A legnagyobb diadal (A tiszta férfiúság 49. rész)

 

VII. fejezet. – Mosolygó lélek – Tüzes szempár.

 

 

 

 

«A tiszta lelkiismeret mennyei érzés; nélküle a királyi szék pusztaság, vele még a kínpad és vesztőhely sem ijesztő.»

Gróf Széchenyi István.

 

Három emléket hagyott nekünk az Úr a paradicsomból: a csillagok fényét, a virágok szépségét s a tisztás lelkű ifjú szemének ragyogását. És a három között legszebb a harmadik. Mert a tisztalelkű ifjú hős! Igazi hős, akinek keményebb küzdelmei vannak csaták viharánál is, de akinek győzelmi babérját nem ellenség vére festi pirosra, hanem a győztes emberi lélek napsugaras derűje aranyozza. Ez a tiszta napsugár: a nyugodt lelkiismeret verőfénye. Abból a szoros kapocsból kifolyólag, amely testünk s lelkünk között fennáll, a rendbe szedett lélek derűje kiverődik testűnkön, tekintetünkön is: a mosolygó lélek felgyújtja a tüzes szempárt.

A legnagyobb diadal.

A legnagyobb diadal: önmagunk fölött uralkodni tudni. Ennek tudatában már a pogány kor is önkéntelen elismeréssel s tisztelettel adózott azoknak, akik legerősebb ösztönüknek, a nemi ösztönnek kemény akarattal tudtak parancsolni. S ameddig csak írott emlékeink elérnek, mindenütt megtaláljuk a régi embereknél is a tiszta élet becsülését. Cicero lelkendezve írja: «Nihil est virtute amabilius», nincs szeretetreméltóbb, mint az erény. Rómában templomot építettek Pudicitia-nak, a tisztaság istennőjének, és Tibullus könyve büszkén hirdeti: «Casta piacent superis», a lelki tisztaság kedves az isteneknek. A római Vesta-szűzek előtt – a nagy tisztelet jeléül – lictorok jártak, akár a konzul előtt. És ha a Vesta-szűz kocsija véletlenül halálraítélt emberrel találkozott, az elítéltnek megkegyelmeztek. Mint a Vesta-szűzeket Rómában, éppúgy a druidákat Galliában, a Nílus papjait Egyiptomban éppen önmegtartóztató életük miatt övezték oly mély tisztelettel. Az ószövetségi bölcs is csodálkozva kiált fel: Három dolgot nem tudok felfogni, de a negyediket meg egyáltalában nem értem: hogyan repül a sas az égen, hogyan csúszik a kígyó a sziklán, hogyan úszik a hajó a tengeren és – hogyan evez át sértetlenül az ember az ifjúság veszélyes utain. (Péld.30,18. 19.)

Ma is, még az erkölcstelenség lejtőjére került ember is önkéntelenül, akaratlanul is bizonyos megilletődést, tiszteletet érez az erkölcsös életnek diadalmas megvalósítói előtt. Schiller, a németek nagy költője írja:

 

«Dem holden Zauber nie entweihter Jugend,

Dem Talisman der Unschuld und der Tugend,

Den will ich sehn, der diesem trotzen kann»,

 

Még az erkölcsi értékek cinikus tagadója sem tudja kivonni magát annak az erkölcsi fölénynek hatása alól, melyet a tisztalelkű ifjú magából kisugároz. Hiszen nagyobb értéket a föld nem hordoz a hátán, mint az erkölcsileg tökéletes férfi-jellemet. Az emberiség koronájának legszebb ékszere a tiszta- lelkű ifjú, aki győzelmet aratott önmagán. Ő a társadalom legerősebb pillére, mert erkölcsileg lerongyolódott ifjúsággal tönkremegy maga a társadalom is; ő egy szebb emberi jövőnek záloga, reménycsillaga. Oly ragyogó, mint a csillag, melyhez még lélegzet sem ér.

Ó, mily szép a tiszta nemzedék!

Nagyon sokat beszélnek manapság az emberi test szépségéről! Igaz, az ember a teremtés koronája, de nem annyira testi szépsége, mint inkább lelki fönsége miatt. Mert mily semmiség az aranyfürtös bájos gyermekfej is, a tágranyílt gyermekszemek tüzes fénye is, a folyton csacsogó vérpiros gyermekajkak is – mindez mily semmiség akkor, ha megfontoljuk, hogy a szeplőtelen emberi testben az Isten szent temploma épül és hogy a harmat-friss mosolyú szemek mögött minden ilyen emberben oltár emelkedik, hol az örök Isten készített hajlékot magának! Régi mondás tartja, hogy a tekintet a lélek tükre. Márpedig a léleknek egyetlen más szépsége sem tükröződhetik diadalmasabban az emberi tekinteten, mint egy ifjú arcán a lelki tisztaság. «Boldogok a tisztaszívűek, mert ők látják az Istent.»

 

 

Érdekes, mély gondolat rejlik azon tény mögött, hogy az emberi nyelvhasználat a természet érintetlen, fölemelő, üde szépségét «szűz»-nek nevezi, így beszélünk a hatalmas hegyóriások «szűzi csúcsáról», a messzenyuló «szűzi hómezőkről», a fejszétől érintetlen «szűzi őserdőről». Az a csend, áhítat s szent elfogódottság, amely lelkűnkben a természet szűzi szépségeinek szemléltekor kél, hatványozottan tölti el az embert egy «szűzi lelkű» ifjú láttára. Mintha titkos hang súgná ilyenkor: «Vesd le saruidat itt csak tisztelettel beszélj, mert ez a hely a lélek és test, a lélek és Isten meg nem zavart harmóniájának érintetlen, szent helye».

Nézd azt a buzgó életkedvet, azt a tettrekész elszántságot, azt az örök vidámságot, azt a daloló örömet, azt a kikeletes tavaszt, amely tüzes szempárjából – mint a szélnek frissen bomló vitorla, mint hajnalló ígéret, mint valami mennyországi himnusz – előtör, ígéretekkel teljes ifjú éveiben friss erők bontakoznak napról-napra, lappangó energiák feszülnek benne, szent várakozásoktól remeg a lelke. Hiszen a sértetlenül megőrzött, legyőzött és más szellemi térre átvezetett nemi erő hatalmas erőforrása a legnagyobb energiákat követelő férfias alkotómunkáknak. Feszülő életkedv tüzes tervei s vágyai a tanúság amellett, amit annyi komoly és imponáló munkásságot kifejtő férfiúnak tapasztalata is erősít, hogy a nemi megtartóztatásnak valami titokzatos jótékony befolyása van szellemi tevékenységünk fokozására is. Pezsgő tavasz dalolja benne egy fiatal élet báját, örömét, reményeit, törekvéseit s míg mások mellette – szegény félrelépett társai – szellemük jobb részét, férfias erejüket erkölcstelenségben el» tékozolták és most kopott lélekrongyokban, lemondó fásultságban tengetik koránrokkant életüket, addig az ő szíve hangosan ver az örömtől, kéklő szeme ragyog, mint túlvilági vizek nefelejtse és ereje feszül a nagy feladatokra készülő elhatározások súlya alatt. A nemi kicsapongás tönkretesz, az önmegtartóztatás a szellemnek s szervezetnek üdeséget s életerőt ad. Nincs az ilyen ifjú számára könnyebb feladat, mint az Isten nagy parancsának betartása: «Szeresd a te Uradat, Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből és minden erődből!»

Vad erővel zúg végig a hegyi patak a sziklák között. Ha szabadjára engednék, irtózatos rombolást vinne végbe. Az emberi ész azonban erős gátak közé szorítja, acélcsövek kés meny falai közt turbinákra vezeti, és íme – az egyébként romboló elemi erő ívlámpák fényévé, zakatoló gépek hajtó energiájává változik át. Ily vad lendülettel zúgó természeti erő az emberben a nemi ösztön is. Ha szabadjára engeded, rémes pusztításban rombolja össze idealizmusodat, munka» kedvedet, lelkedet-testedet; ha azonban az önfegyelmezés kemény acélfalai közt visszafojtod addig az időig, amíg majd a házasság szentségében a teremtő Isten fönséges tervei szerint használhatod: napsugaras, boldog családi élet forrásává alakul az egyébként romboló nemi erő.

A lelki tisztaság győzelmes erőt ad az emberi akaratnak minden alacsonysággal szemben; azért a tisztaság igazi alapja a szilárd jellemnek. A tisztaság teremt egész férfiakat. Aki önmagát legyőzte, azt senki más legyőzni nem tudja! Az őskereszténység hősi vértanúi éppen nem véletlenségből voltak oly gyakran szűzi életűek is s kapták meg a gyönyörű jelzőt: Virgo et martyr.

Luzernben gyönyörű emlékmű áll (Thorwaldsen műve) annak a hétszáz svájcinak tiszteletére, akik a francia XVI. Lajos védelmében estek el; egy haldokló oroszlán jobb lábával a Bourbonok liliomos címerét védi s alatta a felírás: Helvetiorum fidei et virtuti, «a svájciak hűségének s bátorságának».

Édes fiam! A te lelkedben is ott illatozik a tisztaság lilioma, melyet ha megőrzel, nem Thorwaldsen állít neked emléket, hanem harmonikus, boldog életed lesz érte a jutalom.

Gyönyörű virágba borulása egy reményteljes fiatal életnek! Egy örökkévalóságra született emberi léleknek mennyei magaslatokba ívelődő reményei, vágyai, érzése! Ó, mily szép a tiszta nemzedék! «Nincsen semmi méltó ellenértéke – kiált fel a Szentírás – a mértékletes léleknek.» (Jéz. Sir. 26,20.) «Lelki tisztaság minden szépnek kútfeje» (gróf Széchenyi István: Eszmetöredékek 36.).

Ó, ha tudnák a fiúk, mily csodás erőforrás a sértetlenül megőrzött lelki tisztaság, dehogyis dobnák azt el maguktól oly könnyelműen!