Ki nem tud tiszta maradni? (A tiszta férfiúság 33. rész)

 

Isten és a természet.

De hiszen nem is lehet ez másképp! Láttad, hogy a házasság előtt tökéletes önmegtartóztatást követelnek a Teremtő szent törvényei. De bátran állítom: ha Isten csak törvényeket hozott volna, egyúttal azonban nem gondoskodott volna arról is, hogy senkinek egészsége kárát ne vallja, mikor az ő szavát lelkiismeretesen akarja teljesíteni, hát ha ez így volna, akkor Isten önmagával jönne ellenkezésbe, ami – lehetetlen! Rendkívül érdekes figyelést tettek a nyelvészek, mikor kimutatták, hogy az ős teuton nyelvben az «egészséges» és «szent» szónak ugyanaz a töve van; vagyis amit Isten akarata szerint teszek, az nem lehet testi életemre sem káros. (A mai németben is: heilen, heilsam és heilig.) És ha éppen a tiszta élet lenne ártalmas, hát miért bünteti a természet olyan rettenetes betegségekkel éppen az erkölcstelen életmódot? A természet önmagának soha nem mond ellen! Nem véletlen dolog az sem, hanem a természet nyílt szava, hogy az állatok között nyoma sincs a nemi-betegségeknek, mert azok semmi nemi rendetlenségre nem képesek, – csak az emberi szabad akaratnak van meg ez a szomorú kiváltsága.

Mi emberek mindenben igyekszünk finomabbak lenni az állatoknál: mi nem falunk, hanem étkezünk; nem vihogunk, hanem mosolygunk; nem pofánk van, hanem arcunk; – csak ezen az egy ponton, a nemi élet terén alacsonyodhatunk még mélyebbre az állatoknál is!

A teremtett lények között Isten egyiknek sem adott oly nagyszerű segédeszközt, mint amilyen az emberi kéz. Ha kezünk nem oly csodálatosan tökéletes szerszám volna, mint amilyen, aligha tudnék az állatokat messze túlszárnyalni. Kezünkkel készítjük el az ételt, faragjuk a szobrokat, öltözünk ruhába, keverjük az orvosságot, írjuk a könyveket, kormányozzuk a gőzhajót, vezetjük a gyorsvonatot – mind olyan dolgok, amikre az állat nem képes. A kéz az Isten nagy bizalmáról beszél irányunkban! Hogyan kellene hát azt arra használnia minden embernek, hogy az állatok fölé emelkedjék! S nem arra, hogy bűnös cselekedettel s önfertőzéssel mélyen az állat színvonala alá rántsa le magát!

És nem látni-e napnál világosabban Isten büntetését abban, hogy éppen az a teremtő erő, melynek – az Isten akarata szerint használva – új élet forrásává kellene lennie, a bűnös visszaélés miatt rengeteg emberéletnek éppen kioltójává válik! Tiltakozhatnék-e maga a természet érthetőbben a házasságon kívüli nemi érintkezés ellen, mint azzal, hogy oly szörnyű betegségekkel sújtja az erkölcstelen életet?! A természet védi magát, védi szent törvényeit úgy, ahogy tudja: pusztító bacilusok millióinak hadseregével támadja meg a törvényszegőket. És nem véletlen, hanem nagyon is a természet nyílt szava, hogy ezen betegségek ellen teljes biztonságot csak a teljesen önmegtartóztató élet vagy az egynejű tiszta házasság nyújt.

Ki nem tud tiszta maradni?

Azt az egyet elismerem, hogy aki csak a külső erkölcstelen tettektől akarná magát távoltartani, gondolatban azonban átadja magát az erkölcstelen vágyaknak, az előbb-utóbb a tettre is vetemedik. Mert e téren félúton nincs megállás! Lélek és test egymásra hatnak s a lelki fertőzöttség elgyengíti a testet.

Itt engedékenynek lenni nem lehet; itt alkudozni nem lehet. Itt nem lehet magunkat azzal megnyugtatni: «Csak addig megyek gondolatban, amíg nem lesz bűn, tovább egy tapodtat sem». Hiába! Aki gondolataiban készakarva tisztás talán, annyi, mintha tettel is elkövette volna a bűnt. Mint Juvenalis írja szatíráiban (13, 209.): «Nam scelus intra se tacitum qui cogitat ullum, facti crimen habet».

Ezért fontos már gondolatainknak tisztántartása is. Már a bűnös gondolat is forrongásba hozhatja egész szervezetünket; mert az agyvelő izgalma önkéntelenül is átterjed a gerincvelőre és innen az ösztön szerveire. A felizgatott ösztön pedig a bűnös tett után kiáltoz. Hogy a pusztító tüzet nem tudod megfékezni, azt elhiszem; de nem te gyújtottad-e fel az első lobogó lángot?

Olvasd csak, mint vélekedik erről a budapesti Pázmány-egyetemnek egyik híres orvostanára, dr. Liebermann:

«Avatatlan ember gyakran azt hiszi, hogy a felébredt nemi-ösztön kielégítése szükséges az egészség fenntartás sara. Igaz-e ez?

A tartózkodásnak komolyan számba-vehető káros következményei nincsenek, holott a nem-tartózkodás már a velejáró idegrendszer-megrázkódtatások következtében is olyan változásokhoz vezethet, melyek, kivált az agy- és gerincvelő, általában az idegrendszer és a szellemi funkciók rendellenességeiben nyilvánulhatnak.

Ne mondja senki ellenvetésképpen azt, hogy elég embert ismer, ki kicsapongó élete dacára ép és erőteljes! Ilyen példák semmit sem bizonyítanak. Akadhat egy-egy ember, aki kivételesen erős szervezetű és ideig-óráig látszólag büntetlenül gázol egészségében. De gondoljuk meg, hogy önmagáról előre senki sem tudhatja, hogy mit bír el. Jogosan kérdezhetjük, hogy a látszólag épnek maradt ember nem maradt volna-e még épebb, ha másként rendezte volna életét. Különben a látszólagos vagy állított épségre nem sokat lehet adni, azért, mert az emberek általában nem hajlandók testi vagy szellemi fogyatkozásaikat világgá kürtölni, de igenis hajlandók azokat elfedni, eltitkolni, sőt gyakran hiúságból és fennhéjázásból jobbaknak feltüntetni, mint amilyenek azok valóban.

Az, aki józanul él, akinek kötelességei vannak, melyeket lelkiismeretesen teljesít, aki komolyan dolgozik és a könnyelmű társaságot kerüli, a sikamlós olvasmányokat, ízléstelen színdarabokat stb., mint olyanokat, amelyek az emberi szenvedélyek felkorbácsolásával gyalázatos vásárt űznek, megveti; az, aki az egészséges mozgást, testgyakorlatot el nem hanyagolja: az vajmi keveset fog szenvedni az ösztön ingerétől és azt csekély akaraterő-megfeszítéssel igen könnyen le fogja győzni». (Liebermann Leó: Az egyetemek és főiskolák polgáraihoz. Budapest, 1912. 9-11. l.)

 

Tudtad, hogy alvó vadállat szunyókál benned, miért ébresztetted hát fel!?

Tudtad, hogy taplótermészeted van, miért játszottál hát tűzzel?!

Tudtad, hogy a puskaporos torony körül nem szabad tűzijátékot rendezni!

Aki gondolatban, társalgásban, olvasmányaiban, erkölcstelen színdarabok és mozi-darabok nézésével vetkezik a tisztaság ellen, s eltűri, hogy rendetlen gondolatai kényuraivá hízzanak, arról elhiszem, hogy nem tud tetteiben sem ön- megtartóztatóan élni. De hogy a gondolataiban és egész életfelfogásában tiszta ifjúnak lehetetlen volna, sőt hogy egészségére csak bármiképp is káros volna a tiszta élet, azt tagadom, – az nem igaz, ezerszer nem! ...