2016. július 8., péntek

Te meddig bírnád beszéd nélkül? Lenyűgöző film a karthauzi szerzetesekről

Egyedülálló csendfilm született Philip Gröning különleges érzékenységű rendező jóvoltából. 

Az alkotó egy évre beköltözött a Grenoble közelében lévő karthauzi kolostorba, mely Európában az egyik legszigorúbb rendház. A rendező odaadó és kitartó hittel, távolságtartóan filmezte ezeket a szerzeteseket, akik egész életüket az Úrnak szentelik. A négy évszakban, a nap minden órájában megörökítette őket, úgy, hogy jelenléte a teljes csend jegyében telt. A néző részesévé válhat e kolostor életének, hogyan telnek az imádság órái, a keresztény szertartások, az együttlétek a hegyekben, a templomi szertartások idején, a magányos órák, a csendek és harangok idején. Nem mindennapi dokumentumfilm készült, méltó a kolostor életéhez, a csend hangjain meséli el egy zárt közösség aszkétikus, ugyanakkor felemelő életét.



La Grande Chartreuse, Alpok, Franciaország. Az égig érő hegyek egyik kies völgyében hatalmas épület kapaszkodik fel a meredélyre. Ez a karthauzi rend nagy kolostora, a szerzetesrend központja. Falain túl zajlik az élet: turisták kaptatnak fel egy kilátóba, hogy pillantást vessenek a nagyszabású épületre, odafent repülők zúgnak el minden irányban.

 Falai közt csend honol: nem hallunk emberi szót, csak a szél fütyül, a madarak csicseregnek, kárognak, vijjognak, vagy az eső dobol a templom tetején. Csend van: a némaságot fogadó Karthauzi rend tagjai hangtalanul tesznek-vesznek a kolostorban. Naponta többször, egyedül vagy együtt imádkoznak, a Bibliát tanulmányozzák, kertjeiket művelik. Aztán aludni térnek. Majd felkelnek virrasztani. És így tovább, minden egyes nap.
 A nagy csend című dokumentumfilmben a kolostor hétköznapjaiba nyerhetünk betekintést, 162 percen keresztül. Philip Gröning német filmrendező egy évet töltött el a szerzetesekkel: kamerájával bejuthatott a cellákba, a templomba, a fáskamrába, a veteményeskertbe. A néma szerzetesek nyugodt derűvel teszik mindennapi szertartásaikat a kamera előtt.


 Kik ők? Miért lettek szerzetesek? Erre nem kapunk választ - szóban. Gondolatban annál inkább: sokszor hosszú másodpercekig a tekintetüket fürkészi a kamera. Aki ért hozzá, sok mindent kiolvashat belőlük. A film lassan hömpölygő felvételeit, tán negyedóránként a Bibliából és más iratokból vett idézetek szakítják meg. Így szól az egyik:
 „Ez a csend: utat engedünk Istennek, hogy megszólalhasson bennünk.”



 A rendező érti a dolgát: amikor a mégoly nyitott és fogékony nézők is kicsit unni kezdik a felhőket, fényeket és üres kerengőket ábrázoló felvételeket (körülbelül az első óra után), akkor beléphetünk a vasárnapi ebédnek otthont adó terembe. És láss csodát: halk csevej hallatszik. A rend szabályai szerint ugyanis nem örök a némasági fogadalom: a vasárnapi ebédnél és az utána engedélyezett, közös, szabadba kivezető sétán beszélgethetnek egymással a szerzetek.
 És máris közelebb kerülünk ezekhez a mai korban oly furcsának látszó férfiakhoz. A réten sétálgatva heti elmélkedéseiket vitatják meg, vagy hófehér ruhájukban felsétálnak a hómezőig, ahol lábon csúszva vagy épp hasra esve, hangosan nevetve csúszkálnak le a hegyoldalon. Egy pihenőhelyen körben leül a közösség, és arról vitatkoznak, hány csapot szereljenek be a fürdőszobákba (ahol a szabályok szerint csak hideg vízben fürödhetnek a karthauziak). Van, aki többet szeretne, és más kolostorok új példáira hivatkozik. Az egyik idős szerzetes így válaszol neki:
 „Nem törölhetjük el a szokásainkat. Nélkülük nem tudnánk többé tájékozódni.



 A két és fél órás csendfilmben minden egyszerű szónak ereje és jelentése van. A tökéletesség érzetéhez Gröning precíz felvételeket használ: a kerengő folyosója az aranymetszés szabályai szerint fut a távolba, a világos és a sötét részek mindig kiegyensúlyozzák egymást, a gótikus étkezőben hosszú asztalnál ebédelő szerzetesek pedig középkori festmények beállításaira emlékeztetik a nézőket.
 A városi (és magyar) lét és létbizonytalanság hektikussága elpárolog az emberből, szokatlan derűvel lép ki a moziból a körút forgatagába.
 Philip Gröning mesterművet alkotott. Volt ideje felkészülni rá. Először 1984-ben jelentkezett be a Nagy Karthauzi Kolostorba, hogy filmet forgatna a szerzetesek életéről. „Még nem érezzük késznek magunkat a fogadásra - szólt a válasz. Az újabb levél tizenhat év múlva érkezett a kolostortól:
„Most jöhet.
Mandiner nyomán

Komment:  Elterjedt sztereotípia, hogy a karthauziak 'néma barátok', illetve 'némasági fogadalmuk' van. Ennek az ellenkezője derül ki a filmből, hiszen többször beszélnek, például a közös kirándulásokon is. Nyilvánvaló, hogy egy kontemplatív, remete jellegű közösségben nem sokat beszélnek. 

Akik jelbeszéddel kommunikálnak vészhelyzetet, és Karácsony nyolcadát kivéve, akik tényleges némasági fogadalmuk révén 'néma barátoknak' tekinthetők, azok a bencés kamalduliak.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.

Kukkants be egy apácazárdába! Több száz éve senki sem látta, mi van belül

Olyan dolgot osztunk meg veletek, ami Magyarországon eddig még sosem volt látható. Az alábbiakban több olyan videót közlünk, mely megal...