„A bontakozó fiúlélekben eredetileg szentkép gyanánt él az édesanya képe és annak alakjában voltaképpen a női eszmény képe. Születésünk volt az első találkozás a nővel. A nő alakja végigkíséri életünket. Utolsó percünkben is valószínűleg ápoló női kezek csukják majd le szemeinket…
A férfiélet legszebb megnyilatkozásainak a női eszmény az ihletője… Végigkíséri életünket a nő. Azt kell mondanunk, hogy semmivel sem mérhetjük le olyan megbízhatóan a férfilélek mélységét, mint annak megfigyelésével, hogyan vélekedik valaki a női eszményről. Szentképet illető tiszteletben tartja-e a női eszményt, vagy pedig lomtárba illő, megszokott és megfakult képnek ítéli. Ne felejtsük el, hogy a legszebb képet is megrongálhatja az emberek durvasága! Néhány évvel ezelőtt megújították a soproni Szentlélek-templom nevezetes Dorfmeister-freskóit. A restaurátor művészek ügyesen megtisztították a freskókat a rájuk rakódott porrétegtől, úgyhogy eredeti pompájukban bontakoztak elő Dorfmeister csodálatos színei. Egyik napon, mikor a művészek déli pihenőt tartottak, valaki belopódzott a templomba, felment az állványokra, és képzeljétek ezt a lelketlenséget: kátrányos fekete festékkel össze-vissza mázolta a nagy értékű freskókat. Emlékszem, a restaurálást vezető művész majdnem megőrült, mikor ezt a páratlan merényletet felfedezte.
Pontosan ilyen, vagy még kegyetlenebb képrombolást eszközölt a mai férfi lélekszentélyében a szabados szellemű sajtó, a női eszményt mocskoló színház és film és a erkölcstelenség mindenhol elterjedt nagyüzeme, amelynek résztvevői különös előszeretettel környékezik meg a magadfajta, válaszúton álló fiatalembereket…”
(Lantos-Kiss Antal: Igét váró fiúk. (Diáklelkigyakorlatok.) Budapest, 1941. Korda Rt. pp. 210-211. nyomán)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.