1. Hiszünk-e a lélek hatalmában?
Tudjuk-e, hogy a lélek több, mint a test? S a tiszta szellem több, mint a földhözragadt, anyaghoz kötött emberi lélek? Hisszük és megdöbbenünk, ha megértjük. Megdöbbenünk arra a gondolatra, hogy egy nálunk sokkal magasabbrendű, nemesebb, erőteljesebb szellem, angyal vigyázza minden lépésünket, óvja életünket. Keressük a legnagyobb zsenialitást, a legtündöklőbb szellemi fényt az emberiség történetében. Megtaláljuk Aquinói Szent Tamás személyében. Hatszáz év óta az ő asztalának morzsáiból él a keresztény hittudomány. És milyen dicsérő jelzővel illetjük ezt a legnagyobb egyháztanítót? „Doctor Angelicus” – angyali tanító. Keressük a legforróbb szeretetet, amely csak e hideg földön lángolt. Megtaláljuk Assisiben, a csodálatos Szent Ferencnél. És milyen névvel illetjük? Angyali, Szeráfi Szent Ferenc! Így beszélnek már a szentírási szereplők is. Mikor Dávid királynak nagyon szépet akar mondani a Thékua városába való asszony, így szól hozzá: „Királyom, te olyan bölcs vagy, mint Isten angyala.” (2Kir 14,20) Egyes bölcselők, túlzottan, még tovább mentek. A mennyei boldogságot is az angyalok látásába helyezték. Ennek a különös véleménynek nyoma megvan a dél-francia szerelmi költészetben, mikor a kedves olyan, mint egy angyal. – És ki felejtené el Beethoven csodálatos operájában, a Fidelióban Florestan felkiáltását, aki csodálatos, önfeláldozó, jóságos feleségének, Leonórának nem tud szebbet mondani, mint ezt:
– Leonóra, te angyal, ó angyal Leonóra! Az emberi zsenialitás legmagasabb foka, a szívjóság legforróbb áradása sejteti meg velünk, mi is az az angyal. Prohászka így ír róluk: „Gyönyörű, kedves, hatalmas élet ez! Felszabadult élet, mely csupa intelligencia, csupa fény, csupa erő!... Mikor a Szentírás szemünk elé akarja állítani, hogy mi az igazi szép és ragyogó, az angyalokat mutatja meg nekünk.” (Ö. M. 17,271) S ez a csodálatos lény minket szolgál! Reánk vigyáz! Nem jutalomért: hiszen már az örök boldogságban van, onnan többé ki nem eshetik. Nem tettvágyból és unalomból: hiszen Istenben és Istennek él, mennyei fényességben! Csak leereszkedő, önzetlen, kegyes szeretetből. Láthatatlanul, legtöbbször köszönet és hála nélkül. Elszorulhat a szívünk, szégyenkezhetünk: az őrzőangyal mindig ránk gondol és mi milyen keveset gondolunk őrá! Egyedül Isten tudja, hányszor voltunk már életveszedelemben és az angyal mentett meg.
2. Követhetjük-e az őrzőangyalok példáját?
Lehetünk-e testvéreink angyalai? a) Betegek angyalai. Az ég angyalai leszállnak a siralomvölgyébe, hogy minket, nyomorult bűnösöket szolgáljanak. Mi le tudunk-e szállni vidám egészségünk, gondtalan életünk egéből, hogy beteg, öreg, tehetetlen rokonoknak, idős, szegény nénikéknek, nagyszülőknek segítségére legyünk? Fel tudunk-e áldozni egy-egy negyedórát szabadidőnkből, felolvasni egy keveset a fájósszemű, elhomályosodó szembogarú öregeknek? Tudunk-e takarítani, rendezkedni a betegszobában, hogy méltóan hívhassuk oda az Úr szolgáját a Legszentebbel? Egy-egy faluban egyszerű, szegény parasztleánykák valóságos őrangyalai a betegeknek. Minden házat ismernek, mindenhová eltalálnak, tudják, hová kell anyagi, hová kell lelki segítség, és bár maguknak semmijük sincs, mégis megtalálják, megszerzik mások számára.
b) Angyalai vagyunk-e a kisebbeknek? Szívesen vagyunk-e közöttük? Készülünk-e így is az édesanya, a tanítónő, az irgalmas nővér szent hivatására? Megvédjük-e őket a rossz példától, a mételytől, a lelki fertőzéstől? Adunk-e a kezükbe szentképet, jó olvasmányt? Beszélünk-e velük a jó Istenről? Hintjük-e a jó magot jártunkban-keltünkben? A szív bőségéből szól a száj. Ha szívünkben az Isten, könnyű lesz sokszor és természetesen, kedvesen beszélni róla. c) Angyalai vagyunk-e a szegényebbeknek? Tudunk-e gyöngéd szívvel, megalázás nélkül segíteni? Tudunk-e legalább tanácsot adni, ha már kalácsot nem is adhatunk? Iparkodunk-e munkát, elhelyezkedést szerezni családapáknak, özvegyasszonyoknak? d) Angyalai vagyunk-e szomorúaknak, gyászolóknak, üldözötteknek? A részvétlátogatás csak társadalmi, gépies aktus-e számunkra, vagy értelmet adunk-e neki cselekvő szeretetünkkel, gyengéd tapintatunkkal?
e) Angyalai vagyunk-e tudatlanoknak? Felvilágosítással, magyarázattal, útbaigazítással szolgálunk-e nekik? És főképp, angyalai vagyunk-e a bűnösöknek, tévelygőknek? Őrzőangyalunk nem hagy el, ha bűnbe estünk. Segít felkelni, igyekszik bánatra indítani. Tehetetlen haraggal, keserűséggel nézzük-e a bűnt, vagy a szeretet diadalmas erejével próbálunk ellene tenni? Megfogadjuk-e az Apostol tanácsát: „Ne engedd, hogy legyőzzön a rossz, hanem győzd le a rosszaságot jósággal!” (Róm 12,21) Jóságos őrzőangyalom, nem tudom neked visszafizetni védelmedet, kegyességedet. De akin én segíteni tudok, szentül fogadom, azon akarok is segíteni. Én is, mint Szent Jób, úgy akarok a földön járni, hogy halálom óráján mondhassam magamról: „Velem volt az Isten... A haldokló áldása szállott rám, megvigasztaltam az özvegy szívét. Szeme lettem a vaknak, lába a sántának, atyja voltam a szegénynek, s ügyére gondot viseltem.” (Jób 29,13)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.