Miért és honnan?

Miért, honnan Krisztusnak a világtörténelem páratlan hatása az egyesekre és az egyetemességre? Elsősorban onnan, hogy személyében sem hívője, sem ellensége nem talál jellembeli hibát, erkölcsi fogyatkozásokat, bűnös szenvedélyt, sőt még bántó túlzást, szögletességet, félszegséget, különcködést sem. Benne feltalálható minden elképzelhető erény, mégpedig kellő arányban, összhangban, páratlan tökéletességben. És e pontban most nem is a Szentírás tanúságára hivatkozunk. 

Bár itt is jellemző, hogy Júdás, aki elárulta Krisztust, élte utolsó órájában elárult mesterének védelmére kelt e szavakkal: „Vétkeztem, elárulván az igaz vért.” (Mt 27,3–4) Bírája, Pilátus kijelenti: „Én semmi vétket sem találok ebben az emberben.” És ennek külső jeléül megmossa kezét. Másik bírája, Heródes „sem talált Krisztusban semmi elítélni valót.” (Lk 23,15) Krisztus maga felszólítja ellenségeit: „Ki vádolhat engem közületek bűnről?” (Jn 8,46) Még a vele egy időben keresztrefeszített jobb lator is megdorgálva baloldali bűntársát, vallomást tesz Krisztus bűntelenségéről, mondván: 

„Mi ugyan igazság szerint, mert tetteink méltó bérét vesszük, de ez itt semmi rosszat nem művelt.” (Lk 23,40) De füzetünk első fejezetében tett ígéretünkhöz híven, e helyen most nem is a Szentírás közölte adatokra fektetjük a súlyt, hanem azoknak a tekintélyeknek a megnyilatkozására, akik akár meggyőződésükben, akár világnézetükben a Krisztus-ellenes táborhoz tartoznak, vagy akiknek magán- és erkölcsi élete szeges ellentétben állt Krisztus tanításával és parancsával. Íme, találomra csak néhány ítélet: Strausz Dávid 1835-ben kiadta Krisztus-ellenes, hírhedt művét: „Das Leben Jesu”, majd 1872-ben „Der alte u. neue Glaube” címűt. 

E két műben teljesen meg akarta semmisíteni Krisztus vallását. Gladstone, akkori angol miniszterelnök, nyilvános iratban óvta hazája ifjúságát e Krisztus-ellenes könyv olvasásától. De még Strausz is kénytelen volt elismerni, hogy Krisztus „az erkölcsi nagyságnak soha el nem érhető, soha felül nem múlható mintaképe”. A Krisztus-ellenes műveknek másik, legismertebb és legelterjedtebb írása Renan Ernő tollából „Vie de Jésus” címmel jelent meg 1863-ban. A következő idézet az eredeti műnek szóról-szóra való lelkiismeretes fordítása (a fenti műnek 23. fejezetéből): „Az a szellem, amelyet Jézus a világba hozott, még ma is a mienk. Az ő tökéletes szellemi szárnyalása a legerényesebb élet fenséges szabálya lett. Ö teremtette a tiszta lélek mennyországát, amelyben él, Isten gyermekeinek tökéletes nemességét, a korlátlan életszentséget, a földi salaktól való szeplőtelen tisztaságot... Benne összesűrűsödött mindaz, ami természetünkben jó és fönséges... Minden század hirdetni fogja, hogy az emberek fiai között nem született nagyobb Jézusnál.” Nietzsche Frigyes, a keresztényellenes hadjáratnak egyik újabbkori megindítója Krisztus szeretettörvényéről így nyilatkozik „Jenseits von Gut und Böse” c. könyvében: 

„Az embereket Isten kedvéért szeretni, mindezideig ez volt a legnemesebb és legtávolabbi érzés, amelyet emberek között elértek ... Bárki volt az az ember, aki ezt először megérezte és átélte, maradjon számunkra minden időre szent és tiszteletreméltó.” Dosztojevszkij Fedor Mihajlovich Krisztust minden létező központjának, minden cselekedet zsinórmértékének tartja. Andrejew, az orosz költő gúnyt űz a vallásból, de „Júdás”-ában dicsőíti Krisztus elárulását, mert a sötét bűnből az „Isten-ember megdicsőülése következett”. Spinoza, a legnagyobb zsidó bölcselő így ír Krisztusról: „Jézus halálában éppúgy, mint életében a rendkívüli életszentség mintaképe volt.” (Spinoza’s Werke. Reclams Ausg. Nr. 4533–5; 5267–270.) Jost, a zsidóság híres történetírója, így nyilatkozik: „A meggyőződésre, amelyet Krisztus keltett, rányomta az igazság bélyegét mocsoktalan életmódja, önzetlen emberszeretete, szerénysége és igénytelensége.” (Jost: A zsidóság és felekezeteinek története, 394–395.) Dr. Klauzner, a jeruzsálemi zsidó egyetem tanára természetesen tagadja Krisztus messiási vagy éppen isteni voltát, de „Jesus von Nazareth” c. művében Krisztus erkölcstanát „felülmúlhatatlannak” mondja, és az 548–594. oldalon át oly magasztalóan ír róla, mintha Krisztus-hívő szólalna meg soraiban. 1945 október havában a Pázmány Péter Tudományegyetemen dr. Moór Gyula rektor évnyitó beszédében hangsúlyozta, hogy az emberiesség, a humanizmus a krisztusi tanításban a legnagyobb tökéletességet érte el. Van-e hát a világtörténelemben ember, akiről nemcsak barátai, hívei és követői, de ellenlábasai, ellenségei, ellenkező világnézetek követői is, ilyen legfelső fokban, dicsérően, magasztalóan nyilatkoznának? Krisztusnak sugárzó, fénylő, ragyogó lelki nagysága páratlan tökéletességben áll előttünk élte kezdetétől utolsó pillanatáig. Az ő jelleme olyan tiszta, átlátszó, szép, fenséges, eszményi, zárt, hiány nélküli és hozzá oly vonzó, bizalmat keltő, utánzásra késztető, egyedülálló és kigondolhatatlan, hogy tökéletességét még képzeletben sem lehet fokozni. 

Tower Vilmos: Van Krisztusunk!