A szent akarat (A tiszta férfiúság 52. rész)

 

Mikor Kínában meghal egy tisztalelkű leány, rokonainak joguk van diadalkaput állítani tiszteletére, ezzel a felírással :«SchoengDsche», azaz «A Szent Akarat». A diadalkapu azt jelenti, hogy a szent akarat vezette végig sértetlenül azt az ifjú gyermeket az életben. Ez az erős, szent akarat nemtője minden ifjúnak, aki az ifjú évek küzdelmeiben tántoríthatatlan tisztasággal akar megállani. Megérdemli, hogy mikor sértetlen lélekkel érkezik az örök tisztaság hazájába, diadalkaput állítsanak élete útjára.

Benned, fiam, megvan-e ez a «szent akarat?» A szent akarat, hogy törhetetlen kitartással, hajlíthatatlan gerinccel küzdj abban a liliomos ifjú csapatban, amely győzelmi pírral arcán lobogtatja meg minden nemtelenség s erkölcsi léhaság ellen a szeplőtelen tisztaság hófehér zászlaját; vagy küzdj abban a másik csapatban, a visszatérőkében, a javulni vágyókéban, akik saját szomorú bukásuk árán tanulták most újra halálosan megszeretni a tiszta élet páratlan boldogságát. Benned megvan ez a szent akarat! Vagy, ugye, ha elveszett, újra meglesz! Igen?

Te erős leszel, fiam! Ugye, vigyázni fogsz lelked tisztaságára! Ugye, így lesz! Igen?

Nézd: a tiszta élet erő, a tiszta élet öröm, a tiszta élet finomság, a tiszta élét szabadság, a tiszta élet szépség, – hát csak érdemes érte küzdeni!

Mikor most így magam elé képzellek és búcsúzóul hosszan, mélyen még egyszer belenézek szemedbe és látlak, mint szélnek most bomló vitorlát, mint hajnalló nagy ígéretet, de előre látom a nagy erkölcsi viharokat, megpróbáltatásokat, kísértéseket is, melyek fiatal éveidben reád fognak törni, felszakad szívemből egy forró ima:

 

«Oly tiszta, szép vagy, érintetlen,

Miként a rózsaszál.

Ha rád tekintek, sír a lelkem

S szempillám könnyben áll.

 

Kezem fejedre téve kérem

A mennyei Atyát,

Hogy tartsa tisztán, hófehéren

Szívednek liljomát!»

 

Fiam! Én bízom benned! Nagyon bízom! Most add ide kezedet... Nézz szemembe ... hosszan, erősen ... úgy. És mondd:

Én megmaradok továbbra is a tiszta élet útján...

Vagy – ha talán már így kellene – hát így mondd:

Én beállók újra ebbe a liliomos csapatba ...

Én ... akarok ... akarok... tisztalelkű lenni!

 

VÉGE

Ugye, így lesz! (A tiszta férfiúság 51. rész)

 

Utolsó szavam tehát, melyet a könyvben hozzád intézni akarok – fiam! – csak egy lehet: őrizd drága kincsedet, ifjú lelked sértetlenségét! Ha pedig múltadban már bukásokat kellene siratnod, hát mindegy, legalább mától kezdve lesz más az életed! Ne felejtsd szavamat: senki sem veszett el menthetetlenül, csak aki önmagáról lemondott. Bármily mélyre süllyedtél volna, fiam, van visszatérés! Hiszen ha parancsolni tudunk az elektromos hullámoknak, föltétlen parancsunk alá igázhatjuk szenvedélyünk hullámait is.

Őrizd tiszta lelkedet, mint legértékesebb gyöngyödet, ékszeredet. Az igazgyöngy s a drágakövek, a smaragd, zafír és rubin rendkívül érzékenyek; ha sokszor hordják, érintik, napfényre viszik – elvesztik szép ragyogásukat, mély színüket. Ezért őrizzük azokat elzárva külön szekrénykében. Tiszta lelked is elfakul, ha nem őrződ.

Ifjúsága éveiben mindenkit tusák elé állít a fejlődő természet. Egyik fiú könnyebben evez át az ifjú évek nehézségei között, a másik kemény harcok között. Ösztöneid tereád talán olyan fékevesztett erővel törnek, hogy szinte ijedve rémülsz föl: lehetetlen tiszta lélekkel megállanom. Nem, fiam, nem úgy van! Hiszen már tudod, ugye, hogy lehet győznöd, lehet testedet-lelkedet tiszta érintetlenségben vinned a menyegzői oltárhoz. Lehet, csak – kemény munkába kerül! Lelkes odaadásba, örökös őrállásba, nem lankadó kitartásba. Jelszavad legyen az, amit a tenger árjával örökké küzdő Seeland, Hollandia egyik provinciája írt címerébe: «Luctor et emergo», küszködöm, de mindig győztesen emelem ki fejem a habok közül.

Ez a könyv őszintén szólt hozzád: lehet tiszta életűnek lenned, keli is tiszta életűnek lenned, de ez nem lesz könnyű! Jobb, ha előre tudod, hogy az ember nem születik önmegtartóztatónak, hanem azzá lesz kemény küzdelem árán, azaz a menyegzős oltárig sértetlenül megőrzött tiszta életet a mai világban csak hősies harc által lehet biztosítani. Eszed ugyan azt mondja: maradj tiszta; vallásod azt mondja: maradj tiszta; de a mai világ s a mai léha felfogás s a mai ezernyi kísértés s a bűnre hajló ösztönös emberi természeted azt harsogják majd füledbe: ne maradj, ne maradj!

És neked mégis tiszta életűnek kell maradnod, mert a reád váró jutalom megéri a legnagyobb küszködést is. «Je schwerer der Krieg, je hehrer der Sieg.» A férfiú erények legszebb elismerését, a Mária Terézia-rendet is csak csatában lehetett kiérdemelni. Ez az út a magasságba, a lelki magasságba vezet, arról pedig már Seneca megállapította, hogy nem könnyű út: «Non est ad astra mollis e terris via». De az az erkölcsi erő, amit fiatal korodban kifejtettél, jóleső örömmel aranyozza be férfikorod éveit is.

A leghevesebb kísértések ellen is adjon ellenállóerőt ez a gondolat: Most nemcsak magamért küzdőm, hanem utódaimért is. Ó, mily nagyszerű öröm is lesz az, ha 25-30 év multán, az én serdülő fiam így szólhat hozzám:

«Köszönöm neked, édesapám, hogy fiatal korodban oly keményen küzdöttél az erkölcstelen kísértések ellen és ezzel megkönnyítetted az én küzdelmemet is.

Köszönöm neked, hogy féltve megőrizted ifjú tisztaságodat, és ezzel bennem is magasabbra szítottad a tiszta élet kívánságának szent tüzet.

Köszönöm, hogy vigyáztál lelked fehérségére és ennek a győztes küzdelmednek köszönhetem, hogy most, mosolygós az én szemem is.

Köszönöm, hogy kemény kézzel kormányoztad fiatal éveid ösztönös vágyait, azért nyertem tőled acélos izmokat, erős idegeket, jó egészséget».

Az újságok tele vannak mindenféle erősítő, vértápláló szerek hirdetéseivel. «Egyék somatoset, biosont, sanatogent, bioferrint, haemoglobint, bioglobint,... nem tudom én mit, s hosszú életű lesz!» Tudod, mi legjobb biztosítéka az egészséges és hosszú életnek? A tisztaságban eltöltött s erkölcstelenséggel be nem szennyezett ifjú élet!

Azt hiszem, elég világosan láthattad a könyvemből: a nemi élet nem ördögi találmány, nem piszkos dolog, hanem ellenkezőleg, a teremtő Istennek fönséges szent adománya, az ember iránt érzett nagy bizalmának jele. Ha az Isten adománya, hát az nem lehet bűnös, hanem csak szent dolog. És fiatalkori résen állásod s örökös, vigyázó küszködésed sem a nemi dolgok ellen van, hanem azokért, annak szeplőtelen, tiszta megőrzéséért arra a korra, amelyben Isten akarata szerint szabad lesz gyakorolnod: a házasságra.

És ha most e könyv tanácsait megfogadod, meglásd, évek multán – mikor forrongó véredet már az érettebb férfikor megfontoltsága mérsékli – hálával fogsz gondolni arra, hogy valaha, fiatal korodban, olvastál egy könyvet, melynek szerzőjére sem emlékszel már, melynek már címét sem tudod, de amely megóvott téged a komoly félrelépéstől, az erkölcsi elzülléstől. Jöjjön bár reánk ezeréves történetünk legszomorúbb korszaka, nem félek, hogy kialszik a nemzeti géniusz szent tüze, amíg a magyar fiúk lelkében ég az ideális, tiszta élet lobogó lángja. Nem félek, hogy örök lesz a reánkszakadt csillagtalan éjszaka, amíg tiszta események tüzétől gyűlik ragyogóvá a magyar fiúk szeme, akik nem felejtik el a nagy Széchenyi Istánnak intését: «A testnek bármily fényes sajátságai csak a lélek világossága által érik el valódi díszüket és a legkitűnőbb testi előny fekete folttá válik a tündöklő lélek ellenében». (Döblingi hagyaték. III. 604.)

Édes jó fiam! Éveket töltöttem fejlődő fiúk közt. Sok fiút láttam, mint erőtől duzzadó bimbót, gyönyörűen fakadni; láttam az ifjút, mint sokat ígérő fiatal tölgyet, sudárba szökkenni; de láttam, mint törik pozdorjává annyi szép ígéretes fiatal életnek minden reménye, – ah! láttam a fakadó bimbót, a növekvő tölgyet titkos féreg fogától elhervadni. Pedig sok közülük csak tudatlanságból, könnyelműségből tette az első lépéseket a bűn útján, mert nem volt senki, aki idejében szerető szóval figyelmeztette volna. De erősen hiszem, hogy lesz ifjú, kinek életében forduló pontot jelentenek e könyv komoly lapjai; szakítást a bűnnel és új életet: «a tiszta férfiúság»-nak eszményien szép életét.

Új nemzedék.

Megy lefelé egy kornak napja. Azé a koré, amely büszkén csak a «tudást» és a «technikát» írta homlokára. Jelszava volt: mindent tudni és csak tudni. De ez a tudomány sok értékünket szétmorzsolta.

Nos, most jöjjön az új nemzedék! Egy ifjú nemzedék, amely homlokán a lelki jóság keresztjelét viseli s amelynek szeméből az erkölcsi tisztaság lángja lobog ki. Jöjjön az az ifjúság, amelynek győzelmét majd lelkesen énekeljük, mint a két kis apród a hős Szondyét:

 

«Hogy vitt ezerekkel, hogy vitt egyedül:

Mint bástya feszült meg romlott torony alján;

Jó kardja előtt a had rendre ledül,

Kelevéze ragyog vala balján.»

(Arany J.)

 

Talán majd jönnek bűnre kísértő barátaid s azzal akarnak megtántorítani, hogy «úgyis hiába erőlködsz, úgyis hiába minden ... Tiszta életű ifjú a világon nincs is ... Egyik elbukik még középiskolás korában, a másik az egyetemen ... de az esküvői oltárig ma már senki sem marad önmegtartóztató...» Hát, édes fiam, hidd el nekem, amit most írok: Igenis vannak ifjak, középiskolások, egyetemisták s fiatal diplomás emberek, akik győzelmi homlokkal, elbukás nélkül vívják a tiszta életért mindennapos küzdelmüket! Igenis vannak olyanok, – és számuk évről-évre gyarapodik – akik sértetlen lélekkel tudnak átmenni a mai világ ezernyi kísértései közt is s akik az esküvői oltárra hófehér menyasszonyuk tiszta lelke mellé nem rokkant testet, romlott véti s rongyos lelket helyeznek, hanem a diadallal megvívott lelki harc győzelmi koszorúját: erős, ifjú testet, vasegészséget, tüzes szia vet, ideális lelket.

Sőt egyre többen lesznek az ilyen ifjak; ez az egykor félénk gyeptűz már egyre jobban terjed, ez a krisztusi illat már egyre érezhetőbbé erősül; igen: a tiszta életű ifjúság ma már egy megigézően szép, nagy, szent valóság. Rajtad áll, édes fiam, hogy eggyel nagyobb legyen a hősök száma!

Ó, emberi léleknek legszebb dísze, erkölcsi tisztaság! Győzd le az érzéki élvezetek ezernyi csapdáját, győzd le és hajtsd szelíd igádba a mi legdrágább kincsünknek, magyar diákjainknak meg nem fertőzött fiatal testét és magasztos célok után törő, eszményi szép lelkét! Fiúk! Fel a tiszta erkölcsi élet liliomos zászlaja alá – testi-lelki boldogságtokért, jövőtökért, nemzetünkért, magyar hazánk második ezer évéért!

Rabok tovább nem leszünk! (A tiszta férfiúság 50. rész)

 

Szabadság imponál az ifjúnak! Jól van, illik is hozzá. De van-e szabadabb ember annál, mint aki fölényes hatalommal tud rendet teremteni saját lelke szentélyében és tisztán őrzi lelkét az alantas indulatoktól! És van-e szánandóbb rabszolga a világon, mint akit a test vak ösztönei, a tisztátalanság bűne vertek gályarabságnál nehezebb bilincsekbe! Hiszen nem az a szabad ember, aki azt teszi, amit akar; hanem aki tudja akarni azt, amit tennie kell; aki tud parancsolni magának s aztán tud parancsának engedelmeskedni.

Erkölcstelenül élni – ez a szabadság? Tudod, akkor melyik a legszabadabb nép? Egy disznócsorda a pocsolya közepén. Az ilyen szabadságot méltán ítélik el Logau kemény szavai:

 

Wenn dieses Freiheit ist: frei tuűn nach aller Lust,

So sind ein freies Volk die Sau' in Ihren Wust.

 

Hány fiú szavalja, hogy «esküszünk, esküszünk, rabok tovább nem leszünk», de az igazi szabadságot csak a tiszta életű ifjú tudja értékelni és átérteni, mert az igazi szabadság a lélek szabadságában áll.

Jaj, édes jó fiam! Ha te így tudnád mindig megőrizni a te tiszta lelkedet! Ha te mindig győzelmes harcosa maradnál ennek a lelki szabadságharcnak!

Őrizd meg ezt a könyvemet későbbi éveidre is. Ha egyetemre kerülsz, vagy mint fiatalember állásba jutsz, oda is vidd magaddal s ha a kísértések megkörnyékeznek, olvasgass belőle. Sok ifjú merített már e sorokból erőt, bátorságot, kitartást a tiszta élethez.

És hátha még te is beállanál mások között is e gyönyörű eszmények terjesztőjéül! Nézd, fiam, hányan vergődnek, süllyednek, fuldokolnak ebben a szörnyű bűnben. Talán társaid közül is ismersz ilyeneket. Ó, légy mentő angyaluk! Add e könyvet minél több nagy fiúnak a kezébe. Ki tudja, hányat mentesz meg általa a zülléstől! Mikor majd tapasztalni fogod életed folyamán, hogy a bűnnek, a piszoknak, a szemérmetlenségnek mily rengeteg terjesztője, csatlósa, munkatársa van; mikor majd látod, hogy mennyien rontják a lelkeket s terjesztik az erkölcstelenséget, lángoljon föl benned a szent dac és makacs elhatározás: «Ha mások tudnak lelkeket rontani, én megpróbálok javítani! Ha tudnak lelkeket veszíteni, én megpróbálok menteni!» Néha az ifjak e tekintetben többet tehetnek, mint bárki más. Minthogy még te is ifjú vagy, előtted könnyebben nyílik fel más ifjú benseje. Mihelyt először kezd neked erkölcstelenségről beszélni, vagy csak céloz is rá, és te végtelenül komoly hangon, szent megilletődöttséggel, de határozottsággal is, figyelmezteted őt: lehet, hogy az első elbukástól mentetted meg társadat. És nyílhat-e fönségesebb öröm szívedben annál, mint ha aznap este hálásan köszönheted meg imádban: «Köszönöm, Uram, hogy egy lelket menthettem meg ma számodra!» Beszélj hát hozzájuk meleg szavaiddal, de főleg beszélj tiszta életed példájával. Lüktessen végig lelkeden valami névtelen nagy öröm, hogy példáddal, szavaddal, vagy «A tiszta férfiúság» oda-kölcsönzésével értékes tagokat menthetsz meg a hazának és halhatatlan lelkeket a jellemes életnek. Mondd el nekik:

 

«Az Isten küld, testvéreim, tinéktek,

Hogy sugarai eleven tüzet,

Amik arcáról a szívembe égtek,

Sugározzam csendesen szerteszét.

A testvéreknek, kik az éjben járnak,

Az Isten küldött szentjánosbogárnak.»

(Sík S.)

Akarat, – erő, – győzelem.

Az ártatlan gyermek tekintetének ez a lelki fölényesség és lelki szabadság adja azt a megigéző hatást, hogy a világ legnagyobb festői, mikor angyalokat – tehát valami túlvilági szépségeket akarnak festeni – gyermekarcokat festettek le. Ez a mosolygós tekintet üdítő friss harmat az emberiség feslő bimbóján. Igen, a tiszta lelkű, a tiszta életű ifjak arcán mennyei szépség verődik ki, hiszen a pogány Plató is így ír már: «Mi kell ahhoz, hogy Istent meg- lássuk? Tisztaság és halál». Nem mosolyog így a felhőtlen hajnali égbolt; nem ragyognak így az éjszaka tüzes csillagai; nem tündöklik így a gyöngyöző harmatcsepp; nem tiszta ennyire a kristályos hegyipatak – tényleg, talán az angyalok tekintete volna ilyen, ha testet öltenének. Tavaszi virágpompába borult angyali lélek néz azon a szemen keresztül; egy portól be nem szennyezett tiszta lélek derűje ragyog át azon a szempáron hamvas érintetlenségében. És ha szép a természetes, öntudatlan ártatlanság és lelki tisztaság visszatükröződése egy kis gyermek arcán, sokkal inkább megkapó egy ifjúén, akinek az erényt már férfiasán vívott kemény küzdelmek árán kellett megváltania. Ismeretes Goethe komoly szava: «Grosze Gedanken und ein reines Herz, das ist's, was wir uns von Gott erbitten sollten» (Wilhelm Meisters Wanderjahre 1. Buch, 10. Kap.). Istentől csak nagy gondolatokat kérjünk és tiszta szívet. A tiszta élet teremt harmóniát az ember alsóbb és nemesebb része között. A tiszta lélek az ember legnemesebb kincse, a hősies élet alapja, égi szikra, az istenhasonlóság legszebb megnyilatkozása.

Alig van szentebb dolog ezen a világon, mint a bűntől mentes ifjú szív.

«Maradj ébren!»

Az is lehet, fiam, hogy te már messzi tévelygésből jössz s bűnökben töltött évek rémképe ijesztget. Mindegy! Ha egyszer ismét rátaláltál az Úrra, édes fiam, maradj is mindig nála! Ha fölébredtél szörnyű álmodból, maradj is ébren! Olvassad csak, mily mérhetetlen öröm sugárzik ebből a levélből, amelyet egy fiatal katona olvasóm írt hozzám, mikor évek bukdácsolása után visszatalált az Úr Jézushoz:

 

«... egyre mélyebben és mélyebben süllyedtem lefelé. Kórházba kerültem először, ez nem volt elég; kórházba kerültem másodszor, ez sem volt még elég; harmadszor kórházba kerültem... Ekkor mondtam: Vége! Ez legyen az utolsó!

Ahogy kijöttem a kórházból, első utam a gyóntatószék volt. Ez volt a feltámadásom. Istenem! Milyen gyónás volt az! Egy világ összes boldogsága, ezer év mámoros éjszakája nem nyújtana annyi boldogságot, mint amit a szentáldozás után éreztem. Nehéz munkát végeztem; háromszor mentem vissza a gyóntatószék zsámolyához, de, mert akartam, sikerülnie kellett. Katona voltam és az vagyok, kemény szívű, és mégis az oltár előtt elkezdtem sírni. Sírtam, mint egy kis gyermek. Amíg a kórházban meg nem törtem, a bűnben kerestem a boldogságot; és ha találtam is egy-egy pillanatot, amelyben boldognak látszottam, utána százszorta elhagyatottabbnak éreztem magamat. Hiányzott valami, és ezt ott kerestem, ahol sohasem találtam volna meg.

Most maradandó boldogságot kaptam. E boldogságom nagyságát szeretném minden tévelyedett fiatal testvéremmel éreztetni, lelkébe önteni, hogy lássa, mily boldogságot cserélt fel pillanatnyi, hitvány örömökért. Test- vérem! A boldogság leírhatatlan, amit érzek! Egy szentáldozás előtt napokkal türelmetlen vagyok az idővel szemben, ilyenkor csak egy gondolatom van: a legméltóságosabb Oltáriszentség. És utána keblem szét akar repedni és leborulva szeretném mondani: Jó nekem, Uram, itt lenni ... Lelkem szeretném beléd önteni, szerencsétlen testvérem. Adott-e már a világ neked ilyen örömöket? Hiába is mondanád, hogy adott. Én is megjártam azt a kálváriát, azt a bűnt, azt a fertőt, amit ti (Istenem! bárcsak ne mondhatnám ezt magamról!), de a mámoros pillanat után meredt szemmel néztem a jövőbe és kerestem, hol van ennél hosszabb, tartósabb boldogság ... Most már csak mint rossz álom tűnik fel a régi, szomorú múlt; ilyenkor a mosolygó, vidám vonások eltűnnek és szomorúvá válik arcom; de ez a fájdalom sem olyan, mint a többi fájdalom: jól esik, örülök, hogy fáj az, hogy régen oly sokat vetkeztem. Úgy vagyok, mint mikor rossz álomból ébred az ember s azt mondja: Istenem! de jó, hogy felébredtem ... Kedves Testvérem! Maradj ébren!»

 

Maradj hát ébren és légy boldog, vidám, jókedvű! Az igazi, tiszta öröm szintén kitűnő eszköz az erkölcstelenség ellen vívott harcunkban. Ahová nem süt a napsugár, ott penész éktelenkedik, ott dohos levegő fojtogat, ott százlábú pincebogarak undorító serege nyüzsög. És a bűn penésze, a romlás dohos levegője, az erkölcstelenség pincebogarai is könnyebben lepik meg a mogorva, örömtelen lelket. Hát minél tisztább a lelked, annál ezüstösebb kacagással csilingeljen ajkadról a jókedv! Hiszen ki lehetne jobbkedvű, mint egy tisztalelkű, ideális gondolkozása, Istenét szerető ifjú! Cáfoljátok meg, fiúk, azt a balhiedelmet, hogy a bűn örömet ad és hogy ha egy fiú élvezetet akar, bűnhöz kell nyúlnia. Ó, édes fiam, csak próbáld meg, tapasztald ki, hogy ezernyi bőn minden ígért élvezete és ravasz csalogatása mily hitvány semmiség amellett a szelíd megnyugvás és békés öröm mellett, mely elömlik a tisztaéletű fiú lelkén. Azén a fiúén, aki nyugodt lélekkel mer szemébe nézni Üdvözítő Krisztus Urunknak.

 

A legnagyobb diadal (A tiszta férfiúság 49. rész)

 

VII. fejezet. – Mosolygó lélek – Tüzes szempár.

 

 

 

 

«A tiszta lelkiismeret mennyei érzés; nélküle a királyi szék pusztaság, vele még a kínpad és vesztőhely sem ijesztő.»

Gróf Széchenyi István.

 

Három emléket hagyott nekünk az Úr a paradicsomból: a csillagok fényét, a virágok szépségét s a tisztás lelkű ifjú szemének ragyogását. És a három között legszebb a harmadik. Mert a tisztalelkű ifjú hős! Igazi hős, akinek keményebb küzdelmei vannak csaták viharánál is, de akinek győzelmi babérját nem ellenség vére festi pirosra, hanem a győztes emberi lélek napsugaras derűje aranyozza. Ez a tiszta napsugár: a nyugodt lelkiismeret verőfénye. Abból a szoros kapocsból kifolyólag, amely testünk s lelkünk között fennáll, a rendbe szedett lélek derűje kiverődik testűnkön, tekintetünkön is: a mosolygó lélek felgyújtja a tüzes szempárt.

A legnagyobb diadal.

A legnagyobb diadal: önmagunk fölött uralkodni tudni. Ennek tudatában már a pogány kor is önkéntelen elismeréssel s tisztelettel adózott azoknak, akik legerősebb ösztönüknek, a nemi ösztönnek kemény akarattal tudtak parancsolni. S ameddig csak írott emlékeink elérnek, mindenütt megtaláljuk a régi embereknél is a tiszta élet becsülését. Cicero lelkendezve írja: «Nihil est virtute amabilius», nincs szeretetreméltóbb, mint az erény. Rómában templomot építettek Pudicitia-nak, a tisztaság istennőjének, és Tibullus könyve büszkén hirdeti: «Casta piacent superis», a lelki tisztaság kedves az isteneknek. A római Vesta-szűzek előtt – a nagy tisztelet jeléül – lictorok jártak, akár a konzul előtt. És ha a Vesta-szűz kocsija véletlenül halálraítélt emberrel találkozott, az elítéltnek megkegyelmeztek. Mint a Vesta-szűzeket Rómában, éppúgy a druidákat Galliában, a Nílus papjait Egyiptomban éppen önmegtartóztató életük miatt övezték oly mély tisztelettel. Az ószövetségi bölcs is csodálkozva kiált fel: Három dolgot nem tudok felfogni, de a negyediket meg egyáltalában nem értem: hogyan repül a sas az égen, hogyan csúszik a kígyó a sziklán, hogyan úszik a hajó a tengeren és – hogyan evez át sértetlenül az ember az ifjúság veszélyes utain. (Péld.30,18. 19.)

Ma is, még az erkölcstelenség lejtőjére került ember is önkéntelenül, akaratlanul is bizonyos megilletődést, tiszteletet érez az erkölcsös életnek diadalmas megvalósítói előtt. Schiller, a németek nagy költője írja:

 

«Dem holden Zauber nie entweihter Jugend,

Dem Talisman der Unschuld und der Tugend,

Den will ich sehn, der diesem trotzen kann»,

 

Még az erkölcsi értékek cinikus tagadója sem tudja kivonni magát annak az erkölcsi fölénynek hatása alól, melyet a tisztalelkű ifjú magából kisugároz. Hiszen nagyobb értéket a föld nem hordoz a hátán, mint az erkölcsileg tökéletes férfi-jellemet. Az emberiség koronájának legszebb ékszere a tiszta- lelkű ifjú, aki győzelmet aratott önmagán. Ő a társadalom legerősebb pillére, mert erkölcsileg lerongyolódott ifjúsággal tönkremegy maga a társadalom is; ő egy szebb emberi jövőnek záloga, reménycsillaga. Oly ragyogó, mint a csillag, melyhez még lélegzet sem ér.

Ó, mily szép a tiszta nemzedék!

Nagyon sokat beszélnek manapság az emberi test szépségéről! Igaz, az ember a teremtés koronája, de nem annyira testi szépsége, mint inkább lelki fönsége miatt. Mert mily semmiség az aranyfürtös bájos gyermekfej is, a tágranyílt gyermekszemek tüzes fénye is, a folyton csacsogó vérpiros gyermekajkak is – mindez mily semmiség akkor, ha megfontoljuk, hogy a szeplőtelen emberi testben az Isten szent temploma épül és hogy a harmat-friss mosolyú szemek mögött minden ilyen emberben oltár emelkedik, hol az örök Isten készített hajlékot magának! Régi mondás tartja, hogy a tekintet a lélek tükre. Márpedig a léleknek egyetlen más szépsége sem tükröződhetik diadalmasabban az emberi tekinteten, mint egy ifjú arcán a lelki tisztaság. «Boldogok a tisztaszívűek, mert ők látják az Istent.»

 

 

Érdekes, mély gondolat rejlik azon tény mögött, hogy az emberi nyelvhasználat a természet érintetlen, fölemelő, üde szépségét «szűz»-nek nevezi, így beszélünk a hatalmas hegyóriások «szűzi csúcsáról», a messzenyuló «szűzi hómezőkről», a fejszétől érintetlen «szűzi őserdőről». Az a csend, áhítat s szent elfogódottság, amely lelkűnkben a természet szűzi szépségeinek szemléltekor kél, hatványozottan tölti el az embert egy «szűzi lelkű» ifjú láttára. Mintha titkos hang súgná ilyenkor: «Vesd le saruidat itt csak tisztelettel beszélj, mert ez a hely a lélek és test, a lélek és Isten meg nem zavart harmóniájának érintetlen, szent helye».

Nézd azt a buzgó életkedvet, azt a tettrekész elszántságot, azt az örök vidámságot, azt a daloló örömet, azt a kikeletes tavaszt, amely tüzes szempárjából – mint a szélnek frissen bomló vitorla, mint hajnalló ígéret, mint valami mennyországi himnusz – előtör, ígéretekkel teljes ifjú éveiben friss erők bontakoznak napról-napra, lappangó energiák feszülnek benne, szent várakozásoktól remeg a lelke. Hiszen a sértetlenül megőrzött, legyőzött és más szellemi térre átvezetett nemi erő hatalmas erőforrása a legnagyobb energiákat követelő férfias alkotómunkáknak. Feszülő életkedv tüzes tervei s vágyai a tanúság amellett, amit annyi komoly és imponáló munkásságot kifejtő férfiúnak tapasztalata is erősít, hogy a nemi megtartóztatásnak valami titokzatos jótékony befolyása van szellemi tevékenységünk fokozására is. Pezsgő tavasz dalolja benne egy fiatal élet báját, örömét, reményeit, törekvéseit s míg mások mellette – szegény félrelépett társai – szellemük jobb részét, férfias erejüket erkölcstelenségben el» tékozolták és most kopott lélekrongyokban, lemondó fásultságban tengetik koránrokkant életüket, addig az ő szíve hangosan ver az örömtől, kéklő szeme ragyog, mint túlvilági vizek nefelejtse és ereje feszül a nagy feladatokra készülő elhatározások súlya alatt. A nemi kicsapongás tönkretesz, az önmegtartóztatás a szellemnek s szervezetnek üdeséget s életerőt ad. Nincs az ilyen ifjú számára könnyebb feladat, mint az Isten nagy parancsának betartása: «Szeresd a te Uradat, Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből és minden erődből!»

Vad erővel zúg végig a hegyi patak a sziklák között. Ha szabadjára engednék, irtózatos rombolást vinne végbe. Az emberi ész azonban erős gátak közé szorítja, acélcsövek kés meny falai közt turbinákra vezeti, és íme – az egyébként romboló elemi erő ívlámpák fényévé, zakatoló gépek hajtó energiájává változik át. Ily vad lendülettel zúgó természeti erő az emberben a nemi ösztön is. Ha szabadjára engeded, rémes pusztításban rombolja össze idealizmusodat, munka» kedvedet, lelkedet-testedet; ha azonban az önfegyelmezés kemény acélfalai közt visszafojtod addig az időig, amíg majd a házasság szentségében a teremtő Isten fönséges tervei szerint használhatod: napsugaras, boldog családi élet forrásává alakul az egyébként romboló nemi erő.

A lelki tisztaság győzelmes erőt ad az emberi akaratnak minden alacsonysággal szemben; azért a tisztaság igazi alapja a szilárd jellemnek. A tisztaság teremt egész férfiakat. Aki önmagát legyőzte, azt senki más legyőzni nem tudja! Az őskereszténység hősi vértanúi éppen nem véletlenségből voltak oly gyakran szűzi életűek is s kapták meg a gyönyörű jelzőt: Virgo et martyr.

Luzernben gyönyörű emlékmű áll (Thorwaldsen műve) annak a hétszáz svájcinak tiszteletére, akik a francia XVI. Lajos védelmében estek el; egy haldokló oroszlán jobb lábával a Bourbonok liliomos címerét védi s alatta a felírás: Helvetiorum fidei et virtuti, «a svájciak hűségének s bátorságának».

Édes fiam! A te lelkedben is ott illatozik a tisztaság lilioma, melyet ha megőrzel, nem Thorwaldsen állít neked emléket, hanem harmonikus, boldog életed lesz érte a jutalom.

Gyönyörű virágba borulása egy reményteljes fiatal életnek! Egy örökkévalóságra született emberi léleknek mennyei magaslatokba ívelődő reményei, vágyai, érzése! Ó, mily szép a tiszta nemzedék! «Nincsen semmi méltó ellenértéke – kiált fel a Szentírás – a mértékletes léleknek.» (Jéz. Sir. 26,20.) «Lelki tisztaság minden szépnek kútfeje» (gróf Széchenyi István: Eszmetöredékek 36.).

Ó, ha tudnák a fiúk, mily csodás erőforrás a sértetlenül megőrzött lelki tisztaság, dehogyis dobnák azt el maguktól oly könnyelműen!