A fa, melyen féreg foga rág (A tiszta férfiúság 18. rész)

 

Fény Untergriesbachban (Passau)

És az erkölcstelenség vétkének ez még csak az egyik büntetése! A lelki pusztulás, mely minden bűnöst kivétel nélkül sújt. Ezt az irtózatos büntetést, a «jellemtelenség betegségét», egy bűnős sem kerüli ki. Megtörténhet azonban, hogy a vétkest eléri a büntetés másik része is: a testi bűnhődés. «A bűn zsoldja a halál.» (Róm. 6,23); a lelki halál mindig, – esetleg a testi is. Még azok is, akik önmagukkal követik el a bűnt, sok értékes életerőt dobálnak el maguktól és ha hosszú éve ken át folytatják ezt, reájuk is leselkedhetik idegzetük megrendülésének veszedelme. De aki meg szerencsétlen, züllött nőkkel követi el bűnét, azt a legszörnyűbb betegség is majdnem biztosan eléri.

Hallottad már a legendát az elsüllyedt gyönyörű világrészről, az Atlantiszról? Azt mondják, mikor tiszta az idő, le lehet látni a tenger fenekére, ahol az óriási nagy földdarab elsüllyedt. Tornyok, kupolák, fantasztikus házak rémisztgetik a mélyről az arra járó hajóst, kinek szívén hideg borzadály szalad keresztül, mikor egy elsüllyedt világ titokzatos szépsége csap felé a hullámsír mélyéből.

Hány ifjúnak életében válik rettenetes valósággá a tengerfenéknek e szomorú legendája? Hány korán rokkant, letört reményű fiatalember zokogja vissza hiába a bűn mélyére süllyedt lelkének visszahozhatatlan szépségeit, egy egész elsüllyedt gyönyörű világot!

Említettem ugyanis, fiam, hogy az erkölcstelenség boné valósággal merénylet a Teremtő tervei ellen. Belekontárkodás az ő terveibe. Aki ennek a bűnnek hódol, ujjat húz a természet törvényeivel. Már pedig ezt büntetlenül tenni nem lehet. A természet törvényeit áthágni saját kárunk nélkül nem lehet.

 

 

Elrettentőén igazolódik be ez az erkölcstelen élettel gyakran járó testi következményeken. Minden bűn tördeli ugyan emberi méltóságunkat, de ez emellett még a testi egészséget is rommá teheti, íme, itt egy bűn, melynek már földi büntetése is van és földi büntetése is rettenetes! Állami igazságszolgáltatás nem sújtja ugyan ezt a bűnt, de a természet szigorúbb minden földi bírónál. A vízözön embereit ezért érte a szörnyű vízáradat; Sodorna lakóit ezért emésztette el a tűz; és rengeteg mai embert ezért emészt el tűznél-víznél keményebb büntetés: a fiatalon megrokkanás.

Mily megrendítően igazolódik ez Ady Endré-nek, a szánalomra méltó magyar költőnek életében, akinek szervezetét a féktelen kicsapongás már korán megtámadta, úgy hogy már ifjú korában elszáll ajkáról a megrettentő panasz:

«... erőm elfogyott,

Van csömöröm, nagy irtózásom,

S egy beteg, fonnyadt derekam.»

(Az ős kaján.)

 

«Hajdan tüzes, bolondos két karom

Még megmozdul vágyva, feszítve

S azután, mint két fojtott kígyó

Mellemre kulcsoltan esik le.»

(Hab helyett kígyót.)

 

Szépség, tisztaság és igazság,

Lekacagott szavak,

Ó, bár haltam volna meg akkor.

Ha lekacagtalak.

Szüzesség, jóság, bölcs derékség,

Ó jaj, be kelletek!

Hiszek Krisztusban, Krisztust várok ...

Beteg vagyok, beteg.

(Hiszek hitetlenül Istenben.)

 

Fiam, ha néha már igen erősnek ereznéd a kísértéseket; ha szinte úgy látszanék, hogy minden erkölcsi megfontolás erőtlen marad az ösztönös természet követelődző viharával szemben, kérlek, jusson eszedbe, amit most itt lángszavakkal szeretnék emlékezetedbe írni: a természet szörnyű bosszút állhat azon, aki erkölcstelen életével az emberi faj tisztaságát veszélyezteti! Az erkölcstelen élet testi egészségedet is meggyöngítheti, aláássa s esetleg nyomorult véghez vezet, sírba dönthet már fiatal éveidben, huszonnégy-huszonhat éves korodban!

Testi bűnhődés.

Aki bűnös élvezeti cikké alacsonyítja Isten terveit, nagy árat fizethet érte. Te most úgy bízol ifjú erődben! Most elvakultan szürcsölöd az élvezet kéj-teli poharát s eszedbe sem jut, hogy nemsokára – talán néhány hónap múlva – már az aljára érsz: keserű, undorító seprűjéhez. Neked nem árt semmi? Azt hiszed, hogy ingyen csinálhatod a nagy tékozlásokat? Hej! Majd ijedten nézel, mikor a természet később beküldi hozzád a számlát! Hiszen orvosilag bebizonyított tény, hogy az a fiatalember, aki túl korán nősült (például húsz-huszonkét éves korában) és így a házasságban korán elégíti ki ösztöneit – pedig megengedett módón –, maga is rendesen korai halállal hal meg, de gyermekei is. A szervezetnek tudniillik a teljes kifejlődéshez szüksége van azokra a nedvekre, amelyeket az illető a korai házaséletben elhasznált.

Minél finomabb, művészibb, bonyolultabb egy szervezet, a természet annál hosszabb ideig építi azt; az emberi testnek, ennek a csodálatosan finom szervezetnek, több mint 20 évre van szüksége, hogy jól kifejlődjék. Több mint 20 éven át éjjel-nappal csendben dolgozik a természet ezen a csodaművön; és főként fontos, hogy az a szerv, amelyik az emberiség szaporodását lesz hivatva szolgálni, csendben, háborítatlanul tudjon fejlődni.

Ha volna fiú, aki minden héten egy darabkát levágna a tüdejéből, mondd, mi lenne belőle egy-két év alatt? És gondold meg, fiam, mily bomlasztó hatással jár a fejlődő szervezetre, ha egy ifjú felizgatja, kínozza nemi szervét, amelynek a lehető legnagyobb nyugalomban és érintetlen pihenésben kellene fejlődnie és ha tizennégy-tizenhat-tizennyolc- éves korában elpocsékolja fiatal erőit, amiket a természet huszonnégy-huszonhat s huszonnyolcadik éveire, a házasélet idejére gyűjtene benne! Gondold meg, hogy a bűnös nemi életével eltékozolt nedvek szükségesek lettek volna a gerincvelőnek és az idegeknek táplálására; gondold meg, hogy az a heves izgalom, amibe ez a bűn a fiú szervezetét tüzeli és az a görcsös állapot, amelybe az idegrendszer a bűn elkövetésének pillanatában kerül, micsoda káros visszahatással jár az egész idegrendszerére, s akkor meg fogod érteni, honnan van az, hogy ma sokszor látunk blazírt fiatalembereket, akiknek tekintete elvesztette frissességét, üdeségét, a lelki ártatlanságnak kedves külső megnyilatkozását; akiknek arcán alig van még a férfiasság vonása és máris szomorúan elhervadt róla az ifjúság rózsája; akiknek izmai petyhüdtek, a hangjuk nem a régi csengő többé, szemük beesett, karikás, orruk hegye fényes s verítékes, arcuk viasz-halvány; akik mindig fáradtak, bármennyit alszanak is; akiket örökös fejszaggatás s álmatlanság kínoz és fenyeget idegrendszerük teljes összeomlásával, a megőrüléssel. Nincs egyébként semmi betegségük, arcuk mégis oly sápadt, piszkossárga, tekintetük révedező.

 

 

Erkölcstelen életüknek rettenetes nyilvános büntetését hordják magukon «Es ist Gerechtigkeit auf Erden, dass Geister Gesichter werden» (nagy igazságszolgáltatás a földön az, hogy a lelkület arccá válik) – mondja Goethe és szava sohasem valósul meg annyira, mint az erkölcstelen cselekedetek romboló erejében.

Semmi annyira nem készíti elő a testi szervezetet a sorvadásra, mint ez a bűn. Mint telhetetlen pióca, szívja el tőle a jókedvet, letörli arcáról az ifjúság rózsáit, kioltja szeméből a lángoló tüzet.

Mert az az anyagveszteség, amelyet bűneikkel eltékozoltak, majdnem húszszor annyi vérveszteséggel egyenlő gyengülést okoz szervezetünkben; ez az anyag tulajdonképpen maga az életerő, ami – minden orvos tanúsága szerint – feltétlenül szükséges a szervezet külső és belső felépítéséhez, az izmok ruganyosságához, a csontok erősségéhez, a szem fényéhez, az értelem s a felfogó képesség élességéhez. Ezek a fiúk ezért maradnak le lassankint mindenben; amint annak a mozdonynak is lassúdik a futása, amelyről a fűtő a szenet egyre az út mellé dobálja le s nem a kazánba.

A legújabb orvosi megállapítások szerint a lélek állapota befolyásolni tudja a test állapotát is. Egyik új gyógymód, a psychotherapia, éppen ez alapon kísérli a beteg organizmus gyógyítását. Már most nyilvánvaló, hogy ennek a szerencsét- len fiúnak folytonosan nyomott lelki hangulata a fiú ideg- zetén is érezteti hatását.

Az idegek folytonos feszültsége s az életerő éveken át tartó tékozlása nem maradhat súlyosabb következmények nélkül. Egy ideig még csak igyekszik pótolni a szervezet az elveszett anyagot, de lassankint ez a pótlás már csak az egész szervezet rovására történik. Hiszen szervezetünknek egyetlen ténykedése sem hat annyira idegrendszerünkre, mint a nemi szerveknek munkája.