legyen szószólója ennek gyűjteménynek, mely «Az Ige szolgálatában» után éppen csakhogy megvárta a lustrum-ot. De ha már meg kellett jelennie — és baráti biztatás úgy ítélt, — jó volt nem sokáig várni vele már azért sem, mert majd minden darabjában bennerezeg a mdnak minden feszülése, minden útés életkeresése; s mindez holnap már talán nem lel teljes visszhangra.
Nem mintha attól kellene tartani, hogy elvesztik «aktualitásukat». Hisz mind annak az Igének szolgálatában áll, aki ugyanaz tegnap és ma és mindörökké (Zsid. 13, 18). Ezt az örök Igazságot aztán igyekeznek úgy képviselni, hogy a ma kérdező lelke is megtalálja a mának szóló feleletet, még pedig a ma jogosult szellemi igényének megfelelő formában. Így értelmezi e sorok írója az evangéliumi igazság időszerű képviseletét.
Aki az Ur Krisztus igazságát hirdeti korának, kivált írásban, annak hasonlónak kell lennie a családos emberhez, aki kincséből ó és új dolgokat hoz elő (Máté 13, 52): régi igazságot új megvilágításban, új érvekkel és új alkalmazással; régi, aesthetica perennisszé kristályosodott formát az új életritmusnak megfelelő új stílkeresésben. Van ennek a stílkeresésnek egy iránya, mely mindenáron, az élő történeti folytonosság árán is, újat, «eredetit» akar, és emóciót, szenzációt, szórakozást kínál a mélység és szabatosság rovására is.
Tisztelet azoknak a törekvéseknek, melyek ezt az irányt is lehetőleg maradék nélkül az evangélium szolgálatába akarják állítani. Hisz nyilván Szent Pál apostoli lelkülete hevíti, mely mindenkinek mindene akart lenni, a görögöknek görög, a zsidóknak zsidó, csakhogy sokakat nyerjen meg Krisztusnak (Kor I 9, 20). Viszont az is bizonyos, hogy Krisztus igazsága mérhetetlenül komolyabb és magasabb valami, semmint útja játék és emóció lehetne, semmint hivatalosait a legmodernebb metodika is megkímélhetné a (...) legintenzívebb szellemi erőkifejtéstől. (...)
A döntő az, hogy mindenki becsületesen sáfárkodjék a rábízott talentumokkal, s közben terjedjen az evangélium.
Ezt a kötelezettséget e sorok írója már idestova egy emberöltő óta úgy értelmezi, hogy egyfelől igyekszik a katolikumnak szolgálatába állítani mindazt, amit emberi tudás és. törekvés igazság- és értékkereső értékes munká- ban fölszínre hozott; másrészt pedig lelkiismeretesen számot vet az evangéliumkeresők mélyebb igényeivel és komoly nehézségeivel; ha mindezért vállalnia kell is a nehezebb olvashatóság kockázatát.
Aki az Úr Krisztus igazságának diadaláért fog tollat, annak nem szabad pillanatra és látszatra dolgozni; annak kötelessége hitéről számot adni minden követelőnek (Pét. I 3, 15), nemcsak a kisdedeknek, hanem a szellemi nagykorúaknak is. (...)
Budapest, 1932 nov. 25. Schütz Antal.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.