Egy hűvös februári napon Kanadában, Toronto-ban, a börtönben kötöttem ki. Velem szemben a golyóálló üvegfal túloldalán Mary Wagner, a híres életvédő aktivista ült.
Szabadúszó újságíró voltam, aki már Edinburgh-ban élt, de nagyon kíváncsi voltam arra, hogy egy kanadai asszony hogyan vált Lengyelországban közismert életvédő szupersztárrá. Olvastam a híreket Mary-ről, és tanulmányoztam a fényképeit. Egy karcsú, sötétszemű nőt láttam, aki a koránál jóval fiatalabbnak látszott. Kifinomult vonásaival és hosszú, szőkésbarna hajával igen megkapó látványt nyújtott.
Amikor aznap Toronto-ba látogattam, egy közös barátunk értesített, hogy Mary szívesen találkozna velem. Ám a katolikus újságírók nem túl szívesen látott vendégek: a börtön-hivatalnokok nem engedélyezték semmiféle jegyzet készítését, így kénytelen voltam saját memóriámra hagyatkozni a történet lejegyzésében.
A börtönben
A „Vanier Center for Women” hosszú, alacsony épület, amelyet bizonyos irónia övez. Először is, Georges Vanier kanadai kormányzót, aki Jean Vanier apja, - azé a Vanieré, aki a Bárka közösség alapítója - már jó ideje a szenttéavatásra-terjesztettek között tartják számon. Másodszor, a börtön két parkolóhelyet tart fenn "várandós anyáknak": mindkettőnek saját táblája van, amelyen derűs gólya látható, pólyában lógó gyerekkel a csőrében.
Jack és én azonosítóinkat mutatva bejelentkeztünk az áttetsző ablakos várakozópultnál. Táskáinkat az ajtó mögötti szekrénybe kellett, hogy tegyük. Néhány perc várakozás után áthaladtunk egy detektoron, ezalatt lábbelijeink egy másik detektoros szállítószalagon haladtak át. Ezután egy krémbevonatú csarnokba irányítottak, ami egy krémbevonatú szobába vezetett, vastag falakkal, melyek elválasztják egymástól a kabinokat.
Egy unatkozó fegyőrlány ült a golyóálló üveg előtt a fogda felőli oldalon, épp a körmeit tanulmányozta.
Jack elindult az utolsó kabin felé, ahol felfedeztem egy széket, egy kékesszürke telefont és az ablak előtt magát Maryt. A haja egyszerű lófarokba volt kötve, és egyszerű, sötétzöld pulóvert viselt. Ellentétben a szomszédjával, boldognak és érdeklődőnek tűnt.
Leültem és felvettem a kagylót. Amikor meghallottam Mary hangját, azonnal átadtam Jacknek, hogy pár pillanatra egyedül maradhasson az édesanyjával. Az életvédő asszony vidáman az üveghez tartotta kezét azon a ponton, ahol a fia keze nyugodott. Forrón üdvözölték egymást, majd Jack visszanyújtotta a kagylót.
Így szóltam hozzá: „Mary, ha ismételgetni fogom az ön szavait, azt azért teszem, hogy minél jobban megjegyezzem őket, rendben?”
Mary bólintott.
„Tudok róla, hogy ön mindenekelőtt a magzatok életének megmentését tűzte ki életcélul. Akkor hát kezdjük itt! Mikor szembesült először az abortusszal?’
„Már nem tudom”- felelte. Nem is emlékezhetett rá, hiszen akkor még mit sem tudott róla. Szülei aktivisták voltak az életvédő mozgalomban, így tanúságtétele már gyermekkorában elkezdődött. Találkozókon, virrasztásokon és Életláncokon vett részt. Tisztában volt vele, hogy anyja nehéz terhességeken ment át és magzatvesztést is szenvedett. Szülei - hét élő gyermekük mellé - még öt másikat fogadtak örökbe.
A Viktória Egyetem hallgatójaként Mary angol és francia irodalomból szerzett diplomát. Ezt követően válságterhességi tanácsadókban dolgozott, és azért imádkozott, hogy olyan helyre kerülhessen, ahol veszélyeztetett csecsemők vannak.
Első letartóztatására váratlanul került sor 1999-ben, miután a helyi székesegyház lépcsőjénél megismerkedett egy kamaszlánnyal. Mary észrevette, hogy a lány állapotos, és ő meg a fiúja abortuszra készülnek. Már csak néhány okmányt kellett jóváhagyatni. Habár Marynek nem sikerült meggyőzni a párt az előjegyzés lemondásáról, tudta, hol és mikor szándékoznak a gyermekgyilkosságot elvégeztetni.
Az abortuszklinika bejáratánál várt rájuk és addig győzködte őket, míg megengedték neki, hogy velük tartson. Amikor egy másik állapotos nőt szólítottak a várószobába, Mary elkezdte a nő nevét ismételgetni, hogy felkeltse a figyelmüket. Amikor az asszony ránézett, Mary ezt kiáltotta: „Önnek nem kell ezt tennie!”
Ez felkeltette az ott dolgozók figyelmét, Maryt távozásra szólították fel. Miután ő ezt elutasította, hívták a rendőrséget.
„Honnan merített mindehhez bátorságot?” kérdeztem. „Hogyan tud vadidegen emberek felé úgy közeledni, mintha személyesen ismerné őket?”
„Teréz anya mondta egyszer: „Én nem a tömeget látom magam előtt, hanem más és más embereket” - felelte Mary. „Ez pedig nagy különbség.”
Az első levelek Lengyelországból
„És mi inspirálja önt mindebben? Talán az irodalmi tanulmányai?”
Mary jót mosolygott ezen. Az ő életvédő elhívatását kalkuttai Teréz anya, valamint Lisieux-i Kis Szent Teréz írásai inspirálták. Legnagyobb hatással szülei és Joan Andrews Bell amerikai életvédő aktivista, valamint mentora, a kanadai Linda Gibbons életvédők voltak. Linda összesen 10 évet és 7 hónapot töltött rácsok mögött életvédő tevékenysége miatt (!!!).
„Miért nyújt fehér rózsákat az állapotos nőknek?” - kérdeztem.
„Fehéret vagy vöröset” - javított ki Mary. Elmagyarázta, hogy 2012-ben beszélt egy John nevű férfival, aki abortusz-túlélő volt. Ez a férfi a születésnapján meglátogatta az egyik abortuszklinikát és rózsákat ajándékozott a klinika személyzetének. Elmesélte nekik az élettörténetét. Maryt megindította ez a találkozás.
„És honnan ered a vonzódás a Lengyelek felé?” kérdeztem.
Mary meglepődöttnek tűnt.
„Hát ez egy jó kérdés. Fogalmam sincs” - felelte.
Az első levelek Lengyelországból 2012-beli bebörtönözése után érkeztek. A tárgyalás folyamán S. Ford Clements bíró, miközben élesen kritizálta Maryt, a következőket mondta: „Ön téved és az Ön Istene is téved!”
Mikor az istentelen kanadai bíró vérlázító esetéről cikkek jelentek meg Lengyelországban, Mary valósággal - akár úgy is mondhatnánk -, elbűvölte a világot. 2014-ben elfogadta a lengyelek meghívását és egy országos „turnéra” indult Lengyelországba.
Mikor eszébe jutottak a kegyhelyek, ahol járt, arca felragyogott. Különösen a Częstochowai Miasszonyunk - kegyhely tett rá mély benyomást. Nevetve mesélte, hogy még néhány szót is megtanult lengyelül, ami nagyon nehéz nyelv. Ha egyszer visszatér ide, akkor szeretné folytatni ezt a körutat.
Szívesen emlékezett vissza a bencés nővérekkel eltöltött időre a kolostorban, ahol mély békét és összeszedettséget élt meg. Ebben a nyugalomban már nem érezte magát üldözöttnek, hanem inkább zarándoknak.
Ez a hely a lelkek aranybányája
„Mire lenne szüksége?” kérdeztem.
- Köszönöm, hogy kérdezte - mondta lelkesen. "Nagy szükségünk volna egy papra, hogy jöjjön és gyóntasson." Sok nőnek, akivel a börtönben találkozott, már volt abortusza; ők szerettek volna kibékülni Istennel. A börtönbe kirendelt katolikus lelkész egy igencsak elfoglalt atya volt, aki ritkán tudott jönni. A börtönben - felépítése óta - mindössze két szentmisét mutattak be, mindkettőt Mary börtönbüntetése alatt.
Megdöbbentő volt számomra, hogy az ontariói katolikus foglyoknak milyen kevés esélyük van vallásuk gyakorlására és a szentmisén való részvételre. Megígértem, hogy felvetem a témát az érsekségi újságokban, Mary hálásan megköszönte.
„Ez a hely a lelkek aranybányája” - mondta.
TORONTO, 2017. December 19.
Life Site News nyomán fordította: P. Béla, RómKat Blog
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.