2016. július 8., péntek

Te meddig bírnád beszéd nélkül? Lenyűgöző film a karthauzi szerzetesekről

Egyedülálló csendfilm született Philip Gröning különleges érzékenységű rendező jóvoltából. 

Az alkotó egy évre beköltözött a Grenoble közelében lévő karthauzi kolostorba, mely Európában az egyik legszigorúbb rendház. A rendező odaadó és kitartó hittel, távolságtartóan filmezte ezeket a szerzeteseket, akik egész életüket az Úrnak szentelik. A négy évszakban, a nap minden órájában megörökítette őket, úgy, hogy jelenléte a teljes csend jegyében telt. A néző részesévé válhat e kolostor életének, hogyan telnek az imádság órái, a keresztény szertartások, az együttlétek a hegyekben, a templomi szertartások idején, a magányos órák, a csendek és harangok idején. Nem mindennapi dokumentumfilm készült, méltó a kolostor életéhez, a csend hangjain meséli el egy zárt közösség aszkétikus, ugyanakkor felemelő életét.



La Grande Chartreuse, Alpok, Franciaország. Az égig érő hegyek egyik kies völgyében hatalmas épület kapaszkodik fel a meredélyre. Ez a karthauzi rend nagy kolostora, a szerzetesrend központja. Falain túl zajlik az élet: turisták kaptatnak fel egy kilátóba, hogy pillantást vessenek a nagyszabású épületre, odafent repülők zúgnak el minden irányban.

 Falai közt csend honol: nem hallunk emberi szót, csak a szél fütyül, a madarak csicseregnek, kárognak, vijjognak, vagy az eső dobol a templom tetején. Csend van: a némaságot fogadó Karthauzi rend tagjai hangtalanul tesznek-vesznek a kolostorban. Naponta többször, egyedül vagy együtt imádkoznak, a Bibliát tanulmányozzák, kertjeiket művelik. Aztán aludni térnek. Majd felkelnek virrasztani. És így tovább, minden egyes nap.
 A nagy csend című dokumentumfilmben a kolostor hétköznapjaiba nyerhetünk betekintést, 162 percen keresztül. Philip Gröning német filmrendező egy évet töltött el a szerzetesekkel: kamerájával bejuthatott a cellákba, a templomba, a fáskamrába, a veteményeskertbe. A néma szerzetesek nyugodt derűvel teszik mindennapi szertartásaikat a kamera előtt.


 Kik ők? Miért lettek szerzetesek? Erre nem kapunk választ - szóban. Gondolatban annál inkább: sokszor hosszú másodpercekig a tekintetüket fürkészi a kamera. Aki ért hozzá, sok mindent kiolvashat belőlük. A film lassan hömpölygő felvételeit, tán negyedóránként a Bibliából és más iratokból vett idézetek szakítják meg. Így szól az egyik:
 „Ez a csend: utat engedünk Istennek, hogy megszólalhasson bennünk.”



 A rendező érti a dolgát: amikor a mégoly nyitott és fogékony nézők is kicsit unni kezdik a felhőket, fényeket és üres kerengőket ábrázoló felvételeket (körülbelül az első óra után), akkor beléphetünk a vasárnapi ebédnek otthont adó terembe. És láss csodát: halk csevej hallatszik. A rend szabályai szerint ugyanis nem örök a némasági fogadalom: a vasárnapi ebédnél és az utána engedélyezett, közös, szabadba kivezető sétán beszélgethetnek egymással a szerzetek.
 És máris közelebb kerülünk ezekhez a mai korban oly furcsának látszó férfiakhoz. A réten sétálgatva heti elmélkedéseiket vitatják meg, vagy hófehér ruhájukban felsétálnak a hómezőig, ahol lábon csúszva vagy épp hasra esve, hangosan nevetve csúszkálnak le a hegyoldalon. Egy pihenőhelyen körben leül a közösség, és arról vitatkoznak, hány csapot szereljenek be a fürdőszobákba (ahol a szabályok szerint csak hideg vízben fürödhetnek a karthauziak). Van, aki többet szeretne, és más kolostorok új példáira hivatkozik. Az egyik idős szerzetes így válaszol neki:
 „Nem törölhetjük el a szokásainkat. Nélkülük nem tudnánk többé tájékozódni.



 A két és fél órás csendfilmben minden egyszerű szónak ereje és jelentése van. A tökéletesség érzetéhez Gröning precíz felvételeket használ: a kerengő folyosója az aranymetszés szabályai szerint fut a távolba, a világos és a sötét részek mindig kiegyensúlyozzák egymást, a gótikus étkezőben hosszú asztalnál ebédelő szerzetesek pedig középkori festmények beállításaira emlékeztetik a nézőket.
 A városi (és magyar) lét és létbizonytalanság hektikussága elpárolog az emberből, szokatlan derűvel lép ki a moziból a körút forgatagába.
 Philip Gröning mesterművet alkotott. Volt ideje felkészülni rá. Először 1984-ben jelentkezett be a Nagy Karthauzi Kolostorba, hogy filmet forgatna a szerzetesek életéről. „Még nem érezzük késznek magunkat a fogadásra - szólt a válasz. Az újabb levél tizenhat év múlva érkezett a kolostortól:
„Most jöhet.
Mandiner nyomán

Komment:  Elterjedt sztereotípia, hogy a karthauziak 'néma barátok', illetve 'némasági fogadalmuk' van. Ennek az ellenkezője derül ki a filmből, hiszen többször beszélnek, például a közös kirándulásokon is. Nyilvánvaló, hogy egy kontemplatív, remete jellegű közösségben nem sokat beszélnek. 

Akik jelbeszéddel kommunikálnak vészhelyzetet, és Karácsony nyolcadát kivéve, akik tényleges némasági fogadalmuk révén 'néma barátoknak' tekinthetők, azok a bencés kamalduliak.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.