2016. november 29., kedd

Mi értelme az életnek? – 3 szerzetesnő válaszol


• Ha valóban tudni akarod, mi értelme az életednek (nem csak kitalálni valamit, 
vagy legyinteni rá), akkor térdelj le, és kérdezd meg Istentől. Teljes szívedből. 
Én is ezt tettem. Fiatalként az agnosztikus imáját imádkoztam: „Isten, ha létezel, 
kérlek, válaszolj, mert nem tudom, miért élek.” Isten hűséges. Válaszolni fog. 
Biztosan. „Ha kerestek, megtaláltok, föltéve, hogy szívetek mélyéből kerestek.” 
(Jer 29,13)

• Az életemben tapasztaltak alapján az a meggyőződés alakult ki bennem, hogy 
az élet értelme valójában az a folyamat, melynek során elfogadjuk, hogy Isten 
végtelenül, tökéletesen szeret minket, nem azért, amit teszünk, hanem azért, 
akik vagyunk. Sokan járunk-kelünk úgy, hogy közben fogalmunk sincs arról, 
hogy a világ Teremtője szenvedélyesen szeret minket! Hiába hívogat
 folyamatosan a vele való kapcsolatra, nem veszük tudomásul a jeleit. Minél
 inkább hinni tudjuk, hogy szeret, annál több lesz bennünk is a szeretet mások
 felé. Másokat szeretve rájövünk, hogy Isten szeretete nem valami külön 
buborékban létezik, hanem a hétköznapi apró dolgokban, a szeretetből hozott 
döntésekben.






























• Az élet értelme egyszerű: az, hogy élünk. És örökké élni fogunk. Ezért mindent 
lelkesedéssel, szándékkal, céllal, kegyelemmel és örömmel tegyünk, hogy 
egyesüljünk az élet Urával, aki nekünk ajándékozta, majd feltámadásában 
megújította életünket. Isten Lelke az igazi életünk.

christianae.wordpress.com

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.

Kukkants be egy apácazárdába! Több száz éve senki sem látta, mi van belül

Olyan dolgot osztunk meg veletek, ami Magyarországon eddig még sosem volt látható. Az alábbiakban több olyan videót közlünk, mely megal...

Népszerű bejegyzések