Hazánk jövőjéért (A tiszta férfiúság 25. rész)

 

Te, fiam, hű fia vagy hazádnak, büszke nemzetedre. Ezt szeretem. De tudod-e, hogy a lelki tisztaságát elvető ifjúság hazája jövőjének is gyalázatos árulója! Tudod-e, hogy fajunk jövendő életképessége jórészt attól függ, hogy a mai ifjúságunk megújhodott ifjúság lesz-e, vagy tovább siklik az erkölcstelenség lejtőjén abba a biztos bukásba, ahová az erkölcstelen életnek, képeknek, nyomtatványoknak, könyveknek terjesztői (nemzetünk ellenségei) a testi-lelki épségében kikezdett magyar ifjúságot céltudatosan akarják vezetni. Valóságos aknamunka folyik az egész társadalomban, színházban, moziban, könyvekben, újságokban a magyar faj tiszta élete ellen, s akik ezeket az aknákat lerakják, jól tudják, hogy ha egyszer erkölcsileg – és ami együtt jár vele – testileg degenerálttá tették a magyar fajt, ellenállás nélkül osztozkodhatnak az országon az új honfoglalók. Az ifjúság jelene hazánk jövője.

«Mindennapos jelenség, hogy a gazdag emberek gyermekei s unokái, akik csak pénzt örököltek s erkölcsös életet nem, rövid idő alatt tönkremennek. Ugyanez áll egész népekre is, amelyek összeomlását az egyre fokozódó erkölcstelenség miatt semmiféle államvezetés művészete feltartóztatni nem képes.» (Hilty.)

Olvasd csak, mit ír Tacitus a büszke római népnek sírjánál, amely valaha az egész akkori világot meghódította. Olvasd csak, hogy ennél a sírnál, ahová a rómaiakat a fajtalan életmód döntötte, mint zengi a győztes pogány germánok tiszta életének dicséretét:

 

«Saepta pudicitia agunt, nullis spectaculorum inlecebris, nullis conviviorum irritationibus corruptae ... Paucissima in tam numerosa gente adulteria, quorum poena praesens ét maritis permissa, abscisis crinibus nudatam coram propinquis expellit domo maritus ac per omnem vicum verbere agit; publicatae enim pudicitiae nulla venia: non forma, non aetate, non opibus maritum invenerit. Nemo enim illic vitia ridet, nec corrumpere ét corrumpi saeculum vocatur». (Tacitus: Germania 19.)

«A nő így él a tiszta erkölcsök védelme alatt s nem rontják őt sikamlós színdarabok s érzékizgató lakomázások ... Házassági hűség megszegése ennél a nagyszámú népnél a legritkább eset, büntetése rögtöni s a férj joga: a férj a levágott hajú, ruhátlan asszonyt rokonai jelenlétében kiűzi a házából s az egész falun végigkorbácsolja. Aki egyszer szüzességét feláldozta, többé nem talál kegyelmet; sem szépsége, sem fiatalsága vagy gazdagsága nem szerez neki többé férjet. Mert persze ott nem mosolyog senki a bűn fölött, s a csábítást és elbukást nem hívják korszellemnek.»

 

Szinte el sem tudjuk hinni, hogy a pogány germánoknál ilyen komoly erkölcsi felfogás uralkodott. De mindenesetre illik, hogy mi, keresztény, civilizált népek, látván a köztünk dúló nagy erkölcstelenséget, elpiruljunk szégyenünkben egy pogány írónak ily magasztos gondolkodása mellett.

Fiúk, ha szeretitek édes hazánkat, ha aggódtok nemzetünk jövendő sorsáért, becsüljétek meg magatokban tiszta véreteket, szeplőtelen ifjúságotokat és ne vegyétek a kezetekbe a nem-keresztény és nem-magyar fajú (csak magyarul író) emberek által terjesztett, a magyar faj legyöngítését célzó erkölcstelen írásokat. «Minden ország támasza, talpköve a tiszta erkölcs, mely ha megvesz, Róma ledől s rabigába görnyed.» A házas szeretet oltárán csak azoknak a bátraknak áldozata kedves, akik legyőzték önmagukat.

A sátán egy alkalommal csapatszemlét tartott hívei fölött, – olvastam egy költeményben. Mindenki eldicsekedett hatalmával. A haragnak, irigységnek, iszákosságnak, játékszenvedélynek szellemei és egyéb rossz szellemek vitatkoztak az elsőségért, hogy melyik árt többet az emberiségnek. A sátán végre is a tisztátalanság szellemének ítélte az elsőséget e szavakkal: «Nála van a legélesebb kard s a leghalálosabb méreg, mert hatalmában áll, hogy egész nemzeteket tönkretehessen».

Tehát azt akarom, hogy komor légy? Dehogy! Aki tavaszban áll, annak lelke friss legyen, üdén harmatozó. Azt akarom, hogy zakatoljon szívedben a reád váró nagy hivatás energiája! Azt akarom, hogy ember váljék belőled! Én mindig sejtelmes lélekkel nézem az ifjúságot és tisztelem. «Res sancta puer!» Nagy feladatok homloka tornyosul előttetek – ezért tisztellek titeket. De szörnyű veszélyek forgataga is örvénylik előttetek – ezért féltelek titeket. A tisztelet és féltés e kettős gondolata kiáltatja velem: Fiúk, becsüljétek meg a bennetek lobogó isteni lángot: lelketeket! Nagyobb feladat a lelked alakítása minden művészetnél, mert a művészek csak ecsettel, festékkel, vésőkkel dolgoznak, te meg eleven lélekkel!

A liliom integritásáért!

Ifjú, légy hát büszke és dacos! Minden bűnnek, aljasságnak vágd oda: Ad maiora natus sum! Ne tűrd tovább, hogy a magyar ifjú bűnben éljen tizenhat éves korában, koravén legyen húsz éves korára s megrokkant gerincű huszonnégy évvel a vállán. Mert ha így lesz, saját szégyene tüzében ég el a magyar trikolór. Azt akarom, hogy mindegyikőtökről elmondhassam: Ti még reménnyel teljesek vagytok, üdék, élettől töretlenek. Titeket alkotó munkára serkent az «inexhausta pubertás» (Tacitus), az el nem tékozolt serdülő erő. A ti izmotok még rugalmas, a ti homlokotok még sima, a ti szemetek tüze még csillagos; rajtatok pihen meg Magyarország könnytől bágyadt szeme. Tanuljátok munkára szorgalmasak lenni, erényre lelkesek és kitartásra türelmesek! Magyarország sorsa függ tőletek és – jaj! – csak egy Magyarországunk van.

Az esztétika törvényei fölött állnak az etika törvényei. Minden, ami az emberek erkölcsi erejét támogatja, hazafias tett; minden, ami ezt támadja, gálád hazaárulás. Márpedig a VI. parancs a nemzetek erejének védőpajzsa! Rólunk is áll, amit Salvianus mondott a római birodalomról: Ellenségei nem tudták legyőzni, csak a bűn. Vérveszteségünk nagy volt a háborúban; de a vérrontás százszor rosszabb. A babyloni bankett-szobában, ahol Baltassár gúnyt űzött a szent dolgokkal, rémes írókéz jelent meg. Ez a kéz írja ma is a világtörténelmet.

Olvasd csak, hogy a 10. cserkésztörvényt («A cserkész testben, lélekben tiszta») mily szent komolysággal magyarázza a Magyar Cserkészszövetség: «A tiszta vér a nemzetek erejének és nagyságának alapja. A tisztátalanság meggyalázza az emberben Isten képét, megrokkantja a testet, megfertőzi a képzeletet, eltompítja az elmét, megöli a jellemet és elrothasztja a nemzeteket. Szent önérzettel őrizd lelked tisztaságát. Ne imponáljon neked semmi, ami tisztátalan: akármint csillog is a külseje, belülről szennyet és rothadást takar. Megvetéssel kerüld a romlott emberek társaságát, a kétértelmű vagy szennyes beszédet, könyvet, előadást, mindazt, ami tisztátalanságra vezet. Keresd, ami erőt ad; mértékletesség, komoly munka, nemes szórakozás, férfias önmegtagadás, lélek szerint való barátság: mind hathatós segítség». (Sík: Magyar Cserkészvezetők Könyve. Budapest, 1922. 60. l.)

Magyar ifjú most csak az lehet, akiben zakatol a tettrekészség; magyar ifjú csak az lehet, aki nem engedi, hogy piros szívére a koravénség síri fátyola boruljon. Közénk csak az álljon, akinek lábdobbanásában jövendő reménység energiája ropog; akinek szemefénye töretlen; akinek domboruló mellkasa ígéret-teljes ifjú lélek tettrekészségétől emelkedik; akinek arca bársonyos a tiszta vér lüktetésétől; aki meg tud borzadni a ránéző szent elhivatottság szívet-járó tekintetétől, aki az élni akarás acélos erőit pattantja ki magából.

 

 

Fiúk! Magyarország ma ti vagytok! Magyarország nem térkép, Magyarország nem hegy, völgy. A magyar jövő termése a ti véretekben lüktet, kél életre, válik eleven valósággá, vagy a ti eltékozolt fiatal erőtök miatt megy tönkre. Magyarország integritását csak az olyan ifjúság szerzi vissza, amelyik tud erős lenni s küzdeni lelke szépségéért, a liliom integritásáért.

 

Fiúk, úgyis oly ijesztően kevesen vagyunk; és

«ha minket is elfú a sors zivatarja,

nem lesz az Istennek soha több magyarja!»

(Arany.)

 

A magyar jövőt csak olyan ifjúság építheti fel, amelyik örömét nem a pocsolyában keresi s fiatal erejét nem éjjeli lumpolásokban tékozolja el. Olyan ifjúság, mely csillagtekintetű, ideálokért dolgozó és önmagához kemény ... Olyan ifjúság, amely nem hajtja nyakát gyáva-tehetetlenül a bűn-kísértés alá, hanem minden erkölcstelenségnek dacos homlokkal tudja szemébe vágni az erkölcsi integritásnak «nem! nem! soha!»-ját. Bizony, hidd el, fiam, hogy nem korán rokkant gerincű, sápadt, blazírt, életunt, monoklis, púderos ficsúrok fogják újra kitűzni a Kárpátok ormára a megfakult más gyár trikolórt, hanem ifjak, kiknek lelke hófehér, ifjak, kiknek homlokuk derűs, szemük csillagfényes, ifjak, kiknek lelkében ott dalol a tiszta élet, ott fénylik a napsugár, azaz ifjak, akik tavaszt, erőt, virágzást, életkedvet, új ezerévet jelentésnek a megcsúfolt magyar hazának.