Ahogy megígérte Fatimában a Szűzanya 1917. július 13-án, úgy be is váltotta ígéretét, hogy újra eljövend hogy kérje Oroszországnak a Szeplőtelen Szívének való odaszentelését, és az elsőszombati engeszteléseket. Az első ponteverdai jelenésben (1925. december 10.) az elsőszombati engesztelés feltételeit világosan megadta a Szűzanya.
Szeplőtelen Szívének diadala, vagyis Krisztus társadalmi uralmának világméretű győzelme nem csupán Oroszországnak a Szeplőtelen Szívhez való konszekrálásától függ, hanem az elsőszombati ájtatosság legmagasabb szintű elismerésétől és végzésétől. A ponteverdai jelenéseket a mai napig hivatalosan el nem ismerték, a római pápa és a világ püspökei nem végzik nyilvánosan az elsőszombati engeszteléseket hónapról hónapra. A végzés öt feltétele pedig a következő:
Öt Elsőszombat – Fatimai Lúcia nővér
1925. december 10-én megjelent a Szűzanya Pontevedrában [Lúcia nővérnek], és mellette fénylő felhőben egy gyermek. A Szűzanya Lúcia vállára tette a kezét, és egy tövisekkel körülvett szívet mutatott neki, amelyet másik kezében tartott. A gyermek ezt mondta:
„Szánd meg Szűzanyád tövisekkel körülvett Szívét. A hálátlan emberek állandóan megsebzik, és senki sincs, aki engesztelné és a töviseket kihúzná.”
Ezután a Szűzanya folytatta:
„Leányom, nézd tövisekkel körülvett Szívemet. A hálátlan emberek káromlásukkal és hálátlanságukkal állandóan megsebzik. Legalább te vigasztalj, és hozd tudomásukra ígéretemet, hogy a halál órájában mellettük állok az üdvösségre szükséges kegyelmekkel, akik öt hónapon keresztül minden első szombaton meggyónnak, megáldoznak, a rózsafüzért elimádkozzák és 15 percet a rózsafüzér titkairól elmélkedve velem töltenek, hogy ezáltal engeszteljenek.”
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.