Egyetlen óvószer: kerüld a bűnt! (A tiszta férfiúság 29. rész)

 

Vannak talán barátaid közt, akik azzal is fognak csábítani a bűnre, hogy ma már nem kell félni semmiféle betegségtől, hiszen árulnak biztos óvszereket a fertőzés ellen, vagy ha mégis megkapnád a bajt, hát hány orvos hirdeti magáról, hogy «biztos sikerrel» gyógyít titkos betegségeket!...

Hiszem ugyan, fiam, hogy téged elsősorban nem a betegségtől való félelem, hanem becsületes erkölcsi meggyőződésed fog visszatartani ezektől a bűnöktől; de azért jó, ha tudod, hogy komoly orvosok állítása szerint eddig egyetlen óvószer sem véd meg biztosan a fertőzéstől és barátaidnak ez a nagy arányú önhitegetése nem több puszta aggodalomcsitításnál, mint mikor a sötét szobában félő gyermek hangos fütyülésbe kezd, hogy önmagát bátorítsa. Fertőzéstől biztosan óvó szereket csak az újságok reklámjai ismernek, – a tudomány nem! Hosszú, türelmes kezeléssel, higannyal, jódkálival, salvarsannal lehet javítani az ilyen betegek állapotán is; de azok a «biztos sikerek», amelyekkel téged barátaid a bűnre bátorítanak, ritkán jelentenek teljes gyógyulást, s akárhányszor csak a betegség tüneteit szüntetik meg; maga a betegség azonban tovább lappang a szervezetben. Pedig ér-e valamit, ha a lázat elfojtom ugyan, de a lázbacilusok tovább élnek bennem s bármikor újra ágyba dönthetnek?

Olvasd csak, mit ír erről egy orvos: «Nem lehet tagadni, hogy a gyógyulás sok esetben csak látszólagos. A leggondosabb orvosi kezelés után is hónapok, gyakran évek multán megint kellemetlen betegségek mutatkoznak annak jeléül, hogy a szifilisz mérge, bár nem jelentkezett, mégis a testben lappangott, «latens» volt, mint az orvosi tudomány nevezi. Ha azonnal közbelép az orvos, egy időre megint meg lehet szüntetni a jelenségeket, a szifiliszt megint «latens»-sé lehet tenni, gyakran azonban megint csak annyi eredménnyel, mint első ízben ». (Dr. med. H. Paull: Halte deine Jugend rein. Stuttgart. 29. l.)

És ha sikerül is kigyógyulni, részben a betegség, részben maga a mérgekkel történő gyógyítási kúra is alaposan aláássa a szervezet ellenálló képességét, úgyhogy aki kigyógyult is a szifiliszből, más betegségek iránt fogékonyabb marad. Erre a híres müncheni orvos, Gruber megállapítása nyomán jöttek rá, aki azt a feltűnő tényt tapasztalta, hogy a nagy városok- bán a férfiak huszonhatodik és hatvanadik évük közt jóval nagyobb percentben halnak meg, mint vidéken. Eleinte nem tudták okát adni ennek a csodálatos dolognak, hiszen a nagy városokban nem fedeztek fel semmi különös járványt, amely csak ott pusztítana. Egyszerre aztán minden világossá vált: azoknak a városi férfiaknak nagy része, akik éppen virágzó férfikorukban haltak meg, fiatal korában szifilitikus volt. Kigyógyult ugyan, de régi életerejét vissza nem kapta többé!

Egy tekintélyes fiatalember harmincéves korában szép állást kapott és meg akart nősülni. Már éppen esküvője előtt állott, mikor egyszerre elemi erővel tört ki rajta valami szörnyű betegség. Maga sem tudta az okát, de az orvos is valósággal tanácstalanul állott a betegséggel szemben, hogy az az erős, látszólag makkegészséges fiatalember testileg s lelkilég hirtelen teljesen összeroppant. Végre is az orvos azt mondta neki, hogy a jelek szerint valami erkölcstelen tettel szerzett betegségre kell következtetnie. Erre a szegény ember könnyekben tört ki és zokogva ismerte be, hogy tizenhat évvel ezelőtt, egyetlen egyszer életében, bukott el ebben a bűnben, soha azóta és az orvos megállapította, hogy ez a rettenetes bacilus ebben az egyetlen esetben került a szervezetbe, ott befészkelte magát és most, tizenhat év után, kezdett pusztító munkájába. A szerencsétlen ember elhagyta állását, felbontotta az eljegyzést és kivándorolt hazájából.

Én is mondom mindenkinek, hogy ha nyomát érzi magán a betegségnek, azonnal menjen lelkiismeretes orvoshoz. Hiszen nemcsak erkölcstelen tettel bűnösök, hanem ragályos fertőzés által ártatlanok is beleeshetnek a bajba; a restelkedés, a baj eltitkolása az orvos előtt csak súlyosabbá tehetné a betegséget. És az is igaz, hogy a kellő időben kezdett orvosi kezelés megakadályozhatja a kór végzetes kifejlődését. De a tudomány megállapítása szerint csak egyetlen egy biztos óvószer van a betegség ellen. Csak egyetlenegy! Megmondjam? A tökéletes nemi megtartóztatás, a tiszta élet, – ez az egyetlen biztos óvószer.

Amint egy németországi iskolaorvos oly világosan írja: «Den Geschlechtskrankheiten kann der junge Mann mit Sicherheit nur durch die absolute, restlose Keuschheit entgehen». (Dr. med. H. Paull: Halte deine Jugend rein! Stuttgart. 62. l.)

Utcaseprést kérünk.

Aztán, fiam, te is tehetnél valamit az erkölcsmétely terjedése ellen. Tudod-e, mi az a bojkott? Azt hiszitek, nem lenne legalább valami eredménye – főleg kisebb városokban, ahol kevesebb a könyvkereskedés, – ha a jellemesebbek, a becsületesek összefognának és kiadnák egymás közt a jelszót, hogy «utcatisztítást kérünk!» Szeméttel, gyümölcshéjjal, szivarvéggel, bacilussal már csak törődünk valamit. Hanem olyan utcatisztítást kérünk, mikor az a hosszúnyelű seprű amúgy magyarosan végigcirógatná a trafikok, könyvesboltok, papírkereskedők kirakatait s megérdemelt helyükre – a napi szemét közé – gyűjtene azt a temérdek malackodást, ami «művészet» jelige alatt fertőzi meg a járókelőket. Ha valahol kitör a pestis, tudod, mivel védekeznek? Azonnal erősen irtani kezdik a patkányokat, mert azok terjesztik a bajt. Így kellene kiirtani az erkölcsi pestis patkányait is!

Az állati ösztönökre számító lelkiismeretlen pénzszerzést, a kirakatoknak szerelmeskedő históriákkal, bakfistörténetekkel, párizsi «szalontermékekkel» való megtömését továbbra is szó nélkül nézni igazán gyámoltalan élhetetlenségnek letagadhatatlan jele. Hiszen még az elismert, világhírű festők művei, a klasszikus kor termékei is merő bűnalkalmakká válhatnak oly helyre állítva és úgy sokszorosítva, ahová azokat szerzőik sem szánták. Miért nem nyúlnánk hát az önvédelemnek jogos eszközéhez, a bojkotthoz olyan utcai kalózok ellen, akiknek üzletablakából a legalábbvaló inzultusok érik az arra haladó tisztességes embereket?

Kár, hogy az erény mindig bátortalanabb a bűn vakmerő tolakodásával szemben. Utóvégre is jogunk van az utcához! A törvény – más értelemben ugyan – elismeri jogunkat az utcához s véd, hogy ott minket senki meg ne támadjon. De jogom van ott mindenkitől tisztességes viselkedést is követelni! S ha csak megközelítőleg is úgy viselkednék valaki az utcán, mint ahogy az a kirakatokba tett könyvekben és képeken látható, rögtön ott teremne a szemfüles rendőr. De miért kell akkor eltűrnie annyi ifjúnak, fiatal leánynak, tisztességes nőnek, normális erkölcsi érzékű embernek, hogy egyes pénztárcavámpírok lelkiismeretlen üzleti visszaélései miatt szemlesütve, félénk óvatossággal kelljen elmenniük bizonyos kirakatok előtt, hogy arcukba ne szökjék a vér az erkölcs törvényeinek lábbaltiprása miatt, amit üzleti nyelven «művészi levelezőlapok»-nak hívnak! Rendőrséget ide és utcaseprőt! És az egészséges erkölcsű társadalom bojkottját! Amelyik trafikban szemtelen levelezőlapot látsz, mondd meg, hogy ide többé nem jössz vásárolni. Amelyik könyvkereskedőnél erkölcstelen könyvet találsz, mondd meg neki, hogy többé be nem teszed a lábadat üzletébe. Fiam, ne menj vásárolni olyan boltba, ahol lelki mérget és erkölcsi piszkot is árulnak! Hiszen ha a legnagyobb fölháborodás tüzébe mártanám tollamat, akkor sem lehetne csak megközelítőleg is leírni azt a tengernyi erkölcsi nyomort, amibe ilyen könyvek és képek rántották már az ifjúságot.