Gyermekből ifjú.
Mióta tizennégy-tizenhat éves lettél – esetleg már előbb is
– csodálatos, új dolgokat tapasztalsz magadon. Tested s lelked változni, forrni
kezd, új jelenségek, új gondolatok, új törekvések, eddig nem ismert vágyak
ébredeznek benned. Úgy vagy, mint mikor a must erjedni kezd, hogy nemes borrá
forrja ki magát. Az átmenet korszaka virrad reád: az öntudatlan gyermek alakul
át benned öntudatos ifjúvá.
Ez a fontos változás olyan átalakulásokkal jár, amelyek
lényednek legkisebb porcikáját is megrázzák és igénybe veszik. Szinte azt
mondanám, hogy az elmúlásra ítélt gyermek küszködik benned a megszületendő
ifjúval. Mint mikor tavasszal nekilendül az élet feszítő ereje az alvó téli fák
ágaiban és frissen pezsgő nedvkeringés bontogatja, feszíti, pattantja a
rügyeket, úgy forr benned is az élet tavaszának tüzes vére, lüktet ereidben,
kavarja vágyaidat, gondolataidat.
És te?
Te félig összezavarodva, restelkedve, értelmetlenül
tekintesz lelkedbe, az új érzések forrongó gomolyagában s szinte idegennek
érzed magadat önmagád, régi éned előtt. Mint vándormadarakon az első őszi
napsütéskor, rajtad is valóságos láz, nyugtalanság vesz erőt.
Mondd, nem így van?
Fejlődik szervezeted.
Esősorban is nagyot változik tested. Tagjaid megnyúlnak.
Bizony, kissé komikus alakot kapsz ilyenkor. Esetlen, hosszú kezeddel – hacsak
zsebre nem dugod – alig tudsz mit kezdeni. Úgy-e milyen hamar kinőtted első
hosszú nadrágodat is? Egy vakációban tíz-tizenöt centimétert is nyúlsz és
akármelyiketekből valósággal ijesztő égmeszelő válik ilyenkor két-három év
alatt. Már nem szaladgálsz oly könnyen, mint a kicsinyek, de még nem tudsz oly
nyugodtan járni, mint a nagyok. Tüdőd tágul, csontjaid vastagodnak, mellkasod
domborodik. Régi szép, sírna gyermekarcodra bevágódnak az első férfias, komoly
vonások. Szép szoprán hangodnak is egy-kettőre vége ... És mikor senki sem
látja, a tükör előtt azt is próbálgatod, lehetne-e pödörni már serkedő kis
bajuszocskádat.
Mondd, nem így van?
Minden arra mutat, hogy az élet tavaszán állasz. A
tavasz pedig végtelenül értékes idő: döntő az egész évi termésre! Szerencsétlen
tavasz után terméketlen a nyár, ijesztő az ősz.
Pedig nem csak külső alakod változik, hanem belső, nemesebb
szerveid is fejlődnek. Szíved, tüdőd, agyvelőd, egész idegzeted is nekilendül,
nő, nagy benső munkával tágul, hogy megnövekedett szervezetedhez alkalmas esz-
közzé váljék.
Ez az átmenet a gyermekkorból az ifjúkorba valóságos
vihar, felkavarodás. Akárhányszor fejfájást, szédülést, orrvérzést is kapsz
és a szíved ijesztően kezd kalimpálni. Ne félj, ez együtt jár fejlődő
természeteddel. Megfelelő táplálkozással, alvással, szórakozással
gondoskodhatsz egészségedről.
De azt jegyezd meg, hogy ez a kor, a «kamaszkor»,
legfontosabb korszaka egész földi életednek.
És – jaj! – hányan vannak, akik tudatlanságukban életüknek
ezt a fontos fejlődési korszakát kijavíthatatlanul elrontják!
Mikor április lesz belőled.
Lelki hangulatod is igen változékonnyá lesz, szeszélyes,
könnyen ingerlékeny, önző, dacos, makacs, tekintélyt nem ismerő, viszont magát
mindennél többre tartó és megbecsülést, elismerést, kereső. Hasonló változások
állnak be kedélyvilágodban is. Valóságos április lesz belőled: reggel mesés
jókedvében mosolyog a nap, félóra múlva bőrig ázol az utcán és mire nagy
bosszankodva hazaérsz, már megint előbujt a meleg napsugár. Ilyen pillanatnyi
behatások uralma alá kerülsz. Majd égig törő lelkesedés hevít, majd porba sújt
az elkeseredésnek, letörtségnek érzete, de az okát, hogy miért, magad sem
tudod. Vándorlási kedv vesz erőt rajtad. Kalandvágy, hírnév után sóvárogsz,
nagyokat akarsz tenni (akárhány fiú ilyenkor meg is szökik hazulról). Ezekben a
hónapokban, években valósággal hurutos lesz a – lelked. A legkisebb léghuzat
megárt neki és gyulladást kapsz. Nem tüdőgyulladást, hanem lélekgyulladást.
Nagy láz vesz erőt rajtad: morogsz, elégedetlenkedsz, haragszol. Izzadni
kezdesz: sok ostoba «stiklit» izzadsz ki magadból, a nagy lázban beszélni is
alig tudsz – tisztességesen, csak durván, vállvonogatással, sértőn. Különösen
egy vágy lepi meg ilyenkor a fiúkat: bárcsak már én is felnőtt lennék! Mit nem
adnának érte, ha csak négy-öt évvel idősebbek lennének! De ha nem is felnőttek
még, annál inkább akarják utánozni azokat. És – csodálatos! – nem ám azok
erényeit s értékes tetteit, hanem a felnőttek életének külsőségeit: úgy
ruházkodnak, úgy mozognak, úgy frizurázzák hajukat, úgy társalognak, mint a
felnőttek, no meg persze: úgy dohányoznak s úgy isznak is.
Akik nem ismerik ezt a korszakot, tapintatlanul nevetnek s
gúnyolódnak rajtad, az esetlen «kamasz»-on. Talán saját édesanyád sem ért meg.
Azelőtt oly szófogadó voltál, s nem érti, most miért feleselsz, miért vagy
ingerlékeny. A kicsik félnek tőled, az öregek bosszankodnak rajtad, és mindez
elkeserít téged.
Hiszen magad előtt is rejtély vagy, kit nem megvetni
kellene, hanem segíteni rajtad.
Ó, mily boldog, aki e korban okos, meglett vezetőre talál,
akinek őszinte bizalommal feltárhatja minden nehézségét! Ó, mily szerencsétlen,
aki kételyeivel, kínzó problémáival romlott társainak kegyetlen
felvilágosításához folyamodik!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.