Bátorítás a küzdőknek (A tiszta férfiúság 24. rész)

 

Hadd szóljak hát pár biztató szót azokhoz, akikhez ez a könyvem – sajnos – későn érkezett, akik gyermekes meggondolatlanságuk vagy romlott társaik csábításai folytán már gyöngékké lettek, elestek, talán sokszor is elestek, de most végre föl akarnak állani s győzelemmel akarják megvívni a tiszta élet harcát.

Ezek sokszor megtörve látják, mily nehéz abbahagyni a megszokott bűnt. Néha éveken át küzdenek hősi elszántsággal és mégis vissza-visszaesnek. Szeretnék ezekbe a hősiesen küzdőkbe bátorságot önteni.

Fiam, mégha ismét meg ismét el is esel, már nem az a bűn ez többé, mint régen volt. Az Úr Jézus már tudja rólad, hogy te most már nem akarod (mint régen akartad), hogy már csak a régi szomorú megszokás átka dönt ismét oda, ahonnan minden erőddel, akaratoddal s lelki elhatározás sóddal szeretnél kiemelkedni. Ne félj, ne keseredjél el azért, mert visszaestél! Csak küzdj tovább bátran, csak siettesd azt a végső győzelmet, ahonnan nincs többé egyetlen egy visszaesés sem!

Magam is ismerek sok ifjút, felsőosztályosokat és egyetemistákat, akiket alsós korukban ostoba gyermekésszel romlott barátjuk tanított meg erre a bűnre. Szegények kezdetben csak érdekes játéknak hitték a dolgot, s mikor világos tudatára ébredtek tettük utálatosságának, már ott terpeszkedett rajtuk a megszokás óriási hatalma. De mindegy! Nekivágtak a nehéz küzdelemnek! Sokáig harcoltak. Meg- meg visszaestek. És most tizenht-tizennyolc-húsz éves korukban hősies küzdelemmel ugyan, de diadalmasa győzelemmel élik a tiszta lélek életét, hogy jóvá tegyék, amit gyermeki tudatlansággal vetkeztek. És mily elképzelhetetlen öröm szállja meg az ilyen megtérő lelket! «Mostani életem egy napját nem adnám egész múltamért», – írta nekem egy ifjú megtérése után. Aki idejében visszatér a fehér liliomhoz, a tiszta élethez, annak nem kell félnie az önfertőzés testi káros következményeitől sem: annál hamarább kiheveri a fiatal szervezet a káros hatásokat, minél hamarább történt a visszatérés. «Egy meggondolatlan tett elég ahhoz, hogy boldogságunkat véglegesen megrontsa», – írja Naplójában a nagy Széchenyi István gróf. De bíztatóan mindjárt hozzá is teszi: «Oly mélyre azonban még egy ember sem süllyedt, hogy soha többé jóvá ne lehessen. Minden bűnös fölemelkedhetik». (Napló I. 606. l.)

A fölszabadult sas.

Megrendítő mesét olvastam valahol egy hatalmas sasról. Még fiatal korában gonosz ifjú keze közé került, aki vékony láncot fűzött lábára s kikötötte egy sziklához. Hogy csapkodott, hogy igyekezett, hogy próbált eleinte szabadulni szegény királyi állat, de hiába! Végre is belefáradt az évek óta tartó reménytelen küzdelembe, és a fogság szörnyű tudata egészen úrrá lett fölötte. Egy napon valahogy elszakadt a láncnak egyik szeme, de szegény sas nem vette észre. Csak gubbasztott még heteken át fátyolos szemmel: előtte a nagy ég, szívében a szabadság emésztő vágya, szárnyában az erő, – mindhiába, mert nem tud róla. Ó, csak egy lépést tenne előre! Csak most próbálná meg még egyszer! Csak csapna egyet a szárnyával!

Nézd, fiam, én erősen hiszem, hogy ha bűnhöz láncolt királyfi lettél volna is eddig, mire e könyv végére érsz, szolgaságod láncának szemei meglazulnak.

Hanem azután most előre! Neki a tiszta magasságoknak!

Megjavulhatok még én is? – Igen!

Akarok megjavulni? – Ó, igen!

Hát akkor megkezdem!

Mikor? Majd? Nem, nem majd! Még ma, azonnal!

 

 

Hallottál arról a nagy görög hősről, Achillesről, kit féltő anyja leánynak öltöztetve leányok közt neveltetett, hogy ne kelljen harcba mennie? De mikor Odysseus megfúvatta a palota előtt a harci riadót, és az igazi leányok ijedten rebbentek szét, Achillesből kitört a büszke férfi-természet és fegyverhez kapott. Hát nézd, fiam, mikor majd érzéki ösztöneid ismét vadul rádtámadnak, ne fuss meg gyáván előlük, ne add meg magadat nekik, hanem férfibüszkeséggel, dacosan nézz szemükbe, s vedd föl ellenük a harcot. Bármily régen vergődnél az érzékiség bűneinek fojtogató csápjai közt, üss nagyot kemény ököllel közéjük: Nem igaz! Nem késő! Talpra állok, megindulok hazafelé, haza ... a tiszta élet, a becsületes ifjúkor, az ígéretekkel teljes szebb jövő felé !

 

«Előtted a küzdés, előtted a pálya.

Az erőtlen csügged, az erős megállja.

Tudod-e, az erő micsoda? Akarat,

Mely előbb vagy utóbb, de borostyánt arat.»

(Arany.)

 

Tudod jól, és előre is megmondhatom, hogy ha már régebben rabszolgája vagy ennek a bűnnek, nehezen, talán nagyon nehezen fog menni szabadulásod. Hányszor üli meg majd lelkedet a lemondó reménytelenség, mikor keservesen tapasztalod, hogy javulási vágyad, lelked mélyéből fölszakadt erős elhatározásod ismét és ismét meghiúsult! Szinte kétségbeesve vergődöl jobb belátásod és az óriási erővel reád nehezedő szokás között. Újra elestem és újra, pedig mennyire ígértem, hogy soha többé ...

Az utóbbi évtizedekben egyre több bátor utazó vágott neki az északi vagy déli sark felfedezésének és emberfölötti nélkülözések elviselésével tört előre a beláthatatlan hómezőkön és jéghegyeken át és – célt egyik sem ért. S azért mindig akad új meg új vállalkozó. Pedig ha célt értek volna is, mi haszna lett volna belőle az emberiségnek? Alig több annál az érzésnél, hogy olyan pontra lépett a sarkutazó, ahol ember még nem járt, Ily csekély eredményért nem féltek százszor szembenézni a halállal! Hát akkor szabad-e neked örökös küszködés, ezernyi visszaesés után is ellankadnod abban a küzdelemben, amelyet nem a havas északi sarknak, hanem saját lelked nyugalmának, a tiszta lélek hófehér birodalmának meghódításáért folytatsz?

Igen, fiam, erős küzdelem vár reád, de ismét mondom: Ne csüggedj! Ha akarsz, megtisztulhatsz. A pokol minden hatalma sem vihet bűnre, ha te nem akarod, és győzni fogsz, ha nem csüggedsz el, ha meglesz benned a győzni vágyó jóságnak mindent lebíró energiája. Csak egypár hétre, egy-két hónapra sikerüljön bűn nélkül megállanod. Akkor nyert ügyed van. Mert meggyőződsz róla, hogy van még akaratod és ez újra acélozza majd elhatározásodat.

Édes fiam! Ha még sértetlen a lelked, térdenállva adj hálát a Teremtőnek és erős lélekkel őrizd drága kincsedet; ha pedig már elestél volna, fiam, összetett kezekkel kérlek, vedd fel a küzdelmet a tisztátalanság hétfejű sárkányával szemben. Egyaránt függ tőled édes hazánk jövője s a te lelki üdvösséged! Nagyobbat ennél már, úgy-e, nem mondhatok.