Sohase henyélj! (A tiszta férfiúság 45. rész)

 

Nem hiába nevezik a henyélést az ördög párnájának. Én sem tudlak eléggé figyelmeztetni, hogy soha tétlen ne légy. A vakációban sem.

Mikor a hegyek közt barangolok, mindig megilletődve mélázok el egy-egy rohanó, tajtékzó hegyipatak partján. Micsoda munkát végez ez a kis víz! Hogy fúrja magát a föld alatt! Hogy porlasztja a sziklát, hogy készíti, ássa medrét! Nincs nyugta, nincs egy percnyi pihenése! És bár sáros földből ered és sziklákon zúzódik porrá, – vize mégis mily gyönyörű, kristálytiszta itten! Hanem aztán mikor beér a kényelmes lapályra, ahol már magától megy minden, ahol már «nincs sok dolga», ott ellustul, ellaposodik, elposványosodik. Arról pedig jobb nem is szólni, mily kakas, férges, bűzös pocsolya lesz a legtisztább patakból is, ha vize megáll egy tómélyedésben.

A tétlenség, a mozdulatlanság a halál jele a természetben s a züllés elősegítője a lelki életben is. Amíg az ifjú komoly munkával fúrja, porlasztja az élete útjában álló sziklákat, amíg odaadó munkával töri magának a szép jövő medrét, addig lelki élete is könnyebben tiszta maradhat. De ott már közeli a bukás veszélye, ahol a fiatal életerő komoly munka helyett az unatkozás és semmittevés tavában tétlenül vesztegel. «Wer rastet, rostet», aki henyél, megeszi a rozsda. Ovidius nem hiába állapította meg: «Venus otia amat», az erkölcstelenség táplálója a semmittevés.

Mikor nagyon heves kísértés támad reád és félsz, hogy nem fogsz tudni ellenállani a bűnnek, az is segítségedre lesz, ha nem maradsz magadra. Állj fel azonnal, hagyd el a szobádat és menj emberek, szüleid, testvéreid közé. Még a különben könnyelmű Ovidius is ezt ajánlja:

 

«Quisquis amas, loca sola nocent, loca sola caveto!

Quo fugis? In populo tutior esse potes».

 

Ugyanezt ajánlja egy másik distichon: Ha Vénus (az erkölcstelenség) arca elé kerülsz, mit tégy? Ne ülj, hanem menj el helyedről, járkálj, nehogy elvessz miatta.

«Quid facies, facies si Vcneris veneris ante?

Ne sedeas, sed eas; ne pereas per eas!»

 

A malomkő vagy jó búzát őröl, vagy ha nincs búzája, önmagát őrli; az emberi lélek is önmagát rontja, ha nem foglalod el jó munkával. Különösen légy tehát résen a nagy vakációban, amikor sok fiúnak nemcsak a bőre sül feketére a naptól (ez nem baj, ez egészséges), hanem a lelke is fekete lesz az erkölcsi piszoktól. Akárhány fiú lelki romlása a nagy szünidő unatkozásaiban kezdődik, amikor azt mondja, hogy «semmit sem csinál». A mitsem cselekvő rosszul cselekedni tanul; és nagyon igaza van a Szentírásnak, mikor azt mondja: «A semmittevés sok gazságra tanít!». (Jéz. Sir. 33,29.) Különösen veszedelmes a tétlenség az ebéd utáni pihenés alatt, mert az étkezésnél nyert erőtöbblet könnyen bűnre visz; ilyen- kor kínálgatja az ördög legjobban a bűn tiltott almáját. Éppígy vigyázz, – hogy betegséget kivéve – ébren ne feküdjél az ágyban, mert a meleg izgatja a hátgerincedet s ezáltal ösztöneidet. Nem hiába tartja a közmondás, hogy «az ördögnek van rá gondja, hogy dolgot adjon azoknak, akiknek nincsen dolguk». Az emberi lélek folyton munkát akar, folyton tevékenykedik és ha a fiú «semmit sem csinál», akkor már rendesen bűnt csinál, mert a tétlenségre kárhoztatott életkedv erkölcstelen kelevényekben fog kifakadni. Aki elfoglalni nem tudja magát, azt megrohanják a rossz gondolatok. A gondolatból lesz a vágy, a vágyból a tett, tettből a romlás, züllés. «Munkásság az élet sója, romlástól amely megójja» (Tompa). Ezért ösztönös hajlamaid követelőzéseit fojtsd munkába. Tehát – bármivel – de mindig foglald el magadat!

 

 

Minden fiúnak legyen valami különösen kedves passziója, amelyben legtöbb öröme van, s amelyben felhasználja a benne most túláradó élet erejét. Az egyik szenvedélyes növénygyűjtő, a másik lombfűrésszel, a harmadik szerszámokat fúr-farag. Ez fizikai kísérletekkel szeret bajlódni, az fényképezéssel. Ez galambokat vagy házinyulat tenyészt, az ásványokat gyűjt, a kertben munkálkodik. Egyik szeret idegen nyelveket tanulni, másik zenélni, könyvet kötni, rádiózni stb.

Minden egészséges ifjúban van bizonyos erőfölösleg. Már most akiket elragad a világ árja, azok bűnökben tékozolják el erejüket. Akik ellenben okosan gondolkoznak, tudják, hogy a költségvetésben mutatkozó «többletet» semmi téren sem kell éppen eltékozolni, hanem lehetséges azt más rovatba áttenni s más, értékes munkát végző energiává átalakítani. Minél erősebben kellene tehát küzd éned ösztöneiddel, annál nagyobb lelkesedéssel vesd rá magad a munkára; feszülő életerődet valósággal öld bele a munkába. Hiszen ezzel jövődet is legjobban készíted elő.

Szeresd a természetet.

Aztán azt is megkérdezem tőled: Szereted-e a szabad természetet?

Minden ember kimeríthetetlen örömet találhat a természet szépségeiben; de kinek lelkét tudná tisztább örömökkel eltölteni a természet virágzó beszédes pompája, mint az emberi nem virágjáét, az ifjúságét! Hát szereted-e az erdők egészséges tiszta levegőjét kitágult tüdővel szívni magadba? Szereted-e puszták rónaságán ballagó csendes ér partján figyelni a bogárdöngést? Szeretsz-e duzzadó, zöld virágszőnyeg puhaságán feküdve belemosolyogni a simogató napsugárba? Szereted-e bokrok alján elmélázva hallgatni a fülemüle csattogását, pacsirta trillázását, csalogány sírását? Szeretsz-e mélyrelátó szemekkel hosszasan belefeledkezni a tengerszemek kristályos mélyébe és elgondolkozva sóhajtani: íme, ilyen kristályos lehet az én lelkem mélysége is! Szereted-e csobogó patak lágy ritmusára ringatni lelkedet? Szeretsz-e versenyt énekelni a duruzsolva mókázó fürge szellővel? Szeretsz-e tüzesre pirult arccal kapaszkodni sziklás hegytetőkre és ott a fellegbe ágaskodó bércek csúcsán víg dalban elkiáltani lelked túláradó boldogságát? Szereted-e a természetet? Vagy inkább szívesebben koptatod nap-nap után a korzó aszfaltját és szívod az utca poros levegőjét?

 

 

A diákélet úgyis sok szobázással jár. A folytonos szobázás pedig elgyöngít lelkileg is. Hát ha alkalmad nyílik rá, csak minél többször ki a szabadba, erdőkbe, hegyekre! Az egészséges fiú nem tud nyugton maradni a völgyben, mikor hegyet lát maga előtt.

Hiszen vehetted észre, hogy ha tüdődet, szívedet, idegedet átitattad az erdő friss fuvalmával, egypár napig a tanulás is könnyebben ment. Nemcsak testi egészségedet erősítetted, hanem lelki energiád is ruganyosabbá, ellenállóbbá lett.

Az a fiú, aki nem tud részt venni társai jókedvű játékaiban, hanem mogorva elmélázással húzódik félre tőlük, menjen orvoshoz, mert beteg a teste, vagy még inkább keressen egy jó lelkiatyát magának, mert beteg a lelke. Nevetséges dolog, mikor a felnőtt ember gyermekesen viselkedik, de sokkal nevetségesebb, ha egy ifjú tettetett érettséggel s fontoskodó nagyképűséggel majmolja az öregeket.

Azok a fiúk, akik tüzes játékokkal, víg nótával verik fel az erdők csendjét, kiknek ezüstös kacagás csengettyűzik végig soraikban, százszor kedvesebbek nekem azoknál, akik a fős utca korzóján koptatják az aszfaltot, vagy kedvetlenül, szomorkodva, savanyúan ülnek otthon az ablak mögött, derékba roppant álmok terhe nyomakodik lelkükre és ki tudja, min törik a fejüket.

Hát csak minél többet ki a szabadba! Lessed a patak csacsogását, források moraját, szarvasok vonulását, rigó-kiáltást, sas repülést. Nézz bele az őzike szemébe, hallgasd ki a madarak beszédét, öleld szívedre tárt karral az egész csillagos égboltot és csendüljön ajkadról a cserkészek gyönyörű éneke:

 

Bennünk a jó Isten lakik,

Erőnk, Urunk, vezérünk;

Kemény, acélos tisztaság

Tüzében ég a vérünk!

 

Az én ideálom az egészséges, jókedvű, tejfrissen fiatal, erőtől duzzadó, dobogó szívű, repeső, csattogó lelkű, szívből kacagni tudó, eleven, de – finom erkölcsi érzékű diák, aki bízik magában, de el nem bízza magát!