Vannak katolikusok, akik évek óta nem járultak a szentségekhez; vannak szentek, akiknek félszázados érdemei és hősi szeretete forog veszélyben s akiknek csak egyre van szükségük, egyre, amit semmilyen szenvedésükkel ki nem érdemelhetnek: a végleges kitartásra. Vannak eretnekek, akik sohasem gyanították, hogy azok, és vannak nyilvános eretnekek, akik az Egyház ellen hazugságokat szórtak és gyalázták az Isten Anyját. Zsidók, akik Urunk megfeszítőitől származnak, mohamedánok, akik Jeruzsálem urai, hottentották, akik utálatos képeket imádnak, amerikai indiánok, akik magasabb dolgokra sohasem gondoltak, mint örökké vadászni, és azt hiszik, hogy érdemeik gyilkosságaiknak számával vannak arányban.
Vannak emberek hegyek szirtjein, mély völgyekben, városokban és vad pusztaságokon, szárazon és tengeren, börtönben és palotákban: mindnyájan meghalhatnak, minden percben, a képzelhető legfélelmetesebb készületlenségben. És Jézus ezek mindegyikéért meghalt, éppen úgy, mintha senki másért, csak érettük halt volna meg, és kész volna bármely percben leszállani a mennyből, ha szükség volna reá, hogy bármelyikünkért újra meghaljon. Gondold át hosszú szenvedését, nézd lépteit, könnyeit, vérének csöppjeit, számláld meg a töviseket, sebeket, arcának meggyalázását, eleséseit, képzeld el megaláztatásainak és fájdalmainak mélységét, szent szívének kínjait és fájdalmát: mindezt azért a messze Andesek tövén haldokló szegény indiánért tette, aki, ha meghal anélkül, hogy üdvözülne, mindez haszontalan volt.
Az emberek halálküzdelme csak egyik területe Jézus érdekeinek s Szent Kamill az Isten felhívására mégis külön rendet alapított a haldoklók szolgálatára. Mennyit mondhatnék még a halálos bűnben tengődő lelkekről, az eretnekekről, a hitetlenekről, a börtönök gonosztevőiről, a kísértések vagy lelkiismereti aggályok alatt szenvedő lelkekről? Ki tudná Jézus érdekeit a földön mind felsorolni? De ha már a haldoklókat és a halottas ágy veszélyeit mint ájtatossági gyakorlataink tárgyát említettük, helyénvaló megemlékezni arról, hogy VII. Pius az Úr Jézus halálküzdelmének tiszteletére mondott három Miatyánkhoz és Üdvözlégyhez a haldoklók javára búcsúkat kötött. Sok szent és jámbor személy végzett külön ájtatosságokat a haldokló lelkekért.
A Szűz Mária látogatásáról nevezett apácák egyikének életében olvassuk, hogy mikor 1644. év nagycsütörtökének éjjelén az Oltáriszentség előtt virrasztott, látomásban Urunkat halálküzdelmében látta és ekkor erős ösztönzést és hathatós kegyelmet nyert a haldoklókért való imádságra. „Ó – kiáltott fel – e szegény teremtmények végső órái mily iszonyúak!” Valóban, ez a válságos perc, mely örökre határoz, az egyedül fontos dolog, mellyel e földön foglalkoznunk kell. Attól fogva, hogy e csodálatos kegyelmet nyerte, gyakran szinte hallotta a haldoklók sóhajait s ez oly nagy hatással volt reá, hogy ezután minden éjjel és nappal elmondotta az Egyház imáit a haldoklókért.
Gyakran gondolkodott azokon a szavakon, melyeket az Úr kevéssel halála előtt önmagáról mondott: „A világ fejedelme eljött, de nem talált bennem semmit”, mintha egész életünknek arra kellene irányulnia, hogy e szavakat halálunk órájára bizonyos mértékben magunkra alkalmazhassuk. Ugyanerről az apácáról mondják, hogy mikor a genfi püspök a rend templomának felszentelésére Szent Jeromos napján Annecy-be jött és a főnöknő a hat kápolna egyikét Szent József tiszteletére kívánta szenteltetni, e jó testvér forrón könyörgött, hogy a Jézus és Mária karjai között haldokló Szent József tiszteletére szenteljék. „Ó, kedves jó anyám,” – kiáltott fel – „az Isten tudtomra adta, hogy a haldokló Szent Józsefhez való ájtatosság által a haldoklók javára sok kegyelmet kíván adni”. Minthogy Szent József nem ment azonnal a mennyekbe, mivel Jézus még nem nyitotta meg, hanem a poklok tornácába, az atyákhoz szállott le, a haldoklók és a purgatóriumi lelkek javára igen hathatós ájtatosság, ha felajánljuk az Istennek azt a megnyugvást, melyet Szent József akkor tanúsított, amikor meg kellett halnia és Jézust és Máriát el kellett hagynia, és azt a szent türelmet, mellyel a húsvét hajnalát várta, mikor a feltámadt Jézus a mennyországot számára szabaddá tette.
Részlet Faber Frigyes Vilmos Mindent Jézusért című, 1853-as könyvéből
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.