A «felvilágosodott» diákok (A tiszta férfiúság 16. rész)

Mikor azután jellemét itt is, ott is kikezdte, aláásta, egyre több jótulajdonságát elvesztette, elérkezik a teljes erkölcsi összeomláshoz, a hitetlenséghez is. Ha olyan igen-igen komoly és végzetes nem volna a dolog, az ember szinte mosolyogni szeretne, mikor ma már negyedikes-ötödikes középiskolásokat hall fitymálólag, lemosolyogva, félvállról, hitetlenül beszélni erkölcsről, vallásáról, Istenről, vagyis olyan tényekről, amelyek előtt az emberiség legkiválóbb és legtanultabb képviselői mindig a legnagyobb tisztelettel hajoltak meg. Középiskolás tanulók közt ma már feltűnést sem kelt, ha ez vagy az a társuk nyíltan hirdeti, hogy neki a tanárja ugyan «dumálhat», ő már «felvilágosult», ő már «sokat tanult», ő már tudja, hogy nincs mennyország, sem kárhozat, sem Isten, sem halhatatlan lélek.

Ugyan mi lehet az a «sok», amit ez a hitetlenné lett fiú tanult és amit nem tudtak a természettudományok és a többi tudományág legkiválóbb képviselői? Mert úgy-e, az emberiség szellemi vezérei is csak tanultak és tudtak valamit!

Eszembe jut az a régi sírfelirat, amelyet a villámhárító feltalálója, Franklin, készített önmagának. Itt adom magyar fordításban. A fordítás ugyan nem valami nagyon sikerült, hanem a kis versszakban rejlő gondolat annál fenségesebb.

«Itt nyugszik a férgek tápja,

Franklin Benjámin hullája.

Mint egy könyvnek borítékja,

Melyből a könyv kiszakítva.

De e könyv, amint reméli,

Nem fog örökre elveszni,

Sőt átnézve, kijavítva,

Újabban, szebben kiadva,

Ismét meg fog jelenni.»

 

Ugye, aki ilyen rendületlenül várja a halála után az újabb, szebb életet, az csak nem hitetlen!

És azután egy Keppler, Newton, Boyle, Linné, Herschel, Leverrier, Fresnel, Fraunhofer, Foucault, Faraday, Lavoiasier, Liebig, Pascal, Ampere, Galvani, Volta, Pasteur stb. (csupa ismerős nevek középiskolai tanulmányaidból) annyit csak tudtak talán, mint a te hatodikos kollégád? Hogy-hogy ezek, és a tudománynak eddig élt annyi vezető férfia világraszóló tudományuk mellett úgyszólván kivétel nélkül erős istenhívők, közülük sokan buzgó katolikusok voltak, a te társadat meg a tudomány vitte volna a hitetlenségbe?

Hogy-hogy az a Pasteur – csak ezt az egyet említem – azt mondta egy ízben: «Mert sokat tanultam, oly erős hitem van, mint egy bretagnei parasztférfinak; és ha még többet tanultam volna, oly erős hitem lenne, mint egy bretagnei parasztasszonynak!»

Hogy is rajzolja le egyik költőnk ezt a te «tudós» társadat?

 

«Nézd a búzakalászt, büszkén emelődik az égnek,

Míg üres; ám ha megért, földre lehajtja fejét.

Kérkedik éretlen kincsével az iskola-gyermek,

Míg a teljeseszű bölcs megalázza magát.»

 

No ugye, nem a tudomány vitte hitetlenségbe a te társadat sem! Ugyan mennyi tudomány is lehet abban a tizenöt éves koponyában?

De hiszen úgy tudod, hogy mégis csak voltak és vannak nagynevű tudósok, akik hitetleneknek vallják magukat! Nem tagadom; tényleg vannak. De én csak egyre vagyok kíváncsi. Kíváncsi vagyok arra a nagy ítéletnapra, amely leveszi a fátyolt minden titkolt gondolatunkról. Hogy mint fogunk majd akárhány ilyen embert elképedve, mint a bűn rabszolgáját megismerni, akik pedig egész életükben arra hivatkoztak, hogy ők csak azért lettek hitetlenekké, mert a vallás tanításait nem tudták összeegyeztetni az ő «tudományos megállapításaikkal». Nem fiam! Maga a tudás sohasem veszélyes, – csak a hirdetői lehetnek azok. A komoly tudomány még mindig Istenhez vezetett; de igenis, elvezethet tőle a romlott szív.

 

 

«Erst kommt die Lauheit, dann der Zweifel,

Dann Widerspruch, dann Hass und Spott;

Das halbe Denken führt zum Teufel,

Das ganze Denken führt zu Gott.»

(F. W. Weber.)

Nagyon igaz a Szentírás szava:

 

«Az érzéki ember nem fogja föl, ami az Isten Lelkéé». (1Kor. 2,14.)