sohasem úsznak ők az árral,
de mindig szembe, mindig hősként,
rugalmasan, ragyogva, frissen,
hol zuhatag fájdalma szisszen.
Őrült erőkkel szembeszállva,
föl a zokogó suhogókon,
szirtek között, vízesések
több méteres habzó haragján
föl, szárnyak nélkül, szinte szállva
szökdösnek, diadalt aratván.
A Forráshoz, hol még az Eszme
nincs elkeverve nyárspolgári
iszappal, hizlaló, tempótlan
nagy tunyasággal, hol kiveszne
hős ritmusuk! Ők az órmótlan,
titokzatos hegyekbe vágynak!
Amely pisztráng az árral úszik:
lehet boldog, hasa fehérjét
lehet, hogy parti nefelejcsek
kívánják, hogy csónakkal elérjék
s holdfény hullong rá, mint a tej-csepp,
de a Faj meghalt benne: hulla.
A hasukat boldogság-nappal
süttethetik a renegátok,
magyar júdások, árral-úszók:
a nevük hulla, létük átok!
Ó, pisztráng-lelkű Pajtás, előre
a Forrás-álmú hegytetőkre!
Mécs László
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.