„Mert aki életét meg akarja tartani, elveszti azt; aki pedig életét elveszti érettem, megtalálja azt. Mert mit használ az embernek, ha az egész világot megnyeri is, lelkének pedig kárát vallja?” (Máté 16,25–26).
Ez a mi főérdekünk: rátalálni az életre, arra a qualitative örök életre, melyet az ember már itt a földön él. Hiszen örök életet élünk; már itt kezdtük meg az örök életet; kérdés, hogyan éljünk, hogy erősen s boldogan éljük? – Először is találjunk rá lelkünkre! Az asztronómia a világ központját a napba, a filozófia az „én”-be helyezte; mennyivel inkább van az „én világomnak”, erkölcsi életemnek s összes értékeimnek középpontja és súlypontja lelkemben. Lelkem a mindenség gyöngye; a mindenség is szűk neki; sírjának elég, szárnyai kifeszítésének kevés; az idő elhanyagolható kis mennyiség, kapocs két végtelenség közt! Istenem, mily fölség a lélek, ez az időbe s térbe mint álruhába öltözködött végtelenség s örökkévalóság. Tudom, hogy nem végtelen, de rokona, fia, odavaló; azért kevés neki világ és mindenség. Tisztelem a lelket! Mikor önmagamba nézek, eltelek sejtelemmel; örök kapuk előtt állok, s más élet dobbanásától lesz hangos a lelkem. Erő s vágy száll meg engem.
Ebből kifolyólag végtelenül becsülöm a lelket, s nem adom oda semmiért; bűnt el nem követek, mert őrület volna, s bűntől szabadulni szenvedélyem s élvezetem! Odakötöm magam hitemben Istenhez mint Atyámhoz… a szépséghez, az erőhöz, a boldogsághoz. Odakötöm magam reményemben, hogy ő segít s én bízom. Odakötöm magam szeretetemben, s ez több, mint ha angyalok nyelvén szólnék… s próféta volnék… s mindent tudnék; ez több, mert ez az „Isten bennem”, „Istennel telve”; ez az az édes s erős odaadás s megnyugvás… Mennyire áll ily isteni lélek fölötte minden tudománynak, kultúrának s hatalomnak, e személytelen nagyságoknak.
A lélek végtelen értékének hitéből lettek a szentek s kultúránk. E végtelen értéket érvényesítették intézményekben, jogokban, szabadságokban. Hódító erő az a világot tipró öntudat, hogy én több vagyok, mint minden… Ez az az eke, mely a zsarnokság szikláit termőfölddé szántotta; ez az a lávafolyam, mely az elnyomás s a milliók északsarki telét leolvasztotta a történelemről. – Ez az öntudat fejleszti s építi föl majd az én lelkivilágomat is: nemes, tiszta, erős, lovagias leszek lelkemért!
Prohászka Ottokár
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.