A fájdalom elviselése (A tiszta férfiúság 43. rész)

 

Edzzed testedet.

Aztán erősítsd sokat testedet is! A helyes testedzés lelkedet is erősítheti, mint viszont az erkölcsi elbukásoknak akárhányszor a test gondozásának elhanyagolása az oka (például a szenny megtűrése magunkon, túl puha, vagy túl meleg ágy, túlzott táplálkozás, elgyengült idegzet). Szeresd az egészségre nem veszélyes és számodra könnyen kínálkozó sport valamennyi fajtáját. Sokáig ne ülj egyfolytában, ez zavarja a vérkeringést. Jelszavad legyen: testedet mindennap jól kifárasztani! Legyen rá gondod, hogy mindig kifáradtan térj nyugovóra, hogy az ágyban minél hamarabb elalhass. Sok bűnnek kezdete éppen az ágyban ébren-heverés volt. Sportolj, nemcsak erős izmokért, még kevésbé azért, hogy atléta légy, nem mások lepipálásáért, hanem abban a meggyőződésben, hogy az egészségesen kifejlett test sokkal alkalmasabb eszköz a lélek magasztos törekvéseinek eléréséhez, mint a beteges, vézna test, és hogy aki ügyesen elfoglalja magát rendes teendőivel, sokkal kevesebb baja lesz rendetlen vágyaival. Az erőteljes, nélkülözésekhez szokott, edzett ifjú test igen hasznos természetes védelmi eszköz az elpuhultság bűne ellen, Tehát ne azért sportolj, hogy profi birkózóbajnok vagy versenyfutó váljék belőled, hanem a sportolásnál egyetlen célod legyen: annyira vinni, hogy testem minden porcikája szót fogadjon akaratomnak!

 

 

A ruhákkal se kényeztesd el magadat. Ha látok ifjakat, akik mindennap aggódva lesik a hőmérőt, szelet, esőt, havat, napsugarat, hogy: «ma ezt a Jäger-inget veszem fel, most még egy szvetter is kell rá, no még sál, mert olyan szeles idő van, most egy sárcipő, most két felöltő» stb., – ha ilyeneket látok, nem tehetek róla, de mindjárt gyanakodni kezdek az erkölcsi tisztaságuk iránt. Az edzett, ifjú test többet melegít, mint a legdrágább prémes bunda; de aki fiatal erőit erkölcstelen cselekedetekkel pocsékolja, ne csodálkozzék, hogy idegei, bőre, véredényei nem működnek rendesen, hogy minden léghuzat megárt neki, hogy a fertőző betegségek hamar zsákmányul ejtik s hogy még a prémes bunda alatt is didereg.

Csodáljuk a hőskor embereit, mily nagyszerű tetteket tudtak véghezvinni. De honnan volt izmuk ezekhez? Nem tékozolták el bűnben fiatal erejüket! Tudod, milyen ifjúból lesz nagy ember? Senkiből másból, ma is csak abból, aki – a régi Horatius receptje szerint – tűr, tesz, izzad, dolgozik, s tartózkodik az erkölcstelenségtől:

 

Multa tulit fecitque puer, sudavit et alsit,

Abstinuit Venere et vino ...

 

Kacagó jókedvben vitorlázó diáktársaságot hirtelen vihar lepett meg egyszer a Balaton közepén. Tiszta ég alatt indultak el Földvárról s a nagy vidámságban észre sem vették, hogy Badacsony fölött lassankint komorrá borul az ég. De egyszer csak a zalai part mentén Badacsonytól Tihanyig vékony haragoszöld csík borzolódik fel a víz tükrén, végigsüvít az első szél rohama s a következő percben porrázúzott hullámtajték millió gyöngyszeme záporozik az úszónadrágos fiúkra ...

A fiúk tanácstalanul, ijedten néznek össze ... egyikmásik elsápad, a többiek meg össze-vissza rendezkednek. Csak az egyik fiút ismerem a társaságból; az az én diákom, Józsi, a hótiszta lelkű VII.-es gimnazista. Ő nyeri vissza elsőnek lélekjelenlétét. A többiek még révedezve kapkodnak; Józsi már a kormányhoz ugrik s a dübörgő szelet is túlkiáltják parancsszavai: «Fiúk! Most mindenki azt tegye, amit én mondok, különben elveszünk. Azonnal reffeljetek!... Úgy... Pista ereszd, le a pickfallt, úgy ... most a klaufallt!... Miklós, csavard a vitorlát a bummra!...» A szél zenél a drótkötelek között, a kis hajó döngve csapódik a hullámokra, s recseg-ropog minden eresztékében. Most nagy hullám csap át a kis jollén, a fiúk csuromvizesek lesznek. Mindegy! Józsi két kézzel markolja a kormányt és tovább kiabál: «Miklós! Húzd beljebb a schottot.., még ... úgy, jó .., Pista! Merni, merni, már tele vagyunk vízzel ... No most... vigyázzatok ... Vira! A kis hajó nagyot fordul, s egész féloldalt dől, amint a szél belerugaszkodik a vitorlájába. «Hüh! – kiált Józsi. – Elszakadt a nagyschott... hamar, eresszétek a nagy vitorlát! ... Pista, kapcsold ki a klüvert... úgy ... kapcsold az árboc mellé!...» És a kis jolle recsegve-ropogva, de az irányt megtartva, biztosan törtetett a tomboló orkán közepén, zúgó habok fölött a földvári móló felé ...

A parton aztán nagyot lélegzettek a fiúk!

Ki az, aki legbátrabb volt az egész társaságban? Az én tisztalelkű diákom. S ki az, aki még náthát sem kapott másnap? Megint az én tisztalelkű diákom, akit bűnben el nem pocsékolt életereje fűtött a hideg záporban.

«Add át kardodat!»– követelték a legyőzött Skander bégtől. «A kardot odaadom – felelte –, de nem a kardban, hanem a karban van az én erőm titka, nem is a karban, de a vérben.» A tiszta, erkölcstelenséggel meg nem fertőzött, egészséges vérben!

Legyen tehát ideálod Bouillon Gottfried, a híres keresztes lovag, aki mikor a háborúban ellenfelét egyetlen kardcsapással egész a ló nyergéig kettévágta, magasra emelte kezét és felkiáltott: «Ezt a kezet tisztátalanság bűne soha be nem szennyezte!»

A fájdalom elviselése.

A testi-lelki fájdalmat, szomorúságot is tanuld meg erős lélekkel elviselni. Nem az illik a férfijellemhez, hogy életünk kisebb-nagyobb kellemetlenségei vagy a sors kemény ökölcsapásai alatt fogcsikorgatva nyögjünk és kénytelen-kelletlen tűrjük azokat, hanem hogy ezeket is feldolgozzuk szellemileg és az ezekből merített erőket is beállítsuk lelki eszményeink harmonikus kialakításába. Ha a fogad fáj, ha beteg vagy, ha valami nem sikerült kedvedre, ha igazságtalanság, mellőzés ér, ha méltatlanul kikaptál, – ilyenkor se légy letörött, szomorú. Már a pogány Epiktetos rájött, hogy az erény útja az önmegtagadás és szenvedés. «Abstine, sustine!» – ez volt a jelszava. Hiszen az bukik el legkönnyebben a bűnben, aki a benne rejlő erőkkel, ösztönökkel szemben passzív nemtörődömséggel viselkedik. Te tehát igyekezzél aktív, cselekvő erővel belenyúlni életed minden eseményébe; ha csapás ér, ha beteg vagy, ha mellőztek, ha méltatlanul bántak veled, ne keseregj miattuk, ne harapdáld az ajkad, ne szorítsd ökölbe a kezedet, hanem igyekezzél mindebből is hasznot húzni. Has: nőt? Hogyan? Szomorúságodat állítsd bele lelked nevelésébe. Mikor nehéz kalapács csattog a tüzes vason, akkor alakul formába az acél; s mikor az élet brutális ütései suhognak reád, te se szenvedj ezek alatt lemondó tehetetlenséggel, hanem emeld magasba homlokodat és dolgozd fel ezeket a csapásokat magadban kitervelt eszményi jellemed kiformálásához. Aki így megtanult lelket önteni még a testi élet eseményeibe is, nem fogja testi hajlamai kedvéért lelkét soha elárulni.

Ami munkához csak hozzányúlsz, oly jól végezd, amennyire csak telik tőled. «Age, quod agis!» Ha már egyszer keserves és nehéz az élet, legalább ne keserűséggel hordozd a megpróbáltatást (amit elkerülnöd úgy sem lehet!), hanem a le nem törhető lélek fölényével.

Ne hidd, hogy a fájdalom nevelőerejének tudatos fel- használásával fiatal éveid örömeit megrontod. Sőt; acélos páncélt szerzel jövendő életedre.

Tanulj – főleg a makacsságra hajló kamaszkorban – mások akarata előtt meghajolni, bármily nehezére esnék is makacs természetednek.

Becsüld meg testedet, de ne kényeztesd el. Gondolkozzál testedről Assisi Szent Ferenc mélyértelmű mondása szerint, aki testét «szamár testvér»-nek nevezte. Tehát «testvér», nem ellenség; az életben útitárs, értékes kincs, mint amilyen értékes társa az olaszországi vándornak a szamár; de bizony mégis csak «szamár», tehát nem úr, nem parancsolásra, hanem engedelmességre hivatott szolga. Aki testét túlságosan becézgeti, folyton étellel vagy nyalánksággal tömi, aki követelőző gyomrától semmit megtagadni nem tud, abban természetesen a test lesz úrrá a lélek fölött. Mondd csak, fiam, mit szólnál ahhoz, ha egy szép napon kimennél az utcára és álmélkodva látnád, hogy a kocsisok be vannak fogva a fiáker elé s a lovak ülnek a bakon?! Vigyázz, ne ültesd trónra magadban azt az anyagi természetet, amelynek engedelmesség a rendeltetése s ne fogd igába az uralkodásra hivatott királyi lelket!