2017. február 26., vasárnap

Szenzációs! Létezik sírig tartó szerelem - tudományosan bizonyított!


A cinikusok már régóta vitatják az örök szerelem és a szentségi házasság létezését. A brit Sunday Times szerint azonban az orvosi technológia bebizonyította, hogy nincs igazuk.


Ma sajnos általánosan elterjedt az a nézet, hogy a szerelem-érzésért felelős endorfinok legfeljebb 3 éven át képesek izgalmi állapotban tartani gazdájukat - vagyis ezen időn felül biológiai szükségszerűség, hogy a kapcsolat ellaposodjon, az érzelmek elszürküljenek, és ezután már csak bizonyos tudatos technikák segítségével próbálhatjuk csökkenteni a fokozódó közömbösség érzetet. Pontosabban bocsánat! A szeretet megmaradhat és erősödhet, no de a szerelem…? Az nem!
Úgyhogy mi, racionális 21. századbeliek ebbe bele is törődtünk. És ki így - ki úgy próbálja betölteni érzelmi szükségleteit: ki titkos viszonyokkal, ki 8 házassággal, ki úgy, hogy valamilyen hobbiba - netalán a gyerekébe - szeret bele, ahelyett, hogy a házastársáért lángolna.
Nos! Akkor most józanodjunk ki, félre a téveszmékkel! A New Yorki Stony Brook Egyetem kutatói megvizsgálták olyan párok agyát, akik már több mint 20 éve vannak együtt, és boldognak - sőt, minő bugyutaság! - szerelmesnek vallották magukat. A meglepő eredmény az volt, hogy ezen párok esetében ugyanaz a kémiai reakció jött létre, ha a kedvesük fényképét látták, mint a friss házasok esetében!


Az új tanulmány szerint az igaz szerelem érzése az agy „jutalomkereső központjában” keletkezik, nem pedig a szívben, ahogy korábban gondolták.
A tudósok felfedezték, hogy azoknál, akiknél a szerelem intenzitása 20 év elteltével is megmarad, általában kerülték az idegeskedést, a stresszt.
A legtöbb élményt együtt élték át, és más közös vonásaik is voltak, mint például a nagylelkűség, a nyugodtság és a ragaszkodás.
Kapcsolódó:

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.

Kukkants be egy apácazárdába! Több száz éve senki sem látta, mi van belül

Olyan dolgot osztunk meg veletek, ami Magyarországon eddig még sosem volt látható. Az alábbiakban több olyan videót közlünk, mely megal...

Népszerű bejegyzések