Mennél markolhatóbb a földi élet pusztulása, enyészete és mulandósága; mennél silányabb, veszendőbb az emberi élet és annak javai, pénz, ház, ruha, termények és állatok, ma mindez van, holnap már híre-hamva sincs: annál inkább kell, hogy forduljunk és pedig erősebben, mint bármikor, az örökkévalóság felé. Ha ma annyiszor kiad rajtunk a mulandó világ, annál inkább pártul fog a nagy örökkévalóság. A megpróbált igaz Jób megemésztett nyája, elhajtott tevéi, tíz gyermeke, egészsége romjain, emlékein Istenhez emelkedett (Jób 1,21).
A test és tartozékai értéktelenekké válnak; az örök Isten és a halhatatlan lélek túlélnek történelmi válságokat, eget, földet és élnek per omnia saecula saeculorum, mindörökkön örökké. A világtűz lángjai élesebben rávilágítanak a kettő, Isten és lélek kapcsolatára, amelynek a neve: vallás. Mi más tudna fenntartani ilyen időkben a család, nemzetek, a holnapi kenyér pusztulása idején, mint annak a tudata, hogy a megvadult ember megtiporhat, meggyötörhet engem, de nekem mennyei Atyám van, és ha minden elveszett a földön, ez az égi szál, a vallás elvehetetlen birtokom, sem rozsda, sem moly meg nem emésztheti (Mt 6,19). Micsoda fenntartó érték ma az imádság, a szentmise, a szentségek és ezek tanítója vagy kiszolgáltatója az Egyház. Mindez szenvedésben, Jézus Szíve vonaglásában született a szenvedő emberi szívek számára.
Az Egyház a Hamvazószerdával megnyitja a Nagyböjtnek idejét, Jézus keserves kínszenvedésének emlékezetét. Amikor az ember annyira a saját sebeibe él; amikor Jóbbal ezeket a sebeket cseréppel vakargatjuk; amikor életünk fájdalom és jajgatás (Iz 35,10); amikor gyötrelmeinket megsokasította az Úr (1Ter 3,16): jó ráeszmélni arra, hogy az egyéni szenvedésen túl van más szenvedés is; a bűnökből fakadt szenvedésen, a jelen szenvedésen kívül van bűntelen és előbbi szenvedés is. Úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta érte (Ján 3,16).”
(…)„Úgy érzed, hogy az élet ma gyötrelmes megfeszítés? Családod, néped romjaira a Golgota magasságából nézel le? A te Istened két lator közt, népe gúnykacaja, köpködése, hitetlen gyalázkodása közt, üvegesedő szemekkel, szederjes ajkakkal kiált fel az elborult égre: „Én Istenem, én Istenem, miért hagytál el engem?” (Mt 27,46) Elriasztották tanítványait, apostolait, elvették ruháit (Mt 27,35). Sírja felett gyűlölet, az ártás szelleme virrasztott, pedig szeretet vitte a halálba, a sírba.
Íme, előttetek megyen (Mk 16,7) a példa. A két szenvedő, kereszthordozó találja egymást! Fájó szív ez, ha fájó kell!
Soha jobb alkalom bűnbánatra, mint ma. A szenvedések, kellően viselve, könnyen eltüntetik és megsemmisítik a bűnt.
A szenvedés így józanít, szerénnyé, lelkiismeretessé, buzgóvá tesz. Mennyi erényre tanít meg!”
(…)
Bűnös vagy? Ne ess kétségbe, hanem gyere ide és tarts bűnbánatot. Bűnt követtél el? Mondd Isten szolgájának: „Vétkeztem.” Ez fáradság, ez nehézség, ez szenvedés? Ha nem vádolod magadat, majd vádol az ördög. Mosd le vétkedet! Valld be bűnödet, hogy megszabadulj tőle (Chrysost. Hom. 1–2 de paenitentia). Ne légy Kainnal „kóbor bujdosó a földön” (Ter 4,12). Ha bűnbánatot nem tartotok elvesztek (Lk 13,3).
Ha a jobb latorral töredelmesen mi is megvalljuk bűneinket, felettünk is mondja az édes Üdvözítő a feloldozásban: „Velem leszel az örök életben” (Lk 23,43). Amen.”
Mindszenty József veszprémi püspök 1945. február 4-én kelt, kiadatlan körlevele
Felvidék.ma

Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.