Római Katolikus : Lelkiségi mozgalmak, melyek rombolják az Egyházat (1. rész)

2016. június 11., szombat

Lelkiségi mozgalmak, melyek rombolják az Egyházat (1. rész)

Mottó:

„Szívből elfogadom a hittanítást, amely ugyanazzal az értelemmel s mindenkor ugyanazzal a jelentéssel hagyományozódott reánk az apostoloktól az egyházatyák által. Teljességgel elvetem ezért a dogmák fejlődésének eretnek gondolatát, miszerint a dogmák jelentése változik és különbözik attól, amit az egyház korábban hirdetett.

A szent dogmáknak örökre meg kell őrizniük azt a jelentést, amit az Anyaszentegyház valaha tanított, s attól soha sem térhet el egy mélyebb betekintés nevében vagy örve alatt... Ha valaki azt állítaná, hogy a tudományos haladásra való tekintettel valaha lehetséges lesz az egyház dogmáit attól eltérően értelmezni, ahogyan azt az egyház értelmezte és értelmezi, kiátkozás sújtsa!”

Első olvasásra talán lesznek, akik megbotránkozhatnak, mert a lelkiségi mozgalmakról kimerem jelenteni, hogy rombolják az Egyházat. Miért is? Ez az írás, amely saját és mások személyes tapasztalatai alapján keletkezett, arra hivatott, hogy bemutassa a lelkiségi mozgalmak veszélyes voltát.

Napjainkban már több tucat ilyen mozgalom létezik, éppen ezért a legismertebbeket veszem elemzésre, de ugyanakkor látható lesz, hogy lényegében ugyanazok a létrehívó és éltető alkotórészek mindegyik lelkiségi mozgalomban. Ezen írás első részében a legismertebb mozgalmak közül öt kerül bemutatásra, a második részben pedig az Egyház klasszikus állapotát hasonlítom össze a mai lelkiségi mozgalmakkal. Természetesen csak az egyes mozgalmak sajátosságát mutatom be, valamint egyes műveket összesítve mutatok be, ugyanis túl hosszúra nyúlna ez a írás.

Mi az, ami miatt fontosnak tartom, hogy mindezt megtegyem? Noha én már a II. Vatikáni Zsinat után születtem, hamar sikerült felismernem, hogy az Egyház nem ezzel a zsinattal született meg. Hamar gyanússá váltak számomra a szlogenné vált mondások: „Itt van a II. Vatikáni Zsinat! Új evangelizáció! Egyszerű lett minden! Ökumenizmus, vallásszabadság, testvériség! A zsinatot kell követni! A Tridenti Zsinat csak megkötözte az Egyházat, végre eljött a II. Vatikáni Zsinat, amely új tavaszt hozott!”, és hasonlók. Mindez felébresztette bennem a gyanút, hogy miért beszélnek sokan a Szent Hagyományról (Szent Tradició) úgy, mintha az idejétmúlttá vált volna. A Szent Tradícióban élve látom, hogy a II. Vatikáni Zsinatot védő beszédek egytől-egyig hazugságok. A lelkiségi mozgalmak bemutatásakor kiderül, hogy miért.

Ebben a írásban a következő mozgalmak kerülnek elemzésre:

Fokolare Mozgalom;
Neokatekumenális Út;
Cursillo;
COR-hétvége;
Karizmatikus Megújulás.

1. rész:

A lelkiségi mozgalmak tulajdonságai

Fokolare Mozgalom (Movimento di Focolari)

Ezt a közösséget Chiara Lubich indította el a II. Világháború idején. Alapgondolata:Mindenkit szeretni. Hiszen Isten maga a Szeretet. Ez összefüggésbe hozható a Jézus Szentséges Szívének Litániájának egyik fohászával: „Jézus Szíve, a szeretet lángoló tűzhelye.” Maga a „focolare” szó tűzhelyet jelent. A világon minden országban jelen van ez a mozgalom. Első ránézésre szépnek tűnik minden: Az Atya mindenkit egyformán szeret; katolikusokat, protestánsokat, zsidókat, mohamedánokat, hindukat, buddhistákat, stb.

A Fokolare mozgalom jelszava: „Legyenek mindnyájan egyek!” [Jn 17:21] Ezzel így önmagában nincs is probléma. A gond ott kezdődik, hogy Jézus nemcsak arról tanított minket, hogy „szeressük egymást, gyerekek!”, hanem bizony ezekről is:

Beteljesedett az idő, és már közel van az Isten országa. Tartsatok bűnbánatot, és higgyetek az evangéliumban. [Mk 11:5]
Térjetek meg, és keresztelkedjék meg mindegyiktek Jézus Krisztus nevében bűnei bocsánatára. [ApCsel 2:38]
Senki sem juthat el az Atyához, csak általam. [Jn 14:6]
Aki hisz és megkeresztelkedik, üdvözül. Aki nem hisz, elkárhozik. [Mk 16:16]
Ha gyűlöl majd benneteket a világ, gondoljatok arra, hogy engem előbb gyűlölt, mint titeket. Ha a világból valók volnátok, mint övéit szeretne benneteket a világ. De mert nem vagytok a világból valók, hanem kiválasztottalak benneteket a világból, gyűlöl benneteket a világ. Gondoljatok a tőlem kapott tanításra: Nem nagyobb a szolga uránál. Ha tehát engem üldöztek, titeket is üldözni fognak. Ha az én tanításomat megtartották, a tieteket is megtartják. [Jn 15:18]
Jaj nekem, ha nem hirdetem az evangéliumot. [1 Kor 9:16]

Az az érzésem, a Fokoláre által megcélzott egység nem egészen az, amit az Újszövetségből ismerünk. Ebben a másfajta egységben az Atya szeretett gyermekei közt vannak keresztények, mohamedánok, stb, megszűnik a misszió, szemérmesen elhallgatják, hogy nincs más útja az üdvösségnek, mint Jézus, és egy egyházat akart Jézus, a Katolikus Egyházat, és az egységre való törekvés azt jelenti a katolikus tanítás szerint, hogy törekszünk a teljes egységre az egy, szent, katolikus és apostoli anyaszentegyházban. Nem helyettesítheti ezt a „legyünk jók egymáshoz, szeressük egymást” hirdetése. Ugyancsak eltűnni látszanak a Fokoláre ideológiájában az utalások az utolsó idők gyötrelmeire: „Vigyázzatok, nehogy valaki félrevezessen benneteket. Sokan jönnek majd a nevemben, s azt mondják magukról, én vagyok a Krisztus, és sokakat megtévesztenek. Háborúkról fogtok majd hallani, s háborús hírek fognak keringeni. Vigyázzatok, ne kerítsen hatalmába benneteket a félelem, ezeknek be kell következniük, de ez még nem a vég. Nemzet nemzet ellen és ország ország ellen támad. Éhínség, ragály üti fel a fejét, és a föld megrendül itt is, ott is. De ez még csak a kezdete a gyötrelmeknek. Szorongattatásban lesz részetek, megölnek benneteket, s a nevemért minden nemzet gyűlölni fog titeket. Sokan eltántorodnak hitüktől, elárulják és gyűlölik majd egymást. Számos hamis próféta fellép, és sokakat tévedésbe ejtenek. A gonoszság megsokasodása miatt sokakban kihűl a szeretet, de aki mindvégig kitart, az üdvözül.” [Mt 24:4]

Ehelyett túlságosan nagy hangsúlyt kapnak New Age-dzsel rokon gondolatok, az állandó utalás az egyesült világra, az egyetemes testvériségre. A Fokoláre úgymond szegletköve Jézus egységre utaló szavainak idézése. Honlapján 39-szer szerepel ez a felhívás: „Legyenek mindnyájan egyek!” [Jn 17:21]. Ezen az egy evangéliumi idézeten hónapokig töprengtem, míg rájöttem, hol sántít az idézés. A Fokoláre (és amíg élt, Chiara Lubich) Jézusnak ezen szavaival igazolta törekvését az egységre. Amely egység a hívők és hitetlenek egysége, és amely egységben elsikkad a tanúságtétel Jézusról, az egyetlen útról, hiszen az Atya egyformán szeret bennünket.

De nézzük csak meg, hogyan is szólnak pontosan Jézus szavai: „De nemcsak értük könyörgök, hanem azokért is, akik a szavukra hinni fognak bennem. Legyenek mindnyájan egyek. Amint te, Atyám bennem vagy s én benned, úgy legyenek ők is eggyé bennünk, hogy így elhiggye a világ, hogy te küldtél engem.” [Jn 17:20]

Vagyis: Legyenek egyek mindnyájan, akik az apostolok szavára hinni fognak Jézusban (azaz a keresztények). Így már rögtön más értelme van az egységnek, mint ahogyan a Fokoláre azt hirdeti. Azaz a Fokoláre egy hamis egységre való törekvés igazolásául hoz fel egy jelentésében meghamisított Szentírás idézetet. Így már az is érthető, miért van beállítva a Szent Tradíció negatívan. Érdemes elolvasni a következő könyveket, ahol ez minden oldalon megjelenik. Chiara Lubich: Új úton; A call to Love (Egy meghívás a Szeretetre). Utóbbi könyvet angol nyelven sikerült írásoznom. Talán már magyar fordításban is elérhetővé vált.

További jellegzetessége ennek a mozgalomnak a következő szavak ismételgetése: „Új, megújulni, új úton, testvériség, egység, párbeszéd”. Feltűnő, hogy VI. Pál és II. János Pál pápák idején „valahogy” gyorsan terjedni kezdett. Bizonyára sokak számára ismerős a mondás: „Similis simile gaudet.” (Hasonló a hasonlónak örül.) Minden embert és csoportot, akik a II. Vatikáni Zsinat szellemiségével egyetértenek, támogatni kell.

A liturgiára jellemző a Novus Ordo gyakorlata. Egyszer meghívtak egy fokoláros összejövetelre. Eleinte tartózkodtam ettől, majd úgy döntöttem, megnézem, mi is az. Noha nagyon fiatal voltam akkor, valahogy mégis hiányzott belőlem az a modern fiatalos lelkesedés. Sohasem voltam támogatója a tapsolásnak, táncnak, a magamutogatásnak, a színészkedésnek, ehelyett inkább a csend, az összeszedettség felé irányultam. Azon a bizonyos találkozón, amelyre elmentem, próbáltak rávenni, hogy tegyem azt, amit a többiek, én „kilógtam” a sorból. Emlékszem arra a liturgikus visszaélésre, amikor egy fokoláros pap csak egy stólát vett fel a pólóra és rövid nadrágot viselt, egy asztalhoz leült és úgy olvasta a Novus Ordo misét. Beigazolódott a gyanúm: nemcsak írásokban, hanem a liturgiában is elutasítják a Tradíciót. Amikor pedig egy másik atyával beszélgettem a klasszikus liturgiáról, megdöbbentő választ adott: „Nem a liturgia a legfontosabb.” Arra a kérdésemre, hogy: „Akkor mi a legfontosabb?”, nem kaptam más választ, mint hallgatást. Ez elég lényegre törő, nem sok a tisztázatlan pont benne. Vagyis: semmi. Ezek után már az is érthető, ahogyan stadionokban celebrálják a Novus Ordo misét, valamint csak modern zenéket játszanak. Nem ismerek és nem találkoztam még olyan fokoláros pappal, aki a Szent Tradícióban élne. A választ már nem nehéz kitalálni, hogy miért.

Olyan eretnekségektől hemzsegő énekeket lehet hallani, amelyek egyenesen borzalmasak. Gyakorlatilag összefoglalják az összes eretnekséget, ami csak létezik. Csak egy idézet az egyik énekükből:

„Megszabadítottál, kenyeret, s bort adtál; tested és véred táplál, hűséged éltet.”
Vagy egy másik: „Kenyered és borod táplál engem...”

Azt persze tudni kell, hogy Jézus saját magát adta nekünk a Legméltóságosabb Oltáriszentségben, nem pedig kenyeret és bort. Az Oltáriszentség alapításakor ezt mondta az Úr Jézus: „Ez az én testem.” illetve: „Ez az én vérem kelyhe...” Valahogy az idézetténekben nincs jelen a teológiai igazság. Egyenesen visszhangzik a Novus Ordo felajánlási imája: „Áldott vagy Urunk, mindenség Istene, mert a te bőkezűségedből kaptuk a kenyeret. Felajánljuk néked, mint a föld termését, és az emberi munka gyümölcsét, ebből lesz számunkra az élet kenyere.” Illetve: „Áldott vagy Urunk, mindenség Istene, mert a te bőkezűségedből kaptuk a bort. Felajánljuk néked, mint a szőlőtő termését, és az emberi munka gyümölcsét, ebből lesz számunkra a lélek itala.” Hogyan is hangzik ezzel kapcsolatban az Egyház tanítása? „Ha valaki azt mondja, Krisztus az Eucharisztiában csak lelkileg élvezve van jelen és nem szentségileg és valóságosan is: anathema sit ... legyen kiközösítve." [Tridenti Zsinat 13.Can.8.] Egy másik kijelentés: „Ha valaki azt mondja, hogy a szentmiseáldozat csak a dicsőítés vagy a hála áldozata vagy csupán egy a keresztáldozatra való emlékezés, nem pedig engesztelő áldozat: anathema sit …legyen kiközösítve” [Tridenti Zsinat 22. Can. 3.] Azonnal szembetűnik a Fokolare Mozgalom antikatolikus mivolta. Ez már elegendő bizonyíték ahhoz, hogy kijelenthessük: ez a mozgalom meglehetősen veszélyt jelent az Egyházra.

Neokatekumenális Út

Számos írás, könyv látott napvilágot ezen mozgalom bemutatásáról, éppen ezért a részletes bemutatástól most eltekintek, hiszen túl nyúlna ezen írás keretein. Ez a csoport, amely eretnek tanításai miatt szektának minősül, Kiko Argüello és Carmen Hernandez ötlete alapján született meg. Ez a két alapító egy katekizmust írt, amelyet a csoport katekétái használnak. Nem kell részletesen bemutatnom, hogy az alapítók által írt katekizmus tele van régi és új eretnekségekkel, amelyek sokszor ellent mondanak egymásnak és önmaguknak, nem beszélve az Egyház sok, öröktől fogva vallott tanításának. Persze, ez nem lephet meg minket igazán, és nem csak amiatt a fura csend miatt, ami körülveszi ezt a valódi szektát, hanem azért is, mert Az, Akinek kötelessége lenne őrködni a hitletétemény felett, és Aki annak egyedüli Őrzője (II. János Pál pápa), látszólagosan „jóváhagyta” ezt a mozgalmat.

Összefoglalva Kiko és Carmen eretnek tanításai a következők:

Istent nem bánthatja meg a bűn.
Az ember nem követhet el bűnt, mert hiányzik a szabadsága a rossznak való ellentmondásra.
Így az embert nem kötelezi semmiféle jóvátétel.
Az engesztelő áldozat nem keresztény gondolat, mert gyökerei a pogányságba nyúlnak.
Krisztus halála nem volt engesztelő áldozat.
Következésképpen Krisztus nem váltotta meg az embert.
Így az ember alapvetően továbbra is tévelyeg, és nem képes jót cselekedni, ui. a gonosz rabságában van.
Az üdvösséghez elég, ha az ember elismeri bűnösségét, és hisz a feltámadt Krisztus erejében.
Krisztus nem példakép az ember életvitelére.
Ezért szükségtelen megígérni jobbulást és törekedni arra.
Így az ember egyedül Isten irgalmában bízhat, amely mindenkit megment. Ezért a Kiko-féle teológia nem ismeri a tisztítótüzet és a kárhozatot.
A szentmise nem valódi áldozat, hanem csak közösségi lakoma, amely a feltámadt Krisztus üdvözítő erejét ünnepli.
A konszekrált kenyér nem változik át, nem lényegül át Krisztus Testévé és Vérévé, hanem csak jelképezi Krisztus lelki jelenlétét.
Mivel tagadja a szentmise áldozati jellegét és a transszubsztanciációt, tagadja a valóságos jelenlétet is, így értelmetlenné válik az imádás mozzanata is.
Az áldozati jelleg tagadása magával hozza a felszentelt papság tagadását, és egyedül Krisztus papságát ismeri el. Az eucharisztiát a hívők közössége ünnepli, hiszen mindannyian egyenlő módon, különbség nélkül részesülnek Krisztus papságából.
A felszentelt papság tagadása magával hozza a hierarchia tagadását is, ill. annak alapja, a papi rend szentségének tagadását.
Így az Egyház többé már nem hierarchikus és látható társaság.
Az Egyház nem más, mint az egyes hívők, akiket a Szentlélek ihlet, és akik a saját maguk által értelmezett
Szentírásból ismerik fel a követendő utat.
Az első századok karizmatikus Egyháza eltűnt, megszűnt, amikor a konstantini béke nyomán hierarchikus társasággá szerveződött.
A II. vatikáni zsinattal feltámadt Krisztus Egyháza, és Kiko lett ennek a feltámadt Egyháznak legnagyobb és legtekintélyesebb reformátora. Ez az Egyház végre aSzentlélek, a szabadság, a karizmák, az ökumenizmus Egyháza.

Az alapító, hóna alá csapott kereszttel

Megint előtűnik a II. Vatikáni Zsinat dicsőítése és a Szent Hagyomány, a Tradíció iránti utálat, nem beszélve az agyonismételgetett „szabadság, ökumenizmus” szlogenekről. Az már logikusan következik ezekből, hogy a nagy hittudósokat, hitvédőket (Szent Ágoston, Szent Jeromos és a többi nagy egyházatya; Aquinoi Szent Tamás) nem is említi Kiko. Ha mégis, akkor igyekszik nevetségessé tenni őket. Ha már II. Vatikáni Zsinat, akkor nyomában ott lohol a modernizmus minden lehetséges formája: Novus Ordo mise, gitáros énekek, tánc, liturgikus visszaélések sorozata, amely ellen néhány héttel ezelőtt vizsgálatot rendelt el Őszentsége XVI. Benedek pápa. Szinte végeláthatatlan a sor, ezért igyekszem összefoglalóan bemutatni a főbb szabálytalanságokat, amelyekkel bárki találkozhat, ha megfigyeléseket végez ebben a szektás csoportban. Személyesen eddig nem volt lehetőségem megfigyeléseket végezni, azonban néhány videofájl-megosztó oldalon (például: YouTube), sikerült találnom rengeteg olyan felvételt, amelyekben a ceremóniájuk tisztán látható. Ezekből a videofilmekből mutatok be néhány jelenetet, ahol világosan láthatóak a liturgikus visszaélések.

Az alapítók II. János Pál pápával. A pápa mellett közvetlenül jobbra:
Kiko Argüello, előttük pedig Carmen Hernandez látható.

A „kántorok”: gitár, csörgő, lábbal és kézzel történő dobkísérettel. Érdemes
megfigyelni az „összeszedettség” látható jelét: ölbe tett kezek.

Az Ige liturgiája gitáros kísérettel. Még a novus ordo misében is olvasni,
mondani kell a szentírási részleteket. Az összeszedettség hiánya: hátul, vagy
ölben összetett kezek.

A felolvasás helyett gitárzenével kísérve éneklik az olvasmányt.
A terem „liturgikus” kialakítása is jól látható.

„Összeszedett, elmélyült” imádság(?)

„Összeszedett, elmélyült” imádság(?)

„Oltárnak” nevezett asztal, rajta a zsidó jelképpel, a menora-val (7 ágú
gyertyatartó). A feszület hiányzik, a dekoráció a liturgikus igénytelenség és
tiszteletlenség megtestesítője.

Átváltoztatás énekelve, gitárkísérettel. Az „elmélyült” ima ismét megjelenik
(ölbe tett, vagy lógatott kezek). Érdemes megfigyelni a hátteret. A ceremónia
egy hittanteremben történik.

„Úrfelmutatás”. Ha egyáltalán létrejön a szentség, akkor a Legszentebbel
történő bánásmód látható: markolva a Szent Testet, körbe mutogatva; az
imádás hiánya: állnak és nem térdelnek.

A rituális tánc előtti pillanatok.

Rituális tánc.

Rituális tánc.

„Liturgikus” alkalomhoz illő öltözetben a „kántorok”.

Liturgiához „alkalmas” hely: tábla, szekrények, asztal, ülőhelyek színházszerű
elrendezése, mind-mind azt mutatják, hogy itt már nem Jézus a lényeg,
hanem a testvéries lakoma.

Ha valaki szeretne több felvételt látni, elegendő, ha a http://www.youtube.com oldal keresőjébe a következő kifejezések valamelyikét írja be:

Camino Neocathecumenal; Neocathecumenal way; Neocathecumenal way eucharistic celebration.

A sok felvétel gyakorlatilag variáció egy témára. Talán elegendő ennyi kép, hogy világosan látható legyen ennek a szektás csoportnak veszélyes mivolta.

Azt hiszem, a képek mindent elárulnak, így már nem szükséges még egyszer leírnom azt az állapotot, amely ebben a szektában uralkodik. A képeket látva olyan érzése támad az embernek, mintha egy mágikus szeánszon, vagy woodoo-ceremónián lenne. Arról már nem is beszélve, hogy mindaz, ami kifejezi a katolikus hitet, csak mellékesen, vagy egyáltalán nincs jelen. Gondolok itt a liturgikus tér kialakítására, térdelés hiányára, az úrfelmutatás meggyalázására, a Szent Színekkel való bánásmódra, valamint arra, hogy a Vasárnap helyett számukra a Szombat a legfőbb nap. Mintha kenyeret és nem Krisztus testét mutatná fel a pap, aki gyakorlatilag csak elnököl egy ceremónián. Biztos vagyok abban, hogy az áldozás (ha egyáltalán lehet még annak nevezni ezek után) nem térdelve és nyelvre történik, hanem állva és kézbe. Végülis logikus: kenyér előtt nem szoktunk letérdelni, hanem odamegyünk és saját kezünkkel megfogjuk. Kenyeret nem szoktunk imádni.

Így gyakorlatilag teljesen eltűnik a katolikus hit és helyébe lép a protestáns magatartás. Nem kell csodálkozni ezen, hiszen Kiko világosan kijelenti, hogy:

A szentmise nem valódi áldozat, hanem csak közösségi lakoma, amely a feltámadt Krisztus üdvözítő erejét ünnepli.
A konszekrált kenyér nem változik át, nem lényegül át Krisztus Testévé és Vérévé, hanem csak jelképezi Krisztus lelki jelenlétét.
A II. vatikáni zsinattal feltámadt Krisztus Egyháza, és Kiko lett ennek a feltámadt Egyháznak legnagyobb és legtekintélyesebb reformátora. Ez az Egyház végre a Szentlélek, a szabadság, a karizmák, az ökumenizmus Egyháza.

Aki többet szeretne olvasni erről a szektáról, Lugi Villa olasz atya könyvében talál bővebb információt. A könyv eredeti címe: Eresie nella dottrina neo-catecumenale (Eretnekségek a neo-katekumenális tanításban), Editrice Cività, Brescia, 2000.

Cursillo

Maga az elnevezés spanyol eredetű, amely rövid, kicsi kurzust jelent. A mozgalom tagjai úgy nyernek beavatást, hogy egy hétvégét töltenek együtt, amely szigorúan titkos, kívülállóknak nem lehet beszélni róla. Vannak úgynevezett „téglák”, „beépített emberek”, akik maguk már a közösség tagjai, de ez csak a kurzus végén, a 3. napon derül ki. Sokszor emlegetik a 4. napot, az „Örök 4. napot”, amelynek kétes, ugyanis a Szentírásban nem találjuk meg ennek eredetét. Nagyon fontos, hogy az érzelmekre hassanak, ez gyakran heves sírásban, hirtelen megnyílásban testesül meg. Ez már csak így önmagában is veszélyes, hiszen ilyenkor könnyen át lehet venni az irányítást az illető felett. Ez a „Mi majd gondolkodunk helyetted!” - magatartást hozza magával. Akik ilyen kurzuson részt vesznek, csak „ajánlással” kerülhetnek be. A már meglévő tagok, akik ismerik a leendő tago(ka)t, egy levél segítségével „ajánlák” be. Az utolsó napon ezeket a leveleket felolvassák, aminek hatására megismétlődnek a korábban említett érzelmi megnyilvánulások. Mindezek miatt hamar megéreztem, hogy valami nincs rendben. Titkolózás, olyan kifejezések használata, amelyeknek semmi eredete nincs a Szentírásban és az Anyaszentegyház Hagyományában, valamint a „téglák” megléte egyenesen a titkosszolálatokat juttatja eszembe, mint például: KGB, ÁVH/ÁVÓ (Állam Védemi Hatóság – a kommunizmusból hazánkban jól ismert szervezet). Könnyen erőszakossá válhatnak. Engem két éven keresztül ostromoltak arra hivatkozva, hogy az egyik hozzám igen közel álló személy „elvégezte” a cursillo-t, akkor nekem is meg kell tennem. Mindvégig ellenálltam, nem rejtve véka alá az igazságot, amely egyben a véleményem mind a mai napig róluk, illetve minden lelkiségi mozgalomról.

A liturgiában itt is jelentkeznek visszaélések, de hát ugyebár itt is Novus Ordo-ról van szó, így ez már önmagában véve dióhéjban mindent elmond. Az, hogy a paténát, rajta az Oltáriszentséggel (ha egyáltalán létrejön a szentség) körbeadják, mindenki kezébe veheti, szólhat, rögtönözhet imákat, mind-mind olyan cselekedet, amely soha nem volt Anyaszentegyházunk gyakorlata. Ami az énekeket illeti, itt is elmondható az üres fecsegés, a tartalom nélküliség, az eretnekség.

A liturgikus visszaélések egyik látható példája: a színek szabados
használata. Zöld és fehér. Most akkor milyen ünnep is van?

Világi felolvasó. Nincs, aki az asszisztencia tagjai közül olvasson?
(Apologéta: tavaly egy plébánost temettünk. Jelen volt a püspök aki temetett, kb. 70 pap, 3 diakónus ennek ellenére a Szentleckét egy nő olvasta fel combközépig érő miniszoknyában és a kb. 10-15 mondatos Szentleckében háromszor hibázott. Tessék mondani: ahol ennyi pap vesz részt egy Szentmisén, nincs egy közülük aki felolvasna?)

Egy Cursillo-találkozóról készült kép. A novus ordo egyik terméke: nem liturgikus hangszerek használata, valamint a zenekar elhelyezése a szentélyben, ahová csak a pap és az asszisztencia léphet be eredetileg. Személyiségi jogok miatt az arcok el vannak torzítva.

Csak egy nagyon szembetűnő példát említek. A közösség „himnuszának” egy részletét idézem: „Bennünk kigyúl a vágy, kel a remény, és égnek a színek és lángol a szív.” Elemezve ezt a mondatot azonnal szembetűnik az üres fecsegés, a tartalom hiánya. Milyen színek égnek? Kinek a szíve lángol és miért? Csak két kérdés azonnal, amire választ keresünk, de nem találunk. Az idézett mondattal nem lehet kezdeni semmit. Teológiailag semmit nem jelent. Amikor először halottam ezt az éneket, hamar érzékeltem, hogy erősen buli hangulata van az egésznek.

Arról már nem is beszélve, hogy néhány alkalommal volt lehetőségem egy helyi kis csoport összejövetelét megfigyelnem. Élménybeszámolók, pszichológiai színezetű elmélkedésnek nevezett előadások, rengeteg gitáros, teológiailag eretnek és/vagy üres ének jellemezte ezeket a találkozókat. Ha említést nyert a Szent Hagyomány, azt mindig úgy emlegették, mint valami rosszat, amitől végre sikerült megszabadulni.

Sikerült ugyan kikerülni egy olyan, cursillo-sok részvételével celebrált Novus Ordo misét, ahol cigányok zenéltek mindenféle nem-liturgikus hangszeren: köcsögduda, dob, csörgő, stb. Megbízható beszámolókra hagyatkozva és azokat végighalgatva nem volt nehéz rekonstruálni, hogy mi is történt. Valójában ez hasonlított egy mágikus rituáléhoz, amelyben még tánc, tapsolás is helyet kapott.

Ami még szembetűnő volt számomra, az a jelképük: egy szivárványszínű hal. Talán csak véletlen, vagy tényleg tudatos ez a választás? Valahogy, mintha a szivárványszínű hal közös vonást mutatna a szivárványszínű zászlóval, ami a homoszexuálisok jelképe. A félreértések elkerülése érdekében különbséget kell tenni Istennek azon jele, amelyet a vízözön után adott az embereknek, valamint a szivárványszínű hal, illetve a szivárványszínű zászló között. Istennek a jelzése maga a szivárvány. Ez pedig nem azonos a szivárványszínű hallal és zászlóval.

Cor-hétvége

Gyakorlatilag a Cursillo leányvállalatáról van szó. Ebben a mozgalomban fiatalok vannak jelen első sorban. Az elnevezés a latin cor (szív) szóból származik. Nem véletlenül, hiszen a itt is nagy szerep jut az érzelmi kitöréseknek, az érzelmi ráhatásoknak. A közösség életvitele és működése megegyezik a Cursillo-val: „beajánlás”, „téglák” megléte, stb. Ismerek olyan fiatalt, aki korábban lelkes tagja volt ennek a közösségnek. Arról is van tudomásom, hogy ezt a fiatalt idegösszeomlás miatt kórházban kezelték. Ennek nagyon egyszerű az oka. A COR-hétvégéken szinte rendszeressé váltak az éjszakai gyónások, illetve a gyónásokkal félbeszakított misék. A következőről van szó ugyanis: A miséket -természetesen csakis novus ordo misét- a közgyónás résznél megszakítják és a résztvevőknek lehetőségük van gyónni. Ez már önmagában liturgikus visszaélés, hiszen a szentmisét tilos bármivel is félbeszakítani. Külön megvannak a szabályok arra nézve, hogy mit kell tenni abban az esetben, ha a celebráns rosszul van, vagy ha befejeződik a földi élete.

Tény, hogy a szentgyónásra nézve nincs meghatározott szabály arról, hogy melyik napszakban lehet megtenni, az azonban logikus, hogy szentgyónást csakis józan állapotban lehet tenni. A feloldozás egyik feltétele a bűnbevallás. Ez pedig azt is jelenti, hogy be kell látni az elkövetett bűnt, ami csak józan állpotban történhet meg, mivel ez tudatos aktust jelent a bűnbánó részéről. Egy olyan ember, aki alkohol, kábítószer, vagy más tudatvesztést okozó szerek hatása alatt áll, vagy aki nincs éber állapotban (álmos, kimerült) nem képes szentgyónást tenni. Biofizikailag ismert tény, hogy álmosság állapotában az idegszálakban az inger-információ sebessége képes akár az 1/5-ére is csökkenni. Ez azt jelenti, hogy amíg éber és egyben józan állapotban az inger-információ sebessége átlagosan 9-10 m/s, addig az említett álmos állapotban ez az érték alig közelíti meg a 1.5 m/s-ot. Ez pedig azt jelenti, hogy ilyenkor az agy nem képes megfelelően ellátni feladatát, hiszen pihenésre van szüksége. Amikor alszunk, az agyunk teljesítménye akár 10% alá is csökkenhet, hiszen napközben elfárad. Ennek egyik jele az, amikor számunkra nem logikus történeteket álmodunk.

Visszatérve az említett fiatalra, évekkel később egy beszélgetésben kiderült, hogy manapság a hite meggyengült. Akkor derült ez ki, amikor arra a kérdésemre, hogy milyen a kapcsolata a Mindenható Istennel, van e imaélete, a következőt válaszolta: „Mi az az Isten?” Mi az a Szentháromság?” Már csak nyelvtanilag is hibás ez a két mondat, hiszen személyre nem azt mondjuk, hogy „Mi?”, hanem azt, hogy „Ki?”. Teológiailag egyenesen eretnekség, ráadásul erre a fiatalra nézve a hit elvesztését jelenti. Nemcsak ez a fiatal, hanem nagyon sokan hamar elhagyják ezt a közösséget, de ez érvényes minden, a II. Vatikáni Zsinat után létrejött közösségre. Egy ideig újdonságot jelent, de amikor már nincs újabb ötlet, szenzáció, élmény, akkor bizony unalmassá válik. Biztos vagyok abban, hogy akik ennek, vagy akármelyik mozgalomnak tagjai, nem fognak úgy megöregedni, hogy még mindig tagjai maradnának ezen közösségeknek.

Ezek után hamar megértettem, hogy bizony erre a közösségre is lehet azt mondani, hogy: „Tartózkodj a kutyától!” Talán szigorúan fogalmazok, de nem lehet mást tenni. Ha valami veszélyes, rossz, azt ki kell mondani és kerülni kell. A katolikus ember nem mindenevő. Nincs olyan, hogy „minden mindegy”. Ha így lenne, akkor nem lenne szükség Megváltásra, Egyházra, jó cselekedetekre, mert hát ugyebár minden jó. Nem így van. Nem minden cselekedet, vallás, közösség jó. Vannak bizony olyanok, amelyek romlásba visznek. A COR-hétvége nevű közösség is ilyen, amitől óvakodni kell.

Karizmatikus megújulás

Mielőtt ennek a közösségnek bemutatását elkezdeném, érdemes megfigyelni az elnevezést. A karizmatikus szóval önmagában nincs is probléma. Azonban a második kifejezés ugyancsak modernista szellemiséget sugall: megújulás. Ez a szlogenné vált „új”, „megújulás” nemcsak hogy unalmas, hanem sokkal inkább egy mókuskerékbe rángató felhívás. Ezzel együtt jár az is, hogy ami korábban volt, az mára már ki ment a divatból. Ez a mindig valami újat produkáló ösztönzés a novus ordo-ra emlékeztet, ahol a pap, mint színész van jelen, aki mindig valami újat kell, hogy kitaláljon, különben unalmas lesz az egész. Gyakorlatilag egy show-műsorban találja magát az ember. Visszatérve a Karizmatikus Megújulás nevére, ha a két szót egymás mellé helyezzük, bizony hamar kiderül, hogy a karizmákkal valami újdonságot akarnak elénk tárni.

Amikor először hallottam erről a közösségről, nem értettem, miért rajong érte olyan sok fiatal, de még középkorúak is. Idősek is akadnak nagy számban. Amikor egy TV közvetítésben láttam egy ilyen összejövetelt, nem értettem, miért van az, hogy az idősek is ott tapsikoltak, táncoltak, mintha egy disco vagy rock zenei koncerten lettek volna. Nem telt el sok idő, egyszer megnéztem személyesen, hogy milyen lehet egy ilyen alkalom. Egy meghívást kaptam rá, gondoltam, kihasználom a lehetőséget, hogy megfigyelést végezzek. Nem is jártam eredménytelenül. Akkor kezdtem el még jobban undorodni az egésztől, amikor rá akartak venni, hogy álljak be a körbe és táncoljak. Ez az erőszakosság kezdte megfeküdni a gyomromat lelki értelemben.

Ezzel nem volt vége. Következett egy olyan pillanat, amikor az egyik vezető kihirdette, hogy most nyelveken fognak beszélni, valamint gyógyítást fognak végezni. Valahogy nem illett a képbe ez a megnyilvánulás. Eszemben volt Szent Pál apostol Szeretet-himnusza, ahol azt olvashatjuk többek között, hogy „A szeretet nem kérkedik.” [1 Kor 13:1-13] Ez egyben összefoglalása mindannak, amelyről több levelében is ír az apostol, amikor a különböző adományok, karizmák használatáról ír. Bárki bármilyen karizmát is kapott, ne kérkedjen vele, mai szóval azt mondanánk, hogy ne reklámozza magát. A karizmával egyszerűségben, szelíden cselekedjen az, aki megkapta. Azután a szent Apostol részletezi, milyen karizmák léteznek: igehirdetés, gyógyítás, nyelvek adománya, prófétálás, adakozás, szegények segítése, jótékonykodás, stb.

Ez a gyógyítás-reklám és eljárás egy színpadon történt, ahová sokan ki is mentek. Nem mondom, hogy nem történhet gyógyulás, hiszen ez egyedül a Mindenható Isten akaratán múlik, illetve a gyógyulni kívánó ember hitén. Ezt láthatjuk Jézusnál, amikor gyógyít. Minden gyógyulás összefüggésben áll a hittel. Azonban a Szentírásban sehol sem találunk olyat, hogy Jézus vagy az apostolok reklámozták volna magukat az „Íme itt vagyok! Most meggyógyulhattok, emberek!” vagy hasonló reklámszöveggel. Mindig a gyógyulni kívánó ember keresi meg a gyógyítót. Tudomásunk van egy Simon nevű mágusról, aki pénzért akarta megvenni a gyógyítás karizmáját, sőt az ördögűzést is, azonban egy ilyen „kísérlet” alkalmával az ördög megtámadta ezt az embert.

Láttam, ahogyan sokan, mintha elájultak volna, földre estek. Volt, aki vonaglott is. Furcsának tűnt számomra, hogy az úgynevezett „meggyógyított” emberek több, mint 95%-a elájult és földre esett, majd vonaglott, nevetett. Gondoltam, kipróbálom, hogy ilyenkor mi is történhet. Amikor hárman körbeálltak, úgy éreztem magam, mintha egy banda akarna megtámadni. Aztán számomra érthetetlen nyelven kezdtek beszélni, közben erősen gesztikuláltak. Akkoriban már ismertem néhány ördögűző imádságot, így magamban elkezdtem ezeket imádkozni: „Jézus Krisztus nevében megparancsolom, hogy takarodj innen, sátán!” Számomra nagyon hosszúnak tűnt ez az esemény, amelynek végén az engem körülállók egyike anyanyelvünkön megszólalt, hogy imádkozni fognak a gyógyulásomért.

Nem rogytam földre, nem vonaglottam. Megfigyeltem őket, hogy nem voltak elragadtatva az általam adott eredménytől. Ugyanis nem történt meg nálam az, ami a többi embernél. Ezek ismeretében azonnal megértettem, hogy ezzel a karizmatikusnak nevezett közösséggel valami nagyon nincs rendben. Arról már nem is beszélve, hogy egyik alkalommal plakátokon reklámozták, hogy egy bizonyos Benny Hinn nevű egyén gyógyítani fog Budapesten, valamint világszerte mintegy „Road-Show”-szerűen fog végigmenni és gyógyítani.