Szent Antal a halaknak prédikál
– Aki így ismeri a Szentírást, és ilyen folyékonyan beszél latinul, mint te, nem töltheti az életét krumplihámozással – mondták rendtársai, mikor kiderült, Antal milyen szépen bánik a szavakkal.
— Minden munkával dicsőíthetjük Istent – válaszolta.
— Az igaz, de így tudásodat csak elpazarlod. Mennyi jót tudnál tenni, ha a hitetleneknek prédikálnál.
— Lehet, hogy igazatok van, én mégis remélem, hogy elöljáróim itt hagynak, ebben a kedves remeteségben.
Reménye alaptalannak bizonyult. A kigyulladt fényt nem lehet sötétbe rejteni. A szavaitól elbűvölt elöljárói még mindig csodálatos beszédkészségéről társalogtak. Úgy látták jónak, ha megbízzák a prédikálással. — Vonzza a tömegeket — mondogatták. — Hangja a szívbe hatol: senki sem tud neki ellenállni. — Hogyhogy eddig nem vettük észre bölcsességét? — Az életszentség tekintetében azonban még kiválóbb. Páter Grácián végtelenül boldog volt, hogy Isten sugallatára testvérei közé vette ezt a rendkívüli embert. — Világossá vált előttem, hogy nem hagyhatjuk Montepaolóban — jelentette ki —, még ha sajnálom is, hogy ki kell szakítanunk szeretett magányából. — Kevés az olyan ember, mint Antal testvér. A világ teli van eretnekkel. Vajon ki lenne nála alkalmasabb megtérítésükre? — Úgy van…
Nehéz idők járták. Az emberek minden alkalmat megragadtak, hogy gyűlöletet szítsanak. Az eretnekek a maguk módján hittek Istenben, de helytelenül magyarázták a Szentírást, és kihasználva az emberek tudatlanságát, tévtanaikkal áltatták őket. Antal testvér fejet hajtott elöljáróinak parancsa előtt, vállalta a prédikálást. Nem akart szembeszállni az Úr akaratával.
— Sokan keresik a hitet, de a kétely tévútra viszi még a tanultakat is — mondták neki. — Az emberek szeretetre vágynak, de a gyűlölet megbénítja szívüket. Nagy szükség van a megértésre, az emberek mégis vadul harcolnak egymás ellen, hogy minél nagyobb vagyonra tegyenek szert. Sokat kell dolgoznod, hogy Isten országa elterjedjen.
– Megteszek minden tőlem telhetőt — ígérte Antal testvér. — De ha a nagy szónokok nem tudták kiirtani a tévtanokat, hogyan gondolják, hogy ez nekem sikerülni fog? Nem érek én semmit, és senki sem ismer. Az Úr azonban, ha akarja, segít nekem.
Erős hittel azonnal útnak indult. Prédikált a kastélyokban, a városokban és a falvakban, de az eretnekek nem akarták hallgatni. Különösen népes volt az eretnekek tábora Riminiben. Antal testvér türelmesen igyekezett őket megnyerni az igaz hitnek, de nem tudta megtörni kemény szívüket. A jószándékúak, akik követték, fájlalták, hogy nem tudnak neki segíteni. Ilyen helyzetben mindenki kedvét veszítené, de Krisztus vitéze nem. Antal testvér egy napon, Isten sugallatára, a tengerpartnak vette az irányt. Néhány hűséges követője és egy kis csoport kíváncsiskodó vele tartott. A parton magasba emelte kezét, és a kereszt jelét rajzolta meg a levegőben.
— Hal testvéreim — kezdte érces hangon —, az eretnekek nem akarják hallgatni az Úr szavát. Halljátok hát, ti!
A halak, engedelmeskedvén a parancsnak, veresenyezve úsztak feléje nagyságrendben: elöl voltak a kisebbek, mögöttük a nagyobbak. Kidugták szájukat a vízből, és türelmesen várakoztak. Semmit sem törődtek a parton álló csodálkozó tömeggel.
— Hal testvéreim — folytatta Antal testvér, akit egyáltalán nem lepett meg ez a csoda —, legyetek hálásak az Úrnak, hogy megteremtett benneteket. Megáldott titeket a vízzel, ahol élelmet találtok, és ahol biztonságra leltek ti és kicsinyeitek.
A halak figyelmesen hallgatták. Úgy rémlett, mindent megértettek, mert egyszerre csak alázatosan lehajtották fejüket.
— Hal testvéreim — folytatta tovább Antal testvér —, az Úr gondoskodik rólatok. A vízözön idején sok állat kipusztult, ti azonban semmi rosszat sem szenvedtetek. Nektek minden más teremtménynél jobban hálát kell adnotok az Úrnak.
Időközben a parton bámészkodó tömeg még jobban megnövekedett, mert Antal hűséges követői és a kíváncsiskodók jelentették másoknak is, mi történik. Az eretnekek a homokba térdelve sírtak bűneik miatt.
— Hal testvéreim — folytatta tovább Antal testvér, miközben áldásra emelte karját —, távozzatok az Úr nevében. Ti emberek is menjetek haza — fordult a tömeghez. — Isten látta bűnbánó könnyeiteket, és megbocsát nektek, ha nem estek vissza régi bűneitekbe.
A halak fürgén fickándoztak és vidám fecskendezés közben alámerültek, fénylő pikkelyeik csak úgy szikráztak a hullámok taraján. Végül eltűntek, a tenger pedig lecsendesedett…
(Részlet Giannina Facco: Padovai Szent Antal című könyvéből)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.