Élve rothadás (A tiszta férfiúság 19.)

 

Mi az a hormon?

Az egész emberi szervezet telve van mirigyekkel, amelyeket – aszerint, hogy az általuk termelt váladék a szervezeten kívül vagy belül jelenik-e meg – külső, illetőleg belső szekréciós mirigyeknek nevezünk. Külső szekréciós mirigyek pl. a könny-, nyál- és veríték- mirigyek, mert ezek váladéka kijut a szervezetből. A belső szekréciós mirigyek váladéka ellenben (orvosi nyelven: hormon) bent marad a szervezetben, belekerül a vérkeringésbe és végzi a szervezet fejlődésének és fenntartásának titokzatos, nagyszerű munkáját.

Vannak belső szekréciós mirigyek, amelyek már egész kiskorunkban dolgoznak, mint pl. a thymus-mirigy, amelynek hormonja a csontképzést és növekedést segíti elő; ez a mirigy a testi fejlődés vége felé egyre jobban elsatnyul. Viszont vannak belső szekréciós mirigyek, mint pl. a nemi mirigyek, amelyek hormontermelése csak később, 12-13 éves korunkban indul meg s lassan, fokozatosan erősbödik. A nemi mirigyek működése egyúttal gátlón s visszafejlesztően hat a thymusra, amely a fejlődés folyamán lassan el is hal.

Már most a fejlődés harmóniájához szükséges, hogy a különféle belső szekréciós mirigyek hormontermelése közt fennálló csodálatos összhangot (hormon-correlatio) vétkes emberi beavatkozás meg ne zavarja, mert ez szomorú következményeket vonhat maga után.

Ámde a nemi mirigyek időelőtti működése súlyos zavarokat idéz elő a hormon-correlatióban, amennyiben gyorsan visszafejlesztően hat a thymus-mirigyre; már pedig a thymus nemcsak a végtagcsontok hosszanti működését, tehát a test növekedését serkenti, hanem általában a szervezet minden sejtjének fejlődését is fokozza, nevezetesen elősegíti a mész lerakodását a csontokban (tehát a csontrendszer erősödését).

Annál az ifjúnál tehát, aki tiszta életű, a nemi mirigyek csak lassú, évekig tartó fokozatos fejlődéssel lépnek munkába, s az általuk termelt hormon is csak lassan, fokozatosan szünteti meg a thymus működését: ez az egészséges, normális útja a test fejlődésének. Míg ellenkezőleg, a tisztátalanság bűnében élő ifjú szervezetében a nemi mirigyek erőszakolt, fokozott működése a thymusnak időelőtti és gyors elsatnyulását idézi elő s az így beálló egyensúlyzavar súlyos következményekkel járhat az egész szervezetre.

Testünk «zárt erőrendszer», – ez azt jelenti, hogy ha valamelyik ténykedésben több energiát használunk el, azt a «plus»-t nem kérhetjük kölcsön kívülről, hanem a szervezet valamelyik másik teréről kell elvennünk. Minden «plus» egyúttal «minus»-t jelent egy másik helyen. Már most az a nagy idegfeszültség, amely a nemi szerv bűnös izgatásával jár, ijesztő «minus»-okat okoz egyéb téren: az egészség, friss emlékezet, éles felfogás, életkedv nagy mértékben csökkennek.

A folytonos nemi izgalom alapjában rendíti meg az ifjú szervezetét, aláássa ellenálló képességét, megzavarja emésztő, légzőszerveinek s a vérkeringés szerveinek munkáját. Sápadt, vérszegény lesz (vérétől vonja el az életerőt) és nagy mértékben fogékony a tüdővészre, ami pedig éneikül is olyan ijesztő arányokban szedi áldozatait. Némelyik fiú évekkel rövidíti meg életét és ami megmarad is élet gyanánt, az is nyomorúság lehet, mert a megbecstelenített és megszentségtelenített természet maga támad fel ellenük. Mily szomorú, mikor a szivárvány végleg megfakul!

Belenézek egy ilyen szerencsétlen ifjúnak a szemébe. Istenem! Ezek a beesett szemek még egész gyermekszemek! Ezek az eltorzult vonások még gyermekarc vonásai! Ez még annyit sem élt, hogy lágy arcvonásai férfiasakká keményedtek volna. «Oly kis gyermek, és már oly nagy bűnös!» – kiált fel Szent Ágoston. «Tantillus puer, et tantus peccator!» Hát oly könnyen válik őszi hervadássá a tavaszi ígéret?

Édes fiam! Gondoltad-e, mikor először adtad el lelkedet az ördögnek, hogy a Sátán mily kérlelhetetlen pontossággal hajtja be majd rajtad adóját? Vért, erőt, tiszta szemet, ideget, lelket adsz neki adóba!

 

 

Mi az? Mi esett ide a papíromra? Íróasztalomon cserépben kis virág áll, s mikor e sorokat írom, éppen egy bágyadt szirom hullott elembe. Egy pillanatra megállók a munkámban, nézem a virágot. Miért esett le az a kis szirom? Persze, már látom: fonnyadt, hervadt volt már, nem vált díszére a virágnak, – ledobta hát magáról. Te szegény kis virág! És te szegény, szegény kis emberbimbó, ki száradásnak indultál, mielőtt virágba borulhattál volna! Ledob magáról az élet, amelynek nem válsz díszére ...

Nézd, fiam, csinálj most higgadt ésszel mérleget magadnak. Tedd az egyik serpenyőbe azt a pillanatnyi érzéki örömet, amelyet a nemi visszaélés bűne adhat, s tedd a másikba mindazt, amivel ezért a pillanatnyi gyönyörért fizetni fogsz: elvesztett lelki nyugalmat, elpocsékolt éveidet, összeomlott reményeidet, letört jellemedet.

Igen, készíts csak mérleget: mit «élvezel» a bűnben, s mit adsz cserébe ezért.

Pedig a rettenetes bűnhődésnek még nincs vége. Ez még mindig nem legmélye a fertőnek ...

Élve rothadás.

A züllött nőkkel folytatott erkölcstelen érintkezésnek még külön sajátos betegségei is vannak. Fiam, reszket kezemben a toll, mikor ezekről írok, mert rengeteg ifjú életnek végzetes tragédiájáról kell itt szólanom, amelyről eddig talán még nem is hallottál, de amit mégis meg kell említenem, hogy lásd, hova sodorhat téged egyetlenegy meggondolatlan tetted. Hogy ne kelljen – mint már ezreknek kellett – megátkozni azt a percet, amikor a bűntanyákban szerencsétlen, lezüllött leányok között először akartak erkölcstelen úton jutni élvezethez.

Tudd meg hát, fiam, hogy azokkal a bukott nőkkel való nemi érintkezésből, akik erre a szomorú életre adják magukat, olyan betegségeket szerezhetsz, – elég egyetlen alkalom is! – amelyeknek rombolását azután éveken át szenvedi tested, amelyekből akárhányszor egész életeden át ki nem gyógyulsz, amelyek valósággal megfertőzik véredet és amelyeket – ha egykor családot alapítasz – rettenetes átkos apai örökség gyanánt megkaphat tőled feleséged, gyermeked, unokád, egész nemzedéked. Megkapják és átkozni fogják apjuknak emlékét, akinek ifjúkori kicsapongása ilyen szörnyű örökséget hagyott rájuk.

És tudod-e azt, fiam, milyen elterjedtek az emberek közt ezek a bajok? Aki egy ilyen bukott nővel a bűnt elköveti, az orvosok megállapításai szerint szinte több, mint bizonyos, hogy a nemi-betegségek egyik vagy másik fajtáját megkapja tőle. Tudod-e, hogy ma már a tisztességes társadalom ijedve keresi az eszközöket, melyekkel elzárhatná magát ettől a fertőző mételytől és már olyan terv is merült fel, hogy az ország valamennyi lakosát végig kell sorozni egészségi szempontból és akin ilyen betegséget észlelnek, annak bélyeget kell sütni a testére: figyelmeztetőjelet a becsületes emberek védelmére, hogy emberek, fussatok ettől a szerencsétlen megbélyegzettől! Háromféle nemi-betegség van. És tudod-e, hogy csak az egyik ilyen nemi-betegség, a bujakór (syphilis) egymagában több áldozatot szed az emberek közül, mint a pestis, kolera és a sárgaláz együttvéve! Pedig úgy-e, mily rettegve gondolunk pestisre, kolerára!

Aki ebben a betegségben van, az az életbiztosító társaságok statisztikája szerint tíz évvel lesz rövidebb életű, még ha gyógyíttatja is magát.

A bujakórtól – ha az a harmadik stádiumába ér – kisebesedik tested, lázas leszel; fájdalom hasogatja csontjaidat, gyötri izmaidat, őrületes fejfájás kínoz; bors, szemhéja, nyákhártya, és bélbetegséget kapsz tőle, kimerültté leszel, aludni szeretnél és mégis álmatlanság kínoz.

A legkülönfélébb betegségek valósággal játszanak veled; nincs velük szemben egy csipetnyi ellenálló erőd. Ha pedig ez a baj már előrehaladott, a szájpadlás a sebek következtében átlyukad, sokszor elrothad az orrcsont is és ijesztő rémmé torzul a beteg arca. A csont is törékennyé válik.

Még veszedelmesebb, hogy a szív erei megbetegszenek, s a beteg óriási szívgörcsöt kap; ha pedig a balkamrából jövő főartéria beteg, nem bírja ki a véráram lüktetését, egyre jobban tágul, végül megreped. És a szegény beteg fűhöz-fához kapkod, gyógyulni szeretne. Sokszor úgy is látszik, mintha teljesen kigyógyult volna bajából. Ezt hiszi az orvos is. És egyszer csak – hosszú évek után – amikor régi betegségére már talán nem is gondol, rettenetes erővel hirtelen újra kitör rajta, mert a szervezetében meghúzódó bacilusok új életre keltek. Hátgerincsorvadás (tabes), elhülyülés, «hűdéses butaság» (paralysis), megvakulás jön reá. Teljes és biztos gyógyulásról ennél a betegségnél nehezen lehet szó. És az az ember, aki diákkorában talán a legszebb reményekre jogosított, nyomorultul pusztul el, mint az emberiségnek és családjának nyomasztó terhe.

Hogy mily észbontó kínokkal jár a hátgerincsorvadás, hogy mily őrjítő tudat a betegre a paralízis napról-napra erősbödése, a feltartóztathatatlan butulás, amelynek végén az őrültek háza vár, minderről nem akarok többet beszélni. Ó, bár minden ifjú maga előtt látná ezt a szörnyű tragédiát, mikor először akar «élvezetet szerezni» magának! Néhány percnyi «élvezet»-ért esetleg rokkant hátgerinc s őrültek háza... Igazán nem jó üzlet!

És ne gondold, hogy túlzok és csak ijeszteni akarlak. Ne mond, hogy ha tényleg olyan veszedelmesek volnának ezek a betegségek, hát többször kellene hallani, hogy ez is, meg az is abban halt meg. Mert hiszen csak egész természetes, hogy aki ilyen bajban szenved, eltitkolja mindenki előtt. Aztán meg ezek a betegségek sokszor egész más név alatt szedik áldozataikat; csak az orvosok tanúi annak a rettenetes tragédiának, amely az emberek közt folyik; csak ők a megmondhatói, hogy hány tüdő-, máj-, véredény-, agy- és csont-megbetegedésnek s időelőtti érelmeszesedésnek tulajdonképpen a syphilis volt az okozója.

«Áldásos munkásságának delén, életének 45. évében, hosszú és kínos szenvedés után az Úrban csendesen elhunyt... A család a fájdalomtól már sírni sem tud. A temetésen egyik egyesület után a másik búcsúztatja el a korán sírba szállt főtisztviselőt, akinek a sírásója a spirochaeta pallida nevű rettenetes baktérium, amelyet az önmagukon nem uralkodó ifjak szednek össze. Azt hiszik, hogy ami kívülről nem látszik, nem is létezik. Amint azonban ők zavartalan egészségben erősödnek, lappangva az is fejlődik bennük. Éppen 15 év alatt teljesen kifejlődik és így amikorra az egykori könnyelmű ifjú erőinek teljébe jut, amikor mint 40-45 éves ember az alkotás korát elérte, piros arccal és erős izmokkal a sír felé siet. A baktérium elérte virulenciáját és minden ő virulásának hirtelen véget vet. Az élet delén, az alkotási idő kellős közepén kell nagy szenvedések közt sírba szállnia annak, aki nem hallgatta meg a szentírás szavait, hogy ne paráználkodjátok.» (Walter: Napsugarak. 1931. III. k. 41.l.)

Nézd meg különben figyelmesen a túloldali táblázatos kimutatást, melyet a gothai életbiztosító társaság adatai alapján a Berlinben székelő «Deutsche Gesellschaft zűu Bekämpfung der Geschlechtskrankheiten» állított össze. Világosan láthatod ott, hogy akik egyszer syphilisben voltak (még ha kigyógyultak is!), mennyivel nagyobb számban halnak meg a legkülönfélébb betegségekben, mint azok, akik sohasem voltak nemi-bajosak. Ha ugyanis száznak vesszük az átlagos halálozási számot (ezt a függőleges szaggatott vonal jelzi), láthatod, hogy a tüdővészt és a lélegzési szervek megbetegedését leszámítva, a kigyógyult syphilitikusok minden bajban arányon fölül, főképp pedig a hülyeségben, hátgerincbajban és aneurismában ijesztő arányban pusztulnak el.

A régi görög mondák valami bikafejű, embertestű szörnyetegről beszélnek, amelyet Minős király Kréta szigetén a labirintbe zárt, s amely elé minden héten hét serdülő athéni fiút és hét leányt dobtak táplálékul. Hát ez csak monda. De ennek a mesebeli szörnyetegnek minden pusztítása is semmiség az erkölcstelenség bűnének átkos rombolása mellett, amellyel ma köztünk az ifjúság megszámlálhatatlan csapatait nyeli feltartózhatatlanul a testi-lelki pusztulás szörnyű örvényébe!

«Egy régi francia orvos, aki a nemi-betegségeket ismerő orvosok egyik legnagyobbika volt, mondotta: aki az Istentől nem fél, az a syphilisfől féljen, s hogy igazán nagy baj a syphilis, azt azok tudják, akik a vele járó nyomorúságokat általélték s még jobban az orvosok, akik -száz meg száz változatban, száz meg száz betegen látják, hogy a syphilisnek milyen siralmas, milyen szörnyű végű lefolyása van.»

Syphilitikusok halálozása különféle betegségek szerint:

 

 

«Tudomásunk van olyan esetekről, mikor a veleszületett syphilis 30-40 évig hallgatott, mintha nyoma sem lett volna, aztán mint gerincvelősorvadás (tabes), vagy mint syphilises gyengeelméjűség – amit közönségesen paralysisnek hívnak – nyilatkozott meg.»

Mily igazzá válik ilyenkor a német vers:

 

Lust und Freude sterben jung und bald;

Der Kummer wird hundert Jahre alt.

 

Bizonyára hallottad már a világ egyik legnevesebb festőművészének, Leonardo da Vincinek nevét. Sőt egyik leghíresebb képének, a milánói kolostor ebédlőfalára festett «Utolsó vacsorá»-nak másolatát biztosan láttad is. Azt azonban aligha hallottad, mily megrendítő esemény fűződik e képhez. A művész éppen azon tűnődött, hol talál megfelelő modellt az Úr Jézus fenséges arcának megfestéséhez, mikor nagy örömére az egyik templomban az énekes ifjak között egy feltűnően szép fiúra akadt. Pietro Bandinelli – ez volt az ifjú neve – örömmel állott modellt, hogy az Úr Jézus arcát fessék róla. Azután teltek-múltak a hónapok, két év múlt már el, s Leonardo kedvetlenül járta az utcákat, mert nem akadt megfelelő Júdás-modellre. Olyasvalakit keresett, kinek arcán kiverődik mindaz a gonoszság, amit az ember Júdásról gondolni szokott. Végül ráakadt egy még fiatal, de koravén arcú emberre, akinek durva arcvonásaiból romlott lélek szólalt meg. Amint azonban ezt az idegen embert odaszólította az «Utolsó vacsora» elé, s hozzá akart fogni Júdás arcának festéséhez, hirtelen keserves zokogás tört ki annak lelkéből. Az idegen nem volt más, mint Pietro Bandinelli; erkölcstelen életre adta magát s ez a rettenetes bűn két év alatt a Krisztus-arcot Júdás-vonásokká torzította. Pedig ezt csak testével tette! Hát milyen lehetett a lelke?!

 

 

Ó, ha a temető csendes sírjai egyszer megszólalnának! Azok a néma sírok, amelyekbe az erkölcstelenség bűne annyi szép reményre jogosító ifjú életet döntött időnek előtte!

Itt egy pillanatra csukd be, fiam, a könyvemet és gondolkozzál el imádságos lélekkel a Szentírás örökérvényű szavain: «Azt pedig, aki az Isten templomát megrontja, megrontja az Isten. Mert Isten temploma szent, ti vagytok az.» (1Kor. 3,17.)