A következő írás szerzője Donald L. Kloster atya, a connecticuti Bridgeport Egyházmegye papja, aki 6 évig szolgált a Szeplőtelen Szűz Mária plébánián Ecuadorban. Kloster atya a Borromei Szent Károly szemináriumban Erkölcsteológiából doktorált. Texasban született és a Texasi Egyetemen szerzett diplomát, továbbá két évig tanult Svájcban, a disentisi bencés apátságban.
“Eddig három földrészen és az Egyesült Államok 11 plébániáján éltem, így sok helyen szembesültem a paphiánnyal.
Egy ismert blogger (Liturgy Guy) nagyon jól megfogalmazta, hogy a papi hivatások számának növeléséhez nem kell föltalálni a spanyolviaszt. Sajnos vezetőink gyakran arra áldoznak túl sok időt és pénzt, hogy a nem megfelelő helyen keressenek papjelölteket.
A konferenciák, lelkigyakorlatok, különböző publikációk, hirdetések és diavetítések nem növelik a papi hivatások számát. Ezek nem hatékonyak. Ezek pótcselekvések, amik nem oldják meg az Egyház problémáit. Mintha a vezetés nem lenne érdekelt az igazi megoldásokban…
Én úgy látom, a negatív hozzáállás akadályozza a hivatások növekedését. A közösség nem ismeri fel, hogy az új papok felszentelése felbátorítja a többi fiatalt is. Érdemes lenne tanulmányozni a hagyományos egyházmegyéket és a szerzetesrendeket, hogy hogyan szólítják meg a fiatalokat.
A Coca Cola 1985-ben mutatta be új üdítőjét, a New Coke-ot. A termék 77 napig volt kapható, hiszen mindössze a fogyasztók 13%-a volt rá vevő. Mit csinált a gyártó, miután dollármilliókat költött feleslegesen? Visszakozott és bemutatta a Coca Cola Classic-ot. A mi püspökeink a tökéletes ellentétét csinálják. Azokkal a módszerekkel próbálnak újra meg újra eredményt elérni, amelyek bizonyíthatóan hiábavalók.
 |
| A szöveg fordítása: "Szeretnénk beszélgetni Jézus Krisztusról". "Rendben. Mit szeretnétek tudni?" |
Szerény véleményem szerint lelki okai vannak, hogy a papi hivatások száma az 1965 óta folyamatosan csökken. Miért mennek ilyen rosszul a dolgok? Attól félek, hogy az elöljáróink nem akarnak igazi válaszokat adni, mert az nem illeszkedik az ő látásmódjukba, azaz makacsul ragaszkodnak az elveikhez.
Először is, a legfontosabb, hogy a szentély kizárólag a férfiaké legyen. A II. Vatikán Zsinat soha nem beszélt egyházi renden kívüli papokról. Fel sem merült, hogy lányok is ministráljanak. Egy szó sem esett arról, hogy a szentmisén az ószövetségi olvasmányt és az apostoli leveleket nők is felolvashatnák. Az egész USA-ban egyetlen egy egyházmegye van, amely kötelességtudóan a legutolsó misekönyv, a General Instruction of the Roman Missal (GIRM, a Római Misekönyv Általános Iránymutatója) alapján tartja a miséket… A GIRM megköveteli, hogy képzett ministránsok és felolvasók legyenek a szertartáson. Ezért nagyon helytelen az a gyakorlat, hogy a nagymiséken, még ha vannak is képzett felolvasók, megtiltják nekik, hogy ellássák a feladatukat. Hihetetlen, hogy mennyire eltávolítottuk a férfiakat az oltártól, valamint a sekrestyétől és a templomi szolgálattól is!
Ezek után miért csodálkozunk, hogy jóval kevesebben választanak papi hivatást? A férfiak csak a hátsó sorokba fognak leülni, ha azt látják, hogy a szolgálatokat nők végzik.
Másodszor: szükségünk van jobban látható és felismerhető papokra. A legmegfelelőbb papi viselet a fekete reverenda. Utána következik a papi civil ruha. Természetesen az atyák viselhetnek kabátot. Korábban volt egy öltözködési szabályzat, mely előírta, hogyan kell viselni papi kalapot és papi föveget.
A pontos számát sem tudom, hányszor állítottak meg azért, mert kérdésük volt, mert papi áldást kértek, vagy gyónni szerettek volna! Ha nem látták volna rajtam, hogy pap vagyok, nem fordultak volna hozzám a problémáikkal. Ha civilben járnék az utcán, azt közvetíteném a többi ember számára, hogy nem veszem kellően komolyan a hivatásomat.
A rendőrök egyenruhát viselnek, ha szolgálatban vannak. Ugyanígy, a reverendával lehet a legjobban kifejezni, hogy mi Krisztust és az Ő Egyházát szolgáljuk, hogy katolikus papok vagyunk, de mi soha nem vagyunk szolgálaton kívül, mert a miénk nem egy szakma, hanem egy teljes életet betöltő hivatás.
Harmadszor, közös bűnbánatot kell tartani, hogy megoldjuk a paphiányt. Vissza kellene térni péntekenként az önmegtartóztatáshoz. A hívektől bocsánatos bűn terhe mellett heti tíz perc szentségimádás elvárható. Továbbá havi egy nap böjt hasonló feltételekkel, mint Hamvazószerdán és Nagypénteken.
Lincoln Nebraskában és Guadalajara Mexikóban van a két legjobb példa arra, hogyan kell a hivatásokat elősegíteni. Miért nem vesz róluk példát a többi katolikus közösség? Engem az zavar a legjobban, hogy az Egyházunkban egyre kevesebb fiatal jelentkezik papnak. A legtöbb élethelyzetben, ha valami nem működik, azt elengedjük. Így logikus. A hagyomány nem egy szitokszó! Calcuttai Teréz anya egyik hírhedt esete volt, amikor a nővéreit nem engedte el Albániába papok nélkül. “Papok nélkül nem tudnak misén részt venni!”
A hivatások nem csak egy kívánságlista része. Ez a Katolikus Egyház túlélésésének az alapja! Mielőbb el kell kezdenie jelentősen nőni a hivatásoknak, és annál hamarabb leszünk tanúi és élvezői egy egészséges lelkületű Katolikus Egyháznak.”
Forrás: https://liturgyguy.com/2017/08/24/one-priests-view-on-the-vocations-crisis/
Fordító: Somogyi Tamás
Fordító: Somogyi Tamás
Ne maradj le cikkeinkről! Csatlakozz Facebook-csoportunkhoz!
Kapcsolódó cikkek:
Lelkiségi mozgalmak, melyek rombolják az Egyházat
A Sátán gyűlöli a szenteltvizet
Mezítláb ment lelkigyakorlatra a főpap
Mi a baj a kézbe áldozással? (A. Schneider megdöbbentő szavai)
A katolikus Karinthy: G.K. Chesterton
A halálbüntetés üdvözít?
A kézbe áldozás bűn!
Imádkoztál már ma a papokért?
3 kép, ami feldobja a napod
Szűz Mária, ahogy még nem láttad
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.