Az erkölcstelenség ragálya (A tiszta férfiúság 36. rész)

A képzelet az a csatatér, ahol rendesen eldől a lelki tisztaságért vívott küzdelem. Ez az a gyűjtőlencse, mely rendesen az első tüzet fellobbantja; a beszéd és cselekvés már patak, melynek forrása azonban a gondolatok rejtett barlangjából tör elő. Aki tehát már saját házában, gondolataiban úr, az jobban fog vigyázni arra is, hogy mások ne tegyék tönkre virágos kertjét. Mert azt ne feledd, hogy ez az erkölcsi ragály gyorsabban terjed, mint akár a legveszedelmesebb pestis vagy kolera. Védekezni is úgy kell ellene, mint a ragályos betegségek ellen, amiknek legjobb orvossága – tudod – a tisztaság. Ahol felüti fejét a kolera, másnap megjelennek a figyelmeztető hirdetmények, hogy az egész lakosság vigyázzon a lehető legnagyobb tisztaságra. Senki kezével ne érintse száját, éretlen gyümölcsöt ne együnk, mossuk gyakran kezünket, ügyeljünk, hogy ételünkre légy ne szálljon stb. Épp így szeretném én minden fiú lelkébe tüzes betűkkel bele-plakátolni az erkölcsi tisztaság figyelmeztető szabályait: Fiam, vigyázz az erkölcstelenséget terjesztő bacilusokra! Mindenütt ott ólálkodnak azok. Hadseregeket fel lehet tartóztatni drótsövényekkel, zúgó áradást be lehet szorítani földgátakba, – de az erkölcstelenség ragálya erősebb a hadseregeknél, veszélyesebb a pusztító áradásnál.

«Igen, vigyázzak. De hát nem tetszik tudni, micsoda bűnös, fejetetején álló világban élünk ma?» – kérdi nem egy jólelkű ifjú. «Vigyázzak, hogy tisztalelkű maradjak? Igen: de mikor körülöttem ezernyi kísértés piszkos habja tajtékzik s minden lépésemkor elnyeléssel fenyegeti lelkem fehérségét!»

Megrendülve érzem a jogos, rettenetes vádat, amely ki- tüzel annyi nemes akaratú ifjúnak hasonló panaszaiból a mai bűnös élet ellen. Érzem, fiam, hogy igazad van a váddal; de azért engedd meg, követelésemtől mégsem állhatok el: neked tisztalelkűnek kell maradnod! A nemi életnek ezernyi kísértésében is? Igen! A töméntelen bűnalkalom között is? Igen!

«De mikor annyi piszkot mutogatnak ma a mozikban! Annyi szennyet teregetnek a színpadon!» – Hát ki kényszerít, hogy éppen ilyen darabot nézz meg?

«De mikor a kabarékban annyi förtelmes dologgal nevettetik az embereket!» – Hát ki kényszerít, hogy oda járj?

«De mikor annyi meztelen plakát kiabál reám a hirdetőoszlopokról, annyi szemtelen kép a kirakatból!» – Hát ki kényszerít, hogy megnézd azokat?

«De mikor az utcán valósággal körülrajzanak a bukott nők és húznak a bűnbe!» – Ki kényszerít, hogy szóba állj velük, vagy hogy éppen azokon az utcákon csak járj is?

«De mikor az iskolában nagyszájú osztálytársaim minden tízpercben annyi förtelmes disznóságot beszélnek össze!»– Hát ki kényszerít, hogy te is részt végy abban, vagy csak hogy meghallgassad is?

Bármennyi romlott fiút ismernél, hidd el nekem, fiam, még ma is vannak – többen mint gondolnád – tisztaéletű ifjak, akiknek szintén kell ugyan küzdeniük, de a küzdelem nem hogy felemésztené életkedvüket s erejüket, hanem magasra fokozza azt. Ezekkel barátkozzál: az imponáló, hősi lelkekkel!

Sok jólelkű diák panaszkodott már előttem: «Mennyi bajt csinál bennem az ébredező ösztön! Mennyi sok kísértés zavarja fiatal éveimet! Miért nem ébred későbben bennünk ez a vágy? Miért támad ily nagy erővel már akkor, mikor házasságra még gondolnom sem lehet?» Nem is gondolja az az ifjú, mily okosan beszél, mikor így panaszkodik. Tényleg a nemi ösztön ma hamarább ébred a fiúkban, mint azt a természetes növés, a fejlődés rendje magával hozná. Ennek oka az, hogy az egész modern életmód messze távolodott a természetes élettől. A sok színház és mozi, izgató olvasmányok s plakátok, rengeteg bálozás s zsúrozás, sok szobában ülés s kevés testi munka, erősen fűszeres ételek stb. a városi diák elkényeztetett s elpuhult testében sokkal hamarább s erősebben keltik fel ezeket a vágyakat, mint a testi munkában jól elfáradó s természetesebb, egyszerűbb életet élő földműves falusi ifjúban. A szellemi munkával foglalkozó diáknak sokkal több ilyen kísértése van, mint a földműves ifjúnak.

De ebből megint az következik, hogy annál inkább kell kerülnöd minden alkalmat, mely izgatná ösztöneidet.

Olvasmányaid.

Vigyázz szemedre is! Soha semmiféle ürügy alatt ne engedd, hogy olyat nézzen, ami lelked tisztaságát csak a legkisebb mértékben is sértené. Ne feledd, fiam, hogy a mai világban tömérdek ellenség ólálkodik körülötted. Újságokban, könyvekben, utcán, színházban, moziban lépten-nyomon láthatsz s olvashatsz dolgokat, amelyek százezrével hordják magukban a fertőzés bacilusait. Tehát légy résen mindenütt és légy óvatos olvasmányaidban.

Legelsősorban is olvasmányaidról szólok. Akárhány léha könyv megcsúfolása nemcsak az erkölcsnek, hanem sokszor a magyar stílusnak is. Ha tehát ajánlom is, hogy minél többet olvass (hiszen ez hozzátartozik alaposabb művelődésedhez), éppoly nyomatékosan figyelmeztetlek, hogy olvasmányaid közt egyetlenegy könyvet se tűrj, amely gúnyt űz az erkölcsből s az erkölcsi léha felfogást, a szabadosságot akár nyílt, akár kétértelmű módon tanítja. Ezek a könyvek rendesen már stílus szempontjából is szemétjei az irodalomnak és már ezért is kár az időt ilyenekre vesztegetned. Ilyen «irodalom» nyomán nem kultúra fakad, hanem temető hantolódik, amelynek sírjai alatt szülők reménye, ifjú lelkek nemes ideáljai porladnak eltemetve.

 

 

De, sajnos, akadnak a stílus és elbeszélés mesterei közt is, akik Istentől kapott talentumos tollúkat nem restellik az erkölcsi fertőbe mártani és az erkölcstelen élet «szépségeit», «örömeit», «élvezeteit» kígyósziszegéssel boncolgatják, tanítják, hirdetik. Ezek annál veszélyesebbek, mert a maguk lelki lezüllöttségébe a toll hatalmával vonják olvasóik lelkét is. «Viel Talent und wenig Charakter» lehetne írni jeligéül ezeknek az íróknak könyveire, mert ha félisteneknek is tartják magukat, sokkal inkább egész malacok ők. Bármennyire művésziesen kidolgozott pisztoly kerül is kezedbe, nem röpítesz azért abból halálos golyót a fejedbe, ugye? Épp így vigyázz, hogy ezekből a «művészi» könyvekből halál ne szálljon a lelkedre. Minek turkálnál szemétdombon (még az aranyporral behintett szemétdombon is!), mikor irodalmunkban – hál' Istennek – bőven bányászhatsz igazi gyémántokat is.

Szomorúan kell megállapítanunk, hogy a mai, «modern» irodalom jórészben a szerelem visszaéléseinek, a nemi élet eltévelyedéseinek dicsőítése. Ha regényíróink s költőink e csoportjának igaza volna, azt kellene tartanunk, hogy az ember ne magasztos gondolataira, ne eszményi törekvéseire legyen büszke, hanem egyedül testi ösztöneire, nemi vágyaira, amelyekben pedig teljesen megegyezik az állatokkal!

Tehát légy résen és légy elővigyázatos olvasmányaidban. Mily szomorúan írja az egyik ifjú: «Előbb regényekben kerestem az érzékies örömet, azután már a valóságban». Ne kövesd az olyan fiúkat, akik össze-vissza mindent elolvasnak, ami csak kezükbe kerül. Úgyse, aki mindent meg- eszik, ami csak elébe kerül, – elrontja a gyomrát!