Rabok tovább nem leszünk! (A tiszta férfiúság 50. rész)

 

Szabadság imponál az ifjúnak! Jól van, illik is hozzá. De van-e szabadabb ember annál, mint aki fölényes hatalommal tud rendet teremteni saját lelke szentélyében és tisztán őrzi lelkét az alantas indulatoktól! És van-e szánandóbb rabszolga a világon, mint akit a test vak ösztönei, a tisztátalanság bűne vertek gályarabságnál nehezebb bilincsekbe! Hiszen nem az a szabad ember, aki azt teszi, amit akar; hanem aki tudja akarni azt, amit tennie kell; aki tud parancsolni magának s aztán tud parancsának engedelmeskedni.

Erkölcstelenül élni – ez a szabadság? Tudod, akkor melyik a legszabadabb nép? Egy disznócsorda a pocsolya közepén. Az ilyen szabadságot méltán ítélik el Logau kemény szavai:

 

Wenn dieses Freiheit ist: frei tuűn nach aller Lust,

So sind ein freies Volk die Sau' in Ihren Wust.

 

Hány fiú szavalja, hogy «esküszünk, esküszünk, rabok tovább nem leszünk», de az igazi szabadságot csak a tiszta életű ifjú tudja értékelni és átérteni, mert az igazi szabadság a lélek szabadságában áll.

Jaj, édes jó fiam! Ha te így tudnád mindig megőrizni a te tiszta lelkedet! Ha te mindig győzelmes harcosa maradnál ennek a lelki szabadságharcnak!

Őrizd meg ezt a könyvemet későbbi éveidre is. Ha egyetemre kerülsz, vagy mint fiatalember állásba jutsz, oda is vidd magaddal s ha a kísértések megkörnyékeznek, olvasgass belőle. Sok ifjú merített már e sorokból erőt, bátorságot, kitartást a tiszta élethez.

És hátha még te is beállanál mások között is e gyönyörű eszmények terjesztőjéül! Nézd, fiam, hányan vergődnek, süllyednek, fuldokolnak ebben a szörnyű bűnben. Talán társaid közül is ismersz ilyeneket. Ó, légy mentő angyaluk! Add e könyvet minél több nagy fiúnak a kezébe. Ki tudja, hányat mentesz meg általa a zülléstől! Mikor majd tapasztalni fogod életed folyamán, hogy a bűnnek, a piszoknak, a szemérmetlenségnek mily rengeteg terjesztője, csatlósa, munkatársa van; mikor majd látod, hogy mennyien rontják a lelkeket s terjesztik az erkölcstelenséget, lángoljon föl benned a szent dac és makacs elhatározás: «Ha mások tudnak lelkeket rontani, én megpróbálok javítani! Ha tudnak lelkeket veszíteni, én megpróbálok menteni!» Néha az ifjak e tekintetben többet tehetnek, mint bárki más. Minthogy még te is ifjú vagy, előtted könnyebben nyílik fel más ifjú benseje. Mihelyt először kezd neked erkölcstelenségről beszélni, vagy csak céloz is rá, és te végtelenül komoly hangon, szent megilletődöttséggel, de határozottsággal is, figyelmezteted őt: lehet, hogy az első elbukástól mentetted meg társadat. És nyílhat-e fönségesebb öröm szívedben annál, mint ha aznap este hálásan köszönheted meg imádban: «Köszönöm, Uram, hogy egy lelket menthettem meg ma számodra!» Beszélj hát hozzájuk meleg szavaiddal, de főleg beszélj tiszta életed példájával. Lüktessen végig lelkeden valami névtelen nagy öröm, hogy példáddal, szavaddal, vagy «A tiszta férfiúság» oda-kölcsönzésével értékes tagokat menthetsz meg a hazának és halhatatlan lelkeket a jellemes életnek. Mondd el nekik:

 

«Az Isten küld, testvéreim, tinéktek,

Hogy sugarai eleven tüzet,

Amik arcáról a szívembe égtek,

Sugározzam csendesen szerteszét.

A testvéreknek, kik az éjben járnak,

Az Isten küldött szentjánosbogárnak.»

(Sík S.)

Akarat, – erő, – győzelem.

Az ártatlan gyermek tekintetének ez a lelki fölényesség és lelki szabadság adja azt a megigéző hatást, hogy a világ legnagyobb festői, mikor angyalokat – tehát valami túlvilági szépségeket akarnak festeni – gyermekarcokat festettek le. Ez a mosolygós tekintet üdítő friss harmat az emberiség feslő bimbóján. Igen, a tiszta lelkű, a tiszta életű ifjak arcán mennyei szépség verődik ki, hiszen a pogány Plató is így ír már: «Mi kell ahhoz, hogy Istent meg- lássuk? Tisztaság és halál». Nem mosolyog így a felhőtlen hajnali égbolt; nem ragyognak így az éjszaka tüzes csillagai; nem tündöklik így a gyöngyöző harmatcsepp; nem tiszta ennyire a kristályos hegyipatak – tényleg, talán az angyalok tekintete volna ilyen, ha testet öltenének. Tavaszi virágpompába borult angyali lélek néz azon a szemen keresztül; egy portól be nem szennyezett tiszta lélek derűje ragyog át azon a szempáron hamvas érintetlenségében. És ha szép a természetes, öntudatlan ártatlanság és lelki tisztaság visszatükröződése egy kis gyermek arcán, sokkal inkább megkapó egy ifjúén, akinek az erényt már férfiasán vívott kemény küzdelmek árán kellett megváltania. Ismeretes Goethe komoly szava: «Grosze Gedanken und ein reines Herz, das ist's, was wir uns von Gott erbitten sollten» (Wilhelm Meisters Wanderjahre 1. Buch, 10. Kap.). Istentől csak nagy gondolatokat kérjünk és tiszta szívet. A tiszta élet teremt harmóniát az ember alsóbb és nemesebb része között. A tiszta lélek az ember legnemesebb kincse, a hősies élet alapja, égi szikra, az istenhasonlóság legszebb megnyilatkozása.

Alig van szentebb dolog ezen a világon, mint a bűntől mentes ifjú szív.

«Maradj ébren!»

Az is lehet, fiam, hogy te már messzi tévelygésből jössz s bűnökben töltött évek rémképe ijesztget. Mindegy! Ha egyszer ismét rátaláltál az Úrra, édes fiam, maradj is mindig nála! Ha fölébredtél szörnyű álmodból, maradj is ébren! Olvassad csak, mily mérhetetlen öröm sugárzik ebből a levélből, amelyet egy fiatal katona olvasóm írt hozzám, mikor évek bukdácsolása után visszatalált az Úr Jézushoz:

 

«... egyre mélyebben és mélyebben süllyedtem lefelé. Kórházba kerültem először, ez nem volt elég; kórházba kerültem másodszor, ez sem volt még elég; harmadszor kórházba kerültem... Ekkor mondtam: Vége! Ez legyen az utolsó!

Ahogy kijöttem a kórházból, első utam a gyóntatószék volt. Ez volt a feltámadásom. Istenem! Milyen gyónás volt az! Egy világ összes boldogsága, ezer év mámoros éjszakája nem nyújtana annyi boldogságot, mint amit a szentáldozás után éreztem. Nehéz munkát végeztem; háromszor mentem vissza a gyóntatószék zsámolyához, de, mert akartam, sikerülnie kellett. Katona voltam és az vagyok, kemény szívű, és mégis az oltár előtt elkezdtem sírni. Sírtam, mint egy kis gyermek. Amíg a kórházban meg nem törtem, a bűnben kerestem a boldogságot; és ha találtam is egy-egy pillanatot, amelyben boldognak látszottam, utána százszorta elhagyatottabbnak éreztem magamat. Hiányzott valami, és ezt ott kerestem, ahol sohasem találtam volna meg.

Most maradandó boldogságot kaptam. E boldogságom nagyságát szeretném minden tévelyedett fiatal testvéremmel éreztetni, lelkébe önteni, hogy lássa, mily boldogságot cserélt fel pillanatnyi, hitvány örömökért. Test- vérem! A boldogság leírhatatlan, amit érzek! Egy szentáldozás előtt napokkal türelmetlen vagyok az idővel szemben, ilyenkor csak egy gondolatom van: a legméltóságosabb Oltáriszentség. És utána keblem szét akar repedni és leborulva szeretném mondani: Jó nekem, Uram, itt lenni ... Lelkem szeretném beléd önteni, szerencsétlen testvérem. Adott-e már a világ neked ilyen örömöket? Hiába is mondanád, hogy adott. Én is megjártam azt a kálváriát, azt a bűnt, azt a fertőt, amit ti (Istenem! bárcsak ne mondhatnám ezt magamról!), de a mámoros pillanat után meredt szemmel néztem a jövőbe és kerestem, hol van ennél hosszabb, tartósabb boldogság ... Most már csak mint rossz álom tűnik fel a régi, szomorú múlt; ilyenkor a mosolygó, vidám vonások eltűnnek és szomorúvá válik arcom; de ez a fájdalom sem olyan, mint a többi fájdalom: jól esik, örülök, hogy fáj az, hogy régen oly sokat vetkeztem. Úgy vagyok, mint mikor rossz álomból ébred az ember s azt mondja: Istenem! de jó, hogy felébredtem ... Kedves Testvérem! Maradj ébren!»

 

Maradj hát ébren és légy boldog, vidám, jókedvű! Az igazi, tiszta öröm szintén kitűnő eszköz az erkölcstelenség ellen vívott harcunkban. Ahová nem süt a napsugár, ott penész éktelenkedik, ott dohos levegő fojtogat, ott százlábú pincebogarak undorító serege nyüzsög. És a bűn penésze, a romlás dohos levegője, az erkölcstelenség pincebogarai is könnyebben lepik meg a mogorva, örömtelen lelket. Hát minél tisztább a lelked, annál ezüstösebb kacagással csilingeljen ajkadról a jókedv! Hiszen ki lehetne jobbkedvű, mint egy tisztalelkű, ideális gondolkozása, Istenét szerető ifjú! Cáfoljátok meg, fiúk, azt a balhiedelmet, hogy a bűn örömet ad és hogy ha egy fiú élvezetet akar, bűnhöz kell nyúlnia. Ó, édes fiam, csak próbáld meg, tapasztald ki, hogy ezernyi bőn minden ígért élvezete és ravasz csalogatása mily hitvány semmiség amellett a szelíd megnyugvás és békés öröm mellett, mely elömlik a tisztaéletű fiú lelkén. Azén a fiúén, aki nyugodt lélekkel mer szemébe nézni Üdvözítő Krisztus Urunknak.