«Most János és a farizeusok tanítványai, kik böjtölnek vala, eljővén, mondák neki: Miért böjtölnek János tanítványai, a te tanítványaid pedig nem böjtölnek? És mondá nekik Jézus: Vajon a násznép, míg a vőlegény velük van, böjtölhet-e?... mikor elvétetik tőlük a vőlegény, akkor majd fognak böjtölni.» (Mk 1, 18). Jézus nekünk menyegző, öröm, ének; a menyegzőn nem a böjtről kell aggódni; Ő nem azért jött, hogy elsősorban böjtre, hanem hogy örömre, isteni érzésre tanítson. Az elhervadt világot nem böjttel kell elsősorban föléleszteni.
Böjt, önmegtagadás önmagában nem cél, hanem csak eszköz; a cél itt ez: fejlesszétek ki magatokban az Istenhez ragaszkodó lelkületet, legyen ez erőtök s örömötök, s ennek fogtok majd tudni alárendelni testet, élvezetet, világot. Az üres formalizmus, az öröm s a lélek nélküli böjtök farizeusi limlom, ez mind nem tökéletesség. Tudtok ti botránkozni Jánoson, aki böjtöl, éppúgy, mint Jézuson, aki nem a böjt szigorában, hanem az isteni érzés szépségében jött hozzátok. — Én mindent e szempont alá foglalok: a böjtöt is engedelmes lélekkel végzem, de csak a több lélekért, a tisztultabb, istenesebb lelkületért.
Prohászka Ottokár
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.