2025. július 8., kedd

Tisztán az oltárig, híven a sírig (A tiszta férfiúság 10. rész)

 


A fejlődés Isten terve.

Újra csak azt mondom neked, fiam: most még nincs semmi baj. Ez az egész dolog természetes, tehát mindenkinél előbb-utóbb beálló folyamat. Sőt – hogy egész világosan beszéljek – ezek a nemi mozgalmak és érzések benned Isten akaratából történnek!

Emlékezzél csak vissza arra, amit az első fejezetben mondottam neked a «Teremtő tervé»-ről, mely szerint az emberek átlagának az is a hivatásuk, hogy a fajfenntartásról gondoskodjanak. Olvastad ott, hogy az emberiség fennmaradásáról Isten mily csodálatos, szent bölcsességgel rendelkezett. Az ő szándéka az, hogy egy felnőtt férfiúnak s felnőtt leánynak egymás iránti szeretete a családi élet szentélyében egybeforrjon s az egybeforrott két test, két lélek szeretetének gyümölcse gyanánt az emberiség folyton új meg új gyermekekkel, emberbimbókkal szaporodjék s betöltse a földön a halál által ütött réseket. Ezek az új érzések benned tehát a természet törvényei szerint fakadnak, a természet törvényei pedig szentek és azok maradnak mindaddig, amíg az ember bűnös kézzel beléjük nem kontárkodik! Szent a mi lelkünk, ha Isten törvényei szerint él és szent testünk is, lelkünknek ez a páratlan szépséggel berendezett lakása!

Íme, fiam, ez tehát a Teremtő terve. Az ő akarata szerint történik az, hogy a fejlődő ifjúban ébredezni kezd az érdeklődés, a vágy a leányok iránt, akik közt egykor te is élet-párodat fogod megtalálni. A szerelem, vagyis a két-nembeliek vonzódása egymás iránt – a maga idejében és helyén – nemcsak nem bűn, hanem ellenkezőleg: Istennek egyik legszebb ajándéka.




De a szerelem egyúttal – sötét verem is!

Tisztán az oltárig, híven a sírig.

Istennek legszentebb, megmásíthatatlan akarata szerint ugyanis ezeket az ösztönöket, melyek benned most kezdenek először jelentkezni s melyek ezentúl koroddal együtt egyre erősebbek lesznek, kielégíteni csupán csak a házasságban szabad, vagyis abban az intézményben, amelyet a teremtő az emberi nem fennmaradása érdekében rendelt. De úgy-e, te még messze állasz a házasságtól! De milyen messze!

Legszentebb feladatod tehát az, hogy mostani korod- bán ezeket a vágyakat, ösztönöket a maguk romlatlanságában, tisztaságában, ifjú érintetlenségében őrizd meg egész addig a napig, amelyiken az Úr oltára elé vezeted majd hófehér jegyesedet. Házasságod előtt ezeket az ösztönöket soha, semmi ürügy alatt, sem egyedül, sem mással kielégítened, azoknak szavára hallgatnod nem szabad. Mindenki, aki nem házas ember, súlyos bűnt követ el, ha tudva, akarva foglalkozik olyan gondolatokkal, érzelmekkel, tettekkel, melyek erre az úgynevezett «nemi életre» vonatkoznak.

Légy résen és soha készakarva ilyen gondolatnak, tekintetnek, beszédnek, tettnek ne engedj helyet. Ha pedig fejlődő szervezeted mégis ilyen gondolatokat vetne fantáziád elé, azokat – mihelyt észreveszed! – más gondolatokkal űzzed el és ne felejtsd szem elől, hogy amíg az oltár előtt jegyesed- dél meg nem esküdtél, addig ezeket az érzelmeket sohasem szabad kielégítened. Ha így teszel, akkor a helyes úton jársz. Ez a legfontosabb, amit – igen kérlek – feledhetetlenül jegyezz meg magadnak.




Különösen nagy veszély fenyeget ezekben az években fantáziád részéről. E korban minden ifjú többé-kevésbé álmodozóvá válik. De te légy résen, hogy bele ne essél annyi ifjúnak bajába, akik most heteken, hónapokon át elábrándoznak valamelyik olvasmányuk hőséről, képzeletben egész regényeket élnek át s mialatt fantasztikus, színes terveket szőnek arról, hogy mi lesz belőlük a jövőben, elhanyagolják kötelességüket, munkájukat s lemaradnak minden téren. Vigyázz tehát, hogy az érzelgős ábrándozás köde meg ne ülje lelkedet.

Ismétlem, amit mondtam. Ezek az új vágyak, ábrándok, ösztönök minden fejlődő fiúban kivétel nélkül felébrednek. Az a nemi ösztön, melyet magadban érzel, szent, mert hiszen az Isten teremtő erejében való titokzatos részesedés. Ezeknek a jelentkezése tehát még ne bántson téged. Ezek a jelek arról beszélnek, hogy megkezdődött benned a férfiúvá érés folyamata és Isten tervei szerint most halmozódik fel benned az erő jövendő családapai hivatásodhoz. De annál jobb, minél későbben kerülsz ebbe az érési folyamatba. Leghamarább belekerülnek a betegesek s gyenge idegzetűek (néha már tizenkét-tizenhárom éves korukban), legkésőbb az egészségesek (néha csak tizenhat-tizenhetedik évük körül). Tehát csak örülj, ha minél tovább vagy «gyermek»; annál nyugodtabban fejlődhetsz. Korán érett gyümölcsökben s ifjakban nincs köszönet. Ezt különben magad is tapasztalhattad már. Kimész a kertbe; telve a fa almával, a legtöbb még éretlen, de – nini! – itt is, ott is néhány piros alma. Örömmel kapsz utánuk, hiszen kívülről oly szépek. Beleharapsz s – eldobod: valamennyi férges s beteg. Hiába: Gute Dinge brauchen Zeit, minden jó dolognak időre van szüksége.

Mikor azonban testi fejlődésed eljut az érés korszakába, akkor meg az legyen szent kötelességed, hogy az ébredező ösztönöket semmiféle érzékies olvasmánnyal, beszéddel, tekintettel, gondolattal, cselekedettel még jobban ne izgasd, ne erősítsd, hanem a küzdelemre, melybe ezeknek fékentartása kerül, meríts erőt az Isten terve szerint egykor reád váró szent feladatok tudatából.




Vészben, viharban.

Íme, fiam, így kerülsz fejlődésedben te is egykor a válaszúira. Megjelenik előtted mint Herkules előtt, a Bűn és az Erény, és hívogatnak, hogy lépj az ő útjukra. Csábító alakban áll eléd a Bűn s teli marokkal kínálja érzéki élvezeteit.

Ösztöneid, amelyekről fönt szóltam, az évek jártával (felsős korodban, majd egyetemi tanulmányaid alatt) egyre zsarnokibb követelődzésekkel akarnak parancsolni.

Mint a vérszopó hiénák és sakálok rekedt ordítása folyton borzongatja a szaharai karavánt éjszakai pihenőjén, éppúgy kísérik végig ifjú éveidet az alsóbb ösztönök követelődző támadásai. Bódító színekkel rajzolódik eléd az a gyönyör, élvezet, amit nemi ösztöneid azonnali kielégítése csábítóan ígér. Folytonos kísértések fognak csalogatni, hogy hagyd el az erkölcsi tisztaság útját; mintha valami láncáról szabadult ördög lázongana benned, aki kér, ígérget, gúnyol, kétségbe ejt, csak menj már, menj, lépj az ösztönös vágyak csalogató örömei közé.




És e rettenetes belső vihar zúgásában alig veszed észre az Erénynek nemes alakját, alig hallod ki az érzékek tomboló követeléseiből szavát: Fiam, ne higgy a bűnnek! Maradj tisztalelkű! Még egyetlen gondolattal se vetkezzél lelked tisztasága ellen! Érintetlenül őrizd testedet-lelkedet Isten parancsa szerint, őrizd eljövendő jegyesed számára. Hidd el, csak így leszel valaha becsületes, jellemes, boldog férfiú...

A vihar pedig egyre tombol. Legerősebben úgy tizennyolc-húsz-huszonnégy éves korodban. És neked, édes fiam, erőslelkűnek kell maradnod; forrongó, tajtékzó habokon ingatlanul állanod! Évekig kell kitartóan állnod a szenvedélyek harcát, de hát nézd, ezek valóban olyan háborús évek, amelyek «duplán számítanak». Duplán, mert jellemed most alakul ki megmásíthatatlanul. Most dől el egész életed sorsa. Mint kemény kalapácsütések, úgy csattognak már a pogány Ovidiusnak szavai is: «Nulla reparabilis arte laesa pudicitia est: deperit illa semel». (Ov. Her. V. 103. 104.) Tisztaságodat csak egyszer vesztheted el! Jaj, ha egyszer elestél, csak elcsúsztál is s megindultál lefelé! Jellemes férfiú később csak abból lehet, aki ifjú korában kemény zabolán tudta tartani szenvedélyeit. Amily könnyű az első félrelépés, olyan nehéz a komoly visszatérés. Amily könnyű a nyeregből kiesni, oly nehéz oda visszakapaszkodni. Ma még csak küszködsz, – ez nem baj. Vigyázz, hogy ballépésed miatt egykor Grillparzer költeményével ne kelljen siratnod lelkednek elvesztett arányló örömét, ártatlanságodat:

 

«Böscwicht, gib mir zuriick,

Meiner Seele goldnen Fricden,

Meines Daseins ganzes Glück,

Meine Unschuld mir zurück.»

(Die Ahnfrau III. 109.)

 


Fiam, szilárd akarsz-e maradni? Be tudod-e látni, hogy fejlődő korodban, ébredező vágyaidnak még nincs joguk kielégítést követelniük, mert azok ma tulajdonképpen csak Istennek figyelmeztetései arra a fönséges teremtő munkára, melyei Ő a jövőben kiszemelt téged? Akarod-e a májusi fagy pusztításától megóvni fiatal lelked virágoskertjét? Akarsz-e erős kézzel féket vetni szilaj testi ösztöneidre? Akarsz-e rendet teremteni gondolataid közt? Akarsz-e sziklaszilárdan megállani és nem tévelyegni a csalogató lidércfény után? Akarod-e ösztönös állati természetedet a fenséges emberi szellem bilincseibe verni, mikor emésztően lobog fel ereidben testi tüzeknek lángoló pokla? Fiam, édes fiam, akarsz-e fiatalságodban tiszta életű maradni?

Vannak – hej, sokan vannak! – akik nem vigyáznak. Akik gyanútlanul lépnek rá az erkölcsi lejtőre. Pedig jaj annak, aki megindul a lejtőn lefelé ... Jaj annak, akinek lelkét fagy éri fiatal virágzásában egy májusi éjszakán!

 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.

Kukkants be egy apácazárdába! Több száz éve senki sem látta, mi van belül

Olyan dolgot osztunk meg veletek, ami Magyarországon eddig még sosem volt látható. Az alábbiakban több olyan videót közlünk, mely megal...

Népszerű bejegyzések