Jézus könnyezik Jeruzsálem fölött

 

„És amint közeledett, látván a várost, síra azon, mondván: Vajha megismerted volna te is legalább ezen a te napodon, amik békességedre szolgálnak, most pedig el vannak rejtve a te szemeidtől. Mert rád jönnek a napok… és földig lerontanak téged és fiaidat…” (Luk. 19,41). 

 

Lelkünk nagy apostola nagy benyomások alatt áll, melyek könyörületre, szánalomra indítják. Látja a földúlt várost s a tengernyi kínt s ettől telik meg mély megindulással, ettől rendül meg és sír: tehát indulatos, meleg, érzékeny és könnyes lélekkel jár útjain. Ilyennek kell lennie lelkünknek: érzékenynek s harmatosnak; indulat járja és források fakadjanak benne. Keménységre és blazírtságra nem aspirálunk. Míg mély érzés lakik bennünk a lelkek iránt, addig ne féltsetek; míg vizióink súlya alatt görnyedünk, addig ne támogassatok; míg szavunkban az apostol szava a jóbarát megindulásával olvad egybe, addig ne súgjatok; tudunk eleget; nem szorultunk senkire; addig élet s erő van bennünk. 

 

Jézus eped, vágyik, könnyes szemmel néz körül, hogy talán segíthetne. Elgondolja, mily közel van a nagy jó ahhoz a kemény, rideg, elvakult világhoz, és imádkozik: Ó vajha megismerted volna azt legalább ezen a te napodon! Vajha megismernéd látogatásod idejét; mikor az Úr oly közel van hozzád, mikor eljött s meglátogat. – Az apostoli szív érzi az Isten közelségét; szeretné lefogni a bűnös lelkek számára, és szívünkre köti, hogy ez a „mi napunk”, ez az „Isten látogatásának ideje”; nyissunk tehát neki ajtót, kaput, ablakot; ó ne menjen el kegyelmével mellettünk! 

 

S jóllehet vágyik, jóllehet sír, a szívek továbbra is kövek s a lelkek nem nyílnak meg a látogató Isten kopogtatására! Igaz; de ebből ne vonjuk le azt, hogy íme, tehát fölösleges az apostoli munka, hanem folytassuk Krisztus művét. Lesz szív, mely mállik, s lesz szív, mely nyílik, ha sírunk s buzgólkodunk. Jézus nyomaiban látom apostolait, kik nem azt mondják, hogy lehetetlenség, hanem azt, hogy „szolgálunk az Úrnak minden alázatossággal és könnyhullatásokkal”, „emlékezzetek meg, hogy három esztendeig éjjel-nappal meg nem szűntem könnyhullatásokkal inteni mindeniteket” (Ap. csel. 20,19,31). 

Prohászka Ottokár