Színház, mozi (A tiszta férfiúság 38. rész)

 

Színház és mozi veszélyére szintén figyelmeztetnem kell téged. Az újságok színi kritikája, amelyek legnagyobb részét a szerzők vagy színigazgatók busásan megfizetik, ma már égig magasztal minden darabot, úgy hogy előre úgyszólván lehetetlen tudni, hogy pénzedért nem fogják-e lelkedet három órán keresztül szemenszedett erkölcstelenséggel jóllakatni.

Világhírű, elfogulatlan kritikusok állapították meg, hogy a színháznak ma már alig van köze a művészethez.

Ezt különben te is tapasztalhattad már. Hiszen csak nézz körül: melyik színházban adják manapság a színműirodalom talentumos szerzőinek darabjait? A világhírű klasszikus darabokat! Sehol, vagy csak nagyritkán.

Ellenben napról-napra játsszák az erkölcstelenséggel, házassági csalásokkal, leánycsábításokkal, örökös titkos szerelmeskedésekkel telített «modern» darabokat. A nagy tömegnek ez jobban tetszik ma, több pénzt hoz az ilyen darab, – elismerjük; de akkor ne érveljen senki az ilyen színházak mellett a kultúra szent nevével!

Hiszen ha a ma felkapott színműs és regényíróinknak hinni lehetne, hát megdöbbenve kellene megállapítani, hogy a legfenségesebb s legmagasabb cél, amit az emberi élet számára csak kitűzni lehet: a nemi élet, az ösztönök kielégítése. Hát tényleg csak ennyi volna az ember célja? Hiszen ebben teljesen közős az állatokkal!

Ugyan hol van ma színdarab szerelmi történet nélkül, vagy egyenesen bűnös viszony nélkül? Ebből azt tanulják a nézők, hogy az élet legfontosabb célja a szerelem. Pedig, úgy-e, ez mily hazugság! Hiszen a szerelem csak az emberi élet néhány évére van korlátozva s az alatt is csak egyike annak a sok fontos dolognak, amellyel az embernek törődnie kell!

Igen, régen a kultúra eszköze volt a színház, ahova az emberek azért jártak, hogy szenvedélyeiktől megtisztuljanak. Ma merőben szórakozóhely, amely az emberi szenvedélyeket csak hatalmasabb tűzzel fűtik fel. Hiszen akárhány mozi-darabnak már ordító plakátja, akárhány színdarabnak már a címe is a becstelenség kísértője.

Az öregebb Cato azzal az indokolással nem tűrt meg állandó színházat, hogy az a népet tétlenségre szoktatja. És Seneca a tapasztalatra hivatkozva írja: «Az erkölcsösségre nincs ártalmasabb valami, mint a színházban ülés. Ott a bűnök az élvezet leple alatt csak annál könnyebben lepnek meg minket. Mikor a színházból kijövök, kapzsibb, hívságosabb, érzékibb, sőt kegyetlenebb, embertelenebb vagyok». (Döllinger: Heidentum und Judentum. 727. l.) Sajnos, semmi alapunk sincs rá, hogy a pogányok szigorú felfogását a mai színházainkkal szemben meg tudjuk változtatni.

Világért sem mondom ezzel, hogy a mai magyar színműirodalom és szépirodalom nem termel értékeket.

Csak az a baj, hogy komoly irodalmi események a megbízható kritika hiánya miatt szinte elvesznek az ezernyi dobbal, vásári zajjal, pajtáskodó reklámmal dolgozó értéktelen könyvek és színdarabok mellett. A komoly kritika hiánya miatt odajutottunk, mint mikor a hajdani virágos kerttel nem gondol többé gazdája és a nyíló rózsák mellett beléndek, szerbtövis, bürök és nadragulya veri fel a régi kertet s malacok háborítatlanul turkálnak a még megmaradt virágágyakon. Tehát ha jársz is a «modern» színházba és olvasod is a «modern» irodalmat és folyton hallod, hogy mennyit ér a «modern» kultúra, ilyenkor egy percre se feledd, hogy az ember tiszta eszményeinek az érzékiség rabláncaiba igázása – történjék ez bármily művészies eszközökkel is – nem kultúra, nem művészet, hanem jogtalan erőszak az emberiség erkölcsi emelkedése ellen.

Az ilyen írók a művészet jelszavával csak leplezik azt a sok erkölcstelenséget, amelyet nyíltan árulni ma még nem mernének» Tehát ne félj attól, hogy a művészetben, kultúrában fogsz hátramaradni, ha igen erősen megválogatod, hogy melyik színdarabot vagy mozi darabot nézzed meg, vagy melyik modern könyvet olvassad el! Akárhánynak már a címe is elárulja, hogy malacságot mérnek benne. Tudom rólad, hogy ezekbe el nem mégy.

De mit tégy akkor, ha véletlenül, jóhiszeműen kerültél ilyen darabba? Ott nem hagyhatod az előadást feltűnés nélkül; de azt minden feltűnés nélkül megteheted – és tedd is meg –, hogy csukd be a szemedet addig, amíg befejeződik az a színdarabjelenet, vagy amíg az az illetlen filmrész lepereg. Sok fölösleges kísértéstől megóvod magad, ha nem veszed süket fülre ezt a tanácsomat és ha le tudod győzni ilyenkor felébredő kíváncsiságodat. Lelked tisztaságának óvásában általában elved legyen, hogy inkább légy félénkebb 9 szükségesnél, mint bátrabb a kelleténél.

Tánc.

Színház és mozi után hadd szóljak néhány szót a táncról is. Persze, most ijedten gondolod, hogy ezt biztosan el fogom neked tiltani.

Nos hát, várj csak egy kissé!

Annyi biztos, hogy az a végeszakadatlan táncőrület, ami a mai társadalomban dúl, mindenkihez illik, csak éppen higgadt, komoly gondolkozása emberhez nem. Sok igazság van a régi rómaiak szigorú nézetében, mikor a táncot is olyan dolgok közé sorozták, amelyek nem illenek a szabad emberhez. És sok táncoló-görcsben szenvedő ifjúnak nem ártana elolvasni Cicero szavait, amelyekkel Murena római konzult védte, mikor azzal vádolták, hogy táncolt: «Ilyen vádat egy római konzul ellen nem szabad könnyelműen terjeszteni; micsoda gonosztettet követett el ő eddig, hogy ilyesmit el lehessen róla hinni? Hiszen nem táncol senki, aki nem részeg vagy bolond!» (Pro L. Murena 6,13.)

Ámbár a túlfűtött, poros levegőjű bálteremben órák hosszat tornáztatni lábadat nem a legegészségesebb szórakozás, mégis – ne félj – én enyhébb vagyok Cicerónál és nem foglak teljesen eltiltani a tánctól. A maga idejében és helyén lehet az tisztességes szórakozás is a jellemes fiúk részére.

Csodálkozva kérded talán: hogy kerül jeliem és tánc egy kalap alá? Pedig a tánc közben nagyon is kitűnik mindenkinek férfias jelleme vagy visszataszító kéjenc volta. Sőt talán sehol könnyebben, mint itt. A tánc az igazi férfijellemnek nagyon komoly próbája. Minden mozdulatodon, pillantásodon, szavadon meglátszik, mit érsz belülről. A gyenge jellemű ezt az alkalmat is alacsony ösztöneinek izgatására, léhaságra használja fel. A jellemes fiú pedig itt sem felejti egy pillanatra sem, hogy ő most ennek a leánynak «lovag»-ja, a lovag pedig nemcsak mások támadása ellen védi pártfogolta ját, hanem elsősorban is saját ösztönös természetének akár legcsekélyebb lovagiatlan gondolata vagy vágya ellen.

Annak a jellemes fiúnak, aki nemcsak a hideg levegőtől védi táncosnőjét, hanem saját temperamentumának túlságos melegétől is; aki nemcsak helyes tánclépéseire ügyel, hanem folytatott társalgásának útjára is, annak nemcsak attól nem kell tartania, hogy elbukik a felsikált parketten, hanem attól sem, hogy a táncmulatság erkölcsi bukással fog végződni. Viszont a gyenge jelleműek csak arra vigyáznak, hogy a sima táncpadlón el ne essenek és nem tudják, hogy ugyanakkor jellemüket az elcsúszástól kétszeresen kellene védeniük.

Bátran állíthatom, hogy a fiúknak tánc közben tanúsított viselkedése egyik legjobb próbája jellemszilárdságuknak s nemes gondolkodásuknak.

 

 

Viszont az is igaz, amit a német közmondás tart: «Beim Tanz geigt der Teufel gerne», «a tánchoz az ördög szívesen hegedü”. Vagyis igaz, hogy a tánc mindig veszélyes alkalom marad az ifjú lélek számára. Tehát ne menj táncmulatságba sohasem anélkül, hogy előző- lég rövid imában ne kérnéd Istentől, hogy óvja meg minden elhomályosodástól lelked fehérségét. Ezeket fontolóra véve, okkal-móddal részt vehetsz a táncban.

Egy VII.-es gimnazista ugyan, mikor ezt olvasta könyvem előbbi kiadásában, rosszallólag azt írta, hogy a «mai» táncolási módot föltétlenül el kellene ítélnem, mert a «modern» tánc nem más, mint az érzéki ösztönök tudatos felkorbácsolása. Hát persze, mondanom sem kell, hogy én is csak a kifogástalan táncokat engedem meg. Mert vannak táncok, amelyeket könyörtelenül bojkottálni kell és meghagyni a majmoknak, kecskéknek s oly «embereknek», akik már régen túllépték a tisztességes viselkedés demarkációs vonalát.