Miért kell megszólalnunk, még akkor is, ha nehéz?

 

Mikor hallgassunk, és mikor ne? Nagy Szent Gergely pápának van néhány bölcs és hasznos tanácsa számunkra.

Időnként a hallgatás a megfontoltság következménye, de ha valaki soha nem szólal fel semmilyen ügy kapcsán, az nem óvatosság, hanem félelem.

 A nehéz beszélgetések az élet szükséges részei.

A bölcsesség keresése

Ha átgondolunk valamit, mielőtt elhamarkodottan véleményt mondunk, az erény, ha pedig nem származik semmi jó abból, ha szólunk, az a legjobb, ha egyszerűen csendben maradunk. Máskor viszont kötelességünk, hogy megszólaljunk. Sosem tudhatjuk, ki hallja meg, és szavainknak milyen hatása lehet.

Nagy Szent Gergely a 6. században volt pápa. Gyakorlatias, megfontolt embernek ismerték. Lelki atyaként fontosnak tartotta, hogy a mindennapi aggodalmakkal kapcsolatban tanácsot adjon. Ilyen volt az is, hogy találjuk meg a megfelelő egyensúlyt a túl gyors, elsietett megszólalás és a soha meg nem szólalás között.

Szent Gergely néhány tanácsa következik ahhoz, honnan tudhatjuk, hogy meg kell szólalnunk:

Ne törődjünk azzal, mit gondolnak rólunk mások!

Hajlamos vagyok inkább hallgatni, mert nem akarom megkockáztatni, hogy elveszítsem az irántam való tiszteletet. Nem akarok összeférhetetlennek vagy okoskodónak tűnni. Ezzel Szent Gergely szerint az a baj, hogy innentől a képzelet kap nagyobb hangsúlyt. Mivel a valóságban nem mondtam semmit, egyfolytában azon töprengek, hogy mit kellett volna mondanom, és akkor mi lett volna, és hogy emiatt vagy amiatt nem tudtam valamit mondani. Mindez elkerülhető, ha a megfelelő időben megszólalunk. Tartozunk magunknak annyival, hogy igazat mondunk, kimondjuk, amit ki kell mondani, és nem aggódunk azon, hogy milyen színben tűnünk fel mások szemében.

Szóljunk, ha a hallgatásunk érzelmileg káros!

Nem csak másokért, de magunk miatt is nehéz szólni. Szent Gergely ezt mondja: „Gyakran azok, akik látszólag hallgatnak, amikor igazságtalanság éri őket, nagyobb fájdalmat élnek át, mert nem beszélnek arról, amit el kell viselniük.” Ha bizonytalan vagyok, vagy zavarban vagyok, a legkevésbé sem akarok erről beszélni, így aztán hagyom, hogy az igazságtalan bánásmód folytatódjék. Az történik azonban, hogy továbbra is elfogadom az igazságtalanságot, és ez hosszú távon érzelmi választ vált ki. Megszólalni nem csak a helyes döntés, de a lelki egészség érdekében is szükséges.

Szólaljunk meg, ha ezzel másoknak segítünk!

Szent Gergely pápa azt mondja, hogy amikor látjuk, hogy valakivel gonoszat tesznek, de nem szólalunk meg, az olyan, mint amikor az orvos nem hajlandó ellenszert adni valakinek, akit megmérgeztek. Szégyellem beismerni, de a múltban velem is előfordult, hogy csak álltam és néztem, amikor másokkal igazságtalanul bántak, és nem szóltam semmit. A könnyebb utat választottam, és azzal mentegettem magam, hogy mindenki meg tudja védeni magát, és nem kellene beavatkoznom. Időnként azonban igenis be kell avatkoznunk. Ha valaki ellen gonosz dolgot követnek el, annak az embernek minden segítséget meg kell kapnia. Lehet, hogy nem tudják megvédeni magukat. Vagy az erőviszonyok miatt, vagy azért, mert túlságosan feldúltak, vagy mert nincs önbizalmuk. Azt hihetik, hogy mindenki ellenük van, hacsak nem szólalunk fel az érdekükben.

"Inkább törjenek ki botrányok, minthogy az igazságot elhallgassák!"

Amikor a hallgatás következtében elvész a bizalom

Szent Gergely szerint azok, akik hallgatnak, azt kockáztatják, hogy bűnrészessé válnak. Ha nem tiltakozunk az igazságtalanság ellen, úgy tűnhet, hogy egyetértünk azzal. De legalábbis hozzájárulunk, hogy az folytatódjon. Például, szívesebben maradok csendben és visszahúzódom, amikor egy másik emberről pletykálnak. Aktívan tehát nem is veszek részt benne, de mégis részt veszek benne azzal, hogy nem mondok semmit.

Aleteia