Hősies lemondása a világról, a Henrik herceggel való házasságról, hirtelen támadt súlyos betegsége, béketűrése a zárdában is nagy becsületet szereztek neki. Az öregebb nővérek is meggyőződtek róla, hogy nem mint elkényeztetett és a zárdai életben csak terhet jelentő kiváltságos hercegnő, hanem mint az életszentségre komolyan törekvő apáca került közéjük. A tössi domonkosrendű apácákról el lehet mondani, hogy soraikban sokan voltak olyanok, akik az életszentség útján jártak.
Kevés oly zárda van a középkorban, melynek benső élete annyira ismert volna az utókor előtt, mint a tössié. Erzsébet épp abban az időben gazdagította erényeivel ezt a zárdát, amidőn benne a lelkiélet a maga virágkorát élte. Ezt a kort jellemzi finom írásaival Elsbet Stagel, maga is tössi apáca, Erzsébetnek a zárdában fiatalabb kortársa.6 Elsbet Stagel jómódú és tekintélyes zürichi családból származott; gyermekkorában került Tössbe, körülbelül akkor, midőn a magyar királyleány.
A zürichi polgárleány nagy tisztelettel vette körül a „magyar királynét” (mindig így nevezi őt életrajzában), a gyermek szemével és együttérzésével figyelte minden lépését. Erzsébetnek is feltűnt ez az okos, kedves leány, ő már a fogadalmasok közt volt, Elsbet pedig még a jelöltek, majd a noviciák közt. A fogadalmasoknak ezekkel csak engedéllyel lett volna szabad beszélni.
Erzsébet árván került a zárdába, az öregebb nővérek közt kevesen értették meg, szíve oda vonzotta a fiatalokhoz, köztük hamarabb találhatott testvéri szívet. Néha megállt velük beszélgetni, de amint a folyosó végén feltűnt a magisztra vagy más felügyelő nővér, a kis csapat szétrebbent, Erzsébet elsőnek futott közülük. Ez megint csak alkalom volt arra, hogy a heti kapitulumon megalázza magát. A zárdát a külvilággal csak a beszélő-szoba kapcsolta össze. A nővérek nagyrésze a környék városaiból és falvaiból származott; Winterturból, Zürichből, Konstanzból. Néha megjöttek a rokonok, a zárdában boldog izgalommal sietett valaki a beszélő-szobába rokonaihoz. Erzsébetet alig látogatta valaki. Nagyritkán megérkezett Ágnes, a zárda nagy tisztességgel fogadta.
A fiatalabb nővérek Erzsébet szívével néztek az özvegy királynéra. A kis Stagel sohsem tudott vele rokonszenvezni. Ezek közt Erzsébet tekintélye azáltal is nőtt, hogy Konstanzból Tössi Walter, a zárda ügyvédje két unokáját hozta a zárdába. Walter úr sokat utazott, világot járt ember volt, aki történetesen épp akkor járt Budán több konstanzi polgárral, midőn Erzsébet született. Tudott is színesen mesélni a magyar urak díszes ruháiról, gazdagságáról, az ország és a király nagy öröméről, a borral telt budai kutakról. Még a hazai harangszó emlékét is visszaidézte Erzsébet lelkébe.
Bármennyire el is zárja a nagy kőfal az apácát a világtól, mégis vannak, akiknek a lelke kifelé fordul és a zárda magányában is együtt él családjával, rokonságával, a világgal. Aztán meg a zárda maga is egyik tagja a nagy rendi közösségnek, az ebédlőben a prédikátor-rend szentjeinek életét, a rend történetének kimagasló eseményeit, Szent Domonkosnak, Szent Tamásnak (1323-ban avatták szentté), Eckehart mesternek szebb és könnyebb írásait, leveleit olvasták a Szentírás és más jámbor könyvek mellett.
A férfi-rend pedig részt vesz a kor tudományos küzdelmeiben, belesodródik a pápaság és a német császár harcába; a pápa nincs is már oly messze; túl a nagy hegyeken, Avignonban rendezte be udvarát. A nagy események hírét meghozták a zárdába is a generális által kiküldött vizitátorok, a tartományi perjel, az időközönkint megjelenő gyóntatok.
Erzsébet előtt sem marad titokban azoknak sorsa, akikkel gyermekkorában együtt élt Bécsben. Egykori jegyese, Henrik herceg is részt vett a Bajor Lajos elleni küzdelemben; Mühldorfnál fogságba esett (1322). A fogság megviselte egészségét, de amúgyis lovagias jellemét megnemesítette. Kiszabadulása után nem sokáig élt már, 1327-ben meghalt és Königsfeldenben temették el a családi sírboltba.
Erzsébet lelke tudatosan szakította szét azokat a szálakat, melyek a világhoz fűzték; azokból az eseményekből, melyek ismerősei sorsát döntötték el, azt látta, hogy a Gondviselésnek is ez a szándéka vele. A lelki életnek éppúgy kell a megfelelő környezet és a levegő, mint minden más életnek.
Neki az Úr adta meg ezt a környezetet és a tössi zárda szelleme üdítette, nevelte lelkét. Amint távolabb került tőle minden, amit elhagyott, amint érezte, hogy őt is elhagyta mindenki és megfeledkeztek róla annyira, hogy zárdai életének 28 éve alatt soha egyetlen rokona sem látogatta meg, még kedvesebbé lettek neki nővérei a zárdában, akikkel együtt nőtt fel, együtt viselte a közös munka terhét, együtt járt velük a krisztusszeretet magaslatain.
A közös életnek megvan a maga terhe, de megvan a boldogsága is. Erzsébet nagyon érzékeny volt, könnyen sebezte minden sanda pillantás, élesebb szó. De hamar tudott felejteni és könnyen megbocsátani. Mivel maga is sokat szenvedett, egészen mély érzéke volt mások baja, gondja iránt. Senki nem tudott úgy beteget ápolni a zárdában, mint ő. Amíg egészsége bírta, ott volt mindig a betegszobában, mikor valakit ápolni kellett. Puszta megjelenése már gyógyítólag hatott, hát még kedves szavai, együttérzése, vigasztalása. Sokan keresték fel a nővérek közül tanácsért, vigasztalásért. Ha valakinek meghalt valakije, a zárda királyi árvája velük együtt sírt és gyászolt, halottaikért önmegtagadásokat és imádságokat vállalt. Iparkodott, hogy mindenkinek mindene legyen.
Szemefénye lett a zárdának. A fiatalok úgy néztek rá, mint eszményre, erényeit utánozták. Rajongó szeretet vette körül, Elsbet Stagel életírásából is ez sugárzik feléje. A zárdák életében nincsenek nagy zökkenők, hirtelen átmenetek. A fiatalok együtt élnek az öregekkel; néha megszólal a lélekharang és egy-egy nővér kilép a sorból, meggyászolják, eltemetik. Azok közül, kiket Erzsébet ott talált a zárdában, mikor belépett, többen fölcserélték a földi életet az örökkévalóval. Voltak olyanok is köztük, akik valaha Erzsébetre ferde szemmel néztek.
A zárdában aztán híre terjedt, hogy ez a nővér is, a másik is visszajár, megjelenik ennek is, annak is, kéri, engesztelje meg Erzsébetet, mert az ő megbántása miatt nyúlik meg számukra a tisztítóhelyen való szenvedés ideje, késik a boldogságba való belépés órája. Az egyik visszajáró lélek nem nyugszik addig, míg magának Erzsébetnek is meg nem jelenik, amikor ő a kóruson imádkozik. Kérleli, járjon közbe érte, rövidítse meg szenvedéseit. Erzsébet imádsága, közbenjárása nagyon kedves az égi Jegyesnél. Ezek a jelenések elmúlnak, az ő közbenjárása megnyitotta az örök élet kapuját az eltávozottak előtt. Ez a világ idegenné válik Erzsébet előtt és míg teste itt van, lelke már a másvilágban érzi magát otthon, földi élete el van rejtve Krisztusban.
A tössi zárda tagjai benne élnek abban a titokzatos, mélységes életközösségben, mely mindnyájukat összekapcsolja mint tagokat Krisztussal az ő titokzatos testében. Míg önmegtagadással fékezik a testet, felszabadítják lelküket; míg érzékeiket bezárják a világ elől, lelki szemük előtt a másvilág titkai tárulnak fel. Míg a természetet megtiporják, a kegyelem természetfölötti élete sarjad bennük dúsan, erősen. Az is nagy szerencséjük, hogy a prédikátor-rend jó lelkivezetőket ad nekik.
Nemcsak tudósokat, hanem jámbor, szent, lelki embereket. Ezek meg tudják szelni az evangélium kenyerét úgy, hogy édessé válik e magasra törő női lelkek előtt. A kis Elsbet Stagel először lelki könyvek olvasásával akarja a tökéletesség útját megismerni. Eckehart mester írásait olvassa. De hiába, kemény kenyér az még az ő leánytermészetének. De aztán tudomást szerez arról, hogy Konstanzban 1327 óta egy fiatal dominikánus ragadja magával a híveket. Suso (Seuze) Henriknek hívják.
Először könyvekből ismeri meg Susót: „Az örök bölcsességről szóló kis könyv”-ből (Büchlein der Ewigen Weisheit, 1327–28-ban írta Suso), meg az Igazságról szóló kis könyvből (Büchlein des Wahrheit, 1329 előtt.) Levelet ír neki, megkéri, legyen lelkiatyja. Suso szabadkozik, de a nagy bizalomnak nem tud ellenállni. Először leveleivel, írásaival, aztán közvetlen vezetéssel irányítja Elsbet Stagel lelkét.7 Mi lehetne más ez az irány Krisztus arája számára, mint az Úrral való misztikus egyesülés? A tössi zárda a legjobb kezekbe kerül, Suso lesz először Elsbet Stagel, aztán mások lelkivezetője.
A zárdában kivirul a misztikus élet csodakertje, úgy, mint korábban Helftában, Szent Mechtild és Gertrud otthonában. Igazában nem történik más, mint hogy tudatossá válik, tervszerűvé lesz az a misztikus élet, melynek eszményét a tössi nővérek Erzsébetben látták. A lelki életnek éppúgy megvan a maga fejlődése, mint a csírából szárba és virágba bontakozó növénynek.
A lelki élet csírája a keresztségben nyert, a bérmálásban megedzett megszentelő kegyelem, mely az öntudat kifejlődésével az emberben a hit, remény és szeretet hármas hajtásába szökik és a lelket tudatosan is az Istenhez kapcsolja. A léleknek Istennel való összeköttetését, vele való egyesülését a kegyelem által a hitből tudja az, aki a lelki élet útjain jár. A hit azonban maga is átmegy a homályos látásból a világosságba, mint ahogy az éjfél sötétjét felváltja a hajnal derengése és a nappal verőfénye.
A kegyelemmel együtt élő, a Szentlélek irányítását elfogadó lélek az önmegtagadás, érzékeinek megtisztulása, a testiség legyőzése árán mindig fogékonyabbá lesz a kegyelem iránt; amint lelke bezárul a világ, a test, az érzékiség előtt, lelkének mélye átvilágosodik az isteni élet áramától; már nemcsak hitből tudja, hanem megtapasztalja magában a természetfölötti életet, megérzi az Isten érintését, megízleli szeretetének édességét, hallja az égi Jegyes szavát és szíve-lelke megtelik közelségének, jelenvalóságának minden más érzést felülmúló tudatával.
A misztikus élet útjának három fokát szépen fejezte ki Suso: „Entbildet werden von der Creatur, gebildet werden mit Chrísto, überbildet werden in die Gottheit.” (Elszakadni a teremtményektől, Krisztushoz hasonulni, az istenségbe átalakulni.) Erzsébet számára jó iskola volt a misztikus élet szempontjából mindaz, ami vele kolostorba lépése előtt és után történt.
Másoknak a világtól való elszakadást kemény munkával kell megvalósítaniok. Nála az Isten maga vágta el az összes szálakat, melyek a világhoz fűzték. Kicsi korában lett apátlan-anyátlan, hazátlan árva. Mostoha sorsa maga hajtotta odáig, hogy apja helyett Atyát, anya helyett édesanyát találjon az égben. Amikor kemény elszánással lemondott a házasságról, szívét egészen Jézusnak, lelke Jegyesének adta.
Ahogy viselte a zárdái élet, a fogadalmak igáját, ahogy a szegénység, alázatosság, engedelmesség terhével járt Krisztus nyomában, égi Jegyese is mindinkább kimutatta iránta való szeretetét. Lelkét már akkor Ő irányította, midőn nagy küzdelmét érte megvívta. Minél közelebb jutott Jézushoz, annál jobban szerette Jézust a nővérekben és a zárda szegényeiben. Ezt az erényét magasztalja legjobban Elsbet Stagel, aki maga meg is tapasztalhatta, másokon is látta, hogy Erzsébetben életté vált az a himnusz, melyet Szent Pál énekelt a szeretetről. Ez volt egyúttal a próbája annak, hogy Erzsébet szíve már teljesen égi Jegyeséé volt.
Kühár Flóris: A legszentebb családfa utolsó virága
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.