2016. augusztus 1., hétfő

Beszéded is elárul téged...


Isten emberei Jézus Krisztust hirdetik, magukról legfeljebb akkor beszélnek, ha rákényszerülnek. Ám ha jól figyelünk igehirdetésükre, Krisztusról szóló szavaikból kihallhatjuk Krisztushoz való ragaszkodásuk sajátos stílusát, lelkiségük karakterét. Barsi Balázs atya írása.

John Henry Newman prédikációira legelőször is mélységes intellektuális becsületesség és alázat jellemző, mellyel a hit igazságaihoz közelít. Nem csoda, hogy a halála után érte bemutatott gyászmisén Manning bíboros Newman életpéldáját a legerőteljesebb, legmeggyőzőbb beszédének nevezte, amikor ezt mondta: „Minden szónoklat között a nemes és szép élet győz meg leginkább, s mi éreztük ennek hatalmát.” 

John Henry Newman prédikációi, az anglikán korában elmondottakat is beleértve, mindenestül katolikusak. Katolikusak nemcsak abban az értelemben, hogy nincs bennük semmi, amit a Katolikus Anyaszentegyház ne vallana, hanem mindenekelőtt abban az értelemben, ahogyan ő a hit igazságainak ősiségéhez ragaszkodott, mindent az apostoli hit forrásaihoz vezetve vissza. Ezért lehet tanítása korunkban is érvényes és hatékony. 

Newman atya beszédeiről elmondhatjuk, hogy erőteljesek, talán éppen azért, mert nincs bennük semmi öncélú, magamutogató és fellengzős. A kortársak szerint Newman egyszerű szavakkal, minden szónoki hévtől mentesen, halk és nyugodt hangon prédikált. Mégis, amikor a szószéken állt vagy bibliaórát tartott, olyan erővel hatott a lelkekre, mintha a fölséges Isten színe előtt állna, sőt mintha emberi lénye el is tűnt volna, és maga Isten szólt volna az ő szavai által.

Az atya szerint Krisztus követőinek nem szabad sem hazug, sem meggondolatlan, sem hiábavaló és üres szavakat mondaniuk, hanem valahányszor megvallják hitüket, imádkoznak, beszélnek vagy tesznek valamit, annak őszintének és hitelesnek kell lennie, jóllehet tisztában van vele, hogy „semmi nem olyan ritka, mint a becsület és az őszinteség; olyannyira, hogy aki valóban becsületes, az már tökéletesnek számít”. Majd hosszan sorolja Urunk Jézus azon kijelentéseit, melyekben Megváltónk óva int a felszínes vallásosságtól és a könnyelműen tett fogadalmaktól.  

Kijelenti, hogy ezt a keresztényeknek annál inkább meg kell szívlelniük, mert a kor, melyben élnek, a fogadkozások kora. Rögtön hozzáteszi: „Joggal mondhatjuk persze, hogy minden kor a fogadkozások kora. Bizonyos tekintetben kétségtelenül, de napjainkban sajátos értelemben, mert most az egyéni fogadkozások idejét éljük. Mostanában (ha tetszik, ha nem) annyi a magánvélemény, annyi a fenntartás és a nézetkülönbség, annyiféle az igehirdetés meg a tanítás, annyi az értelmi szerző, hogy az szükségképp együtt jár az egyéni meggyőződéssel, felelősséggel és a maga sajátos módján nyújtott elégtétellel.” Nem kevésbé élesen fogalmaz Newman az ún. közvéleményt illetően: „… mi sem jellemzi jobban az ürességet, mint ahogy fontos kérdésekben a nagy többség általában ítéleteket alkot. Kialakul egy közvélemény ilyan kérdésekben, amelyekről a véleményt formálók éppoly kevéssé hivatottak nyilatkozni, mint a vakok a színekről – nevezetesen azért, mert a szóban forgó kérdések nekik soha semmilyen fejtörést nem okoztak. Olyan időket élünk, amikor mindenki köteles vélemény formálni minden kérdésben – legyen az politikai, társadalmi vagy vallási –, mert az valamilyen befolyással lehet a döntéshozatalra, jóllehet a nagy többség teljességgel alkalmatlan arra, hogy részt vegyen benne.”

Itt mutatkozik meg Newman igehirdetésének negyedik sajátossága: újra és újra zseniális érzékkel tapint rá a felületesen hívő ember problémáira, és leplezi le azokat az ellentmondásokat, melyek a magukat kereszténynek nevezők gondolkodásában és magatartásában jelen vannak. Tudja, hogy ahhoz, hogy megtérésre vezessen, nem elég, ha hittel és meggyőző erővel mutat rá az evangéliumi eszményre, hanem arra is szükség van, hogy langyos életvitelünket szembesítse az Evangéliummal. Newman azonban nem lenne Newman, ha itt megállna, ha beérné a leleplezéssel és szembesítéssel. Ő ennél mindig tovább megy: fölemel és utat mutat. Nem menti fel a gyengét és megalkuvót, nem is emberi vigasztalással szolgál, de még csak azzal a kegyes hivatkozással sem éri be, hogy „Isten irgalma végtelen”, hanem a kegyelem mű- vét keresi, és azt állítja hallgatósága elé példának. Majd pedig arra mutat rá, hogy Isten erejének segítségével, az ő kegyelmével együttműködve mi magunk hogyan tudunk Isten előtt igazmondóvá válni. Nem állítja, hogy csak akkor beszélhetünk Isten nagy dolgairól, ha már maradéktalanul megértettük és szívünk teljes mélységével átéreztük őket, hiszen „hosszú időt igényel úgy érezni és érteni a dolgokat, amint vannak; ezt csak fokozatosan tanulhatjuk meg. (…) Az a puszta tény, hogy nagyobbat mondunk, mint amekkorát átérzünk, még nem szükségszerűen bűnös dolog. Szent Péter sem foghatta fel teljes súlyát annak a vallomásnak, hogy »Te vagy a Krisztus«, mégis boldognak neveztetett. Jakab és János gondolkodás nélkül, mégis ártatlanul mondták, hogy »képesek vagyunk«. Mi folyton többet ígérünk, mint amennyit teljesíteni tudunk, és Istentől várjuk, hogy képessé tegyen rá. Ígéretünkkel egyben könyörgünk is azért, hogy megvilágosítson, és erőt adjon hozzá. (…) Nem annak a szavai válnak vétkesen üressé, aki többet mond, mint amennyit érez, hanem azé, aki mást mond, mint amit érez.”

 „Egyetlen helyes út van: az, amelyen Isten közelít a világhoz. Igyekezz hozzá Isten útján közelíteni. Igyekezz úgy szemlélni a dolgokat, ahogy Isten szemléli őket.” (...) „Nem feltétlenül szükséges hangoztatni, kizárólag hitvallás vagy tanítás formájában, ám annál inkább a szívünkbe kell zárni. Hogy valami igaz, az nem arra ad okot, hogy beszéljünk róla, hanem arra, hogy megcselekedjük, hogy hatása alatt legyünk, hogy belül a magunkévá tegyük. (…) Igyekezzünk komolyan venni, amit mondunk, és azt mondani, amit komolyan veszünk. Igyekezzünk tisztában lenni azzal, hogy mikor értettünk meg egy igazságot, és mikor nem. Amikor nem, azt bízzuk a hitünkre, és valljuk is meg, hogy ezt tesszük. Fogadjuk az igazságot tisztelettel, kérve Istent, hogy adjon hozzá jóindulatot, világosságot és lelki erőt, hogy az bennünk gyümölcsöt hozzon.” 

(Vigília)  

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.