Egy egyetemi tanárnak nagy öröme telt abban, ha a papokat szidhatta...

 

A sötétség lovagjai

Egy egyetemi tanárnak nagy öröme telt abban, ha a papokat szidhatta: »A papok az emberiség művelődésének vámpírjai, a tudományok és művészetek kerékkötői, a haladás útonállói, a sötétség és maradiság lovagjai« – ezek voltak kedvenc mondásai.

Volt azonban egy derék és nagy tehetségű hallgatója, aki végre is megunta a tanár kifakadásait s egy szép napon ellátogatott hozzá.

– Tanár úr, néhány tudományos kételyem eloszlatására szeretném fölkérni – mondá.

– Legnagyobb örömmel, ifjú barátom. Foglaljon helyet.

– Azt szeretném tudni mindenekelőtt, kik tartották fönn számunkra a régi klasszikusokat? Hogy nem vesztek el azok ama vészes időkben, mikor a barbárság a középkor elején az egész kulturális világot elözönlötte?

– Ismeretes dolog: a szerzetesek írták le kolostoraikban a klasszikusokat és így mentették meg a pusztulástól.

– Micsoda!... a szerzetesek?

– Igen, igen; elsősorban a bencések.

– Tehát mégis a szerzetesek? A papok? Ezek mentették meg számunkra a régi kódexeket? Hisz az rettentően fáradalmas munka lehetett? Hányan kaphattak tüdőbajt a sok könyvtári portól! Ugye, kérem, ez akkor volt, mikor a fejedelmek még nevüket sem tudták aláírni? Mily különös idők! s még különösebb barátok, kiknek kedvük támadt betűről-betűre lemásolni Liviust, Caesart, Cicerót, Vergiliust, no és hogy ezeket se mellőzzem – Properciust, Tibullust, Ovidiust is! Igazán a szerzetesek munkája volna az a sok gondos írású kódex? Hiszen a betűk mind mintha festve volnának; az iniciálék pedig valóságos remekművek! Ó, azok a papok! De hát engedjen meg még, professzor úr! Tényleg igaz, hogy papok nélkül még Kolumbuszunk meg Vasco de Gámánk sem volna? Azt mondják, hogy egy barát, Fra Mami rajzolta volna 1450-ben azt a híres térképet, mely Kolumbuszban a nagy világ körüli út gondolatát fölébresztette.

– Való igaz, fiatal úr – felelte mozgolódva a tanár –, bár nem szabad felednünk, hogy azt a térképet más éppúgy megrajzolhatta volna.

– Ó, hogyne, hogyne. Miért is támadt volna éppen papi főben az a zseniális gondolat?... Igaz, még egyet! Azt olvastam, hogy egy pápa hozta be az arithmetikába az arabs számokat az alkalmatlan római számok helyébe.

– Úgy van, II. Szilveszter. No de azt más is megtette volna. Hanem hát a pápák tolakodó hatalmaskodása...

(...)

– Még kis türelmet kérek, tanár úr! Vajon miért nevezik azt a korszakot, melyben a tudományok, a művészet és az irodalom oly nagy mértékben virágoztak, X. Leo aranykorának?

– Miért? Mert X. Leo különös pártfogója volt a tudósoknak, művészeknek és íróknak.

– De hogyan lehet ez? Hiszen X. Leo tudtommal pápa volt.

– Uram, én úgy veszem észre, hogy ön csak azért jött...

– Hogy kétségeimet, zavaró kétségeimet eloszlassam, tanár úr. Nem tudom rásütni a papokra a maradiság, a szellemi sötétség bélyegét, míg ezek a szörnyű kételyek kínoznak. Folytathatom a kérdéseket, tanár úr? Igaz-e, kérem, hogy az első népiskolákat de la Salle János alapította?

– Igen, a francia de la Salle? A szent?

– Igen, a pap!

– Meg hogy a siketnémák ügyét először a spanyol Pedro de Ponce karolta föl, utána pedig l'Epée?

– Tényleg a spanyol de Ponce, utána pedig de l'Epée.

– A barát de Ponce és l'Epée, a pap? Különös! Nem volt tehát elég, hogy a szerzetes Schwarz Berthold találta föl a puskaport, a szerzetes Guido d'Arezzo a hangskálát, egy tegernseei bajor barát az üvegfestészetet, a jezsuita Cavalieri a polychromiát, a jezsuita Secchi a spektrálanalízist?

– Uram, ha ön csak engem bosszantani jött... ezer mennykő és villám!

– Dehogy, tanár úr! Hanem igaz, a villámhárítót sem Franklin találta ki voltaképp, mert már 1754-ben készített villámhárítókat egy premontrei plébános, Divisch Prokóp. Így olvasom Kürschner lexikonjában is.

– Az ön nyelve, úgy látszik, soká nem fárad el.

– Ad vocem! korunk legnagyobb nyelvmestere ugye a poliglott Mezzofanti bíboros volt?

– Ez nem akadályozta meg abban, hogy maradi legyen.

(...)

– Jó, jó, fiatal úr. Innen hová szándékozik távozni?

– Hogy hová? Hogy milyen irányban? Ezt Flavio Giojától kell megkérdeznem, ki 1300 körül az iránytűt használhatóvá tette. De ez is pap!

– Ej, ej, ön igazán tűzbe jött!

– Tűzbe? Nos, az ellen a vízi fecskendő segít legjobban. Csakhogy az első tűzi fecskendőt szintén papok, ciszterciták szerkesztették meg. A párisi kapucinusok pedig egészen a XVII. századig Páris tűzoltói voltak.

(...)

 Tanár úr a pápaszemét törüli. Az is papok találmánya! A szemüveget a XIII. században a dominikánus Spina Sándor találta föl. Olyan sürgős a dolga, hogy az óráját nézi? Ez is papi találmány: az első órát Cassiodorus szerkesztette meg, a nagynevű egyházi író; Gerbert, a későbbi II. Szilveszter pápa tökéletesítette e találmányt. 

(...)

 Terhére vagyok, tanár úr? Megyek már! Künn égnek már a gázlámpák. Ön előtt nem lehet ismeretlen, hogy a gázlángot a jezsuiták fedezték föl, ezek a sötétségterjesztő emberek. 1794-ben Stonyhorstban, Angliában alkalmazták először a gázvilágot. A jézustársasági Duan alapította meg 1815-ben Prestonban az első gázgyár társaságot. Ajánlom magam, professzor úr! Bocsánat... Ni, önnek kerékpárja is van? Ezt a gépezetet a pap Pianton találta föl, ki 1845-ben már biciklin járt. Jó éjszakát! Még egyszer bocsánatot kérek. De tetszik tudni, nekem nincs nyugtom, míg az igazságot meg nem tudom...

...Egy hatalmas ajtóbecsapódás fejezte be a párbeszédet.

Németből fordította: Schultz Gusztáv"

(Mária-Kongregáció. Főszerk.: Bús Jakab SJ. Felelős szerk.: Bangha Béla SJ. Kiadó: Az Urak Mária-kongregációja. Főegyházmegyei és rendi jóváhagyással, 1911. szeptember. 17-19.)