Gyermekből ifjú (A tiszta férfiúság 8. rész)

 

Gyermekből ifjú.

Mióta tizennégy-tizenhat éves lettél – esetleg már előbb is – csodálatos, új dolgokat tapasztalsz magadon. Tested s lelked változni, forrni kezd, új jelenségek, új gondolatok, új törekvések, eddig nem ismert vágyak ébredeznek benned. Úgy vagy, mint mikor a must erjedni kezd, hogy nemes borrá forrja ki magát. Az átmenet korszaka virrad reád: az öntudatlan gyermek alakul át benned öntudatos ifjúvá.

Ez a fontos változás olyan átalakulásokkal jár, amelyek lényednek legkisebb porcikáját is megrázzák és igénybe veszik. Szinte azt mondanám, hogy az elmúlásra ítélt gyermek küszködik benned a megszületendő ifjúval. Mint mikor tavasszal nekilendül az élet feszítő ereje az alvó téli fák ágaiban és frissen pezsgő nedvkeringés bontogatja, feszíti, pattantja a rügyeket, úgy forr benned is az élet tavaszának tüzes vére, lüktet ereidben, kavarja vágyaidat, gondolataidat.

És te?

Te félig összezavarodva, restelkedve, értelmetlenül tekintesz lelkedbe, az új érzések forrongó gomolyagában s szinte idegennek érzed magadat önmagád, régi éned előtt. Mint vándormadarakon az első őszi napsütéskor, rajtad is valóságos láz, nyugtalanság vesz erőt.

Mondd, nem így van?

Fejlődik szervezeted.

Esősorban is nagyot változik tested. Tagjaid megnyúlnak. Bizony, kissé komikus alakot kapsz ilyenkor. Esetlen, hosszú kezeddel – hacsak zsebre nem dugod – alig tudsz mit kezdeni. Úgy-e milyen hamar kinőtted első hosszú nadrágodat is? Egy vakációban tíz-tizenöt centimétert is nyúlsz és akármelyiketekből valósággal ijesztő égmeszelő válik ilyenkor két-három év alatt. Már nem szaladgálsz oly könnyen, mint a kicsinyek, de még nem tudsz oly nyugodtan járni, mint a nagyok. Tüdőd tágul, csontjaid vastagodnak, mellkasod domborodik. Régi szép, sírna gyermekarcodra bevágódnak az első férfias, komoly vonások. Szép szoprán hangodnak is egy-kettőre vége ... És mikor senki sem látja, a tükör előtt azt is próbálgatod, lehetne-e pödörni már serkedő kis bajuszocskádat.

Mondd, nem így van?

Minden arra mutat, hogy az élet tavaszán állasz. A tavasz pedig végtelenül értékes idő: döntő az egész évi termésre! Szerencsétlen tavasz után terméketlen a nyár, ijesztő az ősz.

Pedig nem csak külső alakod változik, hanem belső, nemesebb szerveid is fejlődnek. Szíved, tüdőd, agyvelőd, egész idegzeted is nekilendül, nő, nagy benső munkával tágul, hogy megnövekedett szervezetedhez alkalmas esz- közzé váljék.

Ez az átmenet a gyermekkorból az ifjúkorba valóságos vihar, felkavarodás. Akárhányszor fejfájást, szédülést, orrvérzést is kapsz és a szíved ijesztően kezd kalimpálni. Ne félj, ez együtt jár fejlődő természeteddel. Megfelelő táplálkozással, alvással, szórakozással gondoskodhatsz egészségedről.

De azt jegyezd meg, hogy ez a kor, a «kamaszkor», legfontosabb korszaka egész földi életednek.

És – jaj! – hányan vannak, akik tudatlanságukban életüknek ezt a fontos fejlődési korszakát kijavíthatatlanul elrontják!

Mikor április lesz belőled.

Lelki hangulatod is igen változékonnyá lesz, szeszélyes, könnyen ingerlékeny, önző, dacos, makacs, tekintélyt nem ismerő, viszont magát mindennél többre tartó és megbecsülést, elismerést, kereső. Hasonló változások állnak be kedélyvilágodban is. Valóságos április lesz belőled: reggel mesés jókedvében mosolyog a nap, félóra múlva bőrig ázol az utcán és mire nagy bosszankodva hazaérsz, már megint előbujt a meleg napsugár. Ilyen pillanatnyi behatások uralma alá kerülsz. Majd égig törő lelkesedés hevít, majd porba sújt az elkeseredésnek, letörtségnek érzete, de az okát, hogy miért, magad sem tudod. Vándorlási kedv vesz erőt rajtad. Kalandvágy, hírnév után sóvárogsz, nagyokat akarsz tenni (akárhány fiú ilyenkor meg is szökik hazulról). Ezekben a hónapokban, években valósággal hurutos lesz a – lelked. A legkisebb léghuzat megárt neki és gyulladást kapsz. Nem tüdőgyulladást, hanem lélekgyulladást. Nagy láz vesz erőt rajtad: morogsz, elégedetlenkedsz, haragszol. Izzadni kezdesz: sok ostoba «stiklit» izzadsz ki magadból, a nagy lázban beszélni is alig tudsz – tisztességesen, csak durván, vállvonogatással, sértőn. Különösen egy vágy lepi meg ilyenkor a fiúkat: bárcsak már én is felnőtt lennék! Mit nem adnának érte, ha csak négy-öt évvel idősebbek lennének! De ha nem is felnőttek még, annál inkább akarják utánozni azokat. És – csodálatos! – nem ám azok erényeit s értékes tetteit, hanem a felnőttek életének külsőségeit: úgy ruházkodnak, úgy mozognak, úgy frizurázzák hajukat, úgy társalognak, mint a felnőttek, no meg persze: úgy dohányoznak s úgy isznak is.

Akik nem ismerik ezt a korszakot, tapintatlanul nevetnek s gúnyolódnak rajtad, az esetlen «kamasz»-on. Talán saját édesanyád sem ért meg. Azelőtt oly szófogadó voltál, s nem érti, most miért feleselsz, miért vagy ingerlékeny. A kicsik félnek tőled, az öregek bosszankodnak rajtad, és mindez elkeserít téged.

Hiszen magad előtt is rejtély vagy, kit nem megvetni kellene, hanem segíteni rajtad.

Ó, mily boldog, aki e korban okos, meglett vezetőre talál, akinek őszinte bizalommal feltárhatja minden nehézségét! Ó, mily szerencsétlen, aki kételyeivel, kínzó problémáival romlott társainak kegyetlen felvilágosításához folyamodik!