Szentáldozás és szerelem (Fulton J. Sheen írása)

Aki Krisztusért meghal, új életet kap. A szentáldozásban a szentmise drámájának harmadik felvonásához értünk.

Az előző részek itt olvashatók: 1. A szentmise: dráma három felvonásban, 2. Felajánlás, 3. Átváltoztatás

Az átváltoztatásban feláldozott bárányok lettünk. A szentáldozásban pedig kiderül, hogy semmi sem veszett el. Nem haltunk meg; visszakaptuk az életet. Az átváltoztatásban meghaltunk alantas énünk számára, s most megnemesedve, gazdagabban kapjuk vissza lelkünket.

A szentáldozásban átadjuk emberségünket, és Krisztus istenségét kapjuk cserébe. Odaadjuk az időnket, s ő megajándékoz örökkévalóságával. Letesszük bűnünket, meghalunk a bűnnek, s ő megajándékoz kegyelmével. Lemondunk önakaratunkról, és befogadjuk az isteni akaratot. Lemondunk múló ragaszkodásokról, s ő magát a szeretet lángját, a szentáldozásban történő egyesülést adja cserébe.

A szentáldozás Krisztus életével, halálával és a titokzatos Test tagjaival egyesít minket.

Egyesít Krisztus életével: a szentáldozásban történő egyesülés egyik csodálatos titka ez. Hogy megértsük, gondoljunk a természetre. Ha beszélni tudnának a földben található ásványok vagy a tavaszi napsugár, azt mondanák a növényeknek: „Ha nem táplálkoztok velünk, nem lesz élet bennetek.” A növények és füvek a mezőn, ha megszólalhatnának, azt súgnák az állatoknak: „Ha nem táplálkoztok velünk, nem lesz élet bennetek.” A növények és az állatok, ha beszélni tudnának, így szólnának hozzánk: „Ha nem táplálkoztok velünk, nem lesz élet bennetek.” A szentáldozásban pedig Krisztus mondja nekünk: „Ha nem táplálkoztok velem, nem lesz élet bennetek.”

Az átalakulás törvénye érvényesül: a vegyület növénnyé, a növény állattá, az állat emberré alakul, az ember pedig Krisztussá. Krisztus élete van immár bennünk. Ez a szerelem nagy pillanata: meghaltunk annak, ami alantas, és magasabb létrendbe léptünk.

Ebben a magasabb létrendben, akárcsak a házasságban, három szereplő van: aki szeret, akit szeret, és a szerelmük. A férj önmagát adja a feleségének, a feleség a férjének. A szeretett lény szerelme legyőzi szerelmesét, ebből fakad a szerelem mámora. Ami a házasságban a férj és feleség egyesülése, az a lélek számára a szentáldozás. A lélek egyesül azzal, aki szereti: Krisztussal. A szeretett lény azzal, aki szereti. Ebből fakad a szerelem mámora.

A szentáldozás nemcsak Krisztus életével, hanem halálával is egyesít. Miért? Mert még nem léptünk át a dicsőségbe. Bennünk él a régi ember: bűneink, bűnös vágyaink, gőg, irigység, kapzsiság. Mindezek számára meg kell halnunk, ahogy az átváltoztatásban láttuk. Szántáskor a földműves nagyon is az életért munkálkodik, ám kitépi a gyomot. Hogy a gabonának élete legyen, a gyomnak pusztulnia kell. Hogy bennünk Krisztus élete bontakozzék, a régi embernek meg kell halnia. Hogy az isteni életet óvjuk, meg kell tagadnunk magunkat mindabban, ami alantas bennünk.

Hogyan tükrözi ezt a természet? Ha a növény beszélni tudna, azt mondaná az ásványoknak: „Bennem akartok élni? Növény vagyok, ti csupán kristályok. Így nem élhettek bennem. Át kell alakulnotok, meg kell halnotok önmagatok számára, hogy bennem élhessetek.” Az állat pedig így szólna a fűhöz: „Te nem látsz, nem ízlelsz, nem tudsz mozogni. A mi birodalmunk magasabb rendű, mint a tiéd. Akarsz a mi birodalmunkban élni? Ahogy most vagy, nem lehetséges. Csak úgy, ha kiszakadsz a földből és megőrölnek a halál fogai.” Az ember mondhatná az állatnak: „Te nem tudsz gondolkodni és nem pásztázod az egeket. Magasabb létrendben élek, mint te. Akarsz bennem élni? Akkor vesd alá magad a késnek. Véred ontása árán élhetsz a mi birodalmunkban.” Urunk, Jézus pedig nekünk mondja: „Ha nem veszed fel mindennap a keresztedet és nem követsz engem, nem lehetsz a tanítványom.”

A szentáldozás Krisztus titokzatos Testének tagjaival is egyesít. Az áldozásban eggyé leszünk a világszerte jelenlévő Egyház minden tagjával.

A testünket alkotó sok millió sejtet a vérplazma vagy nyirok táplálja. A test összes csatornáján keresztül áramolva táplál, gyógyít. Minden sejt ajtaján kopogtat. A vérplazma keringése az emberi testben halvány mása annak, ahogyan Urunk működik titokzatos Testében. A titokzatos Test nem sejtekből, hanem emberekből áll, akiket nem emberi tápanyag, hanem mint „isteni vérplazma”, az Eucharisztia isteni élete jár át. Az Eucharisztia teszi eggyé az Egyházat. A szentáldozás egyesít a világegyház minden örömével és szenvedésével, így az üldözött keresztényekével is. Minden szentáldozással tudatosabbá válik bennünk: tennünk kell hitünk terjedéséért, hogy gyarapodjék Krisztus Teste és növekedjék benne való összetartozásunk tudata.

*

Remélem, sikerült megvilágítanom, mi a szentmise. Mindig gondoljunk a három felvonásra és arra, hogy részt veszünk Urunk keresztáldozatában. Valóban jelen vagyunk a Golgotán. Ismerjük fel: a természet törvénye, hogy abból élünk, amit megölünk; amit a földből kiszakítunk, vagy az állatokból, amelyeket lemészárolunk. Abból élünk, amit megölünk. Az isteni kegyelem csodálatos paradoxona, hogy mi, akik bűneink által keresztre feszítettük Krisztust, a [vele történő] egyesülés irgalma által élünk.

*

A szentmisében Krisztus Urunk itt van az oltáron. Gondoljuk csak meg, milyen volna a templom, ha nem égne a tabernákulum melletti kis piros lámpa, amely Urunk szentségi jelenlét jelzi. Közösségi tér, imaterem volna csupán. Mintha az üres húsvéti sírnál állnánk, és az angyal annyit mondana: „Nincs itt.” Urunk valóságos jelenlétének köszönhetően azonban az Oltáriszentség ablak az Ég és a föld között. A valóságos jelenlétnek köszönhetően kitekintünk az Égre s az Ég letekint ránk.

párKatt.hu (Forrás: Fulton J. Sheen beszédei [1] és [2])