egykor a válaszúira. Megjelenik előtted mint Herkules előtt, a Bűn és az Erény, és hívogatnak, hogy lépj az ő útjukra. Csábító alakban áll eléd a Bűn s teli marokkal kínálja érzéki élvezeteit.

Ösztöneid, amelyekről fönt szóltam, az évek jártával (felsős korodban, majd egyetemi tanulmányaid alatt) egyre zsarnokibb követelődzésekkel akarnak parancsolni.

Mint a vérszopó hiénák és sakálok rekedt ordítása folyton borzongatja a szaharai karavánt éjszakai pihenőjén, éppúgy kísérik végig ifjú éveidet az alsóbb ösztönök követelődző támadásai. Bódító színekkel rajzolódik eléd az a gyönyör, élvezet, amit nemi ösztöneid azonnali kielégítése csábítóan ígér. Folytonos kísértések fognak csalogatni, hogy hagyd el az erkölcsi tisztaság útját; mintha valami láncáról szabadult ördög lázongana benned, aki kér, ígérget, gúnyol, kétségbe ejt, csak menj már, menj, lépj az ösztönös vágyak csalogató örömei közé.

És e rettenetes belső vihar zúgásában alig veszed észre az Erénynek nemes alakját, alig hallod ki az érzékek tomboló követeléseiből szavát: Fiam, ne higgy a bűnnek! Maradj tisztalelkű! Még egyetlen gondolattal se vetkezzél lelked tisztasága ellen! Érintetlenül őrizd testedet-lelkedet Isten parancsa szerint, őrizd eljövendő jegyesed számára. Hidd el, csak így leszel valaha becsületes, jellemes, boldog férfiú...

A vihar pedig egyre tombol. Legerősebben úgy tizennyolc-húsz-huszonnégy éves korodban. És neked, édes fiam, erőslelkűnek kell maradnod; forrongó, tajtékzó habokon ingatlanul állanod! Évekig kell kitartóan állnod a szenvedélyek harcát, de hát nézd, ezek valóban olyan háborús évek, amelyek «duplán számítanak». Duplán, mert jellemed most alakul ki megmásíthatatlanul. Most dől el egész életed sorsa. Mint kemény kalapácsütések, úgy csattognak már a pogány Ovidiusnak szavai is: «Nulla reparabilis arte laesa pudicitia est: deperit illa semel». (Ov. Her. V. 103. 104.) Tisztaságodat csak egyszer vesztheted el! Jaj, ha egyszer elestél, csak elcsúsztál is s megindultál lefelé! Jellemes férfiú később csak abból lehet, aki ifjú korában kemény zabolán tudta tartani szenvedélyeit. Amily könnyű az első félrelépés, olyan nehéz a komoly visszatérés. Amily könnyű a nyeregből kiesni, oly nehéz oda visszakapaszkodni. Ma még csak küszködsz, – ez nem baj. Vigyázz, hogy ballépésed miatt egykor Grillparzer költeményével ne kelljen siratnod lelkednek elvesztett arányló örömét, ártatlanságodat:

 

«Böscwicht, gib mir zuriick,

Meiner Seele goldnen Fricden,

Meines Daseins ganzes Glück,

Meine Unschuld mir zurück.»

(Die Ahnfrau III. 109.)

 

Fiam, szilárd akarsz-e maradni? Be tudod-e látni, hogy fejlődő korodban, ébredező vágyaidnak még nincs joguk kielégítést követelniük, mert azok ma tulajdonképpen csak Istennek figyelmeztetései arra a fönséges teremtő munkára, melyei Ő a jövőben kiszemelt téged? Akarod-e a májusi fagy pusztításától megóvni fiatal lelked virágoskertjét? Akarsz-e erős kézzel féket vetni szilaj testi ösztöneidre? Akarsz-e rendet teremteni gondolataid közt? Akarsz-e sziklaszilárdan megállani és nem tévelyegni a csalogató lidércfény után? Akarod-e ösztönös állati természetedet a fenséges emberi szellem bilincseibe verni, mikor emésztően lobog fel ereidben testi tüzeknek lángoló pokla? Fiam, édes fiam, akarsz-e fiatalságodban tiszta életű maradni?

Vannak – hej, sokan vannak! – akik nem vigyáznak. Akik gyanútlanul lépnek rá az erkölcsi lejtőre. Pedig jaj annak, aki megindul a lejtőn lefelé ... Jaj annak, akinek lelkét fagy éri fiatal virágzásában egy májusi éjszakán!

 

Új gondolatok, ismeretlen vágyak (A tiszta férfiúság 9. rész)

 De érzel, tapasztalsz te mást is magadon. Lelkedben – amely eddig talán a legderűsebb, harmonikus, vidám, gondatlan gyermeki lélek volt – nem kevésbé fontos változások mennek végbe. Valami különös borongás száll meg, mintha kialakulatlan köd gomolyogna lelkeden. Oly gondolatok, vágyak merülnek fel az ismeretlenség homályából, amilyenekről eddig fogalmad sem volt s amelyek most, hogy először találkozol velük, valósággal összezavarnak. Aggódva gondolsz alig pár év előtti nyugodt, zavartalan kedélyedre s a mostani új gondolatok zavarában félve ötlik fel benned a sejtés: mi az, talán erkölcsileg elromlottam!? Pedig nem úgy van. Megnyugtathatlak: most még nincs okod ijedelemre.

Valamit azonban igen szeretnék lelkedre kötni. Azt, hogy egész jövőd, egész erkölcsi életed helyes kialakulása ezekben az években, az úgynevezett «kamaszkor»-ban dől el. Most válik el, hogy alsóbb, állati ösztöneid fölött úrrá tud-e lenni benned az uralkodásra egyedül hivatott lélek; hogy nemes érzésű, fennkölt szellemű lovaggá tudsz-e lenni, vagy bűnös szokásoknak leszel szánni való rabszolgája! Ezt és amit a következő lapokon írok, csak az olyan ifjakra értem, akik a testi fejlődés ezen szakáig, a «kamaszkorig» minden káros külső befolyás nélkül jutottak el. Sajnos, sokan vannak, akiket romlott társaik már ezelőtt régen beavattak olyan dolgokba, amiket a szervezeti fejlődés a természet rendje szerint csak most vetne fel először lelkűk előtt, akik tehát még hamarább mentek át ezen a válságon, – de nem sértetlenül.

Új erő kezd benned érni, amelyről eddig tudomásod sem volt, hogy ilyen is van benned: az úgynevezett «nemi erő».

Csodálatos is az Isten nagyszerű terve! A kis gyermek gyámoltalanságban születik a világra, s csak lassan, fokozatosan nyeri meg azokat a képességeket, melyekre éppen abban az életkorban szüksége van. Először nincs foga, de nincs is rá szüksége. Az első év után azonban már némi kis ételt rágnia is kellene, – meg is jön egy-két foga. Fokozatosan aztán egyre több foga, amennyire éppen abban a korban szüksége van. Minden fogának csirája megvan ugyan már a születéskor, de azok türelmesen pihennek a foghús alatt, míg eljön idejük, melyben szükség lesz rájuk.

A nemi erő is éppígy nyugszik a fiúkban körülbelül tizennégy-tizenöt éves korukig. Addig nem is tudnak róla, hogy ilyen is van (hacsak romlott barátjuk nem beszélt nekik arról komisz hangon). De ebben a korban ébredezni kezd ez az erő is, s amint hol ily, hol oly alakban felüti fejét, nyugtalansággal tölti el a lelkiismeretes fiúkat. Ez az érés a tizennegyedik s tizenötödik évtől körülbelül a huszonötödik évig tart, legerősebb a tizennegyedik-tizennyolcadik év között.

De hát mi is az az új dolog, amelyet te most érezni kezdesz?

Egyre többször eszmélsz rá ebben a korban arra a tényre (amit ugyan eddig is mindig tapasztaltál, de ami eddig nem sokat izgatott téged), hogy az emberiség két nemre oszlik szét.

Egyik fele férfi, a másik nő.

Ezt eddig is láttad, de nem nagyon törődtél vele. A leányokkal talán mindössze annyi dolgod volt, hogy játék közben nagyokat rántottál copfjukon és végtelenül tetszett neked, mikor azok erre éktelenül sivalkodni kezdtek.

No, most már ezt meg nem tennéd a fél világért sem! Ha lányokkal játszol vagy beszélgetsz a társaságban, valami különös, eddig nem tapasztalt elfogódottság, majd melegség, öröm vesz erőt rajtad. Igyekszel előttük minél szebbnek, okosabbnak feltűnni, beszélsz nekik valódi vagy képzelt jótulajdonságaidról, tehetségedről s nemhogy a hajukat húzgálnád, – Isten ments! – ellenkezőleg önfeláldozóan ajánlod fel nekik «lovagi szolgálataidat» és ha valamelyiknek földre esett kesztyűjét bókoló hajlongások közt fölemelheted, hát határtalan örömödben verebet lehetne veled fogatni.

Az első szerelem.

És mikor hazamégy könyveid közé – hiszen alig vagy még V.-VI.-os középiskolás –, bizony erős akaratra van szükséged, hogy elkészülj a másnapi leckével. Csak tanulgatnád, hogy hogyan kell hatványt hatványra emelni és hogyan kell gyököt vonni... de... nini!... egyszer csak azt veszed észre, hogy a négyzetgyöknek szeme lett, füle lett, szája lett és – hogyan, hogyan sem, magad sem tudod – egyszer csak a számtanfüzetben ott áll előtted lerajzolva egy – bájos leányfej!

 

 

No, előveszed a magyart. A poétikából készülsz holnapra. Talán próbáljuk ki, tudom-e gyakorlatban is érvényesíteni a betanult szabályokat! Meg-megrágod ceruzád végét, egyik versstrófát a másik után szántod a papírra s egy-kettőre készen van első versed, – egy szerelmes vers. A poétika tanárja ugyan alighanem csiszolt-kőkorszakbeli leletnek gondolná e «művet»; a rímei szörnyen hasonlítanak Ilosvai Selymes Péter «vala-valá»-ihoz, a ritmusa is oly ijesztőn döcög, mint kenetlen kocsi a gödrös úton, de te meg vagy győződve, hogy ez a versed felér Petőfi és Tompa összesített költeményeivel.

És ez még csak a kezdet.

Lassacskán azon kapod rajta magad, hogy fejedben ilyen és ehhez hasonló gondolatok egyre nagyobb térhez jutnak, egyre inkább lefoglalják egész valódat. Hiába no! Be kell magad előtt vallanod: szerelmes vagy! És a te becsületes lelkiismereted ijedten kezd nyugtalankodni és nem tudsz magadnak számot adni: mi van velem. Titokzatos vetés kezd érni benned, amelynek magja eddig ismeretlenül szunyókált lelked mélyén s amit járatlan gyermekszemed talán megdöbbenve nézeget: búza-e az vagy konkoly?

Gyermekből ifjú (A tiszta férfiúság 8. rész)

 

Gyermekből ifjú.

Mióta tizennégy-tizenhat éves lettél – esetleg már előbb is – csodálatos, új dolgokat tapasztalsz magadon. Tested s lelked változni, forrni kezd, új jelenségek, új gondolatok, új törekvések, eddig nem ismert vágyak ébredeznek benned. Úgy vagy, mint mikor a must erjedni kezd, hogy nemes borrá forrja ki magát. Az átmenet korszaka virrad reád: az öntudatlan gyermek alakul át benned öntudatos ifjúvá.

Ez a fontos változás olyan átalakulásokkal jár, amelyek lényednek legkisebb porcikáját is megrázzák és igénybe veszik. Szinte azt mondanám, hogy az elmúlásra ítélt gyermek küszködik benned a megszületendő ifjúval. Mint mikor tavasszal nekilendül az élet feszítő ereje az alvó téli fák ágaiban és frissen pezsgő nedvkeringés bontogatja, feszíti, pattantja a rügyeket, úgy forr benned is az élet tavaszának tüzes vére, lüktet ereidben, kavarja vágyaidat, gondolataidat.

És te?

Te félig összezavarodva, restelkedve, értelmetlenül tekintesz lelkedbe, az új érzések forrongó gomolyagában s szinte idegennek érzed magadat önmagád, régi éned előtt. Mint vándormadarakon az első őszi napsütéskor, rajtad is valóságos láz, nyugtalanság vesz erőt.

Mondd, nem így van?

Fejlődik szervezeted.

Esősorban is nagyot változik tested. Tagjaid megnyúlnak. Bizony, kissé komikus alakot kapsz ilyenkor. Esetlen, hosszú kezeddel – hacsak zsebre nem dugod – alig tudsz mit kezdeni. Úgy-e milyen hamar kinőtted első hosszú nadrágodat is? Egy vakációban tíz-tizenöt centimétert is nyúlsz és akármelyiketekből valósággal ijesztő égmeszelő válik ilyenkor két-három év alatt. Már nem szaladgálsz oly könnyen, mint a kicsinyek, de még nem tudsz oly nyugodtan járni, mint a nagyok. Tüdőd tágul, csontjaid vastagodnak, mellkasod domborodik. Régi szép, sírna gyermekarcodra bevágódnak az első férfias, komoly vonások. Szép szoprán hangodnak is egy-kettőre vége ... És mikor senki sem látja, a tükör előtt azt is próbálgatod, lehetne-e pödörni már serkedő kis bajuszocskádat.

Mondd, nem így van?

Minden arra mutat, hogy az élet tavaszán állasz. A tavasz pedig végtelenül értékes idő: döntő az egész évi termésre! Szerencsétlen tavasz után terméketlen a nyár, ijesztő az ősz.

Pedig nem csak külső alakod változik, hanem belső, nemesebb szerveid is fejlődnek. Szíved, tüdőd, agyvelőd, egész idegzeted is nekilendül, nő, nagy benső munkával tágul, hogy megnövekedett szervezetedhez alkalmas esz- közzé váljék.

Ez az átmenet a gyermekkorból az ifjúkorba valóságos vihar, felkavarodás. Akárhányszor fejfájást, szédülést, orrvérzést is kapsz és a szíved ijesztően kezd kalimpálni. Ne félj, ez együtt jár fejlődő természeteddel. Megfelelő táplálkozással, alvással, szórakozással gondoskodhatsz egészségedről.

De azt jegyezd meg, hogy ez a kor, a «kamaszkor», legfontosabb korszaka egész földi életednek.

És – jaj! – hányan vannak, akik tudatlanságukban életüknek ezt a fontos fejlődési korszakát kijavíthatatlanul elrontják!

Mikor április lesz belőled.

Lelki hangulatod is igen változékonnyá lesz, szeszélyes, könnyen ingerlékeny, önző, dacos, makacs, tekintélyt nem ismerő, viszont magát mindennél többre tartó és megbecsülést, elismerést, kereső. Hasonló változások állnak be kedélyvilágodban is. Valóságos április lesz belőled: reggel mesés jókedvében mosolyog a nap, félóra múlva bőrig ázol az utcán és mire nagy bosszankodva hazaérsz, már megint előbujt a meleg napsugár. Ilyen pillanatnyi behatások uralma alá kerülsz. Majd égig törő lelkesedés hevít, majd porba sújt az elkeseredésnek, letörtségnek érzete, de az okát, hogy miért, magad sem tudod. Vándorlási kedv vesz erőt rajtad. Kalandvágy, hírnév után sóvárogsz, nagyokat akarsz tenni (akárhány fiú ilyenkor meg is szökik hazulról). Ezekben a hónapokban, években valósággal hurutos lesz a – lelked. A legkisebb léghuzat megárt neki és gyulladást kapsz. Nem tüdőgyulladást, hanem lélekgyulladást. Nagy láz vesz erőt rajtad: morogsz, elégedetlenkedsz, haragszol. Izzadni kezdesz: sok ostoba «stiklit» izzadsz ki magadból, a nagy lázban beszélni is alig tudsz – tisztességesen, csak durván, vállvonogatással, sértőn. Különösen egy vágy lepi meg ilyenkor a fiúkat: bárcsak már én is felnőtt lennék! Mit nem adnának érte, ha csak négy-öt évvel idősebbek lennének! De ha nem is felnőttek még, annál inkább akarják utánozni azokat. És – csodálatos! – nem ám azok erényeit s értékes tetteit, hanem a felnőttek életének külsőségeit: úgy ruházkodnak, úgy mozognak, úgy frizurázzák hajukat, úgy társalognak, mint a felnőttek, no meg persze: úgy dohányoznak s úgy isznak is.

Akik nem ismerik ezt a korszakot, tapintatlanul nevetnek s gúnyolódnak rajtad, az esetlen «kamasz»-on. Talán saját édesanyád sem ért meg. Azelőtt oly szófogadó voltál, s nem érti, most miért feleselsz, miért vagy ingerlékeny. A kicsik félnek tőled, az öregek bosszankodnak rajtad, és mindez elkeserít téged.

Hiszen magad előtt is rejtély vagy, kit nem megvetni kellene, hanem segíteni rajtad.

Ó, mily boldog, aki e korban okos, meglett vezetőre talál, akinek őszinte bizalommal feltárhatja minden nehézségét! Ó, mily szerencsétlen, aki kételyeivel, kínzó problémáival romlott társainak kegyetlen felvilágosításához folyamodik!