Könyvek (A tiszta férfiúság 37. rész)

 

Itt pedig elsősorban nem a Nick Carterekre, Fantomasokra, Nobodykra, Mister Herkulesekre és detektívregényekre gondolok. Kár ugyan ezeket is olvasnod. Ezek is fölizgatják fantáziádat és haszontalan romantikával töltik meg képzeletedet; akkor, amikor olyan rengeteg jó könyv vár elolvasásra, amire úgy sem jut időd, valóságos ostobaság idődet ilyen fércmunkákra vesztegetni. De ezeken kívül értem sokkal inkább azokat az aljas, erkölcstelen ponyvamunkákat, vicclapokat, füzeteket és könyveket, melyeket züllésnek indult társaid a sétakertek elrejtett helyein vagy otthon olvasnak lüktető vérrel, dobogó szívvel, felizgatott képzelettel, s melyekben dögszagú mocsarak éhes toportyánjai vicsorogják körül a szegény fiú lelkét. Ezek az olvasmányok éppúgy ártanak az idegrendszernek – vagy még jobban, – mint az alkohol, nikotin, koffein. Tudom rólad, hogy önérzetes megbotránkozással utasítanád vissza, ha valamelyik pajtásod ilyet kínálna neked olvasásra és téged is be akarna avatni e könyvek titkaiba.

Egyik-másik fiú igen furcsán okoskodik e téren. Derűre borúra összeolvas minden keze ügyébe eső könyvet, olyat is, amiről tudja, hogy vallásos lelkületét vagy tiszta erkölcseit sérteni fogja. De hát «csak tudni akarom, mit írnak a más felfogáson levők is, nem fog ez nekem ártani, nem rossz szándékból olvasom!» Én szívesen elhiszem neki, hogy nem rossz szándékból – csak kíváncsiságból – olvassa, de azt már nem hiszem, hogy nem fog neki ártani. Amint te sem hinnéd el, hogy életben maradok, ha azzal állítnék be a patikába, hogy én most végig fogok kóstolni itt valamennyi mérget, de «nem rossz szándékból», nem azért, hogy ártson, «csak ismerni akarom a hatásukat». Pedig, fiam, akárhány könyv betűiből mérgesebb por száll az olvasó lelkére a legerősebb ciánkálinál is!

Érthetetlen némelyik ember: ha egy hajszálat talál a levesben, már nem bírja tovább enni, ha bűzös a szoba levegője, már nem tudja kiállani, – de ugyanakkor szó nélkül falja és nyeli le a legpiszkosabb s legbűzösebb könyveket!

A te érzékeny lelkiismereted legyen tehát mindig legjobb zsinórmértéke olvasmányaidnak. Bármiféle könyvet veszel kezedbe (lenne az akár a legművésziesebbnek kikiáltott könyv is), ha olyan helyre akadsz benne, amely lelked tisztaságát csak a legkisebb mértékben is sérti, legyen annyi akaraterőd, hogy olvasatlanul lapozd át azokat a helyeket; és ha többször fordul elő abban a könyvben ilyen rész, tedd félre, hagyd abba az egésznek olvasását! Meglásd, nem bánod meg, ha ezt a szabályt követed és jelszavad lesz a régi költő szava:

«Jó szívet és észt adj nekem Istenem.

De hogyha e két mennyei dísz közül

Meg kell tagadnod tőlem egyet,

A ragyogó tudományt tagadd meg,

S adj tiszta szívet.»

(Verseghy Ferenc.)

 

Ha már felsőbb osztályokba jársz, a Verne- és May-könyvek után, a Jókaiak és Mikszáthok közt, a sok regény és tudományos könyv közt okvetlenül szükséges, hogy néhány komoly, jellemnevelő, akaratot edző könyvet is végig- olvass; vagyis nem is annyira végigolvass (mint a regényekkel szoktad tenni), mint inkább fejezetek szerint végiggondoljad, végigelmélkedjed. Meg fogod látni, milyen értékes irányban fogják ezek a könyvek és elmélkedések akaratodat befolyásolni! Persze erre a célra igazán csak a legjobb könyveket vedd kezedbe.

 

Ilyenek például a Szentírás újszövetségi része, főképp az evangéliumok; Kempis Tamás: «Krisztus követése», Szalézi Szent Ferenc: «Filótea»; Bangha könyvei: Jellemrajzok; Magyarország újjáépítése és a kereszténység; Istenhit és Istentagadás; Berthe-Szeghy: «Jézus élete»; Foerster: «Az élet művészete»; Foerster: «Élet és jellem»; Klug-Bilkei: «Örök dolgok, örök utak, örök források»; Klug-Bilkei: «Vasárnapi könyv»; Mattyasovszky-Nagy: «Ami az ifjút naggyá teszi»; Olasz: «Fiú, légy férfi!» Prohászka: «Elmélkedések az evangéliumról»; Schmiedt: «Isten atlétái»; Schöner: «Enyém az élet»; Sík-Schütz: «Imádságoskönyv» (főleg a második rész); Szuszai: «A jellem útja»; Szuszai: «Kalauz a krisztusi életre»; Szuszai: «Apologetika»; Walter: «Isten képe a természetben»; Walter: «Egyház és kultúra»; Walter: «Napsuga rak»; meg az én könyveim: a «Levelek Diákjaimhoz» kötetei.

 

Nem áltatlak vele, hogy ezek könnyű olvasmányok; hiszen mázsás gondolatok komolylanak bennük. De ha napjában csak tíz-tizenöt percet tudsz is ezek közül egyiknek- másiknak szánni, felfokozott életkedvvel s felfrissült energiával végzed majd egyéb munkáidat. Különösen is szép szokásod lenne, ha esti imád elvégzése után mindennap néhány mondatot olvasnál az evangéliumokból s ezek fölött gondolkoznál, míg elalszol. Próbáld csak meg, mily mély hatással lesz lelkedre!

Újságok.

Még az újságot is jól válogasd meg, amelyet olvasol. Egyáltalában nem lenne ugyan szellemi fejlődésed kárára, ha középiskolás korodban napilapot még egyáltalán nem olvasnál. Ráérsz arra később is. De hát ma annyira elterjedt az újságolvasás, hogy te is talán már állandóan érdeklődői a napi események után.

Utóvégre, ha idődből futja, megteheted; csak légy résen a lapokkal szemben is.

A magyarországi napilapok legnagyobb része olyan kiadók kezéből kerül ki, akiknek legelső gondja a minél nagyobb anyagi haszon, viszont a legkisebb gondjuk sincs arra, hogy a lap szépirodalmi közleményei összhangban álljanak a becsületes, erkölcsös életfelfogással. E lapok tárcái, versei, regényei (nem is szólva az erkölcstelen szerelmeskedést közvetítő «Levelezés»- és «Apróhirdetések»-ről) telve vannak olyan szerelmi történetekkel, amelyek burkolva vagy arcpirító nyíltsággal hirdetik s megkedveltetik az erkölcstelen életet. Fiam, te tudni fogod ezekkel szemben is kötelességedet. Vannak már elsőrangú keresztény napilapok és szépirodalmi lapok, amelyeknek szépirodalmi részét is nyugodtabban olvashatod; de ha bármi okból más lapokat kellene is olvasnod, légy résen a tárcáival s regényeivel szemben. Mert mit ér, ha akkor menekülsz a kígyó elől, mikor az már megmart?!

Képek.

Bármiféle kép nézésénél is légy résen. Kép, szobor vagy bármi más látványosság csak akkor méltó a megtekintésre, ha nemes gondolatokat ébreszt benned. Mihelyt lelkedet csak kissé is sérti, – legyen az akár a világhírű milói Venus is! – tudni fogod kötelességedet, hogy szemedet másra fordítsad. Hát még mit szóljak azok- ról az úgynevezett «művészi levelezőlapokról», amelyeket a diákok egymásközt a «műtörténet tanulmányozása» stb. jelszavak mellett terjesztenek! Bizony akárhányszor közönséges bűnre csábítók.

Az ókori vagy középkori klasszikus művészek gyakran ábrázolnak ugyan meztelen emberi testet, de azok nem modellek, nem az érzékiség izgatói, mint a mai meztelenségek, hanem belőlük a szellem hatalma sugárzik ki, mely uralmat ad az embernek a test fölött, ők az érzékit is igyekeznek az érzékfeletti világgal összekapcsolni, a meztelen testben is megdicsőült testet ábrázolni; az érzékiséget le- fojtja náluk az arcok különösen komoly kifejezése: náluk a mezítelen test is istenarcot hordoz.

Lehet, hogy ezek a régi szobrok is megzavarják a te finom lelked nyugalmát, – akkor ezeket se nézd! De az meg egészen bizonyos, hogy a legtöbb mai művész a meztelen test ábrázolásával elsősorban izgatni akar, sőt akárhány festő a meztelenséget csak takaróul használja fel tehetségtelensége elrejtésére.

Aztán nehogy elhidd, amivel egyesek bűnüket mentegetik! «Az ember testét is Isten teremtette; tehát azon nem lehet semmi illetlen, amit néznem nem volna szabad!» – mondják. Igenis, csak légy szigorú még magaddal szemben is (például különösen vigyázz szemedre fürdés közben!), komoly ok nélkül saját magadon se nézz olyasmit, ami fel- izgathatná lelkedet. Hiszen igaz, az ember testét az Isten teremtette, sőt az emberi test valósággal művészi remek. Az ember testén sokkal több nyomát látjuk a Teremtő csodás, szerető gondoskodásának, mint bármi más teremtményén a világon. De nem is az emberi testben van a hiba, hanem a saját lelki gyengeségünkben. Ezzel a művésznek is, neked is számolnod kell. Legyen valamely kép, szobor, filmrészlet magában véve mégoly mesteri, művészi is, ha az bűnös hajlamainkat izgatja, akkor az nem lehet igazi művészet! Mert csak az az igazi műremek, amelyben való gyönyörködésemet semmi bűnös izgalom nem zavarja. Az esztétikai élvezethez ugyanis föltétlenül hozzátartozik a lélek zavartalansága is.

 

 

Igen, előttünk szent az emberi test is, és lehet érdeklődésünk tárgya is, de csak annyiban, amennyiben az a lélek eszköze, és általa a lélek sajátságos élete, érzelmi s akarati világa nyilvánul meg. Mihelyt azonban a művész a testet önmagáért mutogatja, ezáltal a lelket rabszolgasorsba alázza s az így előidézett visszás helyzet sérti erkölcsi érzékünket s érzékiségre ingerel. Nemcsak az etika, hanem az esztétika törvényei is azt követelik, hogy a meztelen test csupán csak lelki jelenségek bemutatására legyen ábrázolható, soha azonban önmagáért. Szégyen fogja el az embert, hogy a pogány görög és római szobrászok sokkal lelkiismeretesebben jártak el e pontban, mint a mai keresztény idők festői s szobrászai. A régiek szobrait – ha meztelenek is azok – legtöbbször annyi lelkiesség és tapintatosság hatja át, hogy nem botránkoztatják az embert. Azokkal szemben a maiak «akt»-jai alig mások, mint az erkölcstelen gondolatok s vágyak tudatos felkorbácsolói.

Tárlatokon, kiállításokon mit akarnak a modern festők (és rendesen a legkevésbé tehetségesek) tömeges meztelen képei, «akt»-jai? «Művészetet akarnak», «elvont esztétikai szemlélődést akarnak», «finom műélvezetet akarnak», – ezt mondják neked. Ne vedd rossz néven, ha őszintén megmondom, mit akarnak: az ember állati ösztöneit szándékosan felingerelni, – ezt akarják!

Tehát szabad-e ruhátlan képet, szobrot nézned? A válasz két körülménytől függ: 1. mit akart a művész elérni, mikor az emberi testet meztelenül ábrázolta; 2. milyen a természeted. Ha a művész célja erkölcstelen izgatás s az állati ösztönök felkorbácsolása (sajnos, a legfőbb modern meztelen képnél ez!), undorral menj el az ilyen kép előtt. Ha azonban az emberi testet azért ábrázolta ruhátlanul, hogy annál erő- teljesebben fejezhessen ki ezáltal nagy lelki élményeket (gondolj csak pl. a fönséges Laokoón-szoborra), akkor szabad megnézned. De itt is vigyázz a második föltételre: milyen a természeted? Vannak hidegebb vérűek, vagy olyanok, akik erős akarattal már annyira nevelték magukat, hogy nem zavarja meg őket az ilyen műalkotás; ezek lelkük kára nélkül nézhetik. (A legjobb az lenne, ha ennyi elfogulatlanságra minden ifjú rá tudná magát nevelni.) Másoknak eleinte nem jönnek rossz gondolataik, később igen; mihelyt jönnek, abba kell hagyniuk még az ilyen képek, szobrok nézését is. Végül vannak nemileg túlérzékenyek, akik még igazi műremeket sem tudnak nézni rossz gondolatok nélkül, – azoknak ezeket sem szabad megnézniük.

Mi tehát a szabály? Semmit meg nem nézni, ami neked -túl erős, ami rossz gondolatokat zavar fel benned, melyeken aztán nem tudsz majd úr maradni. Egyet meg el ne felejts. Vannak képek s szobrok, amelyek minden tisztességes embernek túl erősek!