Hadd szóljak hát pár biztató szót azokhoz, akikhez ez a
könyvem – sajnos – későn érkezett, akik gyermekes meggondolatlanságuk vagy
romlott társaik csábításai folytán már gyöngékké lettek, elestek, talán sokszor
is elestek, de most végre föl akarnak állani s győzelemmel akarják megvívni a
tiszta élet harcát.
Ezek sokszor megtörve látják, mily nehéz abbahagyni a
megszokott bűnt. Néha éveken át küzdenek hősi elszántsággal és mégis
vissza-visszaesnek. Szeretnék ezekbe a hősiesen küzdőkbe bátorságot önteni.
Fiam, mégha ismét meg ismét el is esel, már nem az a bűn ez többé, mint régen volt. Az Úr Jézus már tudja rólad, hogy te most már nem akarod (mint régen akartad), hogy már csak a régi szomorú megszokás átka dönt ismét oda, ahonnan minden erőddel, akaratoddal s lelki elhatározás sóddal szeretnél kiemelkedni. Ne félj, ne keseredjél el azért, mert visszaestél! Csak küzdj tovább bátran, csak siettesd azt a végső győzelmet, ahonnan nincs többé egyetlen egy visszaesés sem!
Magam is ismerek sok ifjút, felsőosztályosokat és
egyetemistákat, akiket alsós korukban ostoba gyermekésszel romlott barátjuk
tanított meg erre a bűnre. Szegények kezdetben csak érdekes játéknak hitték a
dolgot, s mikor világos tudatára ébredtek tettük utálatosságának, már ott
terpeszkedett rajtuk a megszokás óriási hatalma. De mindegy! Nekivágtak a nehéz
küzdelemnek! Sokáig harcoltak. Meg- meg visszaestek. És most
tizenht-tizennyolc-húsz éves korukban hősies küzdelemmel ugyan, de diadalmasa
győzelemmel élik a tiszta lélek életét, hogy jóvá tegyék, amit gyermeki
tudatlansággal vetkeztek. És mily elképzelhetetlen öröm szállja meg az ilyen
megtérő lelket! «Mostani életem egy napját nem adnám egész múltamért», – írta
nekem egy ifjú megtérése után. Aki idejében visszatér a fehér liliomhoz, a
tiszta élethez, annak nem kell félnie az önfertőzés testi káros
következményeitől sem: annál hamarább kiheveri a fiatal szervezet a káros
hatásokat, minél hamarább történt a visszatérés. «Egy meggondolatlan tett elég
ahhoz, hogy boldogságunkat véglegesen megrontsa», – írja Naplójában a nagy
Széchenyi István gróf. De bíztatóan mindjárt hozzá is teszi: «Oly mélyre
azonban még egy ember sem süllyedt, hogy soha többé jóvá ne lehessen. Minden
bűnös fölemelkedhetik». (Napló I. 606. l.)
A fölszabadult sas.
Megrendítő mesét olvastam valahol egy hatalmas sasról. Még
fiatal korában gonosz ifjú keze közé került, aki vékony láncot fűzött lábára s
kikötötte egy sziklához. Hogy csapkodott, hogy igyekezett, hogy próbált eleinte
szabadulni szegény királyi állat, de hiába! Végre is belefáradt az évek óta
tartó reménytelen küzdelembe, és a fogság szörnyű tudata egészen úrrá lett
fölötte. Egy napon valahogy elszakadt a láncnak egyik szeme, de szegény sas nem
vette észre. Csak gubbasztott még heteken át fátyolos szemmel: előtte a nagy
ég, szívében a szabadság emésztő vágya, szárnyában az erő, – mindhiába, mert
nem tud róla. Ó, csak egy lépést tenne előre! Csak most próbálná meg még
egyszer! Csak csapna egyet a szárnyával!
Nézd, fiam, én erősen hiszem, hogy ha bűnhöz láncolt
királyfi lettél volna is eddig, mire e könyv végére érsz, szolgaságod láncának
szemei meglazulnak.
Hanem azután most előre! Neki a tiszta magasságoknak!
Megjavulhatok még én is? – Igen!
Akarok megjavulni? – Ó, igen!
Hát akkor megkezdem!
Mikor? Majd? Nem, nem majd! Még ma, azonnal!
Hallottál arról a nagy görög hősről, Achillesről,
kit féltő anyja leánynak öltöztetve leányok közt neveltetett, hogy ne
kelljen harcba mennie? De mikor Odysseus megfúvatta a palota előtt a harci
riadót, és az igazi leányok ijedten rebbentek szét, Achillesből kitört a büszke
férfi-természet és fegyverhez kapott. Hát nézd, fiam, mikor majd érzéki
ösztöneid ismét vadul rádtámadnak, ne fuss meg gyáván előlük, ne add meg
magadat nekik, hanem férfibüszkeséggel, dacosan nézz szemükbe, s vedd föl
ellenük a harcot. Bármily régen vergődnél az érzékiség bűneinek fojtogató
csápjai közt, üss nagyot kemény ököllel közéjük: Nem igaz! Nem késő! Talpra
állok, megindulok hazafelé, haza ... a tiszta élet, a becsületes
ifjúkor, az ígéretekkel teljes szebb jövő felé !
«Előtted a küzdés,
előtted a pálya.
Az erőtlen csügged, az
erős megállja.
Tudod-e, az erő
micsoda? Akarat,
Mely előbb vagy utóbb,
de borostyánt arat.»
(Arany.)
Tudod jól, és előre is megmondhatom, hogy ha már régebben
rabszolgája vagy ennek a bűnnek, nehezen, talán nagyon nehezen fog menni
szabadulásod. Hányszor üli meg majd lelkedet a lemondó reménytelenség,
mikor keservesen tapasztalod, hogy javulási vágyad, lelked mélyéből fölszakadt
erős elhatározásod ismét és ismét meghiúsult! Szinte kétségbeesve vergődöl jobb
belátásod és az óriási erővel reád nehezedő szokás között. Újra elestem és
újra, pedig mennyire ígértem, hogy soha többé ...
Az utóbbi évtizedekben egyre több bátor utazó vágott neki
az északi vagy déli sark felfedezésének és emberfölötti nélkülözések
elviselésével tört előre a beláthatatlan hómezőkön és jéghegyeken át és – célt
egyik sem ért. S azért mindig akad új meg új vállalkozó. Pedig ha célt értek
volna is, mi haszna lett volna belőle az emberiségnek? Alig több annál az
érzésnél, hogy olyan pontra lépett a sarkutazó, ahol ember még nem járt, Ily
csekély eredményért nem féltek százszor szembenézni a halállal! Hát akkor
szabad-e neked örökös küszködés, ezernyi visszaesés után is ellankadnod abban a
küzdelemben, amelyet nem a havas északi sarknak, hanem saját lelked nyugalmának,
a tiszta lélek hófehér birodalmának meghódításáért folytatsz?
Igen, fiam, erős küzdelem vár reád, de ismét mondom: Ne
csüggedj! Ha akarsz, megtisztulhatsz. A pokol minden hatalma sem vihet bűnre,
ha te nem akarod, és győzni fogsz, ha nem csüggedsz el, ha meglesz benned a
győzni vágyó jóságnak mindent lebíró energiája. Csak egypár hétre, egy-két
hónapra sikerüljön bűn nélkül megállanod. Akkor nyert ügyed van. Mert
meggyőződsz róla, hogy van még akaratod és ez újra acélozza majd
elhatározásodat.
Édes fiam! Ha még sértetlen a lelked, térdenállva adj hálát
a Teremtőnek és erős lélekkel őrizd drága kincsedet; ha pedig már elestél
volna, fiam, összetett kezekkel kérlek, vedd fel a küzdelmet a tisztátalanság
hétfejű sárkányával szemben. Egyaránt függ tőled édes hazánk jövője s a te
lelki üdvösséged! Nagyobbat ennél már, úgy-e, nem mondhatok.




 
 
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.