Bűnös kontárkodás (A tiszta férfiúság 6. rész)

 

Pedig, pedig! ... Ha alig van adománya Istennek, amelyet az ember hálátlanul rosszra is nem használt volna, végtelen szomorúsággal mondhatjuk, hogy az emberiség Istennek talán egyetlen tervét sem forgatta ki annyira eredeti rendeltetéséből, mint a lelki tisztaságnak megbecsülését, a férfinek és nőnek egymáshoz való viszonyát. Az új élet fakadása mindenütt nagy örömmel jár együtt. Nézd csak, tavasszal a természet-újjászületésekor mint csattog a csalogány, mint duruzsol a szellő, mint döngicsél a méh, mint csacsog a patak, mint örül minden az új életnek! A férfi és nő nemi érintkezését is, amelyből új életnek kell fakadnia, a Teremtő csak azért kötötte össze a gyönyör élvezetével, hogy az ember ennek révén vállalja a gyermekneveléssel, a fajfenntartással járó sok áldozatot.

Isten terve teljesen tisztán áll előttünk: egy férfinek és egy nőnek egyesülése a felbonthatatlan házaséletben abból a célból, hogy az emberiség új utódokat nyerjen. Ezzel szemben ma színdarabok, mozielőadások, képek, fotográfiák, regények, újságcikkek, könyvek, álpróféták ezrei és tízezrei hirdetik a társadalomnak, hogy a férfinek és a nőnek joga van a családi élet előtt is, már fejletlen korban is és később család alapítása nélkül is, akár egyedül magában, akár mással együtt megszerezni azt a testi örömöt, amelyet a Teremtő terve szerint egyedül a családi élet szentélyében szabadna megismernie.

Fiam, ezek előtt a csábító hangok előtt te sem tudsz majd süketen elmenni.

Mihelyt tizenhárom-tizennégy-éves korodban gyermeki tested erősebben indul fejlődésnek, napról-napra egyre többször fogod észrevenni, hogy mai társadalmi életünknek sok megnyilatkozását mennyire átfertőzte ez a léha felfogás. Úton-útfélen, utcán, színházban, könyvekben, barátaid társaságában, mindenütt eléd kerül a Teremtő terveinek gyászos kicsúfolása, szinte tolakodva tör rád egy bűnkísértés, az erkölcstelenségnek, lelki tisztátlanságnak szörnyű sárkánya. Kezedbe kerülnek ilyen könyvek, elvisznek ilyen szín- darabokra, belekerülsz ilyen társaságokba. Sőt – fájó szívvel írom e sorokat! – akárhány fiút egész kis korában, talán már elemi iskolában beavatnak romlott barátai olyan dolgokba, amelyeknek még a gondolatát is a fejlődő szervezet csak évek múlva vetné fel bennük. Rengetegen esnek így áldozatul társaik csábításának. Jönnek majd hozzád olyan barátok, akik mosdatlan szájjal fognak neked beszélni a testi gyönyörök felébresztéséről, az élet keletkezéséről, a gyermek születéséről, barátaid, akiket már megfertőzött korunknak egy rettenetes átka, egy átok, amely a Teremtőnek magasztos terveit gyalázatos förtelmek eszközévé alacsonyítja.

A szent titok.

Te most már látod, fiam, hogy ezek a barátaid mennyire szánalomra méltóak! Mert ha ismernék azt a szent feladatot, azt a nemes célt, melyet Isten az embernek ezen ösztöne elé tűzött, nem beszélnének arról ily arcpirító durvasággal.

Ítéld meg te magad, fiam, micsoda közönséges gondolkodás, mily mélyre süllyedt lelkület kell ahhoz, hogy valaki disznólkodó vicceket faragjon és vigyorogjon az egyik legszentebb és legfönségesebb emberi tulajdonság fölött, amellyel a Teremtő az embert felruházni akarta.

«Nem tudjátok-e, hogy tagjaitok a Szentléleknek temploma, ki bennetek vagyon?» – kérdi a Szentírás (1Kor. 6,19.). A templomban minden hely szent, a mi testünkön is minden szent, hiszen Istentől került ki. De minden templomban van egy különösen szent rész: a szentély, hol az Oltáriszentségben maga az Úr lakik s ahová csak fejet- s térdet-hajtó mély tisztelettel szabad közeledni; és az emberi testen is van egy különösen titokzatos rész – nem a szív, nem az agyvelő, – hanem az a szerv, amelyben a Mindenható teremtő erejének egy paránya lakik s amelyre még gondolni is csak a legnagyobb tisztelettel szabad!

Minél megilletődöttebb tisztelettel gondolsz a benned tizennégy s tizenhat év körül ébredező szent teremtő erőre, a nemi erőre, minél világosabban tudatodra jut, hogy testedben az Isten csodálatos akarata folytán egész nemzedékek élete, azok boldogsága s a haza jövője szunnyad, annál kevésbé fogsz azon vigyorogni, röhögni, sőt egyáltalában nem is fogsz róla beszélni.

Hiszen az élet fakadása az egész természetben titok. Megrendítő, szent titok! Ahol új élet kezdődik, oda a teremtő Isten mindig fátyolt borít. A pillangó gubót von magára, mikor átváltozik; nem látja senki. És ki látta valaha, miképp csírázik ki a mag? Senki. Mélyen, a föld ölén elrejtve fakad új életre. Ki látta valaha, mint jegecesedik a kék ametiszt és a tűzvörös rubin kristálya a sziklák titokzatos mélyének zavartalan csendjében? Senki. A kezdet, a születés, az élet fakadása mindenütt rejtett titok. Az ember hiába keresi az élet kezdetét; a legnagyobb tudós kutató is a végén úgy érzi, hogy elzárt szentély küszöbe elé jutott. Még egy lépés és – Isten áll előtte.

És íme, ezt a fönséges titkot feszegetik barátaid sáros nyelvükkel és ezt az ösztönt, mely az emberi nem fenntartására van hivatva, melynél szentebb, titokzatosan, fönségesebb gondolata talán nem is lehetett volna a Teremtőnek, könnyelmű, léha játékuk, élvezethajhászásuk s malackodó vicceik tárgyává teszik!

De te most már tudod, milyen magasztos hivatást tartogat számodra a jövő. Tudod, hogy te valaha – ha egykor Isten tervei szerint házasságra lépsz – emberbimbóknak leszel életre keltője, alvó Csipkerózsikáknak homlokon-csókolója. Te érzed azt az óriási felelősséget, mely vállaidon nyugszik és megköveteli, hogy addig a szent pillanatig tested erőit a maguk érintetlenségében, szervezetedet a maga el nem tékozolt erejében őrizzed meg. Tudod, hogy ösztöneidet a házasságon kívül kielégíteni annyi, mint meggyalázni magadban az emberi méltóságot. Tudod, hogy bár már minden fiúban és leányban egy apa és egy anya rejlik ugyan, de aki nem tudott tisztán élni házassága előtt, nem tud majd hű és erkölcsös maradni házassága alatt sem. Egész nemzedékek sorsa függ attól, vájjon sértetlen tisztasággal állsz-e be egykor a Teremtő munkásai közé.

A fa gyökerei elrejtőznek a föld csendes mélyébe s a törzsbe, a koronába innen küldik az éltető, fejlesztő erőket; ha a gyökereket kiemeljük a napfényre, elszárad a fa. A férfiasodás, a nemi érés fejlesztő folyamatának is ily titokzatos csendben, szent áhítatban, minden kíváncsi tekintet, gondolat elől elrejtve kell végbemennie. Ezért nem fogsz te soha beszélni kíváncsiságból barátaiddal ezekről a dolgokról, mert amit az Isten bölcsessége elrejtett előttünk, emberi kíváncsiskodás ne hozza azt napfényre. Ezért fogod te említett szervedet sokkal jobban megbecsülni, semhogy azzal privát élvezeted kielégítése végett bármily visszaélést elkövetnél a Teremtő terveinek ellenére. Hiszen nemcsak saját testeden és lelkeden építesz vagy rontasz ifjú éveidben, hanem az eljövendő nemzedéken is. Nem fogsz a csábításra sem hallgatni, jöjjön az eléd bármiféle csalogató irodalmi vagy művészi alakban; hiszen jól tudod, hogy jaj annak a vándornak, aki a rothadó mocsárból előkéklő lidércfény csalogatása után veszi útját: menthetetlenül belepusztul a pocsolyába.

Annak az életmagnak a fejlődését, mely most benned még csak érik, ifjú éveidben tanúsított viselkedésed, mértéktartásod és erkölcsi tisztaságod terelhetik jó vagy rossz irányba és ettől függ, hogy felnőtt korodban áldása leszel-e eljövendő családodnak vagy átka. Ne felejtsd el, hogy gyönge idegzetű, beteges gyermekeknek, vakon-születetteknek, hülyéknek, bénáknak, gonosztevőknek, őrülteknek számlálhatatlan serege átkozza szüleik ifjúkori bűneit, kicsapongásait!

Mostani becsületes jóakaratodat, józan belátásodat – sajnos – igen sok próbára fogja tenni ifjú éveidnek és a világnak ezernyi csábítása. Könyvek, képek, színdarabok, mozifilmek, hirdetések, képes levelezőlapok, élclapok, kabarénóták, vígjátékok, könyvesboltok kirakatai, újságtárcák stb. ezrével fognak rád rohanni és füledbe kiabálni, hogy «ne légy szenteskedő», «ne légy elmaradt, középkori felfogású», «ne légy gyermek», «ne várj te a házasságig», vagy a házasságban is ne légy hűséges, hanem szerezz magadnak testi gyönyörűséget, érzéki ingereket, annyit és ott, amennyit s ahol csak tudsz. Az egész mai felfordult világban mást sem fogsz hallani, minthogy a szerelem s a gyönyör az élet egyetlen célja.

És te kábult fővel állasz a felfordult vásári zajban.

Nem tudod, mihez fogj, mi legyen felfogásod, mihez szabjad viselkedésedet.

Elérsz a sorsdöntő, egész életed sorsát eldöntő válaszúira. És eléd mered a kérdés, a fontos kérdés, mely sürgetően feleletet vár: Hová, merre menjek?

 

Szent komolyság (A tiszta férfiúság 5. rész)

 

Csak egy kissé kell elgondolkodnunk s mérhetetlen megilletődés és csodálat ejti hatalmába lelkünket az Isten nagyszerű gondolata iránt. Mily fönséges az Isten terve, hogy az embereket nem külön akarta teremteni teljesen kifejlődött állapotban, mint Ádámot és Évát! Mert mily más, mily idegen, hideg, sivár lenne körülöttünk az egész világ, ha ez nem így történnék! Családról szó sem lehetne, hiszen a családot az apa, anya és a gyermekek alkotják. Így azonban nem volna apánk s anyánk, persze testvérünk sem és rokonunk sem. Mindenki egyedül állana a világon. Persze, akkor nem is szeretné senki a másikat, nem volna kivel megosztani örömünket, kinek elpanaszolni fájdalmunkat.

S nem volnának kis gyermekek a világon! Még gondolatnak is furcsa: mindenki komoly, felnőtt, bajuszos bácsi vagy felnőtt néni lenne, s nem visszhangzanék a ház a játszó gyermekek ezüstcsilingelésű kacagásától. Nem volna gyermekkor s ismeretlen volna a gyermeki évek tömérdek, gondtalan, kedves öröme.

Íme, mily kimondhatatlan szeretet volt Istentől, hogy éppen ezt a módját választotta az emberiség fennmaradásának! Ő csak az első két embert, egy férfit és egy nőt teremtett közvetlenül; és ennek a kettőnek, s általuk valamennyi többinek átadott teremtő erejéből egy parányit: azt, hogy a többi embereknek már ők adjanak testi életet.

Íme, mily csodálatos, mily szent, mily fönséges terve a teremtő Istennek! Mily végtelenül tisztelendő akarata, hogy az emberiség folytonos megújulásának munkájában – e valóságos teremtő munkában – részt enged az embernek is! De akkor egyúttal mily föltétlenül kötelező is az ő komoly parancsa, hogy azokat a testi szerveket, melyekkel bölcs előrelátása az emberiség szaporodása, folytonos megújulása céljából látta el az embereket, csupán arra az egyetlen egy szent célra használják fel, amire ő rendelte (hogy tudniillik a férfi és a nő egybeforradó szeretete által új ember jöjjön a világra), és pedig csupán csak abban a keretben, amelyet Ő kezdettől fogva megszabott az egy férfi és egy nő közt kötött felbonthatatlan házasságon belül!

Az egész természetben a legfönségesebb, legszentebb erő az életadás ereje. Az embernek is megvan ez a természettel közös hatalma, hogy új kis emberkéknek adhat életet, de amint az embert lelke beláthatatlan magasságokba emeli minden más teremtett lény fölé, épp úgy kell ezt a teremtő tevékenységet is az erkölcsi törvények legfinomabb betartásával átszellemiesítenie, az anyag köréből a lelki világba magasztosítania. Legszebb kiváltságunkról, «eszes természetünkről» mondanánk le, ha a testi életnek csak egyetlenegy olyan megnyilatkozása is volna bennünk, amelyet tudatos lelkiséggel át nem finomítanánk és nem emelnénk ezáltal a merőben állati tevékenység fölé.

Tehát, fiam, te mindig csak a legszentebb komolysággal gondolj erre a szervedre, soha kétértelmű beszédet erről meg ne hallgass, magad se mondj ilyet, ne nézd, ne érintsd azt ok nélkül és tartsd mindig tisztán. A tüdődet, az agyvelődet, a szívedet sem volna szabad érintened (ha hozzájuk férhetnél is); így nem szabad ok nélkül, játékból, könnyelműségből ezt a szervedet érintened vagy izgatnod. Mert a Teremtő terve az, hogy házasságáig mindenki, kivétel nélkül szeplőtelen tisztaságban őrizze testét-lelkét: ha pedig valami felsőbb cél érdekében – mint például a lelkek megmentése érdekében a katolikus papok, vagy egyes nagy tudósok a tudomány művelése kedvéért – nem lép házasságra, ilyen tisztán éljen haláláig.

Isten tehát a kétnemű embernek testi egyesülését csak az őáltala rendelt törvényes formák közt, az élethosszig kötött felbonthatatlan szövetségben engedi meg, és ott is csak olymódon, hogy ennek folytán gyermekük születhessék. Bárki ezen a világon ezt a testi szervét bármiféle más
módon (akár magában, akár mással) élvezet és gyönyörszerzés céljára használja fel, súlyosan vetkezik önmaga ellen, az emberi társadalom ellen, maga az emberi természet s a Teremtőnek szent akarata ellen.

Némelyik ifjú gondolatában felvetődhetik a kérdés: hogyan lehetséges az, hogy a nemi élet a házasságban jó és szent dolog, és viszont ugyanaz a dolog a házasságon kívül rossz és oly nagy bűn. Hogyan lehet ez? – okoskodik valaki. Vagy mindig bűn valami vagy sohasem...

Pedig könnyen találhatna választ. Igen, a nemi szerveket is Isten teremtette, a nemi ösztönt is és a nemi életet is; tehát az az ösztön is szent, és nem annak a gyakorlása rossz (amit Isten teremtett, az nem lehet rossz), hanem rossz az ember, aki akkor és oly körülmények közt gyakorolja ezt, amikor s amily körülmények közt az Isten ezt nem engedi meg. Már pedig napnál világosabb, hogy Isten akarata az, hogy csak a házasságban szabad ezt az ösztönt használni és a házasságban is csak olymódon, hogy gyermekek születhessenek.

Miért rendelte ezt így az Isten? – kérdezhetné tovább valaki. Miért? Így is felelhetnénk rá: Isten a föltétlen úr; számadással törvényeiért senkinek sem tartozik. Aki egy gépet szerkesztett, maga tudja legjobban, mire van annak szüksége, hogy jól dolgozzék s el ne romoljék; az embert Isten gondolta ki és teremtette, azt is Ő tudja legjobban, hogyan kell élnie az emberiségnek, hogy el ne romoljék.

Ha azonban kissé elgondolkodunk, eszünk is rájön arra, mennyire az emberiség nagy érdekeit szolgálja Istennek ez a szigorú parancsa, hogy a nemi életet csak a házasságban engedi meg. Csak a házasságban lehet úgy élni nemi életet, hogy az nem alacsonyítja le az embert, s nem teszi kisebbé saját maga előtt. Csak a házasságban «szent» a nemi élet, mert csak akkor nem látja annak kárát az ember legnemesebb része: a lelke. Csak a házasságban nem lesz ennek az ösztönnek gyakorlása pusztán élvezethajszolás, hanem az új, kis emberbimbók fakadása, új gyermekek életrehozása, akiknek gondos neveléséről megint csak a felbonthatatlan házasságban lehet gondoskodni. Végeredményben tehát az állam és társadalom sem állhatna fenn, ha a nemi ösztön gyakorlását nem kötötte volna Isten kizárólag a felbonthatatlan házassághoz.

Aki tehát nemi ösztönét a házasságon kívül kielégíti, akár úgy, hogy hozzányúl saját testéhez, hogy erkölcstelen gyönyört ébresszen magában, akár úgy, hogy nemileg érintkezik egy nővel s hozzányúl anélkül, hogy őt előbb az oltár előtt egész életére lekötötte volna magához, az saját és mások becsületének s boldogságának hóhérja!

Az élet fakadása (A tiszta férfiúság 4. rész)

Tóth Tihamér könyveinek egyik spanyol kiadása

De egészen így akart gondoskodni az emberiség megújulásáról, fennmaradásáról is. Nemző, teremtő erőt adott az embereknek: valami titokzatos erőt, azt a tulajdonképpen merőben isteni képességet, amellyel új életet, új embert tudnak a világba állítani. A férfibe teremtő erőt, életmagot, a nőbe pedig picinké embercsirákat helyezett, hogy a kettőnek egyesüléséből új élőlény támadjon, új ember. Ez a nemző erő, ez az életmag s ezek a csirák éveken át öntudatlanul szunnyadoznak a gyermekekben, mint a farügyek a téli hidegben. De eljön az élet tavasza, mikor már a fiúból kifejlett férfiú, mikor a kis leánygyermekből felnőtt hajadon lesz; kisüt a mosolygó, éltető napsugár, a férfiú szerelemre gyullad a leány iránt, elveszi feleségnek és a házasélet szentélyében valósággal egybeforr, egyesül a két lélek és a két test. És ez a testi egyesülés, a férjnek egyesítő szerelme felesége iránt nemcsak gyönyörrel tölti el mindkettőjüket, hanem úgy hat a nőben eddig szunnyadó embercsirára, mint mikor a mesebeli királyfi homlokon csókolta az alvó Csipkerózsát; ez a kis embercsira ebben a pillanatban élni kezd, az a kis emberbimbó fakadni, nőni, fejlődni kezd és mikor kilenc hónap multán elég erős arra, hogy mint a gyümölcs kihulljon a héjból, leszakad az anyának tápláló fájáról és azt mondjuk: új ember született a világra. Egy új gyermek, új kisember, aki sem nem az apa, sem nem az anya kicsinyben, hanem összefoglalása az apának és anyának; egy harmadik ember, akinek élete azonban már igen sokban előre eldől az apa és az anya eddigi életmódjával, becsületes vagy vétkes régebbi életével. De ezért nincs is nagyobb szeretet a világon, mint a szülőké gyermekük iránt, aki a szó legszorosabb értelmében az ő húsukból vérükből támad a világra.

 

 

Anya és fia.

Nézd csak, mily bensőséges beszélgetést folytatott egy kis fiú s okos édesanyja, aki inkább maga akart őszintén felelni fia kérdéseire, mintsem hogy piszkos-szájú társaitól kérjen felvilágosítást.

– Édes anyukám – kérdezte anyját egy elsős gimnazista –, milyen kicsiny is voltam én, mikor még egész kicsi voltam?

– Mikor egész kicsi voltál? Ó, olyan voltál, mint egy pont. Kisebb, mint a gombostű feje. Csak nagyítóüveggel lehetett volna látni téged

– Istenem! – mondja a fiú. Hiszen akkor mindenki agyontaposhatott volna!

– Bizony úgy van! – felelte az anyja. Minden élőlény kicsi kis pont, kis csira, mag kezdetben, amelyet el kell rejteni, mint a magot a föld alá, hogy védve legyen, mikor fejlődésnek indul. És látod, a jó Isten rólad is gondoskodott, hogy semmi baj ne érjen, míg oly aprócska vagy. Az én saját testemben, a szívem alatt csinált egy kis helyet neked. Jó meleg, puha, védett fészket, hogy ott biztonságban növekedhessél, fejlődhessél.

– És tudtam én ott enni, anyukám? És lélegzeni!

– Azt mind én cselekedtem helyetted. Abban az időben többet ettem, hogy erősebb legyek s neked is jusson az erőm- bői. Amit ettem, vérré vált bennem s a vér odafolyt hozzád is és táplált téged.

– Hát anyukám tudta azt, hogy én ott lakom azon a védett helyen?

– Hogy tudtam-e? Ó, kis fiam, de mennyire tudtam! Néha már meg is mozdultál, s olyankor elkezdtem beszélgetni hozzád: Jó reggelt, kicsikém! Hát ébren vagy? Anyukád is virraszt ám, s gondol reád. Csak növekedjél, erősödjél, hogy majd ha elég erős leszel, kijöhess a védett helyről és én nagy örömmel láthassalak meg.

Te most olyan nagy szemeket meresztesz rám, mintha eddig mindezt még nem tudtad volna. Pedig tudtad, csak nem értetted még meg. Hiszen tudod, mindennap együtt imádkoztuk az «Üdvözlégy»-ben: «... és áldott a te méhednek gyümölcse, Jézus». Látod? Amint az alma az almafa gyümölcse, éppúgy a kisgyermek az anya gyümölcse. De hát a kisgyermek értékesebb, mint az alma, s azért a jó Isten sokkal jobban akar gondoskodni róla. Ezért van elrejtve sokáig azon a meleg, puha, védett helyen, ott az anya szíve alatt.

– És meddig laktam én ott, édes anyukám?

– Ezt is tudod már. Mikor is van Gyümölcsoltó Boldogasszony napja, az az ünnep, amikor az angyal üdvözölte Szűz Máriát és jelentette, hogy fia fog születni? Nos, ugye, március 25-én. És mikor ünnepeljük, hogy megszületett a kis Jézus? December 25-én. Mennyi időköz van a két nap között? Kilenc hónap. Azt is tudod, mely napon van Szűz Mária szeplőtelen fogantatása. December 8-án. És születés napja? Szeptember 8-án. A kettő közti idő megint kilenc hónap. Nos, úgy-e, mindezt hallottad te eddig is, de nem gondoltál reá és én nem beszéltem róla neked, míg ilyen nagy fiú nem lettél. Most már tudod ezt, de édes fiam, te ne beszélj erről soha a többi fiúknak. A nagyoknak sem szabad erről ok nélkül beszélniük. Miért nem? Azért, mert az nagyon szent és fönséges dolog, és ha a szent és szép dologra nem vigyáznak eléggé, hát az hamar bepiszkolódik.

És azalatt a kilenc hónap alatt én nagyon sokat imádkoztam, mert azt akartam, hogy belőled is buzgó, istenszerető gyermek váljék. Mindig jókedvű, mosolygós voltam, mert azt akartam, hogy te is ilyenné légy. Így erősödtél, nőttél napról-napra. Mikor aztán már elég erős voltál, egy nap csak kinyílott a zárt hely ajtaja és kijöttél onnan, megszülettél. Bizony ez roppant nagy szenvedésembe került, de mit bántam én! Hiszen te, amint a levegőre értél, nagyot sikoltottal, sírtál, rúgkapáltál, odaadtak a karjaim közé és én magamhoz szorítottalak, én is sírtam, de az örömtől és csókoltalak és csókoltalak, és most már tudod, kis fiam, miért szeretlek annyira.

– Igen, anyukám, és azt is tudom, miért szeretem én is anyukámat jobban, mint bárkit ezen a kerek világon – szólt a fiú s hálás könnyekkel szemében átkarolta édesanyját.

A könyv ingyenesen letölthető INNEN

Tóth Tihamér titka