Az áldozatos szeretet

 

„Nagyobb szeretete senkinek sincs ennél, mint ha valaki életét adja barátaiért” (Ján. 15,13). 

 

Jézus az áldozatot, mint a mély, nagy szeretet igényét mutatja be. A szeretet áldozatot akar hozni. A szeretet áldozat, odaadás és szolgálat, mindez igaz, erőteljes érzésből fakadva. Mondhatni-e, hogy ez az érzés édes a keserű áldozatban is? Aligha. A szeretetet nem szabad azonosítanom lágy, édes érzelmekkel. A természetben a halál és szenvedés mutatja, hogy az isteni szeretet is odaadást és szolgálatot sürget. Egyik szolgáljon a másiknak, egyik haljon meg a másikért. Ez az igazi szeretet; a lélek virága. Amit a természet kényszer alatt végez, azt mi készséggel tegyük. A halálnál erősebb a szeretet. De azért édes is, lágy is, élvezetes is. Áldozatokra akarom szeretetemet nevelni; áldozatok által akarom megpróbálni; áldozatok nélkül nem bízom benne! 

 

Ez az áldozatos szeretet nincs közvetlenül adva, erre rá kell magamat nevelnem; elsősorban azáltal, hogy Jézust s az ő szeretetének jóságos és nemes szépségét, az ő áhítatát, bensőségét, az ő érzelmességét, megindulását, elérzékenyülését és buzdulását megértem, szóval az ő szép, tiszta, nemes, meleg egyéniségének légkörébe lépek. Ily környezetben a nevelő behatás nem a szón s az intésen s buzduláson fordul meg, hanem a jó értelemben vett „mételyen”, az infekción. Kell a krisztusi érzés klímájába költözködnöm; más klíma megrontja szervezetemet, beteg s gyönge leszek. S ha ez érzést eltanulom, akkor másokra is hatok vele ugyanúgy. Léptesd föl ezt a fölényes lelkületet; az emberek ezt jobban megszeretik, mint a fegyelmezetlen képzeletnek, az élvvágynak, a házasságtörő örömöknek mámoros világát. Apostolok, papok, szülők, tanítók, lélekkel hassatok. 

 

S ha e szeretettől indíttatva életünket is odaadnók, azt ne panaszoljuk föl; az áldozatok, a vértanúságok nem veszteségek, hanem győzelmek és nyereségek. Az élet azáltal lesz mélyebb és tisztább s a rossz nem győz rajta. Bízzunk e szeretetben, az győz. Ha sokan elpusztulnak is az erkölcsi epidémiákban, nagy baj az ugyan, de mi mégis úgy tudjuk, hogy szeretettel segítünk leghathatósabban a világon. Ha sok örvény és szakadék van is, az erkölcsi világ hegyei mégis e szeretetben állnak. Ha a filozófia sok borút borít is reánk, ez a szeretet lesz majd a ködöt emelő napsugár. Ha sok szemét úszik is a közélet áramán, de azért mégis csak e szeretet fakasztja egyre a kristályforrást. E szeretetben bízom, ez lesz az, én erőm is. Tehát nem kímélek sem önmegtagadást, sem áldozatot a több, szebb, erősebb szeretetért. 

Prohászka Ottokár