Hatalmat adok

 „ Jézus elmenvén a Galileai tenger mellett, láta két testvért, Simont és Andrást, amint hálót vetettek a tengerbe s mondá nekik: Jöjjetek utánam és emberek halászaivá teszlek” (Márk 1,16).

 

Istent közvetlenül nem ismerjük, hanem közvetve, s ott is erdőnél, óceánnál, égboltnál kimondhatatlanul jobban vezet az Isten önmagához a történelem által, elsősorban s véglegesen Krisztus által. De hol van Krisztus maga? Ime ő kitárja kezeit Péterre, Andrásra, Jánosra s apostolaivá teszi, ezek ismét kezeiket teszik Pálra, Barnabásra, Pál ismét Timotheusra, s átadják a hatalmat a kézrátételben, a papszentelésben nemzedékről-nemzedékre. A rendi hatalom nyujtja nekünk Krisztus evangéliumát, Krisztus szentségeit s biztosítja kegyelmeit. Krisztust nézzük papjainkban; „úgy tekintsen minket az ember, mint Krisztus szolgáit és az Isten titkainak sáfárjait (1. Kor. 4,1). Ez a mi hitünk s örömünk. Tehát ha mondod pap-ismerősödről: ezt ismerem, játszótársam volt, hidd azt is, hogy Isten küldöttje, mikor mondja: ez az én testem… én téged feloldozlak, s tiszteld úgy.

 

„Emberek halászaivá teszlek”, de nektek is szívvel-lélekkel, egész élettel kell e munkába beleállnotok. Hatalmat adok; e hatalmat éltetekké kell változtatnotok. Küldetést adok; e küldetésben folyton kell járnotok. Magamhoz emellek; ez Isten-közelséget át kell élnetek; nem mechanikus eszközeim vagytok, hanem apostolok. Oltáriszentséget bízok rátok; éltetek az itt rejlő erőnek kommentárja legyen; evangéliumot adok, mélységeiben kell laknotok. Szóval: én teszlek, de nektek is egész élteteket kell belefektetnetek.

 

Úgy-e nagy dolog ez? De ha Isten akarja, s Jézus teszi meg, akkor már csak sikerül! Van itt erőforrás, az oltár; van tűzhely, Jézus szíve; van áldás, Jézus szeretete. S ha Gedeont küldte a szérűről, Dávidot a mezőről, Sault Efraim hegyeiről, hősnek, prófétának, királynak, s ha halászokat avatott föl apostoloknak: küld s avat ő most is papokat családokból, hol mély hit lakik, – anyák mellől, kik Sámuel anyjához hasonlítanak, – szemináriumokban, melyek fölött a tisztaság, az ima, az elmélkedés, a buzgóság tűzoszlopa áll s jelzi az Isten legkedvesebb lakóhelyét s a Szentlélek kertjét: „seminarium”.

Prohászka Ottokár