„Tehát mit mentetek ki látni? Prófétát-e? Sőt mondom nektek, prófétánál is nagyobbat. Mert ez az, kiről írva vagyon: Ime én elküldöm angyalomat színed előtt, ki elkészíti előtted a te utadat” (Máté 11,9).
A próféta olyan, mint a hegy, kiemelkedő ember; a nagy gondolatok, a lelkesülés embere. Rajta pihen az Isten gondolatainak napsugara; ő állítja meg a szellemi világ felhőit s megindítja az ég áldását a földre… folyamok szakadnak belőle… hűs, erdős illatot lehel. – Hogy készül a próféta? Izaiás leírta a 4. és 5. fejezetben. Tisztulnia kell; az Isten igéje s kegyelme égeti s az Isten lelke tölti el bátorsággal! Tisztulok, bátor leszek, prófétai nyomokon járok… S ha szenved körülöttem a kételkedő s kislelkű világ, azt mondom: így járnak az Isten, a mélység, a bensőség aposztatái; annál inkább akarok ragaszkodni én hozzád, hogy próféta, vagyis az Isten embere legyek. Ó Uram, édes kincsem, szólj hozzám, beszélj velem.
Sőt prófétánál is nagyobb Szent János, mert az „Isten angyala”; tehát Isten követe; ki az ő ügyének él s önérdek nem vezeti; hű szolga mindenben, ki egész életét e szolgálatba fekteti; szárnyai vannak, vagyis lelki készsége van Ura akaratának teljesítésére. S mindez mint erő és szépség jelentkezik benne és rajta. – A lelki értékeket tényleg így kell átélnünk; van erőnk, Isten adja, s ebben percig sem kételkedünk; ezt az erőt éreznünk kell. Ugyancsak legszebb a világon az Istenben megnyugodott s megtisztult lélek; ezt a szépséget és harmóniát élveznünk kell. Ez az érzet szükséges, s nem hogy nem tesz hiúvá, hanem ellenkezőleg
megerősít a jóban.
Szent János végül az Isten embere, ki nagyon szeret, s szerelmétől nem vet ügyet a nem-szerető világra, hanem kiárasztja szíve melegét s másokat is ez utakra terel. A hajnalhasadás kegyelmét hozza nemzedékeknek, sok ily tüzes lélekről mondhatjuk: „Ki az, aki felénk jön, mint a hajnal?” Assisi sz. Ferenc, Szent Erzsébet… hajnalhasadások! Új, csodálatos tavasz vonult be Itáliába Szent Ferenc nyomán, szép lett az erdő, a mező; hangos lett a berek; napsugár és virág dalra ébresztette az embert. Miért? Mert máskép látták, más világításban, a szeretet párázatában látták a világot… hát lelket ébreszt a próféta lelke, lelki szemeket nyit, lelkeket tanít énekelni. Ó szép, édes lélek; miért légy köztünk idegen? Hisz gyáraink kormától mégis nyílik virág, s gépeink zakatolásától mégis énekel a pacsirta, s csak szívünk felejtse-e édes mélységeit? Lehetetlen! Emberek, szeressetek, s ne felejtsetek el élni gépek s gyárkémények dacára.
Prohászka Ottokár
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.