AZ EMBER akkor boldog, ha szeretik. Az a tudat, hogy van valaki, aki javamat akarja, aki segítségemre kész, aki együtt érez velem örömömben, keserűségemben, boldogsággal tölti be a szívet. Szeretnek, hát nem vagyok egyedül, nem élek elhagyatottan. Szeretnek, hát van, akiben bízhatok, akihez fordulhatok, akitől valamit várhatok.
Isten a leghatalmasabb, szeretete mérhetetlen, hűsége örök, változhatatlan. Legeslegboldogabb akkor vagyok, ha tudom, hogy Ő, az Úr, az Isten szeret engemet...
Isten szeret engemet, ha javamat akarja. Mert a szeretet nem más, mint más javát igazán, tettben akarni. Ha engemet Isten jókkal, javakkal halmoz el, akkor boldogan , az Úr szeret engem.
De miféle ajándékokból ismerem én meg azt, hogy az Úr gondol velem? Elsősorban is a lelki, az örökké tartó javakból, ajándékokból.
Szent Tamás azt mondja: »Azokat szereti Isten különösen, akiknek több kegyelmet ad.« (S. Th. I. q. XX. a. IV. ad 4.) Ez különben a hit felelete is a kérdésre, kit szeret az Isten! Az újszövetség, amikor Istennek rántunk való szeretetéről szól, mindig a természet fölötti javakat hangoztatja. Ezek az Úr végtelen, imádandó szeretetének az ajándokai. (l.Petri 1. 4; I. Joh. III. 1.; I. Cor. I. 5. sequ.; Ephes. I. 3.)
Ha tehát tudni akarom, szeret-e az Úr engemet, akkor beletekintek a lelkembe. Azt keresem, mit adott lelkemnek az Úr! Nem a külső, mulandó gazdaságot tekintem, hanem lelkemnek a gazdagságát, kincsét. Ha hiszek, ha reménylek az Úrban, ha utálom a bűnt, apraját nagyját egyaránt, ha szívem fájlalja régi gonoszságait, ha legyőzöm magamban a tisztátalanságot, a haragot, a gyűlölködést, az irigységet, ha keresztemben nem zúgolódom, akkor mondhatom, hogy kincses a lelkem, és szeret engemet az Úr. Én szeretem őt, ez a legnagyobb bizonyítéka annak, hogy ő is szeret engem! Miért? Mert Isten nagyobb kegyelmet nem adhat a teremtménynek, mint azt, hogy szeretetére felgyullasztja. Szent Tamás írja: »Isten legjobban azokat szereti, akiket a Szentlélek kegyelme által az ő szeretetére gyullaszt.« (C. Gentes, I. IV. c. 21.)
Milyen pogány-módra gondolkodnak tehát azok, akik Isten szeretetét a földi javak bősége szerint mérik, és azon sopánkodnak, hogy az Úr elhagyta őket, mert a földiekben nem dúslakodnak. Elfeledik, hogy az örök, lelki javak az elsők. Akiknek ezekből nem juttat az Úr, azok végtelen szegények, ha tejbe-vajban fürödnének is, ha garmadával volna is aranyuk. Mit ér a lángész hit nélkül, a hatalom lelki szépség nélkül, a vagyon erények nélkül, a föld minden kincse Isten szent malasztja nélkül?! Gratia Dei, vita aeterna, Isten kegyelmének a gyümölcse az örök élet és mindaz, ami annak elnyerésére szükséges és hasznos. Aki tehát Isten kegyelmének birtokában nincsen, az nyomorult semmi. »Isten nem a pénzládát telíti meg, hanem a szívet«, mondja szent Ágoston. (Ennar. in Os. 52. n. 8.) Olyan kincset ad neked, amit nem visz el a tolvaj, nem esz meg a moly, nem ragad el a halál, hanem magaddal viszed az örök életbe.
Távol legyen tehát tőlünk, hívő keresztényektől az ilyen hamis felfogás. Szent Pál apostol is erre int, amikor azt írja, hogy az Úr Isten adjon a mi szívünknek szemeket, hogy tudjuk, mi az ő hivatásának a reménye, és mi gazdagsága van az ő öröksége dicsőségének a szentekben, és mi az ő erejének fölötte kitűnő nagysága mibennünk, kik hiszünk az ő hatalmas erejének hathatósága szerint, melyet Krisztusban megbizonyított, feltámasztván őt halottaiból. (Eph. I. 18. seq.)
Ugyanerre oktat bennünket a szent olvasó. Ebben az édes Jézus és a boldogságos szűz Anya életét szemléljük. És valami különös dolgot látunk azokban a titkokban! Mit? Azt, hogy Jézus és a boldogságos szűz Anya híjával vannak minden földi ideiglenes javaknak, örömöknek. Jézus szegény, dolgozik, végtelenül sokat szenved. Anyja, a boldogságos szűz Mária, osztozik mindezekben. Pedig tudjuk, hogy Isten a világ minden teremtménye fölött jobban szereti Jézust és utána a boldogságos Szüzet. És ezen végtelen szeretetét nem azzal mutatja ki irányukban, hogy őket a földi bajoktól megóvja. Ezzel mire figyelmeztet bennünket? Arra, hogy mi se aszerint mérlegeljük a mi mennyei Atyánknak hozzánk való szeretetét, hogy mily bőségesen áld meg földi javakkal, óv meg bajtól, kereszttől, szenvedéstől.
Hát mivel mutatta ki Isten végtelen szeretetét Jézus iránt? Szent János evangélista írja, hogy Jézus telve malaszttal és igazsággal. Szent Pál pedig azt mondja, hogy Jézusban lakozik az Istenség az ő teljességével. Más szóval Isten azért szereti Jézust mindenek fölött, mert az ő emberi természetének azt a felülmúlhatatlan nagy kegyelmet adta, hogy az az emberi természet egy személlyé legyen az isteni második személlyel, és így egy méltóságúvá legyen az Istennel. (S. Th. I. q. XX. a IV. a 1. – In Joh. c. XV. lectio II.) Minket meg akkor szeret végtelen szeretettel az Úr, ha bennünket Krisztus urunk ezen végtelen kegyelem teljességéhez és Isten fiúságához hasonlóvá tesz szent malasztja által, amely fogadott gyermekeivé tesz minekt. (S. Th. III. q. XXIV. a III.)
A jóságos Szűz iránt mivel mutatta ki szeretetét az Atya! »Üdvözlégy Mária, malaszttal teljes« – így üdvözli au angyal az alázatos Szüzet. Ez a kegyelemteljesség megőrizte a boldogságos Szüzet minden néven nevezendő vétektől, felékesítette lelkét a legnagyobb erényekkel, felgyullasztotta szívét a legforróbb isteni szeretetre. Ezt adta neki az Úr, azért szerette őt jobban minden halandó fölött.
Kit szeret tehát az Úr? Azt, akinek kegyelmét adja, akit a bűntől megszabadít, akit szent szeretetére felgyullaszt, akinek az örök élet zálogát adja.
Akkor szeret téged az Isten, ha gyermeki szeretetet önt a te lelkedbe.
Paluscsák Pál OP
(Rózsafüzér Királynője. Havi folyóirat a Boldogságos Szűz tiszteletének, különösen a Rózsafüzér ájtatosságnak terjesztésére. A Rózsafüzér Társulat hivatalos folyóirata. Szerk.: P. Molnár Márton M. OP. 1912. április. 97-100.)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.