2016. október 29., szombat

Igeliturgia és szentmise: nincs különbség?

Az utóbbi években egyre többször találkoztam azzal a jelenséggel, hogy akár
budapesti plébánián is, ha valamilyen okból nincsen pap, aki a szentmisét
megtartsa, akkor a szentmise helyett igeliturgiát tart egy világi személy,
 esetleg diakónus, áldoztatással egybekötve. Akkor is, ha egyébként
 aznap volt a templomban másik szentmise, és akkor is, ha egészen
 könnyen meg lehetne oldani a szentmisén való részvételt, mondjuk úgy,
hogy az ember átmegy egy közeli templomba. 
De olyannal is találkoztam, hogy ha egy plébánián a három vasárnapi
szentmise közül – a plébános távollétében – az egyikre nem sikerült helyettest
 találni, akkor az eredmény az, hogy lesz két szentmise és egy igeliturgia. 
Elgondolkodtatott ez a dolog, nem is egyszer. Persze mindennek több oldala van. Ha pozitívan akarom látni a dolgot, akkor azt vehetem észre, hogy a hívek/papok nem akarják, hogy az istentiszteletnek egyetlen alkalma elmaradjon, és hogy ragaszkodnak a szentáldozás lehetőségéhez. Ha viszont kicsit másképpen akarom mindezt értelmezni, akkor könnyen előfordulhat, hogy nem akarok külön áldozatot hozni azért, hogy eljussak misére: ha ugyanis én vasárnap mondjuk mindig a 10 órakor kezdődő szentmisére megyek, akkor ezen nehogy már változtatni kelljen, és ilyenkor elvárom, hogy legyen helyette valami „pótlás”. Így aztán a szentmise könnyen szolgáltatássá válik. Vagyis ha a szokásos miseidőmben nincs mise csak igeliturgia, akkor azzal is megelégszem, csak ne kelljen elmozdulni a jól bevált időpontból.

​De ami még ennél is veszélyesebbnek tűnik: az a jelenség, hogy a szentmisét ma már minden további nélkül helyettesítik egy áldoztatással egybekötött igeliturgiával (akkor is, ha a szentmisén való részvétel kis változtatással megoldható lenne), csak úgy érthető, ha a kettő között valójában nincs nagy különbség. És pontosan ez az, ami nagyon elgondolkodtató: hogy katolikus hívek, sőt úgy tűnik, a papok gondolkodásában is, az áldoztatással egybekötött igeliturgia és a szentmise, az eucharisztia ünneplése felcserélhető, összemosódik: mintha nem is lenne valós különbség a kettő között. Hiszen mind a kettőben van prédikáció, Isten Igéjének hallgatása és áldozás. 
Ám ha ez így van, akkor az azt jelentené, hogy elveszítettük a szentmise igazságát: nem értjük, hogy mi történik a szentmisében, és azt sem, hogy ki is a pap.
Még mielőtt erre visszatérnék, néhány szót az egyházi iránymutatásokról. Először is, az Egyházi Törvénykönyv 1247 és 1248-as kánonjai szerint, a hívőknek a vasárnapi szentmisén való részvétel kötelező, kivéve, ha valaki súlyos okból nem tud rajta részt venni. 
Fontos tehát látni, hogy nem a templomba való elmenés a kötelező, hanem a szentmisén való részvétel. Ha tehát lehetetlen a szentmisén való részvétel, és helyette a plébánia igeliturgiát szervez, ezen nem kötelező a részvétel. 
Az Istentiszteleti Kongregáció 1988. június 2-án kiadott Christi Ecclesia kezdetű rendelkezése: „Irányelvek a pap távollétében végzett vasárnapi istentiszteletekhez” szabályozza, mikor, milyen feltételekkel kerülhet sor igeliturgiára. Ez a dokumentum megmagyarázza, hogy a vasárnap teljes ünneplése az eucharisztikus áldozat ünneplése.

Ezért, ha a vasárnapi szentmise nem valósítható meg, akkor az első annak a lehetőségnek a megvizsgálása, hogy a hívők hogyan tudnak eljutni másik, közeli templomba. Ha ez nem lehetséges, akkor lehet igeliturgiát tartani, esetleg áldoztatással. De lényeges, hogy a hívek ezt ne lássák úgy, mint puszta cserét vagy helyettesítést, 
ezért ha a templomban az adott vasárnap vagy szombat este van szentmise, akkor nem lehet igeliturgiát tartani. 
A missziós területeken – ahová pap nagyon ritkán jutott el – gyakran a keresztény közösség úgy növekedett, hogy a katekéták vasárnap egybegyűjtötték a híveket, és együtt imádkoztak, így közös imádsággal szentelték meg az Úr napját. Nyilván ez nagyon dicséretes gyakorlat. Abban az esetben viszont, amikor ma pl. Budapesten igencsak könnyen elérhető számtalan templom, a szentmise igeliturgiával történő helyettesítése egyszerűen a megszokott „szolgáltatás” könnyű és fájdalommentes pótlásának tűnik.
Mint arra fentebb utaltam, ha vasárnap az egyik misét igeliturgiára cseréljük, ez azt sugallja, hogy a kettő között nincs különbség, hiszen a lényeges dolgok szinte ugyanazok. De vajon valóban így van?
Szomorú arra gondolni, hogy 50 évvel a II. Vatikáni zsinat által meghirdetett liturgikus megújulás után, amely a liturgiában való gyümölcsöző részvételre bíztatta a hívőket, ott tartunk, hogy a szentmisének, mint áldozatnak az objektív értéke, jelentősége pont azokban a katolikusokban halványult el a leginkább, akik a legtöbbször járnak rá.

A szentmise ugyanis nem szentírásolvasás, prédikáció és áldozás együttese.
Hogyan lehetséges, hogy napi miselátogató hívők számára az Eucharisztia, a szentmise nem egy olyan rítus, ami cselekvés, akció, amiben történik valami: cselekmény, amiben Krisztus húsvéti áldozata megújul és ennek részeseivé teszi a résztvevőket is. A szentmise, az eucharisztia nagyon gazdag valóság, de ha csupán az Egyház dogmatikus megfogalmazásait nézzük, akkor az nem más, mint Jézus Krisztus egyetlen áldozatának újra jelenvalóvá tétele és felajánlása és bizony ez sem kevés! Hogyan lehetséges tehát, hogy ez nem világos és egyértelmű a hívők számára, és elképzelhető olyan teljes értékű vasárnapi istentisztelet katolikusok számára, amelyből ez kimarad?  
Megdöbbentő arra gondolni, hogy a 16. század katolikus vértanúi szinte egytől egyig a szentmiseáldozatba vetett hitükért haltak vértanúhalált; az egyházüldözés idején, sok-sok világi az életét kockáztatta azért Angliában, mert titokban szentmisén vettek részt vagy papokat rejtegettek.  
Hogyan lehetséges az, hogy bár egy fél évszázada saját anyanyelvünkön érthetjük meg a szentmise szövegét, ami számtalan alkalommal beszél áldozatról – de ez a megélt hitgyakorlat szintjén mégsem magától értetődő? És egy utolsó kérdés: egy ilyen gyakorlat, ti. amikor a pap könnyen behelyettesíthető egy világi kisegítővel, vajon hogyan mozdítja elő az amúgy is csekély számú papi hivatást? Hogyan mutat rá az eucharisztia és a papság közötti kapcsolatra?

Várom a választ…

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.