érte áldozza fel életét is. Máténak hívták. Egy másik ember meg Krisztust látja meg, és rögtön ragaszkodó hívőjévé és társává szegődik élte végéig, és mint vértanú, Krisztusért ontja vérét. Neve Natánael = Bertalan. A gazdag Zacheus életében szintén először pillantja meg Krisztust, és örömében, hálából vagyona felét felajánlja jótékony célra. Egy bűnös leány megismeri Krisztus tanítását, és örökre búcsút vesz a test és vér minden örömétől és keresetétől: Magdolna. Az élvhajhászó, romlott erkölcsű római pogány észreveszi, hogy eddig ravasz, alattomos, sorsát állati megadással viselő rabszolgája egy szép naptól kezdve mosolyogva jár-kel, sokkal pontosabban, lelkiismeretesebben végzi teendőit. Alig ismer rá.
Viszont másutt a rabszolga nem tudta megmagyarázni, hogy ura minden külső megokolás nélkül miért kezd vele emberségesen bánni, őt testvérének szólítani, sőt felszabadítja és ajándékokkal elbocsátja. De talán csak akkor, réges-régen történtek ily csodálatos változások? Krisztus Jézus nevére ma is milliók meghajtják fejüket, temploma előtt leemelik kalapjukat, nagypénteki sírja előtt leborulnak. Személyét kőbe vésik, vászonra festik, zenébe ömlesztik.
A bazilikák, dómok, a falusi templomok és útszéli kápolnák az ő emlékét örökítik meg, éppúgy, mint a Belliniek, Raffaelek, Leonardo da Vincik, Munkácsyak, Danték, Pascálok, Papinik, s í. t. A férfi- és női szerzetek tízezreiben a legkülönfélébb nemzetiségű, fajú, természetű, vérmérsékletű és korú, mindkét nembeli fiatalok és öregek önként, minden kényszer, börtön és rendőr nélkül életük végéig tökéletes engedelmességben élnek, küzdenek, fáradnak és lemondóan áldoznak Krisztus iránti szeretetből.
Melyik bölcseleti, társadalmi, politikai vagy állami intézmény vagy tanítás tudta valaha vagy tudja ma olyan önfeláldozó, egész életüket fizetés, földi jutalom és kitüntetés nélkül a betegeknek, nyomorultaknak, nyomorékoknak, gyógyíthatatlanoknak szentelt lények százezreit elővarázsolni, mint pl. a betegápoló apácák? És ezek miért áldozzák fel magukat ilyen, emberileg érthetetlen módon? Krisztusért teszik!
A hithirdetők tízezrei ma is elvándorolnak a vadak, az emberevők, a bélpoklosok közé, a leprásoknak minden más emberi társadalomtól elzárt ketrec-telepeibe, fizetés, földi jutalom reménye nélkül, feláldozva az otthon kényelmét, nyugalmát, biztonságát, otthagyva szülőt, testvért, hazát. Miért? Krisztusért!
Az egyik ilyen újonnan létesített leprás-telepre keresve-keresett a hatóság orvost, ápolót, szakácsot, kiszolgálót. A rendes fizetések többszörösét ígérték. Mindössze két öreg néni jelentkezett. Erre kérdést intéztek egy francia missziós társasághoz. És versenyezve, egymást túllicitálva jelentkeztek páterek és fráterek és ezek felszólítására apácák is a leprások közé: Krisztusért!
Tessék egyszer december 24-én éjfélkor bármely katolikus templomba betekinteni. Ha ugyan még kapnak helyet. A legrémesebb havazás, dühöngő szélvihar vagy kínzó fagy ellenére is már egész órával előbb sűrű rajokban jönnek férfiak és nők, gazdagok és szegények, hogy résztvegyenek Krisztus születése évfordulójának éjjelén a tiszteletére rendezett egyházi szertartáson. És ezeket mind nem parancsszó, nem kényszer viszi a templomba.
És ez az eset közel 2000 év óta minden évben megismétlődik. Nemcsak nálunk, hanem Betlehemben, New Yorkban, Sydneyben, Japánban, Kínában, az óceáni hajók kápolnáiban és mindenütt, ahol Krisztust ismerik és szeretik. Melyik más, régen született és hozzá bitófán kivégzett ember születésének évfordulójára, tiszteletére, ünneplésére telnek meg a legszebb épületek, még éjjel is, még borzalmas ítéletidőben is?
Tower Vilmos: Van Krisztusunk!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.